A rendőrök ellenőrizték a sofőrt és a gépjárműbe szerelt tachográf készüléket, amely során gyanú merült fel annak helytelen használatára. A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai megállapították, hogy a jármű külföldi vezetője szabálytalanul használta a menetíró készüléket, ezért vele szemben négyszázezer forint közigazgatási bír
A 14. helyen kiemelt lengyel Hubert Hurkacz legyőzte a hatodikként rangsorolt svájci Roger Federert a wimbledoni teniszbajnokság férfiversenyének szerdai negyeddöntőjében.
Mit vár el iparos, kereskedő, csomagkézbesítő vásárlója egy kis furgontól? Persze örül a menő dizájnnak, a sokféle elektronikai segédeszköznek, az állandó online-kapcsolatnak, de elsősorban praktikumra vágyik. Rengeteg időt, munkát, vesződséget takaríthat meg, ha mindig kényelmesen hozzáfér a raktérhez, amelyben elférnek a gépkocsi méreteit meghazu
Jó eséllyel lesz új hulláma a delta variáns miatt a koronavírus-járványnak Magyarországon. A Kormányinfón elhangzott, a kormány oltási kampányt indít, és már vannak járványmatematikai és szigorítási forgatókönyvek is.
A londoni Wembley-ben este kilenc órától játsszák a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntőjét, az Anglia–Dánia mérkőzést. Kiderül, melyik csapat lesz az olaszok ellenfele a vasárnap esti döntőben.
Várhatóan mind a 12, Európai Bizottság által már elfogadott tagállami pénzköltési tervet jóváhagyják az EU-országok pénzügyminiszterei a július 13-i tanácsülésükön. A szlovén elnökség július 26-ra újabb, rendkívüli miniszteri EU-tanácsülést hívott össze a további tervek elfogadásához.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2021. július 7-én este fél 8 után Kiskunfélegyháza külterületén a Majsai úton egy személyautó lehaladt az útról, és felborult. A járműből egy ember kirepült, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a gondos orvosi ellátás ellenére életét vesztette. További egy személy megsérült. A helyszínelés és mű
A Volkswagen Kék Innovációs Különdíj kitüntetettje: Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke. - Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség a Kék Innovációs Díjat 2020-ban nekem ajándékozta. Jómagam 2013-ban kerültem a BioNTech-hez. Akkor 150 alkalmazottja volt a cégnek, ma már 2000. 7 év alatt növekedett ekkorára - mondta el Karikó Katalin
Litvánia "fizikai akadályt" létesít Fehéroroszországgal közös határán, és a hadsereget is beveti a szomszédja felől érkező illegális bevándorlás megfékezésére - jelentette be Ingrida Simonyte miniszterelnök szerdán Vilniusban.
A közelmúltban búcsúzott az igazgatói székétől Balázs Péter, aki 14 évig vezette a Szolnoki Szigligeti Színházat. Ennek apropóján Elmesélte, fiatalon a szerelméért még az életét is kockáztatta.
A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint az idén a GDP 6 százalékkal bővülhet, Magyarország gyorsan helyre tud majd állni a koronavírus-járványt követően - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerdán, a Versenyképesség és fenntartható felzárkózás a Covid után című online konferencián.
Gulyás Gergely a Kormányinfón közölte: ilyen mértékű, drámai drágulást - különösen a fém- és fatermékeknél - a piaci folyamatok nem indokolnak, ezért lép közbe a kormány az építőanyagok piacán.
Az angol válogatott lesz az olasz csapat ellenfele a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság fináléjában, miután a szerdai elődöntőben hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a dán együttest a londoni Wembley Stadionban.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta az uniós menekült- és migrációs politika 9,88 milliárd eurós költségvetését, valamint a külső határok kezelésére szánt 6,24 milliárd eurós támogatást a 2021 és 2027 közötti időszakra - közölte az uniós parlament szerdán.
Boros Csaba ikerfiai huszonhat évesek, közülük Bálint teljesen önálló életet él, elköltözött otthonról, de Ákos, mivel oxigénhiánnyal született, a szülei segítségét igényli. A Republic frontembere a holnap megjelenő HOT! magazinban árulja el, hogy egyéves volt Ákos, amikor megtudták, hogy középsúlyos fogyatékos.
Július 9-én, péntek reggel világsztár érkezik a Petőfi Rádió hullámhosszára: a háromszoros Grammy-díjas angol énekes-dalszerző, Ed Sheeran köszönti majd a Talpra magyar hallgatóit. Az interjúban a zenész visszatéréséről mesélt, de első, 2019-es magyar koncertje kapcsán is nosztalgiázott.
Hétfőn kezdődik a Blaha Lujza tér felújítása is – közölte a főpolgármester kabinetfőnöke. Balogh Samu kiemelte, hogy a beruházás keretében megújul a tér, az aluljáró szigetelése miatt irányonként egy sávot le fognak zárni 10–12 hétre.
Anglia válogatottja hosszabbításban 2-1-re megnyerte a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntőjét. A háromoroszlánosok az olaszokkal játszanak majd az aranyért vasárnap a Wembley-ben.
Rendkívüli óvatosságra intett a koronavírus elleni intézkedések feloldásában Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója szerdán, figyelmeztetve arra, hogy nem szabad elherdálni az eddig elért eredményeket.
A gyerekek sokkal szívesebben állnak neki a tanulásnak, és könnyebben is rögzülnek az információk, ha játékos módon tesszük azt. Különösen a helyesírás és a szorzótábla megtanulásában nyújthat segítséget a játékos tanulás, természetesen szakképzett fejlesztőpedagógus vezetésével.