Hőségriadót akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot. A tisztifőorvos az intézkedésről az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai ajánlását figyelembe véve döntött. Az NNK és az Országos Katasztrófavé
Az elmúlt hét szenzációja 16 jobboldali nemzeti párt közös manifesztuma volt arról, hogy milyen irányban reformálnák meg az Európai Uniót. A kérdés, hogy mindezt becsatornázza-e a megkezdett „EU jövő konferencia” egyéves folyamata, vagy a politikai helyzet vele párhuzamosan formálódik majd.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Michael Masi szerint nem kell változtatni a száguldó cirkuszban érvényben lévő büntetőpont-rendszeren, és visszautasítja azokat a véleményeket, melyek szerint az túl kemény a versenyzőkkel szemben.
Az első negyedévben a magyarországi GDP 11 576 milliárd forintot tett ki; a legnagyobb hitelfelvevő szektor a kormányzat volt, miközben a háztartások és a vállalatok nettó hitelnyújtó pozícióban voltak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden, frissen megjelent Negyedéves nem pénzügyi szektorszámlák című kiadványa alapján.
Nem tetszett neki a sok Nagy Imre-zászló sem, az egyik színész pedig Leninre emlékeztette. Folytatódott a per, ami azért indult, mert Schmidt Máriáék nem fizették ki az általuk megrendelt klipet.
„Amikor egyetemista koromban a szociálpszichológia előadáson a professzor megkérdezte, hogy a teremben lévők közül ki adott volna halálos áramütést Milgram kísérletében, csupán néhányan jelentkeztek, de vélhetően ők is csak poénból. Igazából senki sem szeretné elhinni magáról, hogy megtenne ilyesmit. A kísérletben azonban mégiscsak engedett a nyomá
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, lehetséges miniszterelnök-jelölt a hét végén ismertette gazdasági programját. A városvezető azt ígérte, megválasztása esetén visszaállítja a 2010-ben kivezetett többkulcsos adórendszert. Szakértők szerint ez nemcsak megkeserítette korábban az adózók életét, de még a bérnövekedést is visszafogta.
A nyári hónapokban, a szabadságolások és az oktatási szünet idején hagyományosan csökken a véradási aktivitás. A megfelelő vérkészlet biztosításához azonban ilyenkor is napi legalább 1600-1800 véradó megjelenésére van szükség az országban. Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete ezért július 5. és szeptember 1. között egy különleges tájékoztató
Hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország egész területére szerda nulla órától péntek éjfélig - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (Nnk) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) kedden az Mti-vel.
A globalizálódó világban az európai kultúrdominancia egyik utolsó bástyája a futball. A sportágat kisajátítja az elit, lassan tévében nézni is luxus lesz. Jó üzlet-e a szivárványos zászló, helye van-e a
Az Oroszlán jegyében lévő Vénusz és a Vízöntő- Szaturnusz szembenállása miatt félsz a köteléktől, ugyanakkor, ha újra független leszel, elhagyatottságot érezhetsz. De a párodat se akard kalitkába zárni! Sajnos ez a csillagkép házasság és párkapcsolat szempontjából nem túl kellemes. Elégedetlenség következtében bánat és aggodalom, féltékenység, kiáb
A szakértők szerint a kormány – a baloldal által nonstop ekézett, de nagyon is sikeresnek bizonyult – oltási stratégiájának köszönhetően biztonsággal megtarthatók az augusztus 20-i rendezvények.
Júliusban tőzsdére mehet a kisbefektetőket alaposan megosztó online brókercég, a Robinhood, amely gyakorlatilag ingyenes kereskedést biztosít a felhasználói számára. Függetlenül attól, hogy éppen szereti-e őket valaki vagy a botrányai miatt utálja, az kétségtelen, hogy masszív növekedést produkált a társaság az elmúlt években, és már közel 20 milli
Hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország egész területére szerda nulla órától péntek éjfélig - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (Nnk) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) kedden az Mti-vel.
2020-ban az előzetes adatok szerint a hazai vágóállat-termelés 1,2 százalékkal, 1,6 millió tonnára csökkent. A szarvasmarha- és baromfivágások száma csökkent, a sertéseké nem változott 2019-hez képest.
Összesen kilenc olyan applikációt fedeztek fel a Play Áruházban, amelyek arra specializálódtak, hogy Facebook fiókok jelszavait lopják el, mutatjuk melyek ezek. Annak ellenére, hogy a Google elvileg folyamatosan ellenőrzi, hogy milyen applikációk kerülnek fel a Play Áruházba, mindig hallani olyanokról melyek átcsúsznak a rostán. Egyértelműen a most
Szerda reggel Ingmar Bergman gondolatait idézzük, aki boldogság egyik nagy titkára emlékeztet minket. Valamiféle technika Hamu és GyémántA nap idézete Ingmar Bergmantól Háromszoros Oscar-díjas Karrierje során összesen háromszor nyerte el a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Először 1960-ban a Szűzforrással, majd rögtön e
Az áprilisi hitelfolyósítási adatok alapján nagy népszerűségnek örvendő szabad felhasználású személyi kölcsönök számos élethelyzetben nyújthatnak megoldást. A Bank360 elmezőiként három jövedelemre, nettó 200, 250 és 500 ezer forintra vizsgáltuk meg, hogy milyen kikötések kikötésekkel lehet 3, illetve 5 millió forintot felvenni július első felében.
Már korábban is jelentős mértékben megnövekedett a magyar egészségügyi startupok száma és ezt a növekedési ütemet csak fokozta a pandémia időszaka. Az elmúlt időszakban megjelent magyar cégek főként a telemedicina területén hoztak innovatív megoldásokat, azonban Magyarországon már a Covid-19 előtt is jelen voltak különböző diagnosztikai és betegpre
A régebbi irodalmi források olaszkáposztaként emlegetik, ami nem véletlen, hiszen minden bizonnyal Savoya környékéről származik. Bár nem tartozik a legnépszerűbb zöldségek közé, mégis széleskörű termelést tudhat magáénak: fólia alatti, korai szabadföldi, nyári és őszi veteményként is hozzájuthatunk. Ne legyünk hát restek beépíteni mindennapi táplál
Szerdára 38 °C, csütörtökre 39 °C-ot is jósol a meteorológiai szolgálat. Pénteken már lehetnek záporok és zivatarok a nyugati és középső országrészen, ami miatt ott csökkenhet kissé a hőség. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán túlnyomóan derült, száraz idő várható helyenként gomolyfelhőkkel. A déli, délkeleti szél időnk
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két újabb gyulladáscsökkentővel bővítette a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére alkalmas gyógyszerek listáját.
Joe Biden amerikai elnök a genfi csúcstalálkozón arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy lépjen fel az Egyesült Államokat támadó oroszországi hekkercsoportokkal szemben.
A kiszivárgott információk szerint végül az iPhone 13 név mellett tette le voksát az Apple, így fogják hívni a vállalat idén megjelenő négy új okostelefonját.
Egy Binance által küldött tájékoztató email szerint a tőzsde ma reggeltől felfüggeszti a SEPA euro banki tranzakciók végrehajtását. Habár a levél kifejezetten csak a beutalásokat (deposit) említi, elképzelhető hogy a döntés érinteni fogja a kiutalásokat is. A korlátozás ma délelőtt,…
A Paperdeer Pastel Days című album a Dánia-Budapest tengelyen született. Kiss Benjámin Budapesten él, Biró Norbert pedig Dániában, így a két város között küldték egymásnak a dalötleteket, amiket később közösen dolgoztak ki. Most pedig Pastel Days címen megjelent a Paperdeer második albuma is. Az alternatív elektronikus zenei formáció dalai a múltbó
A néha filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna még élete alkonyán tervezte el, hogy filmben állít emléket a valaha élt egyik legismertebb magyarnak, a Száguldó Őrnagynak, az Aranycsapat legendájának, Puskás Ferencnek.
Mind a rokkantsági, mind pedig a rehabilitációs ellátás társadalombiztosítási – ezen belül egészségbiztosítási – ellátás, így értelemszerű, hogy a jogosultsági feltételek között biztosítási előzmény szükségessége is szerepel. Mivel megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról van szó, akik esetében ez az állapot nem egyszer egész fiatalon kial
Egyre tudatosabban választják ki az emberek a mindennapi fogyasztási termékeiket és sok esetben már előnybe is részesítik azokat, amelyek az egészséges életmódba leginkább illenek, sőt ezért akár magasabb árat is hajlandók fizetni. Így indulhatott meg a nemcsak vegánok körében népszerű növényi alapú italok térhódítása is, amelyekből a magyar piacon
Alapos mínuszokat hozott a keddi nap az agrárpiacokon mind a tengerentúlon, mind Európában. Chicagóban a búza 6,1 százalékot, a kukorica 8,2 százalékot, a szójabab 6,4 százalékot, a repce pedig 3,4 százalékot vesztett értékéből. Európában a malmi búza, a repce és a kukorica kevesebbet ért a nap végére, mint hétfőn. A takarmánybúza árszintje kismért