2021. július 7. szerda

júl. 7
20:54
Dalpremier: Apnoé zenekar és Lackfi János újabb híres magyar regényt dolgozott fel (SzMo)
Móricz Zsigmond 101 éve megjelent, emberséget és tisztaságot felmutató önéletrajzi vonatkozású regényének színpadi adaptációjához Lackfi János dalszövegeivel írt színes-szagos dalokat az Apnoé zenekar.
júl. 7
20:54
A nap képe: Fucsovics élete legjobb eredeményét érte el Wimbledonban, de kikapott Djokovictól (Helló Magyar)
Gratulálunk Fucsovics Márton! 40 éve nem jutott ilyen messzire magyar férfi teniszező
júl. 7
20:57
Dobrev Klára elárulta, mikor indul ismét országjárásra (ATV)
Dobrev Facebook-oldalára a repülőgépen készült fotót posztolt.
júl. 7
21:00
Akkumulátor újrahasznosító gyárat adtak át Bátonyterenyén (Demokrata)
A magyar kormány 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a beruházáshoz.
júl. 7
21:03
300 millióból valósult meg: már a finisbe érkezett Eperjes Károly első filmrendezése (Blikk)
Zárt ajtók mögött vetítették le először a Nemzeti Filmintézetben Eperjes Károly Krisztus inge című filmjét, amely nagy sikert aratott a résztvevők körében.
júl. 7
21:03
Az EB az új zöldkötvény-standard bevezetését javasolta (ProfitLine)
Az Európai Bizottság intézkedéseket fogadott el a pénzügyi rendszer fenntarthatóságának javítására, és új zöldkötvény-standard bevezetését javasolta - közölte az uniós bizottság kedden.
júl. 7
21:03
Videóklipet forgatott Bubba Wallace és Denny Hamlin (USAracing)
Július kilencedikén mutatja be vadonatúj “Motley Crew” című számát Post Malone. A nem meglepő módon...
júl. 7
21:03
Ismét megugrott a fertőzésszám Görögországban, újabb korlátozások jönnek (Femcafe)
Hirtelen növekedett Görögországban a koronavírussal fertőzöttek napi száma, a kormány terveket készített elő egyes korlátozások újbóli bevezetésére.
júl. 7
21:09
És akkor a házaspár számláján hirtelen megjelent 50 milliárd dollár (Promotions)
Négy napig volt náluk tévedésből az összeg, és azt tették vele, amit a legtöbben tennének.
júl. 7
21:09
Az EP menekültügyi és a határigazgatási alapokról döntött (Demokrata)
Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós menekült- és migrációs politika költségvetését.
júl. 7
21:15
Vörös kód lépett érvénybe a pokoli hőség miatt: eddig fog tartani (Háziállat)
Tegnap Müller Cecília elrendelte a harmadfokú hőségriadót, most pedig érkezett a hír, hogy szerda reggel 8 órától péntek estig speciális eljárásrendet igénylő vörös kód van életben, mert a napi átlagos középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára
júl. 7
21:15
Figyelmeztet a WHO veszélyhelyzeti igazgatója: nem szabad elherdálni az eddig elért eredményeket! (ATV)
Michael Ryan rendkívüli óvatosságra intett a koronavírus elleni intézkedések feloldásában. Szerinte „az az elgondolás, hogy mindenki védett, és minden visszatér a régi kerékvágásba, nagyon veszélyes feltételezés, a világ bármely részéről van szó.”
júl. 7
21:15
Egy 2,1 km széles lappföldi völgy fölött megdőlt a magaslati kötélegyensúlyozás távolsági világrekordja (444.hu)
Négy német egy 600 méter magasan kifeszített hevederen ment át.
júl. 7
21:27
„Bizony nem mindig könnyű ellenállni” – Gondolatok a kávézásról (Blikk)
Egy valamit nagyon nehéz betartani a világon: a mértéket. Igaz ez a kávéfogyasztásra is, legalábbis ha mélyen magamba nézek, bizony nem mindig könnyű ellenállni egy habos cappuccinónak, egy méregerős presszónak vagy egy selymes latte macchiatónak.
júl. 7
21:27
Itt lesz a legmelegebb: az ország nagy részére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
A tartós hőség veszélye miatt az ország nagy részére harmadfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 7
21:27
Boris Johnson is felkészült a mai meccsre (ATV)
„Mögötted vagyunk, Anglia!” – üzente közösségi oldalán a brit miniszterelnök, amiben Boris feliratú, 10-es számú mezben látható.
júl. 7
21:33
Sorozatként folytatódott a Szörny Rt. – Megnéztük, milyen lett a Monsters at Work első két része (Blikk)
A Disney egyre nagyobb hangsúlyt fektet streaming-szolgáltatására, a Disney+-ra, ahol a Marvel-sorozatok mellett – mint a WandaVision, A Sólyom és a Tél Katonája, illetve a Loki – olyan produkciók is jól megférnek, mint a Kerge kacsák-széria és a The Mandalorian. Az egeres cég július 7-én mutatta be a Szörny Rt. című animációs sikerfilmjük folytatá
júl. 7
21:33
Foci Eb: az olasz sztárfocista már a rúgások előtt megtörte a spanyolokat? (Blikk)
Olaszország 1-1-es döntetlen után büntetőkkel jutott az Eb fináléjába.
júl. 7
21:33
Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék (ProfitLine)
Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéh
júl. 7
21:33
Tényleg létezik az időutazás? Van egy utca, ahol az emberek nap mint nap átélik (Femcafe)
Ezen a helyen állítólag valóban megtapasztalható ez a szürreális élmény.
júl. 7
21:36
A férfiak elnyomása alól menekülnek: ilyen életük van valójában az arab hercegnőknek (Femcafe)
Közel sem úgy telnek a mindennapjaik, mint a mesékben.
júl. 7
21:39
Megkérdeztük Fekete-Győr Andrást: miért nevezte gyávának a miniszterelnököt? (Blikk)
Fekete-Győr Andrással beszélgettünk.
júl. 7
21:45
Nem hiszi el, mit ajándékozott Kállay Saunders András egy nehéz helyzetben lévő néninek (Blikk)
Kállay Saunders András a közösségi oldalán osztotta meg megható történetét.
júl. 7
21:45
Algásodik a Balaton a kánikula közepette - Nem először okoz riadalmat idén (Portfolio)
Fonalas kékalga jelent meg a Balatonban a tó nyugati és déli partjainál, a Keszthelyi-medence mintegy felét érintve, a helyzet naponta változhat - közölte Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa szerdán az MTI-vel.
júl. 7
21:45
Hamis igazolást adott ki egy börtönre ítéltnek az osztályvezető főorvos, hogy elhalaszthassa a büntetést (ATV)
A Pest megyei rendőrök vesztegetés elfogadása miatt indítottak eljárást ellene.
júl. 7
21:45
Micsoda buli! McLaren, Bentley, Lotus ment a roncstelepre a Fülöp-szigeteken (Promotions)
A szuperjárgányokat illegálisan vitték be az országba, az elnök pedig nem kegyelmezett nekik.
júl. 7
21:48
A villányi Cassiopeia Merlot a világ legjobb vörösbora lett (SzMo)
A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen vörösbor kategóriában.
júl. 7
21:50
Algásodás a Balatonban: a fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre is (SzMo)
Célszerű lenne a kánikula idején akár naponta ellenőrizni a strandok vízminőségét, ahol pedig algásodást tapasztalnak, ott az embereknek fürdőzés után fontos lenne a zuhanyozás.
júl. 7
21:51
Nemzetközi elismerést szerzett egy villányi vörösbor (Blikk)
A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen vörösbor kategóriában – közölte a több szőlészeti és borászati céget összefogó villányi családi holding az MTI-vel.
júl. 7
21:51
Gulyás Gergely állítja: csak álhír, hogy Brüsszel elkaszálhatja a kormány helyreállítási tervét (Blikk)
Össztűz alá került a magyar kormány a „pedofiltörvény” miatt az Európai Parlamentben, Brüsszel pedig a magyar kormány helyreállítási tervét is elkaszálhatja.
júl. 7
21:51
Szijjártó Litvániának: „Egy megoldás van, építsetek kerítést!” (ATV)
A külügyminiszter szerint Magyarország a határon megépített kerítés miatt „hiába álltunk a liberális mainstream heves támadásai alatt, kitartottunk a döntésünk mellett és megállítottuk az illegális migrációs hullámokat.”
júl. 7
21:51
Hétfőn indul a Blaha Lujza tér felújítása (444.hu)
Emiatt 10-12 hétig forgalomkorlátozás lesz.
júl. 7
21:51
Újra kitört az Etna, hamu borította be Cataniát (Femcafe)
Éjszaka le kellett zárni Szicília repülőterét, ugyanis vastag hamuréteg borította be a tűzhányó újabb kitörése következtében.
júl. 7
21:57
Időjárás: csütörtökön sem csitul a hőség, közel 40 fok is lehet, kiadták a riasztást is (Blikk)
A tartós hőség veszélye miatt az ország nagy részére harmadfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 7
21:57
Hoppá, exkluzív interjút adott Ed Sheeran a Petőfi Rádiónak: ekkor lehet meghallgatni (Blikk)
Július 9-én, péntek reggel világsztár érkezik a Petőfi Rádió hullámhosszára: a háromszoros Grammy-díjas angol énekes-dalszerző, Ed Sheeran köszönti majd a Talpra magyar hallgatóit. Az interjúban a zenész a visszatéréséről mesélt, de első, 2019-es magyar koncertje kapcsán is nosztalgiázott.
júl. 7
22:03
Miért jó a Balatonon nyaralni? Olvasóink megmutatják! (Blikk)
Ha nehezen is érkezett meg a nyár, annál nagyobb erővel tombol, amit legkönnyebben vízparton lehet átvészelni. Ha pedig víz, akkor természetesen elsősorban a Balaton!
júl. 7
22:09
Folytatódik az elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázat (Alternatív Energia)
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitká
júl. 7
22:09
Megbüntette az MNB az Opust (Portfolio)
Az Opus Global tájékoztatta a befektetőket a BÉT honlapján, hogy a kibocsátó nem tett eleget a bennfentes információ közzététele késleltetésével kapcsolatban azon kötelezettségének, hogy az MNB részére az információ nyilvánosságra hozatalakor a késleltetéssel kapcsolatos információkat bejelentse.
júl. 7
22:11
Bejegyezték a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványokat (Portfolio)
Bejegyezték a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványokat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
júl. 7
22:15
Hőségriadó: országszerte harmadfokú figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Vizet osztanak a buszokon és a vonatokon.
júl. 7
22:27
Több ezer forintot spórolhatunk: számoljunk a matricával is, ha a Balatonra megyünk! (Blikk)
Ha autóval a Balatonra megyünk, a fővárosból szinte biztos, hogy az M7-esen vesszük célba a magyar tengert.
júl. 7
22:27
"Fekete özvegy" rendezőnő: "Itt az ideje, hogy berúgjuk az ajtót az MCU női alkotói számára!" (Promotions)
Shortland az első női rendező, aki egyedül rendez Marvel-filmet, de meggyőződése, hogy ez csak a kezdet a fejlődő franchise számára.
júl. 7
22:33
Csökkent a német ipari termelés (ProfitLine)
A várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés májusban az előző havihoz képest Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
júl. 7
22:33
Tatiana Calderon: Más szériák tanulhatnának az IndyCartól (USAracing)
Július 6-án, kedden életében először ülhetett egy IndyCar-gép volánja mögé Tatiana Calderon. A kolumbiai versenyzőnő...
júl. 7
22:36
Psota Irén megrázó múltja - ez a fájdalmas titok emésztette haláláig (Femcafe)
Sosem bocsátotta meg magának, amit tett.
júl. 7
23:03
Az Európai Bizottság szerint Romániában lendülhet fel a legjobban a gazdaság (ProfitLine)
Az Európai Bizottság az idén a tagállamok közül Romániában számít a legnagyobb, 7,4 százalékos gazdasági növekedésre, amely jóval nagyobb a korábbi prognózisban előrevetített 5,1 százalékos GDP-bővülésnél - derült ki az Európai Bizottság (EB) szerdán közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzéséből.
júl. 7
23:09
Nagyon meleg lesz ma is, másodfokú figyelmeztetés érvényes hőség miatt (Háziállat)
Tetőzik a hőhullám, szerdán másodfokú, csütörtökön harmadfokú figyelmeztetés érvényes a nagy meleg miatt.
júl. 7
23:33
Erősödött a hazai ipari termelés (ProfitLine)
Az idén májusban az ipari termelés volumene 39,1 százalékkal meghaladta az előző év májusának alacsony bázisszintjét, amely a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedésekkel volt összefüggésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
júl. 7
23:51
A futball most már valóban hazatért – Anglia először döntős az Eb-n, a hős dánokat verték, olaszokkal döntőznek (Blikk)
Anglia története során először játszhat Európa-bajnoki döntőt. Ráadásul saját közönségük előtt, óriási mentális erővel. Anglia legyőzte Dániát az Európa-bajnokság második elődöntőjében. Anglia 0-1-ről fordította meg a meccset.

Keresés