Az európai gazdaságban a vártnál valamivel gyorsabb fellendülés várható, mivel az év első negyedévében a gazdasági tevékenység meghaladta a várakozásokat, és a javuló egészségügyi helyzetnek köszönhetően a második negyedévben felgyorsult a koronavírus-járvány megfékezésére vonatkozó korlátozások feloldása - közölte az Európai Bizottság a nyári idők
Orbán Viktor legyőzése nehéz lesz, Magyarország demokratikus hanyatlásának megállítása azonban még nehezebb – írja elemzésében a tekintélyes The Atlantic című lap.
Újabb járványhullámra, a helyzet romlására számít még az ősz beköszönte előtt Aleksandar Vucic szerb elnök, aki szerdán Belgrádban arról is beszélt, az ország azért épít még mindig járványkórházakat, hogy az újabb betegeket el tudja látni.
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra.
Csütörtökön tetőzik a hőség, nagy területen harmadfokú figyelmeztetés érvényes. Extrém erős az UV-sugárzás, érdemes védeni bőrünket. Pénteken hidegfront hoz néhány fokos enyhülést.
Miért olyan fontos a házasság a Büszkeség és balítéletben, vajon mi volt az oka annak, hogy Jane Austen pontosan beárazta a szereplőit, és hogyan jelennek meg az előítéletek a regényben? Az Austen-projektben a kétszáz éve élt író regényeinek titkait kutatjuk, a podcast előtt pedig adunk néhány tematikus támpontot az (újra)olvasáshoz.
Az Európai Bizottság július 7-i határidőig nem hagyja jóvá Magyarország 7,2 milliárd eurós támogatásra irányuló kérelmét – közölték tisztviselők és diplomaták a Politicóval.
Az Ethereum fejlesztését koordináló Tim Beiko tegnap tette közzé a London fantázianevű frissítési csomag, és vele együtt a régóta várt EIP-1559 várható megjelenési dátumára vonatkozó javaslatát. Habár a pontos időpont (a blokk magasság) várhatóan pénteken kerül majd hivatalosan rögzítésre, az…
Több egybehangzó brüsszeli értesülés szerint az Európai Bizottság egyelőre nem adja áldását a magyar kormány által május 12-én benyújtott helyreállítási tervre, a benne foglalt 2511 milliárd forintos támogatási programra, mert további korrupcióelleni intézkedéseket, illetve a pénzek szabályos felhasználását garantáló lépéseket vár el a testület.
A holland ASML formabontó technológiai újítással állítja elő a csipeket, melyek sokkal nagyobb kapacitásúak, mint a hagyományos módon készültek. A szupercsip mégsem háztáji munka, japán, amerikai és német segítség nélkül nem tudnák megcsinálni - ez pedig jól rávilágít arra, hogy miért tűnik most még lehetetlennek ebben az iparágban a globális ellát
Nem tett eleget a kormány a helyreálltítási tervében a korrupció ellen, ezért egyelőre nem hagyja jóvá a bizottság a 2500 milliárd forintról szóló tervet.
A koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanását követően visszaesett az ingatlanpiac, a korlátozások miatt csökkent a kereslet, ami az árakban is egyértelműen megmutatkozott. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, akinek sikerült ebben az időszakban nyélbe ütnie egy üzletet, az egy év után akár 20 százalékos nö
A vadóc énekesnő új slágergyanú számmal jelentkezett, amelyet a népszerű djvel, Yaminával közösen készített el. A dalhoz készült videoklip igazán dögösre sikeredett.
A remények szerint véget érő járványhelyzet és a nyaralási idény ellenére mostanában sem ülhetnek ölvetett kézzel a számlázással, munkaügyekkel, adminisztrációval foglalkozó szakemberek: számos korábbi szabály és előírás módosult. Ezekről közölt cikkeinkből szemléztünk.
A lakásfelújításra kért lakáshitelek az utóbbi években 2-4 százalékos részesedéssel rendelkeztek, aztán jött az idei év, és meglódult ez a szegmens. Májusban már az új lakáshitel-szerződések 11 százalékát adták a lakásfelújítási célra felvett kölcsönök, amiben főszerepet játszik a gyermekes háztartások számára elindított otthonfelújítási program ke
A változó klíma és a globálisan összekapcsolt gazdaságok ikersárkányai alakítják a jövőt – figyelmeztet Ruth DeFries. A fenntartható fejlődést kutató professzor szerint a 20. század elbizakodottsága – amely szerint kollektív tudásunk elegendő a jövő előrejelzéséhez és megtervezéséhez – mehet a süllyesztőbe. A civilizáció fennmaradása a kiszámíthata
Trunk Tamás szerint küszöbön van a befektetési világban a generációváltás, aminek következtében a tőzsde már nem csak az elérhetetlen öltönyös brókerek játszótere lesz. A fiatal influencer szerint a Z generáció már szívesebben fektekt cipőkbe vagy kosármeccsek jeleneteinek digitális tulajdonjogába, minthogy a klasszikus utat járná: nagyobbat kockáz
A pénzügyi igazságszolgáltatás egyik legfontosabb láncszeme az a közel 200 végrehajtó, akik bármiféle költségvetési adóbevétel, vagy központi támogatás nélkül biztosítják, hogy legyen értelme a bíróságnak ítéletet hozni. Nem érne ugyanis semmit egy olyan ítélet, amelyet nem kell betartani, a betartásról pedig az önálló bírósági végrehajtók gondosko
Világszerte egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabályoknak kell megfelelniük az autógyártóknak, ráadásul a legfontosabb stakeholdereknek, a vásárlóknak, a beszállítóknak, üzleti partnereknek is meg kell mutatniuk, hogy nem csak a működésük, de a termékeik is fenntarthatók, ennek része az, hogy egymás után mutatnak be részben vagy teljesen elek
Július 22-től Papp Tímea veszi át a Ringier Axel Springer Magyarország portfóliójához tartozó EgészségKalauz.hu portál főszerkesztői feladatait. A jelenlegi főszerkesztő, Simon Izabella új szakmai megbízást vállal a kiadón kívül. Papp Tímea feladata, hogy elődje munkáját folytatva, aktuális, közérthető és jól hasznosítható egészségügyi hírekkel és
Jelentősen, 76,2 százalékkal nőtt a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank adózott eredménye az idei első hat hónapban a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
Hitelkockázati, IT, tőkeszámítási, adatszolgáltatási és vállalatirányítási hiányosságok miatt. A Telex szerint 32,5 millió forintos bírságot szabott ki az Magyar Nemzeti Bank a Takarék Bankcsoport tagjaira. A jegybank 2019. november elsejétől
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra.
A 3000 milliárd forintos keretösszeg kimerülésével megszűnik a Növekedési Hitelprogram. Az alacsony kamatozású hitel magyar vállalkozások tízezreinek nyújtott nagy segítséget a koronavírus járvány alatt. A hitelprogram kivezetésére gyorsan reagáltak a gazdasági élet szereplői: hamarosan újraindítási konstrukciók lesznek elérhetőek a Széchenyi Kárty