2021. július 6. kedd

júl. 6
14:42
Veszélyes idők jönnek – mondta Orbán, és rácsodálkozott az MNB 94,5 tonnás aranytartalékára (SzMo)
Szerinte ezzel 'már kihúzhatjuk magunkat', hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország. Igaz, az aranytartalék 50 éve már nem annyira lényeges dolog.
júl. 6
14:42
Műszakilag elkészült a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train-beruházás (Magyar Nemzet)
Lázár János bejelentette, konzultációt indítanak a menetrendről, a jegyárakról és a digitális szolgáltatásokról.
júl. 6
14:45
Szakértő: a vállalkozások 30-40 százalékának csődöt jelent majd a 200 ezer forintos minimálbér (ATV)
Gulyás József szerint a vállalkozások talpraállását kedvező hitelekkel kellene segíteni, azonban ezt is csak olyanok esetében, amelyek bizonyítottan képesek emelni versenyképességüket. A szakértő arra is kitért, a tervezett minimálbér-emelés sok vállalkozás végét jelentheti.
júl. 6
14:48
Pezsgőháború: Franciaország kiakadt, mert Oroszország szerint csak azt lehet pezsgőnek hívni, ami náluk készül (SzMo)
Az oroszok a francia eredetű 'sámpánszkoje' szóval csak a 100 százalékig orosz földön készült pezsgőket illetnék, a franciák érthető módon bizarrnak tartják a szabályozást.
júl. 6
14:48
Csaknem egy kilogram heroinnal a testében próbált Magyarországra jönni (Demokrata)
Csaknem 860 gramm heroint akart a testében Magyarországra juttatni egy férfi.
júl. 6
14:48
Baranyiék szerint a kerületzászló miatt szedték le a testvérvárosi címereket Ferencvárosban (Mandiner)
A címerek nem tűntek el, csak áthelyezték őket az ülésterem másik falrészére, a szavazógép kijelzője alá – közölte Czuk Dorottya a ferencvárosi önkormányzat sajtófőnöke a Telexszel.
júl. 6
14:48
Reagált a DK a lówellness hírére: Így síbolják el a fideszes álkeresztények a magyarok pénzét (Nyugati Fény)
Inkább lószoláriumra költenek, mintsem az egészségügyre.
júl. 6
14:48
Kutya, mackó, sas, hibrid és robot – az olimpiák legnagyobb kedvencei (Magyar Nemzet)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság arra is ügyel, hogy ne csak a televíziós jogdíjakból, de a merchandisingból is jól látható bevétele legyen.
júl. 6
14:50
Kovács Zoltán: Reagálás a Velencei Bizottságra (Mandiner)
Tehát: az anya nő, az apa férfi. A tények makacs dolgok.
júl. 6
14:50
Késes támadás történt a düsseldorfi repülőtéren (Magyar Nemzet)
Egy ember megsebesült, a rendőrség pedig jelenleg is a támadót keresi.
júl. 6
14:51
Vámkezelt csomagok: fontos információkat osztott meg a Magyar Posta (Piac és Profit)
Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra szükség volt. Amennyiben bármely ügyfélnek ebből kára származott, kártalanítják - közölte a Magyar Posta.
júl. 6
14:51
Kiújult Zalatnay Cini betegsége (Blikk)
„Kezem-lábam remegett!”
júl. 6
14:51
20% profitban a Storj kereskedésünk (Kripto Akadémia)
Az utóbbi hónapok negatív hangulata rányomta a bélyegét a long irányú kereskedésekre, és nem sok lehetőséget kínált számunkra a piac. Ez a trend talán változhat a közeljövőben, és a STORJ/USD páron pórbálunk eredményt elérni. 
júl. 6
14:54
Magyar világutazó, vállalkozó és apa Vietnámban: Simon Dávid, aki szerint nem a cél, hanem a megtett út a fontos (Képmás)
Harmincévesen gondolt egyet, és körbegyalogolta a Föld tekintélyes részét, egy évtizeddel később pedig már Vietnámban él, ahol alapító-társtulajdonosként saját céget vezet. Simon Dávid soha nem rettent meg a kihívásoktól, főleg, ha azok utazással jártak együtt, nincs az a kontinens, ahol fel ne találná magát. De vajon hogyan éli meg a magyarságát v
júl. 6
14:54
Heves összetűzés várható az Európai Parlament magyarvitáján (Demokrata)
A testület konzervatív oldalán ellenhatározati javaslat készült Magyarország védelmében.
júl. 6
14:54
Mészáros Lőrinc nyilvános bocsánatkérést, de zárt tárgyalást követel Fekete-Győr Andráséktól (Nyugati Fény)
Másodfokon folytatódik a Mészáros kontra Fekete-Győr.
júl. 6
14:57
Nem szűnik a vita a fővárosi villamosbeszerzésben - a BKV is megszólalt (Infostart)
A BKV cáfolja azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint nem lehet klimatizálni a frankfurti használt villamosokat. A társaság szakemberei már tervezik a légkondicionálók beszerelését, ugyanakkor szakmai szervezetek szerint ez nem megoldható.
júl. 6
14:57
Szigorú szabályozást vezetnek be Horvátországban: mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni (Blikk)
Koronavírus - Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni.
júl. 6
14:57
Ők a leghíresebb, legdögösebb olasz és spanyol focistafeleségek – Képgaléria az Eb-elődöntő elé (Blikk)
Korábbi, vagy jelenleg is modellek, szépek, szexik. Egy a közös bennük, fogy ismert, világhírű futballisták feleségei. Az esti Olaszország - Spanyolország Eb-meccs előtt bemutatjuk a két válogatott leghíresebb focistafeleségeit.
júl. 6
14:57
Orbán Viktor megmutatta az MNB aranykészletét (ATV)
A miniszterelnök szerint veszélyes idők jönnek, amikor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség. Ahhoz, hogy az embereknek értéket jelentő pénze legyen, szükség van arra, hogy ezt valami garantálja.
júl. 6
14:57
Sorban dőlnek meg a melegrekordok – Mi jöhet még a következő hónapokban? (Háziállat)
A finnországi Lappföldön több mint száz éve nem mértek olyan meleget, mint vasárnap, az idei június pedig az eddigi legforróbb volt az országban. A szakember elmondta, mi okozza a mostani hőhullámot.
júl. 6
14:57
Schäfer András csak a biztos játéklehetőség tudatában váltana csapatot (m4sport.hu)
A válogatott középpályás biztosan kikéri Marco Rossi véleményét az esetleges átigazolással kapcsolatban.
júl. 6
14:57
Újabb változások Horvátországban: ahol maszkot kell viselni, ott kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány (Life)
Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kel viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a nemzeti válságstábra hivatkozva.
júl. 6
14:57
Lemondott a világ leggazdagabb embere: Jeff Bezos már nincs az Amazon élén (Promotions)
1994-ben alapította Jeff Bezos a mára gigantikus vállalattá nőtt Amazont és most lemondott a vezérigazgatói posztjáról.
júl. 6
14:57
Felszáll a podcast-expresszre az UniCredit Bank is (MMonline)
Az üzleti fenntarthatóságról indított podcast-sorozatot az UniCredit Bank „Pénzügyekről, nyakkendő nélkül” címmel. Mi a kapocs a ’80-as években mélyszegénységben élő indiai emberek és a bankok 21. századi társadalmi felelősségvállalása között? Milyen hatással volt egy nyékládházi idősotthon működésére az UniCredit Bank? Mi az a SIB, az ESG és az S
júl. 6
15:00
Kiszállító robotok forradalmasíthatják a logisztikát (vg.hu)
Az Amazon csütörtökön bejelentette, hogy új technológia kifejlesztésén dolgozik autonóm szállítójárműveihez.
júl. 6
15:03
A külföldi nyaralásra indulóknak küldött fontos üzenetet a rendőrség (Infostart)
Sokat segíthet az út megtervezésében a folyamatosan változó járványszabályok közepette egy uniós honlap.
júl. 6
15:03
Elindult a posta váminformatikai rendszere (ProfitLine)
Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra szükség volt. Amennyiben bármely ügyfélnek ebből kára származott, kártalanítják - közölte a Magyar Posta kedden az MTI-vel.
júl. 6
15:03
A-vitamin és terhesség - A hiánya és a túladagolása is veszélyes! (WebBeteg)
A kismamáknak kiemelten fontos odafigyelniük, milyen vitaminokat és ásványi anyagokat juttatnak be a szervezetükbe, hiszen a baba fejlődése és növekedése során a várandós anya testéből jut hozzá a számára nélkülözhetetlen tápanyagokhoz. Az A-vitamin egy olyan kulcsfontosságú vitamin, amelynek mind a hiánya, mind a túlzott bevitele magzatkárosító ha
júl. 6
15:03
Meredeken emelkedik a fertőzöttek száma Izraelben (444.hu)
Az új fertőzöttek közel fele iskolás.
júl. 6
15:03
Sokkoló: egy fürdőző vette észre a Velencei-tó felszínén lebegő holttestet (Life)
A rendőrségre vasárnap este negyed hét előtt pár perccel érkezett bejelentés arról, hogy Velencén, a Panoráma partszakasz nevű szabad strandon egy, a vízben lebegő férfit vettek észre.
júl. 6
15:03
Jön az 1. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztivál! (Mafab)
Igazi sztárparádé várható az 1. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon, amelyen július 15-21. között ismert sportolók és sportrajongó szakemberek beszélgetnek a közelmúlt legjobb és legérdekesebb sportfilmjeiről az Art+ Cinemában (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39). A Magyarországon páratlan kezdeményezés a sportfilmekre szeretné ráirányítani a f
júl. 6
15:03
Így küzdj meg a fájdalommal sikeresen! (Hamu és Gyémánt)
A fájdalmat van, aki megpróbálja elnyomni, ám szerencsésebb megélni és elfogadni.
júl. 6
15:06
Korrekció után emelkedhet a Facebook (TőzsdeFórum)
Folytatódni látszik a részvény árfolyamában az eddig tapasztalható emelkedő tendencia, és egyelőre úgy tűnik, hogy az előző héten tapasztalható mínuszos napok csak kisebb korrekciók voltak az árfolyamban, és a fő tendencia továbbra észak felé tart.   Támasz: 335.00 dolláros szint CCI(14) indikátor: semleges szint RSI(14) indikátor: semleges szint E
júl. 6
15:06
Siess haza, vár a mama! – Közönségtalálkozó a Toldi Moziban (Magyar Nemzet)
.
júl. 6
15:08
Ragyogóan teljesít az Apple (TőzsdeFórum)
Kiválóan zárta az Apple az előző hetet, hiszen azon túl, hogy a 135.00-136.00 dolláros ellenállási szintet is áttörte az árfolyam, pénteken mutatta a legkomolyabb vételi erőt a papír piaca. A felső Bollinger-szalag lassíthatja a felfelé tartó trendet, de komoly fordulatot nem várnék. Támasz: 135.00-136.00 dolláros szint CCI(14) indikátor: vételi sz
júl. 6
15:09
„Nem bírom, amikor egy boldog menyasszonyt részeg emberek cibálnak” – meglepő dolgot árult el Molnár Anikó a legnagyobb álmáról (Metropol)
Molnár Anikó elárulta, hogy sok álma vár megvalósításra, de talán a legnagyobb az, hogy élete szerelmének kimondhassa a boldogító igent.
júl. 6
15:09
6 nyári arcpermet, ami nem csak felfrissíti, de ápolja is a bőrödet (Joy)
Spoiler: mindegyik termék must-have darab!
júl. 6
15:09
Red Bull: Olcsó, hangos és fenntartható motorok kellenek az F1-be! (F1világ)
Hangos, szórakoztató és olcsó motorokra lesz szüksége a Forma-1-nek 2025-től – ezt mondja a Red Bull csapatát irányító Christian Horner, aki szerint az lenne a legjobb, ha az új motorformulát végül csak 2026-ban vezetnék be a száguldó cirkuszban.
júl. 6
15:09
Itt az MNB bejelentése: kizöldítenék Magyarországot (Portfolio)
Online tájékoztatót tart Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a jegybank zöld eszköztár stratégiájához kapcsolódó döntésekről, az eseményről élőben tudósítunk.
júl. 6
15:09
82 agrárszakmai program kap támogatást (Agroinform)
A civil szervezetek fontos szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek az Agrárminisztérium agrárágazati célkitűzései. A tárca ehhez kíván hatékony segítséget nyújtani az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázatával, amelynek köszönhetően a minisztérium idén 82 civil szervezet munkáját segíti.
júl. 6
15:09
Eb-döntő jegyet nyerhet, aki beoltatja magát (ATV)
Két jegyet sorsolnak ki az Európa-bajnokság vasárnapi döntőjére azok között, akik csütörtök estig regisztrálnak a koronavírus elleni védőoltásra.
júl. 6
15:09
Komoly veszélyben az internetező magyarok: adataikra, bankszámlájukra vadásznak a csalók (Pénzcentrum)
Minden interneten töltött percben nagy eséllyel valamilyen személyes adatot nyújtunk át online viselkedésünkről - néha egyszerű figyelmetlenségből, máskor azonban nagyon is tudatosan tesszük ezt. A Kaspersky európai országok körében végzett kutatásának eredményeiből kiderül, hogy a megkérdezett országok között a magyaroknak a legfontosabb a személy
júl. 6
15:09
Holland legfelsőbb bíróság: Wilders megsértette a hollandiai marokkóiakat (Demokrata)
Geert Wilders szándékosan megsértette a Hollandiában élő marokkói közösség tagjait a bíróság szerint.
júl. 6
15:10
Visszateszteli ellenállását az Amazon (TőzsdeFórum)
Úgy tűnik, hogy ismét nekifut a részvény árfolyama a 3500.00 dolláros ellenállásnak, de az csak a következő napokban fog eldőlni, hogy milyen sikerű lesz ez az ostrom. Az emelkedés egyik fő támasza a középső Bollinger-szalag, áttörés esetén pedig szabad lehet az út felfelé. Támasz: középső Bollinger-szalag CCI(14) indikátor: semleges szint RSI(14)
júl. 6
15:12
Sándor Orsi ma szuperpraktikus darabokat viselt (Glamour)
Sándor Orsi egy igazán sokoldalú nő. Az RTL Klub Édes otthon című magazinjának műsorvezetője, két kisfiú anyukája, emellett divat és "DIY" blogger. Instagram oldalán számtalan kreatív tartalom található, amit könnyedén elkészíthetünk mi is. Heti szinten izgalmas és mindenki számára elérhető stílustippekkel látja el követőit. Ha szabadideje engedi s
júl. 6
15:12
Így fogyott a villamosenergia májusban (TőzsdeFórum)
MEKH: májusban 8,2 százalékkal emelkedett a hazai villamosenergia-fogyasztás éves összevetésben - adta hírül a távirati iroda.
júl. 6
15:12
Borszerdák, tárlatvezetések és online előadások a Magyar Nemzeti Galériában (Magyar Nemzet)
A nyári rekkenő hőségben nincs is jobb kikapcsolódási lehetőség a múzeumlátogatásnál. Ráadásul a szünidőben a családokat külön kedvezményekkel várják.
júl. 6
15:12
Sínre teszik a Lamborghiniket (Autószektor)
A szolgáltatás átutazási ideje nagyon versenyképes lesz. A rendeltetési helyek közötti két határátkelés ellenére a teljes út mindössze 48 órát vesz igénybe. Ezenkívül az új megoldás mérföldkő lesz a Lamborghini CO2-lábnyomában. A vállalat teljesen megváltoztatja ellátási láncát a régióban, és termelését közútról vasútra helyezi át. Következésképpen
júl. 6
15:14
Megszületett a Dunakanyar első fenntarthatósági kalauza (TőzsdeFórum)
Több, mint 40 vállalkozás fogott össze a fenntartható Dunakanyarért, melyhez különleges térkép is készült.

Keresés