A magyar horgászok mintegy 2200 nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen hódolhatnak szenvedélyüknek, ezek döntő többsége a MOHOSZ rendszerébe tartozik.
Horror és rasszizmus határait mosta össze Matt Ruff regénye, amiből a népszerű sorozat első évada készült (a könyvről szóló kritikánkat itt olvashatod). Az Hbo égisze alatt forgatott Lovecraft földjén bemutatásakor ráadásul akaratlanul is elképesztően aktuális lett a 2020 nyári események miatt: George Floyd meggyilkolását követően tömegek tüntettek
A hétvégén összesen 65 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 262 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Összesen négyen hunytak el, így az elhunytak száma 29 996 főre nőtt.
A hétvégéi összesített adatok szerint 65 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 262 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A hétvégén összesen négyen hunytak el, így az elhunytak száma 29 996 fő.
Az építőanyagok drágulása miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt vizsgálódik, amennyiben a gyanú beigazolódik az új lakások vásárlói elviekben akár kártérítésre is jogosultak lehetnek.
Az Európai Tanács egykori elnöke a lengyel belpolitikára akar koncentrálni. Épp akkor, amikor gyengélkedik az Epp, sőt az európai jobboldalon kihívója is akadhat.
Scott Miller, az Egyesült Államok afganisztáni kivonulását koordináló tábornok aggódik amiatt, hogy a tálibok túl gyorsan törnek előre a hátrahagyott országban – írja a CNN.
A hétvégéi összesített adatok szerint 65 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 262 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A hétvégén összesen négyen hunytak el, így az elhunytak száma 29 996 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 740 195 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 38 071 főre csökkent.
A várandós Horváth Éva újra a képernyőn, méghozzá a TV2 új ismeretterjesztő magazinműsorában, a PURA VIDA – Tiszta életben láthatjuk, mint műsorvezető. Ám külön óvintézkedésekre volt szükség.
Minden idők legjobb időutazós mozija az 1985-ös Vissza a jövőbe, aminek ráadásul az örökségével is nagyon jól bánnak a készítők. Az akkor készült trilógiát ugyanis úgy óvják a koszos hollywoodi remake-mancsoktól, mint a Szent Grált, és amíg az eredeti készítőgárda él, addig nem is készülhet semmilyen feldolgozás belőle. Oké, rajzfilmsorozat és vide
A hétvégéi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 506 665 fő, közülük 5 058 824 fő már a második oltását is megkapta. 65 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 262 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A tengerentúli tőzsdéken a múlt héten komoly emelkedést láthattunk, végül mindhárom vezető börze új történelmi csúcson tudta zárni a hetet. A remek teljesítmények elsősorban a kedvező foglalkoztatottsági adatoknak voltak köszönhetőek. Ma az amerikai tőzsdék zárva tartanak az Independence Day miatt. A piaci szereplők továbbra is a Covid-változatokat
Izraeli adatok szerint kevésbé hatékony a Pfizer/BioNTech-vakcina a SARS-CoV-2 koronavírus delta variánsa ellen: 64 százalékban akadályozta meg a fertőződést, ugyanakkor 93 százalékban elejét vette a súlyos megbetegedés kialakulásának - írta a Jediót Ahronót című izraeli lap hírportálja, a ynet hétfőn.
Kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát.
A bojtosúszós halakról a tudomány azt tartotta, hogy 66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokkal együtt kihaltak, majd 1938-ban, a kutatók hatalmas meglepetésére, élő példányt találtak Dél-Afrika keleti partjainál. A szenzációs felfedezés igazolta, hogy a mai napig élnek ezek a számos meghökkentő bíró állatok.
Anglia 25 év után játszhat Eb-elődöntőt. Ennek megfelelően többszörös túljelentkezés van a belépők iránt. Bár a nézőszámot bővítik a Wembley-ben, a szervezők kijelentették, teltházról szó sem lehet.
Régiós portfóliója eladását tervezi a Sony Pictures Television, a vevő a görög Antenna Group lehet a SorozatWiki információi szerint. Az ügylet érintené a médiacég hazai érdekeltségeit is. A Sony Pictures Television Central Europe legfőbb központja Budapesten van, a médiacég működteti a VIASAT3, VIASAT6 és az AXN csatornákat itthon, de hozzájuk ta
Bár szomorú, hogy véget ér a Jóban Rosszban, derűlátó Gazdag Tibor. A Jóban Rosszban sorozat megszűnése után színpadi feladataira és a zenére koncentrálhat, de bizonytalanság tölti el a jövedelemkiesés miatt.
A tulajdonos német közlekedési vállalat szerint utólag sem klimatizálhatók azok a frankfurti használt villamosok, amelyeket megvenne a Karácsony Gergely vezette budapesti Városháza.
Mumusa ellen játszik, mégis jók az esélyei. Rubljov ellen kilenc hónap alatt ötből ötször Marci húzta a rövidebbet, de most a legjobbkor fordulhat a kocka.
A tengerentúli tőzsdéken a múlt héten komoly emelkedést láthattunk, végül mindhárom vezető börze új történelmi csúcson tudta zárni a hetet. A remek teljesítmények elsősorban a kedvező foglalkoztatottsági adatoknak voltak köszönhetőek. Ma az amerikai tőzsdék zárva tartanak az Independence Day miatt. A piaci szereplők továbbra is a Covid-változatokat
Kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát.
Napi 9 napos mozgóátlagához tudott visszatesztelni az OTP árfolyama, a 16400 forintnál húzódó mozgóátlag azonban ellenállást jelentett a papír útjában, pénteken innen lefordulva gyengült 16090 forinthoz. A rövidtávú momentum nem tudott ezzel pozitív irányba billenni, a 16000 forintos támasz maradhat így fókuszban július első hetében. A letörés benn
Az anya, miután férjével durva veszekedésen voltak túl, bezárkózott a szobába, és ott megölte közös gyermeküket. A nő bizonyítottan mentális problémákkal küzdött.
A nyolc bevizsgált elektromos roller közül három még mindig problémás volt az idei teszten, és a négy bevizsgált hoverboard mindegyike elvérzett a hatósági laborvizsgálaton – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleményéből. Mindez azt is jelenti, hogy a két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül még nem akadt
Napi Pénteken is hiába próbálkozott a 9 és 21 napos mozgóátlagok, valamint a 2400 forintos szint átlépésével a MOL árfolyama, alacsony forgalom mellett tesztelte az ellenállást, majd zárt végül kis pluszban 2380 forinton. Egyelőre nem talál tehát irányt a szűk Bollinger szalagok közül a papír, rövidtávon a 2300-2400 forintos tartományra lehet érdem