2021. július 5. hétfő

júl. 5
11:42
4+1 könyvet ajánlunk, ha tetszett a Tobi színei (Könyves Magazin)
Július 1-jétől látható a mozikban a Tobi színei című dokumentumfilm. Bakony Alexa filmje négy és fél éven át követte Tuza Jázmin átváltozását Tuza Tóbiás Benjáminná, ami során nemcsak a kamasz átalakulásának folyamatát figyelte érzékenyen, de legalább annyira fontos szereplők lettek a szülők is, és hogy ők hogyan élték meg a történteket.
júl. 5
11:42
Tovább bővítik az elektromos autók töltőhálózatát (Tiszta Jövő)
Az MVM Mobiliti Kft. és a Magyar Közút tervezi az elektromos töltőhálózat további bővítését és fejlesztését, amibe az érintetteket is bevonják július 5-éig elérhető online kérdőívük segítségével - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken.
júl. 5
11:45
Polgárháború fenyeget a Nyugat által magára hagyott Afganisztánban (Infostart)
Hatalmas hiba lesz ha elhanyagoljuk Afganisztánt és várhatóan ismét polgárháború robban ki a nyugati erők kivonulása nyomán – erre figyelmeztetett a brit elhárítás volt főnöke, aki szerint növekszik majd a Nyugatra leselkedő terrorfenyegetés is.
júl. 5
11:45
Indul a Fradi Bl-menetelése: magyar edző is segítette a három ország bajnokságában is szerepelt Pristinát (Blikk)
A héten elkezdik a magyar kupacsapatok is a szereplést. A Bajnokok Ligája első selejtező körében a Ferencváros Koszovó bajnokával, aFK Pristinával kezd, csütörtökön a Mol Fehérvár és a Puskás Akadémia mutatkozik be az újonnan induló Európai Konföderációs Ligában.
júl. 5
11:45
Ezrével menekülnek az afgán katonák a tálibok elől (Portfolio)
Több mint ezer afgán katona kelt át a tádzsik határon a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a tálib lázadókkal folytatott harcokat követően - jelentette be a közép-ázsiai ország nemzetbiztonsági bizottsága.
júl. 5
11:45
"Tisztességesen meg kell tudni élni a mezőgazdaságból" – ehhez segít hozzá a precíziós gazdálkodás (Agroinform)
Szabadhegy Kristófot, a KEVE Zrt. tulajdonosát kérdeztük a közelgő Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciáról.
júl. 5
11:45
Gomolyfelhők mögé bújik a nap, mégis szükség lesz a legyezőkre (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.
júl. 5
11:45
Közel 70 milliárd eurós az európai digitális reklámpiac (MMonline)
A múlt évben 69 milliárd eurós volt a digitális reklámpiac Európában, ez éves összevetésben 6,3 százalékos bővülést jelentett – derül ki az IAB Europe most kiadott „2020 AdEx Benchmark Report” jelentéséből. A legnagyobb mértékű növekedést a display hirdetések esetében mérték, ott 9,1 százalékos volt a bővülés üteme a vizsgált európai piacokon. A k
júl. 5
11:47
Már ezer Mol kúton lehet enni-inni egy jót (Portfolio)
A MOL átadta az ezredik Fresh Cornert a napokban - a vállalatcsoport hat évvel ezelőtt kezdte el a régió kilenc országában található töltőállomásait átalakítani a Fresh Corner koncepció jegyében, ma pedig már szinte minden második töltőállomáson friss étel-és kávékínálattal várja a vásárlókat. Leányfalun és az M43-as autópályán, a Szent Gellért pih
júl. 5
11:48
Zseniális: Újraforgatták Korda György egyik legnagyobb slágerének klipjét (BorsOnline)
Elképesztőre sikerült a Reptér klipje.
júl. 5
11:48
Bauer Tamás: Igaza van Péterfy Gergelynek, aki lenácizta a törvényt (Mandiner)
A melegek megbélyegzése Hegyeshalmon túl a jobbközép pártokban is elfogadhatatlan.
júl. 5
11:48
Az Enyaq még a villanyautó-szkeptikusokat is zavarba hozhatja (Magyar Nemzet)
Farmotoros és hátsókerék-hajtású, a modern kori autógyártás egyik mintapéldányáról van szó.
júl. 5
11:51
Akár kártérítést is követelhetnek az építőanyag-kartell áldozatai (Piac és Profit)
A GVH bejelentette, hogy kivizsgálja történt-e kartellezés az építőanyag-kereskedelemben. Ha a hatóság megállapítana egy esetleges összefonódást, akkor az építtetők vagy új építésű ingatlanvásárlók elviekben akár kártérítést is követelhetnének.
júl. 5
11:51
Rugalmas munkavégzés: sokan felmondanának, ha szigorítana a munkaadó (Adózóna)
Az alkalmazottak többsége akár ott is hagyná a munkahelyét, ha az nem biztosít számára hosszú távon is rugalmas munkakörülményeket – mutat rá az EY 16 országban több mint 16 ezer dolgozóval készített nemzetközi kutatása. A koronavírus-járvány hatására változó igényekhez a cégeknek is alkalmazkodniuk kell, ha versenyképesek akarnak maradni a munkaer
júl. 5
11:51
Rusvai: legalább 300 ezren vannak, akik megkapták az oltásukat, de nem védettek (ATV)
A teljes lakosságnak már több mint fele megkapta a második adag oltását, kérdés, hogy ez elegendő-e a nyájimmunitás kialakulásához. A virológus szerint ezt a számot mindenképp feljebb kellene tornászni, azonban attól tart, hogy akik eddig nem regisztráltak, azok egyáltalán nem is akarják megkapni az oltást.
júl. 5
11:51
A zsálya, a kakukkfű, a zsurló és a mocsári teknős (Agrofórum)
Idén, 2021-ben két-három hetes lemaradásban volt a természet, a hűvös tavasz a fűszer- és gyógynövények fejlődését is jelentősen lelassította. Nem így a gyomokét, amelyek jól érezték magukat a Szigetközben is kifejezetten csapadékosnak mondható hetekben. Mióta a nap is kisütött robbanásnak indult a fejlődésük és terjedésük. A győrújfalui Sudár Birt
júl. 5
11:54
Hamarosan kiderülhet, ki Doktor Balaton igazi apja (BorsOnline)
Elhangzott a válasz a nagy kérdésre.
júl. 5
11:54
Több iskolába ingázó, „hontalan” tanárokat eredményez a hatalmas pedagógushiány (SzMo)
Alacsony fizetés, a tanárhiányból adódó állandó nehézségek, órákat utazó tanárok – a kistelepüléseken olyan sok a probléma a pedagógusszakmában, hogy csak rendszerszintű reformokkal lehetne változást elérni.
júl. 5
11:54
Magyar Vöröskereszt: nyáron is életet ment a véradás (Demokrata)
Nyáron is fontos, hogy elég sokan adjanak vért, hiszen a véradás életet ment, ennek érdekében a Magyar Vöröskereszt hétfőn tájékoztató kampányt indít a közösségi médiában.
júl. 5
11:54
Megdöntötték Osvárt Andreát (Magyar Nemzet)
Nem kellett sokáig udvarolni…
júl. 5
11:54
Dán mintára szigorodhat a brit menekültügy (Mandiner)
Szigorodhat a szigetországba irányuló illegális migrációt övező bűncselekmények büntetési tétele, továbbá dán és ausztrál mintára a bevándorlók külső helyszínre történő áttelepítése is napirenden van.
júl. 5
11:54
A britek lazítanak, már a maszkot is elhagyják, pedig itt a Delta (Forbes)
Boris Johnson miniszterelnök  szerint az embereknek meg kell tanulniuk együtt élni a vírussal és felelősen, önállóan dönteniük arról, hogyan vigyáznak magukra és másokra.
júl. 5
12:00
Felavatták Szkander bég albán fejedelem szobrát a Városligetben (Demokrata)
Ilir Meta albán és Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétében felavatták Szkander bég (Kasztrióta György) albán fejedelem, nemzeti hős szobrát hétfőn Budapesten.
júl. 5
12:00
Izraeli adatok: A Pfizer csak 64 százalékban véd a delta variáns ellen (Mandiner)
A súlyos betegséget így is 93 százalékban akadályozza a vakcina.
júl. 5
12:00
Christian Eriksen is ott van a dánokkal a pályán (Magyar Nemzet)
Már az Anglia elleni elődöntőre készül a dán gárda, és közel harminc éve nem látott siker küszöbén áll.
júl. 5
12:00
A magyar kormány aljasságairól tartanak vitát az Európai Parlament szerdai ülésén (Nyugati Fény)
Többek között a melegellenes törvény is előkerül.
júl. 5
12:03
Rekord közelébe emelkedik az üzemanyagár (Infostart)
Tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak, a gázolajért fizetendő összeg kevesebb lesz, mint a benziné.
júl. 5
12:03
Merészet lépett a TikTok, fel fog robbanni a forgalom (Infostart)
Decemberben tesztelték, nagy sikert aratott.
júl. 5
12:03
Megduplázódott a horgászok száma (ProfitLine)
Jelentősen nőtt a horgászat népszerűsége Magyarországon: már több mint 700 ezer ember, a teljes lakosság több mint hét százaléka rendelkezik horgászengedéllyel, számuk négy év alatt megduplázódott - közölte az Agroinform.hu az MTI-vel hétfőn.
júl. 5
12:03
Rengeteg magyar maradhat le ezekről az olcsó lakáshitelekről: ez az utolsó utáni pillanat (Pénzcentrum)
A június 22-i alapkamat emelése után borítékolható volt a hitelkamatok növekedése. Ezek után nem meglepetés, hogy a nagybankok kétharmada júliusra megemelte 10 éves kamatperiódusú lakáshiteleinek kamatát. A drágulás nem jelentős, kérdés azonban, hogy ezzel befejeződött-e a hitelek áremelkedése?
júl. 5
12:03
Ujhelyi: Foglalkozni kell a járvány mentálhigiénés hatásaival is (ATV)
A koronavírus-járvány mentálhigiénés hatásaival foglalkozó program elindítását sürgette az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn.
júl. 5
12:03
Amerikában szinte kizárólag oltatlanok halnak meg covidban (444.hu)
Anthony Fauci szerint 99,2 százalékban ők az áldozatok.
júl. 5
12:03
„Oranje-parti Verstappen királlyal” – Osztrák Nagydíj, sajtóvisszhang (m4sport.hu)
Ezt írják a nagyvilágban Max Verstappen második ausztriai győzelméről!
júl. 5
12:03
Julia Roberts megmutatta férjét: így ünnepelték 19. házassági évfordulójukat (Life)
A szépséges színésznő, Julia Roberts 19 éve ment hozzá szerelméhez, az operatőr Danny Moderhez. Évfordulójukat pedig egy igazán édes képpel adták a világ tudtára.
júl. 5
12:03
Érkezés: Különvélemény (Mafab)
Sajnálattal olvasgatok egy-két értelmesnek tűnő ember kritikáiban, és azonnal látom hogy itt minden második Magyar egy önjelölt filmkritikus "zseni"!Az hogy egyeseknek miért "jó", vagy miért "rossz" egy film, ez mindig absztrakt, és szubjektív! Van olyan aki csak a "művész filmekre" esküszik, van olyan is, aki csak a "felnőtt filmeket" tudja értéke
júl. 5
12:03
WMN-kvíz: Mennyit tudsz a magyar történelem csatáiról? (WMN)
A ménfői csata 977. évfordulóján lássuk, mennyire kened-vágod a híres magyar csatákat! Törifanatikusok, vigyázz, kész, rajt!
júl. 5
12:03
Egyre elterjedtebbé válhat a hőstressz a jövőben (Hamu és Gyémánt)
A kutatók szerint a hőstressz okozta halálos éghajlati viszonyok normává válhatnak az évszázad végére.
júl. 5
12:06
Peking újabb techcégeket pécézett ki (vg.hu)
Kína hétfőn újabb két, az amerikai tőzsdén június óta jegyzett cég ellen indított vizsgálatot.
júl. 5
12:06
Híres párok, akik a popzenében is felejthetetlent alkottak közösen (Glamour)
A zeneiparban olykor különösen nagy felelősség, hogy egy dal szövege, szerkezete és előadásmódja is előrevigye egy adott híresség karrierjét, de ha mindezek adottak, és még ideális duett partnert is találnak maguk mellé, akkor igazán emlékezetes dalok születhetnek. Sok sztárpárnak ez nemcsak hogy sikerült, de egyenesen a szerelmükben találták meg a
júl. 5
12:06
Első lett a Bookline sikerlistáján az Esterházy-különszám (Könyves Magazin)
A Könyves Magazin, a Magvető Kiadó támogatásával május végén egyszeri és megismételhetetlen kiadványt jelentetett meg az öt éve elhunyt Esterházy Péterről, valamint szellemi és kulturális hagyatékáról. A magazint itt tudod megrendelni.
júl. 5
12:06
Kásler Miklós: nagy erőkkel folyik az egészségügy fejlesztése (Demokrata)
Nagy erőkkel folyik a magyar egészségügy fejlesztése, hogy a kor színvonalának megfelelő állapotban kezdhessen működni a világjárvány végével – mondta.
júl. 5
12:06
Kötter Tamás: Dobrev és a CNN (Mandiner)
Dobrev Klára férjéhez méltóan hazudozik a CNN támogatásával.
júl. 5
12:06
A magyar válságkezelés értékelése (Magyar Nemzet)
Érdemes mérlegre tennünk a 2020 elején beütött válság kezelését, hogy lássuk annak eredményeit és kudarcait. Így azonosíthatók a gazdasági helyreállítás erős és gyenge pontjai.
júl. 5
12:06
A britek lazítanak, már a maszkot is elhagyják, pedig itt a delta (Forbes)
Boris Johnson miniszterelnök  szerint az embereknek meg kell tanulniuk együtt élni a vírussal és felelősen, önállóan dönteniük arról, hogyan vigyáznak magukra és másokra.
júl. 5
12:06
A vidéki sofőrök rémálma: Budapest – nyolcvan éve kettészakadt az ország közlekedésügyileg (egy.hu)
„Ha arra gondolok, hogy Pesten kell vezetnem, a halál vize lever” – mondta nemrég egy ismerősöm. Ezzel nincs egyedül: sokan kétségbeesnek, amikor valami miatt autóval kell menniük a fővárosba: állni kell a dugóban, meg kell próbálni kiigazodni a gyakran változó forgalmi renden, mindezt a budapesti közlekedés hol tötymörgő, hol lendületes tempójában
júl. 5
12:08
A Fővárosi Közgyűlés nem ülésezik, pedig lenne téma bőven (Mandiner)
A Fidesz szerint Karácsony Gergely megkerülte a demokráciát, elárulta a budapestieket, a baloldalnak nem hiányzik az ülésezés.
júl. 5
12:09
Volt SZDSZ-frakcióvezető: Káoszt hozna az ellenzék győzelme (hirado.hu)
Alkotmányos válsághelyzet és polgárháborús körülmények alakulnának ki, ha az ellenzék egy esetleges választási győzelem után felfüggesztené a jogállamot és átírná az Alaptörvényt.
júl. 5
12:12
Ez a sztár a lelki társad a horoszkópod szerint (Glamour)
Biztos a te fejedben is megfordult már, mikor láttál esetleg egy interjút egy hírességgel, hogy tuti legjobb barátok lennétek, ha találkoznátok a való életben. Elképzelted, hogy milyen lenne naplóbejegyzéseket cserélni Taylor Swifttel, vagy egy-két viccet ellőni Chrissy Teigennel, és tudod, hogyha valaha találkoznátok, tuti egyből megtalálnátok a k
júl. 5
12:12
Egyértelmű a fejlődés a gazdaságban (Magyar Nemzet)
A Nemzeti Versenyképességi Tanács elsősorban az üzleti környezet barátságosabbá tétele, a folyamatos adócsökkentés és az állami digitalizáció területén ért el eredményeket.
júl. 5
12:14
Felavatták Szkander bég albán fejedelem szobrát a Városligetben (Magyar Nemzet)
A mellszobor Tirana város ajándéka Budapestnek, az alkotás mostantól a városligeti Vajdahunyadvár szomszédságában áll a Platán sétányon.

Keresés