Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azon
Varga Viktornak és párjának csütörtökön hajnalban, egy második világháborús bomba miatt kellett elhagyni az otthonát. Az énekes szót fogadott a hatóságnak, és egy titkos tóhoz autóztak a kilakoltatás idejére.
A Puskás Aréna környékén és a Városligeti Műjégpályán kialakított szurkolói zóna ellenőrzésekor több mint félmillió forint értékű hamis terméket és adózatlan cigarettát foglaltak le.
Visszaütött, hogy az online tőzsdei platform a kibocsátott részvények negyedét a remegő kezű kisbefektetőknek adta. Még szerencse, hogy a nagyok támasztották a kurzust.
Az elmúlt másfél évben megduplázta magát az S&P500 tőzsdeindex, és a fejlett világ indexei úgy általában történelmi csúcsokon táncolnak. Az amerikai részvénypiac értékeltsége a 2001-es internetlufi időszakához mérhető. A befektetők által jónak értékelt, stabil versenyelőnnyel rendelkező, erősnek gondolt növekedési lehetőségekkel bíró cégek árfolya
A hulladék képződése, gyűjtése, hasznosítása, vagy ártalmatlanítása hatással van mindennapi életünkre és környezetünkre is. A körforgásos gazdaság szemléletének elterjedésével a hulladékra nem problémaként, hanem lehetőségként, alapanyagként tekinthetünk - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Green
Ryan Murhy kétszeres címvédőként érkezett Tokióba, de mindkét számában megelőzték az oroszok, akik a központilag szervezett doppingprogramjuk miatt nem indulhattak a saját zászlajuk alatt.
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő és a nyaralásból visszainduló vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyeken péntek délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) összes kulcsfontosságú teljesítménymutatója nőtt az első fél évben, beleértve a befektetési portfólió bővülését, a finanszírozás volumenét és diverzifikációját, a nyereséget, illetve az NBB-eszközök minőségének javulását is – derül ki a bank első fél évre vonatkozó, a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványok (IF
Hosszú Katinka sikerei vitathatatlanok. Számtalan győzelmet, érmet köszönhetünk neki. Bármerre is járunk, Katinka nevét mindenki ismeri. Nem csoda hát, hogy az eredményeihez méltó módon adózik neki idén az egyik legnagyobb fesztivál is, méghozzá nem is akárhogyan.
A júniusi 1,9% után júliusban 2,2%-os volt az infláció az eurózónában - jelentette az Eurostat. A szakértők ennél kisebb emelkedést, csupán 2%-os árindexet vártak. Ezzel az infláció túllépte az Európai Központi Bank 2%-os célját, de Frankfurtban azt gondolják, hogy a megugrás ideiglenes lesz, ezért nem szükséges rá különösebben reagálni.
Orbán Viktor miniszterelnök általában minden pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ismerteti a kormány legújabb döntéseit és terveit, valamint reagál az aktualitásokra, ám a mai interjúja elmaradt.
Előre szólunk, hogy nem lesz könnyű megemészteni a frissen debütált Mad God előzetesét, a poszteren olvasható mottó alapján ugyanis az animációs film csakugyan a legvadabb rémálmaink mélyére kalauzol minket.
Rendkívül eredményes második negyedévet tudhat maga mögött a világ legnépszerűbb közösségi oldalát működtető társaság, több mint felével nőtt a hirdetési bevételük, a nyereséget pedig sikerült megduplázni. Naponta már több mint 1,9 milliárd felhasználója van a Facebooknak. A második negyedévet 29,08 milliárd dolláros bevétellel zárta a Facebook, ez
A Corriere della Sera arra emlékeztet, hogy a német pilóta korábban már bírálta az UEFA-t, amiért nem engedte a müncheni stadion szivárványos megvilágítását.
Novemberben jelentkezik második nagylemezével a hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős sikereket elért Mörk. Az új anyag első előfutára a Like A Bird című dal, ami zeneileg már önmagában egy kiforrottabb irányt sejtet, szövegében pedig a belső konfliktusok feldolgozására koncentrál.
Óvodákban szaporítószervekről és nemi identitás meghatározásáról, általános iskolában pedig maszturbációtól az anális szexig mindenről kellene tanítani az új tanterv szerint.
A júniusi 1,9% után júliusban 2,2%-os volt az infláció az eurózónában - jelentette az Eurostat. A szakértők ennél kisebb emelkedést, csupán 2%-os árindexet vártak. Ezzel az infláció túllépte az Európai Központi Bank 2%-os célját, de Frankfurtban azt gondolják, hogy a megugrás ideiglenes lesz, ezért nem szükséges rá különösebben reagálni.
Aki nem veszi fel az oltást, azzal megszüntetik a jogviszonyt, kivéve, ha a mentességről van orvosi szakvéleménye. Az erről szóló kormányrendelet csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben.
Az előzetesen vártnál erősebben növekedett a második negyedévben az eurózóna gazdasága. Viszont az eddig megjelent számok inkább felemásak: néhány ország jól teljesített, mások viszont csalódást okoztak.
Itthon Siófok, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében. Csehországban Karlovy Vary, Romániában a Fekete-tenger partján fekvő Mamaia lett a legvonzóbb a foglalási darabszámok alapján – derült ki a Szallas.hu friss közleményéből.
Bőséges lett az idei paprika- és paradicsomtermés, és bár még mindig a hagyományos verziókat vásárolják a legnagyobb mennyiségben, nő a különlegességek, mint például a csokoládészínű vagy a koktél-, cherry- és snack paradicsom rajongótábora is. Az ötszáz termelőt tömörítő DélKerTész adatai szerint idén a friss piaci termékeknél, így a paprikánál és