Az ország miniszterelnöke Naftali Bennett elindította a harmadik oltásról szóló kampányt, egyelőre a hatvan év felettiek körében. Az Egészségügyi Világszervezet szerint amíg a világ jelentős része nincs beoltva, ez önző lépés.
A forgalomnövekedést az exportban és az importban döntően a műanyag alapanyag, a szakmai, tudományos, ellenőrző műszer és készülék forgalma befolyásolta.
Budapesttől Etyekig, a biatorbágyi belterületet leszámítva, idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium a közösségi oldalán, ahol újabb részleteket osztott meg a kivitelezés előrehaladásáról.
Második hete emelkedik lassú tempóban az új koronavírus-fertőzöttek száma - az elhunytak száma viszont szerencsére nem követi ezt a trendet. Az oltottak száma hetek óta ugyanabban a - meglehetősen lassú - tempóban emelkedik.
Itthon Siófok a nyerő, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében, Csehországban Karlovy Vary, Romániában a Fekete-tenger partján fekvő Mamaia lett a legvonzóbb a foglalási darabszámok alapján – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Apartmanban megszállni 1,5 százalékkal olcsóbb az Adrián, de a hotelek ára a Balatonon kedvezőbb. A cs
A buszflották megújítása a szolgáltatási színvonal növelésével és a légszennyezés nagyarányú mérséklésével a városi életminőség javításához is hozzájárul.
Az új R 18 Transcontinental modellel a BMW Motorrad egy Grand American Tourerrel egészíti ki az R 18-as családot, valamint az R 18 B „Bagger" modellel, amely különösen népszerű az Egyesült Államokban. A korábbi R 18-as modellekhez hasonlóan az új R 18 Transcontinental és az R 18 B a „Big Boxer" izgalmas erejét a történelmi modellek klasszikus futóm
Az első oltást szeptember 1-jéig kell felvenniük az érintetteknek, kivéve azoknak, akiknek erre szakorvosi véleménnyel alátámasztott egészségügyi indokuk van.
2020-ban világszerte csaknem 300 milliárd dollárt költöttek kockázati tőkefinanszírozásra. Ez a nagyságrend körülbelül a teljes görög gazdaság méretének felel meg. A világjárvány ugyan nem lassította a kockázati tőkefinanszírozást, de az életünket és a gazdaság szerkezetét jelentősen megváltoztatta. Átalakultak a munkakörülményeink, az oktatás mene
Nehezen hozol meg döntéseket és kevés az önbizalmad? Sokszor saját magadat hibáztatod olyan dolgokért, amikről nem te tehetsz? Ha igennel válaszoltál ezekre a kérdésekre, nagy valószínűséggel téged is nárcisztikus szülők neveltek fel. Az ilyen típusú famíliákban az anyukák és apukák általában szigorúak, másokat okolnak a hibáikért és elérik a gyerm
A világ egyik legnagyobb bányászgép gyártója összefogott a világ egyik legnagyobb adatközpontjával. A Bitmain megállapodást kötött az Enegixel, miszerint a Bitmain Antiminer S19 gépeit az Enegix180 MW-os létesítményében hostolja majd ezek után. A “bányát” 2020-ban helyezték üzembe, és jelenleg a…
A beoltottak száma 5 617 260 fő, közülük 5 428 980 fő már a második oltását is megkapta. 64 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 491 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az angol miniszterelnök egy protokoll rendezvényen vett részt Károly herceg társaságában, amikor eleredt az eső, és ezzel fergeteges műsor vette kezdetét – számolt be az Index.
A világbajnoki pontversenyben éllovas Max Verstappen imádja a Hungaroringet, Sergio Perez szerint fontos a jó kvalifikáció - INTERJÚ a Red Bull pilótáival
Kevesebb tesztet végeztek, de nagyjából ugyanannyi lett pozitív, mint az elmúlt napokban - így másfél havi csúcsra ugrott a pozitivitási ráta. Összegeztük az elmúlt hetek adatait: csendben emelkedik az új fertőzöttek száma.
Még mindig nem tudjuk túltenni magunkat az haute couture héten, ugyanis az idei párizsi etap igazán extrára sikerült. Az összes tervező különleges kreációkkal rukkolt elő a következő szezonra, és még közülük is kiemelkedett Tony Ward, akinek neve mellett a szinonima szótárban ott szerepelhetne a "kicsit sem hétköznapi" kifejezés. Ha rendkívüli desi
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Zöld Busz Programjának első pályázatairól született döntés, 123 elektromos busz és 4 önjáró trolibusz érkezhet az utakra a 18,37 milliárd forintos keret terhére.
Levesből sosem lehet elég. Nyáron pótolja az elvesztett folyadékot, télen puha paplanként fűti fel átfagyott testünket. Egy jó zöldséges leves a lehető legjobb diétás vacsora, de sokak szerint reggelinek sem utolsó. A peruiak ikonikus quinoás zöldséglevese maga a megtestesült egészségtudatosság, hiszen a csodálatos zöldségek mellett tele van az egy