A "robogók Teslájaként" is aposztrofált NIU elektromos kétkerekűinek részvételével szervezett tesztnapot a márka importőrcége, a Tisza-tónál Sarudon, összekötve Kiss Norbert világ és Európa bajnok autóversenyző hungaroringi győzelmeit ünneplő ebéddel. Horváth Tamás, az Adves.moto, vagyis a KSR Group hivatalos magyarországi partnercégének vezetője,
A tilalmi listán szereplő kannabisz nyomait mutatta ki nála a doppingvizsgálat, így jó eséllyel lemarad a tokiói olimpiáról Chile első számú súlyemelője, a világbajnok Arley Méndez.
Javában zajlik a tiszavirágzás, vagyis a kérészek tömeges megjelenése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, ahol több helyszínen is megfigyelhető a tiszavirágok nászrepülése.
Szeretjük a Netflixet, de ha a kezünket a szívünkre tesszük, azt kell mondanunk, hogy a minőség és a mennyiség nem feltétlenül jár kéz a kézben a streaming szolgáltatónál. Bár a vígjáték műfaja kimondottan népszerű, és gyakorlatilag hétről hétre érkeznek az új komédiák, ezek nagy része a süllyesztőben végzi. Listánkban most összegyűjtöttük a Netfli
Kitartóan robog a megtervezett útján. A Perseverance a dűnékből álló területen több időt fog eltölteni, hiszen egy kifejezetten fontos helyszínről van szó a küldetés szempontjából. A Séítah nevű területet nagyjából 3,8 milliárd évvel ezelőtt 100 méter mélyen víz boríthatta, amely az élet nyomai után kutató Perseverance szempontjából kulcsf
Július 1-jétől új határátlépési feltételek léptek érvénybe Horvátországban függetlenül attól, milyen járványügyi besorolású egy ország, a beutazást védettségi igazoláshoz kötik - derült ki a válságstáb pénteki jelentéséből.
Vádat emeltek a Vatikánban egy olasz érsek és kilenc másik személy ellen többek között sikkasztás, csalás, pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt - közölte a Szentszék szombaton. A vatikáni büntető törvényszék elnöke, Giuseppe Pignatone bíró döntése értelmében a 73 éves Angelo Becciu érseknek és társainak július 27-én kell megjelennie a b
Főként az időjárás természetes változékonysága és nem az új koronavírus-járvány feltartóztatására életbe léptetett korlátozások miatt javult a levegő minősége a pandémia idején az amerikai, európai városokban - állapították meg amerikai kutatók, feltérképezve az emberi egészségre káros, 2,5 mikronos finomszemcsés anyagok (szálló por) légköri koncen
A DK miniszterelnök-jelöltje a kecskeméti utcafórumán készült fotókat nézegette a telefonján az elmaradhatatlan szombati kertészkedés és közös családi ebéd után. Dobrev Klára szerint fantasztikus fogadtatásban volt része.
Magyarországon elértük az 5,5 millió beoltottat, így a lazítások újabb szakaszába léptünk. Nem minden ország ilyen szerencsés: Indonéziában tombol a járvány, de a szomszédunkban is több százas esetszámok vannak. Az indiai variáns egyre több országba jut el, Bosznia-Hercegovinába például zarándokok hurcolták be. Legfrissebb, szombati híreink egy cik
Bódi Csabi péntek este, fellépésére tartva szenvedett súlyos autóbalesetet. Hárman ültek az autóban, technikus kollégája és ő maga is a kórházban végezte. A zenész a Borsnak mesélt részletesen a történtekről.
Csaknem három hónapon keresztül bolyongott az ausztrál sivatagban Ricky Megee, miután egy csapat stoppos gyógyszerrel elkábította, majd kidobta a semmi közepén. Megee könyvet is írt arról, hogy élt 71 napot a sivatagban.
A határátlépés gyorsítása érdekében szombaton 13 óra 30 perctől ideiglenesen, csak a Magyarországról kilépő utasok használhatják a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Tucatnyi harci gép bevetésével hajtott végre hadgyakorlatot az orosz légierő a Fekete-tenger fölött - közölte szombaton az orosz Fekete-tengeri Flotta.
Javában zajlik a tiszavirágzás, vagyis a kérészek tömeges megjelenése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, ahol több helyszínen is megfigyelhetjük a tiszavirágok nászrepülését. A víz felett repülő rovarfelhő egyedülálló természeti látványosság, amely mára már szinte csak a Tisza és néhány mellékfolyójának napsütötte szakaszain
Kemenesi Gábor szerint ezeknek a szúnyogoknak kedvező környezetet biztosítanak a ház körüli talicskák, csatornák, az esővízzel megtelt gumiabroncsok vagy apró edények is.
Az erdészeti tevékenységekkel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetőek lesznek a Közös Agrárpolitika (KAP) átmeneti támogatási időszakában, és a szükséges források is rendelkezésre állnak az új KAP 2023. január 1-jei indulásáig.
Még soha nem rendeztek Eb-negyeddöntőt a mainál keletebbre. A dán és a cseh válogatott Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában vív meg ma délután hat órától az elődöntőért.
A határátlépés gyorsítása érdekében szombaton 13 óra 30 perctől ideiglenesen, csak a Magyarországról kilépő utasok használhatják a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Hatodik napja újabb csúcsra ért Oroszországban az új koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben elhunytak száma, az előző napi 679 után az elmúlt 24 órában 697 halálesetet regisztráltak, ami a legmagasabb adat a járvány kezdete óta - közölte szombaton a szövetségi operatív stáb.
Nem szívesen beszélt a Mercedes csapatfőnöke a Mercedes második versenyzőjéről Lewis Hamilton hosszabbításának bejelentése után, de elárulta, meddig tervezik váratni két jelöltjüket.
Lehetséges, hogy számos sportlétesítmény látogatottsági korlátja tízezerről ötezer nézőre csökken a tokiói nyári olimpián, sőt előfordulhat, hogy teljesen üres lelátók előtt zajlanak majd versenyek - írta a Nikkan Sports.