2021. július 28. szerda

júl. 28
4:54
Az amerikaiakkal vív a férfi kardválogatott (Infostart)
Az Egyesült Államok hármasával vív a magyar férfi kardcsapat a tokiói olimpián, az elődöntőbe jutásért.
júl. 28
4:54
„Szeretek a fiammal színpadra állni” – Haumann Péter megható vallomása (Metropol)
Haumann Pétert nem láthatjuk már színpadon, hacsak nem a fiával egy örömfellépés kedvéért egy másik művészcsalád meghívására.
júl. 28
4:54
Újra nyitva a négy nagy strand a Velencei-tónál (Magyar Nemzet)
Nem igaz, hogy a nyaralók a négy strand bezárása miatt csomagolni kezdtek volna, és remélhetően az ide készülődők sem gondolják meg magukat a történtek miatt.
júl. 28
4:57
Az angolok akarják kitakarítani az űrt (newtechnology.hu)
Annyira beszennyeztük a Föld körüli pályát, hogy az lassan globális katasztrófával fenyeget. A Fujitsu brit ága nagy lépést tett a probléma kezelése felé: több partnerrel szövetkezve kombinálta a kvantum alapú optimalizálást és a mesterséges intelligencia megoldásokat, hogy hatékonyabbá tegyék a Föld körül keringő űrszemét megsemmisítésére irányuló
júl. 28
5:00
Hosszú Katinka hetedik 200 vegyesen (Infostart)
Nem tudott javítani második számában a magyar úszó a tokiói olimpián.
júl. 28
5:00
Újabb csalódás, Hosszú Katinka hetedik lett 200 vegyesen (Magyar Nemzet)
Hiába a tartalékolt, esélye sem volt az éremszerzésre a címvédő háromszoros olimpiai bajnoknak.
júl. 28
5:06
Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék (ProfitLine)
A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes,
júl. 28
5:06
Szerdára is kiadták a harmadfokú figyelmeztetést, orbitális meleg lesz (Háziállat)
A tartós hőség miatt két megyére szerdára is kiadta legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 28
5:06
Durvul a hőség, emelték a riasztási fokozatot (Infostart)
A tartós hőség miatt két megyére szerdára is kiadta legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 28
5:06
Ezekre az eseményekre várunk szerdán (vg.hu)
Jön a Fed kamatdöntése az Egyesült Államokból, fogyasztói bizalmi indexek Németországból, Franciaországból és Olaszországból, miközben Svájcban a fegyverekről tárgyalnak és találkozik az indiai miniszterelnök Narenda Modi és az amerikai külügyminiszter Anthony Blinken.
júl. 28
5:06
Egyre zöldül az ENI (NRGreport)
Az olasz ENI 1200 MW-os spanyol szél- és napenergia-portfoliót vásárol a madridi székhelyű Azora európai magántőke-kezelőtől.
júl. 28
5:09
Hogyan kaphatok kölcsönt GYES-en vagy GYED-en? (Bank360 blog)
Ha valaki csak ilyen típusú jövedelemmel rendelkezik, akkor nem fog tudni személyi kölcsönt felvenni. Megoldást jelenthet ebben a helyzetben egy adóstárs bevonása a hitelügyletbe
júl. 28
5:12
Az alvási apnoe kezelése (WebBeteg)
Az alvási apnoe enyhébb eseteiben orvosa életviteli változtatásokat javasolhat Önnek, többek között fogyást és a dohányzás elhagyását. Ha ezek nem elegendőek vagy ha az alvási apnoe mérsékelten súlyos, számos más kezelés is rendelkezésre áll.
júl. 28
5:12
Jó hír a családoknak, 3 milliót igényelhetnek felújításra (Tiszta Jövő)
Már több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, amelyet több mint 10 500 család már meg is kapott, a folyósított támogatások összege pedig meghaladta a 17 milliárd forintot - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a hivatalos Facebook-oldalán.
júl. 28
5:12
Minden 9 sportággal kezdődött – íme, a legősibb és a legújabb olimpiai versenyszámok! (Igényesférfi.hu)
Úszás, torna, atlétika és vívás nélkül még sosem rendeztek olimpiát.
júl. 28
5:12
Hosszú Katinka hetedik lett 200 méter vegyesen (SzMo)
A 400 méteres táv után 200-on se sikerült a címvédés Rio olimpiai bajnokának.
júl. 28
5:12
Így néz ki most - brutálisan lepukkant a Baywatch szexi életmentője, Yasmine Bleeth (Promotions)
Rá sem lehet ismerni a brutál dögös életmentőre.
júl. 28
5:12
Hosszú Katinka hetedik a 200 méter vegyes döntőjében (Mandiner)
Az aranyérmet a japán Ohasi Jui szerezte meg.
júl. 28
5:18
Vajon, hogy csókol Dwayne Johnson? Emily Blunt elárulta! (hirado.hu)
A színésznő nem rejtette véka alá a véleményét.
júl. 28
5:24
Ilyen még nem volt: Orbán Ráhel cégalapító lett (Menedzsment Fórum)
Odu Store néven hozott létre céget, amelyben Orbán Viktor lánya egyben az ügyvezető is. Közben a férje, Tiborcz István sem tétlenkedett, újabb vállalkozással bővítette céghálóját.
júl. 28
5:24
Biztosítók rémálma: több száz betört szélvédőjű autó egy olasz sztrádán (Infostart)
Három órán keresztül le is volt zárva az autópálya, amíg az összetört szélvédőjű autók elhagyták az utat.
júl. 28
5:30
Fantasztikus győzelem! Megvan a második aranyérem, Milák Kristóf olimpiai csúccsal győzött (Metropol)
A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.
júl. 28
5:36
Fantasztikus győzelem! Megvan a második aranyérem, Milák Kristóf olimpiai csúccsal győzött (Metropol)
A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.
júl. 28
5:36
Gombamód nőnek ki a földből az új lakásprojektek (ProfitLine)
A csökkentett áfa és az otthonteremtési támogatások hatására látványosan élénkül a fővárosi újlakás-kínálat, s egyelőre a vevők kedvét sem veszik el a korábban sosem látott összegeket tartalmazó virtuális árcédulák – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
júl. 28
5:36
Nincs ki a négy ajtaja? Fiat 500e 3+1 teszt (Autónavigátor)
Az ötvenes években, pontosabban 1957-től Olaszországot mobilizálta a Fiat 500, ami 2007-ben nem csak 50 éves jubileumát ünnepelte, hanem újkori,
júl. 28
5:36
Visszavonulása után hatalmas meglepetést okozott a Nemzet Színésze (Ripost)
A 80 éves legenda a szakmai kihívások helyett unokáival tölti szívesen az idejét.
júl. 28
5:36
MC Hawer két hét után eljegyezte kedvesét (BorsOnline)
A mulatós zenészre csak nemrégiben talált rá a szerelem, de máris megkérte a párja kezét. A szerelmesek azt is tudják, milyen esküvőt szeretnének, Mc Hawer a Borsnak mesélt a részletekről.
júl. 28
5:39
Ha betartod a sebességhatárokat, akár autót is nyerhetsz (Mínuszos)
Augusztus első napjaiban indul az Országos Balesetmegelőzési Bizottság OBBPoint elnevezésű applikációja, amely a világon az első sebességalapon működő hűségpontrendszer – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A hamarosan letölthető alkalmazás felhasználói akkor kapnak pontokat, ha a sebességhatárokat betartva, szabályosan közlekednek. Az
júl. 28
5:42
Szakember: Felesleges az antitest-vizsgálat a harmadik oltás előtt (ATV)
A hét második felétől lehet jelentkezni harmadik oltásra – jelentette be az országos oltási munkacsoport vezetője. György István a közmédiában azt mondta: azok tudnak majd regisztrálni az EESZT online felületén, akik már legalább 4 hónapja megkapták a másodikat oltást. Hogy kinek milyen vakcinát kell adni a harmadik oltásnál, azt a háziorvosoknak k
júl. 28
5:42
Elődöntős a magyar kardcsapat (444.hu)
Az amerikaiakat verték 45-36-ra, az elődöntőben az olaszok jönnek.
júl. 28
5:42
Mesék a 2000-es évekből, amiket egyszerűen imádtunk (Glamour)
Volt jó pár mese a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején, amelyek a mai huszonévesek gyermekkorában kiemelt szerepet játszottak. Most akár nosztalgiázhatunk is egy picit ezekkel a sorozatokkal, ugyanis biztosak vagyunk benne, hogy egy-két rész még így is WOW élményt fog nyújtani, de az tuti, hogy egyes részeket végre megértünk felnőtt fejjel.
júl. 28
5:42
BL: kettős győzelemmel ment tovább a Fradi, jöhet a Slavia Praha! (Márkamonitor)
A Ferencváros labdarúgócsapata a BL második selejtezőkörében kettős győzelemmel ment tovább. Itthon 2:0, Vilniusban 3:1 arányban múlta felül a Zalgiris gárdáját.    Bár a litván csapat ezen a meccsen is kulturáltan futballozott, egy percig sem volt kétséges, melyik a jobb csapat. Az FTC könnyen hárította a hazaiak támadásait, egyszer sem volt komol
júl. 28
5:42
Napi horoszkóp: felborulhat minden a hét közepén? (Promotions)
A legfontosabb szabály most az, hogy bízz magadban. Lássuk, hogy mire figyelmeztet a mostani bolygóállás!
júl. 28
5:42
Grafika: amikor a betű üzenet és boldogság (Transpack)
Portré Vincze Istvánnal, akinek a grafika, a betűrajz egyszerre zene és egyben az élet dicsérete.
júl. 28
5:42
Elődöntős és már az éremért vív a férfi kardcsapat! (Magyar Nemzet)
Szilágyi Áron az egyéni olimpiai bajnoki címe után a csapatot is felsegítheti a dobogóra Tokióban.
júl. 28
5:48
Sült krumpli pezsgővel, arannyal - így néz ki a Guinness-rekorder fogás (Infostart)
Elő kell rendelni, ugyanis világrekordnak számít. Azt ígéri, kiszakít a valóságból.
júl. 28
5:48
Sokkoló, ami kiderült, így figyeli ki a kutyamaffia a tacskót sétáltatók címét (Metropol)
A Metropol utánajárt, hogyan lopják el a kiskutyákat; egy budapesti gazdi beszámolt lapunknak az esetről.
júl. 28
5:54
Nagymértékű adócsökkentés szükséges a minimálbér kigazdálkodásához (vg.hu)
Hatalmasat lökhet a teljes bérskálán a minimálbér jelentős emelése.
júl. 28
5:54
„Pál apostol figyelmeztet: mindent szabad, de nem minden használ” (Magyar Nemzet)
A szélsőségesek elenyésző kisebbségben vannak Nyugat-Európában, csak ők a leghangosabbak, provokálnak, és ezzel lejáratják az egyházat – jelentette ki lapunknak Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök. Szavai szerint a nyugati szélsőség ugyanakkor itthon elkerülhető, csak tartani kell a fő irányt, ami Krisztusé. Gáncs Péter beszélt arról az örö
júl. 28
5:56
Hosszú Katinka: Így nem tudom abbahagyni (Magyar Nemzet)
A háromszoros olimpiai bajnoknő ígéri, 200 méter háton elindul. Emberien beszélt a kálváriájáról.
júl. 28
6:00
Hosszú Katinka hetedik lett: „Tegnap görcsösen úsztam, ma próbáltam lazábban„ (Metropol)
A címvédő és világcsúcstartó Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján.
júl. 28
6:00
Jakuzzikiállítás, ami több, mint vásár. Élmény! (Spa Trend Online)
Az évek óta töretlen sikerrel megrendezett SpaTrend Expo sokkal több egy kiállításnál vagy vásárnál, ahol az érdeklődők a kültéri kikapcsolódáshoz szükségesminőségi termékeket beszerezhetik. A SpaTrend évek óta azért küzd, hogy izgalmas programokkal, különleges sztárvendégekkel és finom falatokkal kedveskedjen a vendégeknek.
júl. 28
6:00
Közgazdász: Engedni kellene, hogy párhuzamos valutaként működjön itthon az euró (ATV)
Engedni kellene, hogy párhuzamos valutaként működjön itthon az euró - mondta az ATV Híradójának Pogátsa Zoltán közgazdász. Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a múlt héten kötelezte el magát az euró jövőbeni bevezetése mellett. Igaz, főnöke, Matolcsy György elutasítóbban nyilatkozott az uniós valutáról. A Portfólió elemzője arra figyelmeztet, hogy
júl. 28
6:00
Itt van Milák aranyat érő úszása (444.hu)
Még szerencse, hogy nem a futamon szakadt el a nadrágja.
júl. 28
6:00
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: új élmények várnak rád? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
júl. 28
6:00
Észrevétlenül érzéketlenítenék a fiatal generációkat (2. rész) (Magyar Nemzet)
Hal Melinda pszichológus segítségével többek között arra keressük a választ, milyen hatásai, veszélyei lehetnek a túl fiatal korban történő Lmbtq-érzékenyítésnek.
júl. 28
6:06
Békássy Szabolcs a harmadik oltásról: a szputnyikosoknak biztosan váltaniuk kell (Infostart)
"Nyakunkon a negyedik hullám", ezért Békássy Szabolcs, az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos sürgeti, hogy mindenki kérje a harmadik oltást.
júl. 28
6:06
Tóth Krisztián ipponnal ment tovább (Infostart)
Tóth Krisztián győzelemmel mutatkozott be a tokiói olimpián a férfi cselgáncsozók 90 kg-os súlycsoportjában.
júl. 28
6:06
Az OTP Banknál már akár egy szelfivel is nyitható új bankszámla (ProfitLine)
Nem áll távol a magyaroktól a szelfizés, csaknem kétharmaduk rendszeresen készít magáról ilyen fotót. Arról viszont még kevesen hallottak, hogy egy mobiltelefonnal készített önarcképpel manapság akár hivatalos ügyeket is intézhetünk – derült ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A hitelintézetnél mostantól egy szelfi segítségével már ú
júl. 28
6:06
Magabiztos győzelemmel olimpiai elődöntős a a férfi kardcsapat (m4sport.hu)
A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András összeállítású gárda 45-36-ra bizonyult jobbnak az Egyesült Államoknál.

Keresés