2021. július 28. szerda

júl. 28
18:33
Elképesztő árak a Balatonnál: ennyibe kerül egy családi nyaralás (ATV)
Egyre többe kerül a nyaralás: míg a Balatonon közel félmillió forintot kell fizetnie egy 4 fős családnak 3 csillagos szállodában egy hétre, addig egy hasonló színvonalú horvátországi nyaralásért akár 600 ezer forintot is kérhetnek. És ebben még nincs benne a két főétkezés a strandbelépő és a költőpénz.
júl. 28
18:33
Másodfokú riasztásokat adtak ki északnyugaton zivatarveszély miatt (SzMo)
A zivatarokhoz viharos szélroham, nagyobb jégdarabokkal jégeső és intenzív csapadék is társulhat. A tartós hőség miatt továbbra is első-, másod-, és harmadfokú figyelmeztetések vannak érvényben országszerte.
júl. 28
18:36
Lezárult a Mol-Új Európa Alapítvány megalapítási folyamata (Menedzsment Fórum)
A vagyonkezelő alapítvány létrehozása alapítói részvénytranszferrel fejeződött be.
júl. 28
18:36
A teniszsztár ordított a bíróval: ha meghalok, ön lesz a felelős? (Infostart)
Danyiil Medvegyev három szettben továbbjutott az olasz Fabio Fognini ellen a tenisz férfi egyesben, mégis majdnem felrobbant dühében. Azt kiabálta a játékvezetőnek, hogy ő lesz a felelős, ha a körülmények miatt meghal.
júl. 28
18:39
Másodfokú riasztásokat adtak ki északnyugaton zivatarveszély miatt (Háziállat)
A zivatarokhoz viharos szélroham, nagyobb jégdarabokkal jégeső és intenzív csapadék is társulhat. A tartós hőség miatt továbbra is első-, másod-, és harmadfokú figyelmeztetések vannak érvényben országszerte.
júl. 28
18:39
Újhullámos ingatlanvásárlás: egyre népszerűbbek a zártkertek (KKV Magazin)
Az elmúlt egy-másfél évben jelentősen átalakult az ingatlanpiac keresleti oldala. A Duna House szakértőinek tapasztalatai alapján a vevők legnagyobb motivációja ma már az, hogy saját területtel rendelkezzenek, kiszabaduljanak a panelekből – ami érthető a pandémia által befolyásolt helyzetben. Éppen ezért jelentősen megugrott a kereslet a lakhatóvá
júl. 28
18:39
Így jutottam el egy falusi iskolából a nanorészecskékig – A Makronóm interjúja a nemzetközileg elismert magyar kutatónővel (Mandiner)
Nem könnyű a kutatónők élete, főleg ha össze kell hangolni az anyasággal – árulta el a Makronómnak a nemzetközileg is elismert magyar kutatónő, Dr. Csapó Edit. Volt olyan időszak az életében, amikor a hónap végén csak virslire futotta, és egy háromezer forintos nadrágot sem tudott megvenni. Ma már a nélkülözés a múltja része és vallja, hogy Magyaro
júl. 28
18:41
A nukleáris leszerelés témaköréről tárgyaltak Genfben az USA és Oroszország képviselői (Mandiner)
Az orosz külügyminiszter-helyettes figyelmeztetett: „senkinek ne legyenek komoly reményei”.
júl. 28
18:42
Megalakult a Mol és a magyar állam közös alapítványa, megtörtént a Mol-részvénycsomag átutalása (Portfolio)
A Mol még áprilisban jelentette be, hogy a magyar állammal közösen új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre. A bejelentésnek megfelelően a Mol most közel 43 millió törzsrészvényt ruházott át az alapítvány részére. Az ezzel megegyező mértékű állami oldali részvénytranszferrel együtt a Mol-Új Európa Alapítvány létrehozási
júl. 28
18:45
Zaklatással vádolja volt szeretője az egykori spanyol királyt (444.hu)
I. János Károly tavaly az országából is távozott korrupciós botránya miatt.
júl. 28
18:45
„Ronda” festményt küldött Fülöp hercegről a királynőnek, de szívmelengető választ kapott egy brit lány (SzMo)
Honor elmondta, még az unokáinak is megmutatja majd a kedves üzenetet.
júl. 28
18:45
Nyári laptop kínálat a suli szezon előtt (Promotions)
Milyen szempontokat mérlegeljünk laptopvásárlás előtt? Segítünk!
júl. 28
18:45
Életét vesztette a motoros, mely traktorral ütközött (GépMax)
Agrárország vagyunk, ilyenkor sok a mezőgazdasági munkagép az utakon.
júl. 28
18:45
Mától ismét lehet jelentkezni az ingyenes informatikai képzésre (Mandiner)
Mától jelentkezhetnek az érdeklődők az Újratervezés Programban második alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. Tavaly a járvány alatt a hazai munkaerőpiac nem került válságba, csak átalakult, és az otthoni munkavégzéssel felértékelődtek a digitális készségek, az informatikai területen dolgozók száma több mint 26 ezer fővel nőtt. Mivel van te
júl. 28
18:47
Elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát (Mandiner)
Elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
júl. 28
18:48
Jön a zivatar - mutatjuk, hol (Infostart)
Több helyütt már másodfokú a riasztás.
júl. 28
18:48
Általános iskolásokat is tanítanának a hormonterápiáról Nebraska államban (HírTV)
Az új szabály óriási felháborodást keltett a szülők körében.
júl. 28
18:51
Fokozott rendőri ellenőrzés a Forma-1 ideje alatt, még a parkolókban és pihenőkben is (SzMo)
A rendőrség közlése szerint július 29-én 12 órától augusztus 2-án 8 óráig lesz érvényben a szigorú ellenőrzés, és több sztrádát is érint majd.
júl. 28
18:57
Két vakcinával már karantén nélkül utazhatnak Angliába az EU-s állampolgárok - Friss hírek 2021. július 28. 18:43 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/28/4839/
júl. 28
19:03
És ha nekem soha nem lesz párkapcsolatom? Talán az olyan nagy baj? – Egy reményvesztett nő kérdései (WMN)
Ti hány boldog kapcsolatot ismertek? – kérdi a szerző.
júl. 28
19:03
Óriási bejelentést tett a Life TV – Ennek sokan fognak örülni! (Promotions)
Visszatér az ország egyik legbotrányosabb műsora.
júl. 28
19:03
Autóbusz és két autó ütközött Bakonysárkánynál (Autószektor)
A balesetben egy ember megsérült. Az utat a műszaki mentés és a helyszíni vizsgálat idejére zárták le - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
júl. 28
19:06
A jutalmazás kevés volt, jönnek az oltatlanokra rótt szankciók (Infostart)
Ingyen mobiladat, készpénz. stadionlátogatások és egyebek szerepeltek eddig az európai országok ösztönzőprogramjaiban: mindez kevésnek bizonyult, a delta terjed tovább a kontinensen.
júl. 28
19:06
A vízháztartás egyensúlya - A megfelelő hidratáció fontossága (WebBeteg)
Mi történik a folyadék- és elektrolit-háztartás zavara esetén? Miért fontos a megfelelő hidratáció?
júl. 28
19:06
A fekete-tengeri gázkitermelést sürgetik Romániában (Portfolio)
Az OMV Petrom szerint a fekete-tengeri földgáz kitermelése nem késhet tovább, ezért ha a román hatóságok nem fogadják el az idén a megígért offshore kitermeléseket szabályozó jogszabály-módosítást, okafogyottá válhat a fekete-tengeri projekt a klímasemleges célok miatt - jelentette ki szerdán Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója.
júl. 28
19:08
Nehezebb lesz elkerülni a karantént Belgiumban (Portfolio)
Belgium szűkítette azok körét, akik indokolt esetben mentesülhetnek a tíznapos karantén és koronavírus-teszt kötelezettsége alól. A szigorítás a járványügyi szempontból rendkívül magas kockázatú országokból érkezőkre és azokra vonatkozik, akik koronavírussal fertőzött emberrel kerültek kapcsolatba - közölte a belga sajtó szerdán.
júl. 28
19:09
PDF összefűzés online ingyen: PFD egyesítés (PDF merge) és PDF szétválasztó, PDF összefűzés program (Pénzcentrum)
Veled is előfordult már, hogy egy munkához vagy dolgozathoz egy bizonyos dokumentumra volt szükséged, azonban valamilyen okból kifolyólag mégis több, külön PDF formátumú fájl jött létre? Amit ekkor kell tennünk, az nem más, mint a PDF összefűzés online ingyen és egyszerűen, csupán néhány kattintás segítségével. A PDF egyesítés mellett ugyanígy PDF
júl. 28
19:09
Hosszú Katinkával nem történt tragédia, egyszerűen már nem olyan jó, mint 5 éve (444.hu)
A pandémia az ő módszerének biztosan nagyon rosszat tett, de már előtte is voltak edzőproblémái, egyedül akart felkészülni az olimpiára. A két döntőben ő volt a legidősebb, szakmailag is nagyon félrement valami, de kár lenne elfelejteni, hogy ő a harmadik legeredményesebb úszó olimpikonunk.
júl. 28
19:12
Európa csak az előszobájában van annak, amit az USA csütörtökön megtesz (Infostart)
Joe Biden amerikai elnök személyesen jelezte, hogy kormánya a szövetségi tisztviselők kötelező oltását „fontolgatja” a delta variáns gyors terjedése miatt.
júl. 28
19:15
Kim Kardashian eléggé hasonlított 21 évesen Ördög Nórára egy régi képe alapján (SzMo)
Ekkor még nyoma sem volt rajta a plasztikai beavatkozásoknak. Szerintetek is van hasonlóság közte és a műsorvezetőnő között?
júl. 28
19:18
Minden eddiginél olcsóbb akkumulátort hozhat a Toyota (Autónavigátor)
Kevés iparág létezik, amely olyan hatalmas növekedésen ment volna keresztül, mint az akkumulátorgyártás, a termékek minőségét és mennyiségét figyelembe véve
júl. 28
19:24
Ismét lehet jelentkezni ingyenes informatikai képzésre (Adózóna)
Mától jelentkezhetnek az érdeklődők az Újratervezés Programban második alkalommal meghirdetett informatikai képzésre – közölte György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
júl. 28
19:24
10 + 1 városi elektromos autó, amikkel nem hibázhatunk (x) (Hamu és Gyémánt)
Dráguló üzemanyag, szmogriadók, a levegőminőség romlása, szűk és zsúfolt utcák, egyre kevesebb parkolóhely, gyors bevásárlás a plázákban, gombamód szaporodó töltési lehetőségek. Ha ezt mind figyelembe vesszük, nem csoda, hogy nálunk is egyre népszerűbbek a kisméretű elektromos autók. Összegyűjtöttük a kategória kedvenceit.
júl. 28
19:26
600 oldalas könyv jelenik meg Frida Kahlo alkotásaiból (Hamu és Gyémánt)
A kiadás Frida Kahlo életének és munkásságának átfogó ünneplése.
júl. 28
19:27
Sok ház vált lakhatatlanná Baranya megyében a vihar után, és alig van segítség (ATV)
Alábbhagyott az önkéntesek segítségének lendülete a viharsújtotta területeken. Sellye polgármestere azt mondta, levélben kértek támogatást a kormánytól, de egyelőre nem kaptak választ. A kisvárosban több mint négyszáz ház rongálódott meg.
júl. 28
19:27
Elkészült Horvátországban a Peljesac-híd, 300 év után újra egyesülhet a két országrész (SzMo)
Bosznia-Hercegovina többször is szót emelt a híd megépítése ellen, mert Szarajevó szerint felépítésével ellehetetlenítik az egyetlen tengerparti boszniai város, Neum idegenforgalmát.
júl. 28
19:30
Milák Kristóf csütörtökön is pillangózik – a magyarok napi programja (Infostart)
Kapás Boglárka, Németh Nándor és a 4x200-as női gyorsváltó is érdekelt az úszódöntőkben, Berecz Zsombor tovább csatázik hajóosztályában az éremért, játszik a férfi vízilabda- és a női kézilabda-csapat. Kilenc sportágban lesznek érdekeltek a magyarok csütörtökön a tokiói olimpián.
júl. 28
19:33
A királynő mentességet lobbizott ki magának egy skót klímatörvény rendelkezései alól (444.hu)
Őt csak ne kötelezze senki semmire.
júl. 28
19:33
Betelt a pohár a híres énekesnőnél: annyian beszóltak neki, hogy nem mutatja meg többé a kisfiát (Femcafe)
Folyamatosan cikizték a rajongók Iggy Azalea alig egyéves kisfiát, amit az énekesnő nem tűr tovább. Úgy döntött, nem adja meg többé a lehetőséget az utálóknak, hogy bántsák a gyermekét.
júl. 28
19:33
Napi 100 pelenka fogy a kilencesikreket szült anyukánál, akit 35 kórházi dolgozó lát el (SzMo)
A gyerekek születésük után körülbelül annyit nyomtak, mint egy literes ásványvizes üveg.
júl. 28
19:36
Viharfelhők gyülekeznek a Bitcoin piacán (Kripto Akadémia)
A mai videóm készítésekor folyamatosan kaptam az értesítéseket a Whale Alert nevű Twitteres bot-tól, hogy iszonyatos mennyiségű Bitcoint mozgattak meg. A megmozdult BTC-k egy nagy része, mintegy 19200 BTC a Coinbase tőzsdén kötött ki, ami cseppet sem mondható bíztatónak a…
júl. 28
19:36
Közeleg a Fed döntése – Mivel nyugtathatja Powell az infláció miatt aggódókat? (Portfolio)
Magyar idő szerint este nyolckor teszi közzé kétnapos kamatdöntő ülésének eredményét a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). Az esemény után Jerome Powell elnök sajtótájékoztatót is tart, a legfontosabb kérdés az lehet, változik-e a kommunikáció az 5 százalék fölé emelkedő infláció miatt.
júl. 28
19:36
MTÜ: a tavalyi rekordot is meghaladhatja júliusban a turizmus (Demokrata)
aly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma.
júl. 28
19:36
Görögország az EU közbenjárását sürgeti a migránsok miatt (Demokrata)
Görögország az EU közbenjárását sürgeti, hogy Törökország fogadja vissza az elutasított migránsokat.
júl. 28
19:39
Hosszú Katinka újabb aranyérmet bukott – Ezt üzente az országnak! (Promotions)
Rengeteg támadást kap az eredményei miatt Hosszú Katinka.
júl. 28
19:39
Így könnyítenek a Nagy-Britanniába való beutazáson (Helló Magyar)
Ugyanezeket a könnyíteseket vezetik be Anglián kívül az Egyesült Királyság másik három országában is, Skóciában, Walesben és Észak-Írországban:
júl. 28
19:42
Különleges öröklött betegsége van? Van remény az utódoknak! (Infostart)
Szeged, Pécs és Debrecen egyeteme összefogott egy térkép legyártására.
júl. 28
19:42
Obama támogatja az észak-amerikai kosárlabdaliga afrikai szervezetét (Demokrata)
Obama a nemek gazdasági-társadalmi egyenjogúságát szolgáló projektekben akar nagyobb részt vállalni.
júl. 28
19:45
Soproni Tamás azt tervezi, bevizsgáltatja a telefonját, hogy lehallgatják-e (ATV)
A Nap hírében Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője, Soproni Tamás (Momentum) Terézváros polgármestere és Róna Dániel politológus-közgazdász is azt mondták, hogy tervezik, hogy bevizsgáltatják a telefonjukat, hogy lehallgatják-e a Pegazus-botrány keretében.
júl. 28
19:48
Mindenki a tartós inflációtól retteg - A közgazdászoknak vagy a cégvezetőknek lesz igazuk? (Portfolio)
A Fed és az amerikai közgazdászok továbbra is abban bíznak, hogy csak átmeneti lesz az infláció megugrása, ezért nem is vesznek tudomást erről. Ugyanakkor a most is zajló második negyedéves gyorsjelentési szezonban egyre több cégvezető nyilatkozik úgy, hogy legalább az év végéig hasonló áremelkedésre számítanak.

Keresés