A szivárvány egyre többször bukkan fel a divatvilágban. A Pride nemzetközileg is elismert szimbóluma a neves tervezők kollekcióiban is meghatározó elem, idén pedig az üzletek polcain is rengeteg színpompás ruhadarabbal lehet találkozni. De honnan is indult a szivárványos zászló hódító útjára?
MTI/Vasvári Tamás A szervezők szombati tájékoztatása szerint az indulók 60 százaléka teljesítette a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred közötti, légvonalban 155 kilométeres távot a 48 órás szintidő alatt. A limitidőn belüli utolsó befutó szombat reggel 8 óra 32 perckor a Reider Péter kormányozta Szelíd lett, amelyet a hagyomány
Az engedély nélküli tüntetésre a rendőrség nagy erőkkel vonult fel Sydney-ben, több demonstrálót őrizetbe vett. Egyes helyeken a tiltakozók áttörték a hatósági kordont, és műanyagpalackokkal hajigálták a rendőröket. A szájmaszk nélküli tiltakozók a belvároson vonultak keresztül, "szabadságot" és "igazságot" követelve.
147 fővel növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2021-es központi felvételi eljárásban – 6051 új hallgatót vett fel az intézmény, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szept
A zenei fesztiválok jó alkalmat teremtenek a fiatalok számára a kikapcsolódásra, a zene élvezetére, a szórakozásra. Azonban, hogy a közösségben és barátokkal töltött idő kellemes emlék maradjon, nem árt elkerülni a baleseteket, a gyomorrontást és az alkoholmérgezést.
Nyugdíjra jogosító munkaviszonyként ismeri el a családon belüli tartós ápolást és gondozást az MSZP, ha kormányra jut jövőre - mondta a szocialisták országgyűlési képviselője a Facebookon közvetített szombati online sajtótájékoztatón.
Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
"A kellemes Costás érzést ma megszakítja a csend: az L-Coffee kft. által üzemeltetett összes Costa Coffee üzlet 2021. július 23-án bezárt" - áll a cég közleményében.
Az elmúlt évben számos jegyespár várt arra, hogy megtarthassa a pandémia miatt elhalasztott esküvőjét. Egy angol menyasszony és ikertestvére hosszú hónapok után egyikük esküvőjén találkozott újra először, de a találkozás – és lagzi – botrányba fulladt.
Rémy Gaillard közel húsz éve nevetteti a franciákat a legkülönfélébb átverésekkel. A közönség 2002-ben ismerte meg a nevét, amikor futballistának öltözve besurrant az első osztályú Lorient csapatának tagjai közé a Francia Kupa döntője után, és játékosként ünnepeltette magát. Azóta a legkülönfélébb helyeken tűnt fel, kedvencei a sportversenyek és a
A kétszeres címvédő Szilágyi Áron bejutott a legjobb négy közé, azaz ismét éremért vívhat a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a tokiói olimpián.
A lángos, a heck, a sör és a főtt kukorica semmit, az árak elég sokat változtak, de meglepő új elfoglaltságokkal is bővült a magyar tengernél üdülők ötlettára.
A Pride minden évben az egyik legvidámabb és legszínesebb felvonulás a világ nagyvárosaiban, és ez nincs másként Budapesten sem. Nem is felvonulás ez, hanem inkább egy utcabál, ahol a szerelmet, a szabadságot, az életet ünnepeljük.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/24/4803/
Egész Európában folytatódik a bankok védelmi vonalainak átszervezése a fokozódó felügyeleti elvárásoknak megfelelően. A KPMG 47 bank közreműködésével 2021 tavaszán készített nemzetközi felmérése (Insights on evolving AML practices) szerint a védekezésben teret nyer a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ugyanakkor a védelemért felelős osztá
Igencsak megugrott az egy főre jutó Kossuth-díjak száma az apró település kisboltjában, amikor egyszerre megjelent a két színész, hogy megvegyék a napi betevőt.
A tatai nővérke, Nagy Gergelyné Hajnalka 105 napig feküdt az intenzíven, miután elkapta a koronavírust, ebből 68 napig volt lélegeztetőn. Igazi orvosi csodaként tartják számon, a teljes felépülés viszont hosszú időt, és sok küzdelmet kíván.
A legutóbbi két olimpia győztese 15-13-re győzött a grúz Bazadze ellen, és készülhet a fináléra. A magyar kardozó azt mondta: vért kellett izzadni a sikerért.
Kevesen tudják, de a Binance korai befektetője volt a konkurens FTX tőzsdének és tulajdoni részesedéssel is bírt a cégben. Ez a kapcsolat nemrég teljesen megszűnt köztük: Sam Bankman-Fried kivásárolta a Binance részét. Erről a Decrypt-nek adott interjúban mesélt a vezérigazgató.…
A koronavírus indiai mutánsának egy rendkívül ritka variánsát mutatta ki négy magyarországi mintában a szegedi Avidin Kft. A cég egyébként a fertőzésszám lassú emelkedését méri, ami utalhat a negyedik hullám közeledésére - közölte a vállalat.
Hozzátehetnénk, hogy az utcasarkon és a Liget téren, merthogy ilyen helyszínekre települt ki a nyári időszakban a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár mozgó filiáléja.
Megosztó személyiségek, akiknek minden megmozdulását milliók figyelik. Ennek ellenére néha így is előfordul, hogy hiba csúszik a kommunikációs gépezetbe.
Jövő heti ülésén várhatóan nem dönt még pénzbőség-teremtő eszközvásárlásai lassításáról a Federal Reserve, de szaporíthatja a jeleket, hogy közel már a laza monetáris politika visszavonásának a kezdete.
Masszív költségvetési átrendezésről szóló kormányrendelet jelent meg a pénteki Magyar Közlönyben - összesen több mint 130 milliárd forint mozdult meg. A legnagyobb nyertesek között a nem állami felsőoktatási intézmények, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a Közép-Duna menti térség található, de természetesen a sportra is jutott némi pluszfo