Napra pontosan 10 éve mészárolt le 77 embert Norvégiában Anders Breivik. A magát nácinak valló férfi először Oslo belvárosában robbantott fel egy autóba rejtett bombát, majd egy ifjúsági táborba hajtott, ahol válogatás nélkül elkezdett lövöldözni a résztvevőkre. A terrorcselekmény áldozataira emlékeztek meg Norvégiában.
A vállalati szektorra különösen jellemző a folyamatos törekvés a költséghatékony működésre. Kiváltképpen akkor, amikor egy új, nagyobb értékű tárgyi eszközt, például gépjárművet vásárol az adott vállalkozás. Az eszközt nem elég megvenni, fenn is kell tartani, miközben az üzemeltetés költségei beépülnek a vállalat által kínált termék vagy szolgáltat
Az Európa Tanács soros elnökeként igyekszünk hozzájárulni a kelet-ukrajnai konfliktus békés megoldásához és a minszki megállapodások teljesüléséhez – írta Szijjártó Péter a Facebookon.
Célját és alapvető megoldási módjait tekintve alkotmányosnak minősítette az Alkotmánybíróság a lakástörvény június közepén elfogadott módosítását. Azzal pedig, hogy az egyes részletszabályokkal kapcsolatban alkotmányellenességet állapított meg, megszabta azt a keretet, amelynek segítségével ezek is maradéktalanul összhangba hozhatók az Alaptörvénny
Telefont és telefonszámot cserélt Emmanuel Macron francia elnök a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos üggyel összefüggésben - közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal, az Élysée-palota egyik illetékese.
"Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból" címmel az amerikai hadsereg afganisztáni kivonulásának katonai, politikai és gazdasági hátteréről és következményeiről közölt elemzést internetes kiadásában a The Spectator című brit konzervatív lap csütörtökön. Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerint sorsd
Közel 4800 új hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). Az elmúlt években követett stratégiát folytatva idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg az intézmény: az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma meghaladja a 425 pontot.
Amikor még szárnyalt a párizsi show. Is... Fotó:Boros Jenő Néhány lelkes mérnök és tőkeerős vállalkozó megvalósította élete álmát és beugrott a hypersportkocsik mezőnyébe. A piacra lépés feltétele a publicitás, amire a legjobb alkalom a rangos nemzetközi autószalonon való megjelenés. Ami persze drága, de elengedhetetlen beruházás A legtöbb márka
A tűzzel játszik a brit kormány, amikor északír zavargások kirobbanásának veszélyével zsarolja az Európai Uniót, míg ő kerekperec elzárkózik mindannak végrehajtásától, amit korábban maga tárgyalt ki és írt alá – vélik brit lapok az EU-brit brexitalkudozás legújabb fejleményei láttán.
Csalódottságát fejezte ki az Északi Áramlat-2 német-orosz gázvezetékről szóló amerikai-német egyezség kapcsán csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, úgy vélekedve, hogy az amerikai és az európai szövetségesek önző módon viszonyulnak a projekthez. Andrzej Duda elnök szerint az egyezség a kész tények elé állítás politikájára biztatha
A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban az idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt - derült ki a Magyar Utalvány Zrt által készített online kutatásból.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu oldalán. A diákok 20 órától, a korábbi évek gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak az eredményükről. Egyben kiderült az is, hogy nőtt a továbbtanulási kedv, tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Csütörtök este kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Nincs meglepetés, megint főleg gazdálkodási szakokra jelentkeztek sokan, gazdasági nyomozó már 408 ponttól lehet valaki.
A frissen érettségizettek, illetve az alapképzésen végzett mesterképzésre jelentkező hallgatók számára nagyon fontos pillanat érkezett el, hiszen kijöttek az egyetemi felvételi ponthatárok, az általános nyári felvételi eljárás keretein belül. Sokak számára ez az öröm pillanata volt, még néhányak sajnos kevésbé örülhetnek, azonban még számukra sincs
Csalódottságát fejezte ki az Északi Áramlat-2 német-orosz gázvezetékről szóló amerikai-német egyezség kapcsán csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, úgy vélekedve, hogy az amerikai és az európai szövetségesek önző módon viszonyulnak a projekthez. Andrzej Duda elnök szerint az egyezség a kész tények elé állítás politikájára biztatha
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Aki a többségi akaratot diktatúrának látja, mi több, miként a szintén német zöldpárti Hannah Neumann kijelentette, aki szerint a kisebbségi jogokról nem dönthet a többség, az a demokrácia létét tagadja.
12 éves kislány is volt a szexuális ragadozók áldozatai között. Perintfalvi Rita két és fél éven át gyűjtötte a vallomásokat, erre még nem volt példa Magyarországon. 35-en mondták el neki, min kellett keresztülmenniük.
A szerb nemzeti bank tiltakozik az ellen, hogy Nikola Tesla feltaláló szerepeljen a horvát euróérméken, és megteszi a szükséges lépéseket az Európai Unió intézményeinél – írta a Nacional című horvát napilap csütörtökön, a Telegraf Biznis című szerb hírportálra hivatkozva.
Többmillió, elsősorban Kínából származó hamisított orvosi felszerelést, maszkokat és tesztkészleteket foglaltak le az olasz biztonsági erők - közölte az olasz rendőrség csütörtökön.
A Puskás Akadémia 3-0-s vereséget szenvedett a lett FK Rigas FS vendégeként csütörtökön, a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén.
A fóbiák igen elterjedt szorongásos betegségek. Ezen belül a speciális fóbiáknak vannak jól ismert és elterjedt formái. A póktól, a magasságtól, a bezártságtól való félelem közismert.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
A legtöbb jelentkezőt, 1824-et mérnökinformatikus alapszakra vették fel. A legmagasabb pontszámot, 472-t a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésére és az Eötvös Loránd Tudományegyetem osztatlan jogászképzésére kellett elérni.
"Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból" címmel az amerikai hadsereg afganisztáni kivonulásának katonai, politikai és gazdasági hátteréről és következményeiről közölt elemzést internetes kiadásában a The Spectator című brit konzervatív lap csütörtökön.
Az Egyesült Államok csütörtökön büntetőintézkedéssel sújtotta a kubai védelmi minisztert és egy belügyminisztériumi különleges egység tagjait a júliusi kormányellenes tüntetésekkel szembeni erőszakos fellépés miatt – áll az amerikai pénzügyminisztérium honlapján közzétett közleményben. A szankciók elsősorban beutazási tilalmat és az érintettek amer