Kicsit megkésve bár, de számos élménnyel a tarsolyomban referálok a bő egy hónapja megtartott hazai MINI menetpróbáról, amelynek középpontjában a márka nemrégiben megújult klasszikus modellcsaládja állt: a három- és ötajtós, valamint a kabrió MINI-ket nemrégiben frissítették a gyáriak, az importőr jóvoltából pedig mindegyik kivitelt kipróbálhattuk,
Franciaország és az Egyesült Királyság megállapodott: a francia parti őrség erősítésével és új technológiák alkalmazásával veszik fel a harcot a La Manche csatornát használó embercsempészekkel.
A világ 20 legnagyobb gazdasága és az Európai Unióval közösen a globális minimumadó bevezetésén dolgoznak. Az országok pénzügyminiszterei április óta tárgyalnak az ügy érdekében, és legutóbbi velencei találkozásuk során mindannyian támogatták az egységes 15 százalékos minimumadó bevezetését.
Hétköznap végig kellemes időre számíthatunk: friss reggelek, kellemesen meleg nappalok, szombattól azonban hozzánk is elér egy nyugat-európai ciklon, ami egyre forróbb légtömegeket hoz hazánkba.
Túl van a koronavírus-fertőzésen Oh Szang Uk, a dél-koreaiak világranglista-vezető kardozója, így nincs akadálya annak, hogy részt vegyen a tokiói olimpián.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése alapján Magyarországon a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek (például banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén, ugyanis díjaik mértéke megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési
Sok ikerterhesség problémamentesen zajlik. Ám tudnunk kell, hogy valamivel nagyobb a komplikációk és sajátos problémák kialakulásának kockázata, ha egy kismama egyszerre több gyermekkel várandós. Így például a koraszülés valószínűsége sokkal nagyobb ikerterhesség esetén. De mi lehet annak az oka, hogy az ikrek gyakran jönnek koraszülöttként a világ
Ha a magyar kormányon múlik, a külföldi szemét elárasztja Magyarországot - mondta Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerdán online sajtótájékoztatón.
Mindig találnak valami okot a fideszes képviselők arra, hogy az Országgyűlés kiemelten fontos bizottságában a kormánynak kellemetlen ügyekről kérdezni se lehessen.
Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.
A countryzene legendája és pop-énekesnő, Dolly Parton pontosan tudja, hogyan lehet kedvére tenni férjének, Carl Deannek. Sikerült bebizonyítania, hogy még mindig hihetetlenül dögös!
A pénteken kezdődő tokiói Olimpia több szempontból is egyedülálló lesz: ez lesz az első az ötkarikás játékok közül a második világháború óta, melyet nem az eredetileg tervezett időpontban tartottak meg, és ez lesz az első, melyen nem vehetnek részt nézők. A játékokon azonban nem csak a versenyzők és a sportfogadók, hanem a befektetők is nyerhetnek:
Egymásra és másokra mutogatnak a fideszes politikusok a Pegasus-botrány kapcsán: Varga Judit szerint Völnert Pált és Pintér Sándort, a belügyminiszter szerint Stummer Jánost kéne kérdezni az ügyben.
Az igazi nők bizony méltósággal képesek megöregedni, és bár a hollywoodi hírességek közül sokan inkább a botoxba menekülnek, hajat festetnek és cellulit kezelésekre járnak, azért az A-listások között is akadnak szép számmal olyan példaképek, akik büszkén viselik a korukat. Így történt, hogy néhány színésznő ősz frizurával jelent meg a cannes-i film
Az újságírók vagy emberi jogi aktivisták mellett aktív politikusok és állami vezetők lehettek a kémprogram célpontjai, akik között a Le Monde beszámolója szerint ott van Emmanuel Macron francia elnök is.
Az orosz vezetés Ukrajna-doktrínáját vázolta fel Vlagyimir Putyin egy minap megjelent esszéjében. Szerinte Oroszország nem agresszor, Kijev történelmet hamisít, Ukrajnát pedig veszélyes geopolitikai játszmába rángatta bele a Nyugat.
A játékok utolsó pillanatban történő törlésének "Damoklész kardja" előtt nemcsak hogy a nézőket tiltották ki, még a küldöttségek tagjainak is tilos lesz, hogy ugrálva vagy kiabálva biztassák honfitársaikat.
A Sam Bankman-Fried által vezetett FTX kriptopénz- és derivatív tőzsde tegnap egy újabb befektetési kört zárt le. Ezúttal 900 millió dollárnyi kockázati tőkét kapott a tőzsde. Az FTX ezzel egy Series B befektetési kör végére ért. Az amerikai startup szcénában…
Az 1936-os berlini olimpia győztesei az aranyérem mellett egy-egy tölgyfa csemetét kaptak a szervezőktől. Mivel Magyarország 10 aranyérmet szerzett, ennyi „olimpiai növény” került hazánkba. Vagyis akárcsak Agatha Christie regényének hősei, ezek a fák is tízen voltak, de folyamatosan fogynak. Szerencsére még néhány él közülük.
A román kormány elfogadta az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az állatok kilövését is - közölte szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
A mikro-, kis- és középvállalkozások 76 százaléka az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít, harmaduk egyáltalán nem is kalkulál üzleti terveiben egy következő hullámmal - közölte a K&H az MTI-vel.
Csak Horvátországban és Csehországban több a túlsúlyos emberek aránya, mint Magyarországon, ahol az egyik legrosszabb a helyzet ebből a szempontból. A legkevésbé elhízottak az olaszok és a franciák. Az EU egészében már több a túlsúlyos, mint a normál testalkatú - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Idén is nagy izgalommal várják a felsőoktatásba felvételizők a ponthatárokat, ami az ingatlanpiacon is egy aktívabb időszakot eredményez. Elsősorban a bérlakáspiacon élénkül meg a kereslet azáltal, hogy sok diák a szülővárosától távol kezd el keresni kiadó vagy egyes esetekben eladó lakást. Az aktuális kínálatot az OTP Ingatlanpont és az Ingatlan.c
A telefonra érkező rövid szöveges üzenetek (sms) díja Magyarországon megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a hatóság ágazati vizsgálatot indít annak eldöntésére, hogy szükséges-e bármilyen szabályozói beavatkozás.
Újra lecsapott a minden fintechből bank lesz a végére trend: a Square fizetési szolgáltató indított pénzintézetet. Kártyát már korábban is bocsátott ki a cég, de most kikerekíti a terméket.