Tóth Andi lett a szerencsés, aki Gabriela Spanictól átveheti a stafétát, vagyis a Dancing with the Stars legtapasztaltabb mesterétől tanulhatja meg a tánc fortélyait. Az, hogy Andrei Mangra idén is részt vesz a Tv2 szupershow-jában, csak a véletlennek, vagyis inkább a világjárványnak „köszönhető...”
Hétfő reggel továbbra is 360 körül jár a forint az euróval szemben, innen próbál szépíteni a héten. Kérdés, sikerül-e visszakapaszkodnia kicsit, miközben jön az EKB kamatdöntő ülése, majd lassan az MNB júliusi döntésére készülhetnek a befektetők.
A háziorvos szerint a negyedik hullámot nem tudjuk elkerülni, viszont ha már elindul az esetszám és a kórházban ápoltak számának növekedése, akkor már „késő lesz gondolkodni”.
Dante halálának 700. évfordulója alkalmából létrehoztak egy új oldalt, amelyen a digitális humán tudomány eszközeivel lehet feltérképezni, hogy az itáliai költő által teremtett világ milyen hatással volt a művészetekre.
Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság B+ hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerben le
Az elmúlt hetekben a Netflix egyik saját gyártású sorozata uralta a legnagyobb streaming szolgáltató nézettségi toplistáját. Ez a Vágyak/Valóság, amely jó példája annak, hogy a nézők nem mindig azokat a filmeket vagy sorozatokat részesítik előnyben, amelyek magas minőséget képviselnek. Az erotikával alaposan nyakon öntött sorozat azonban most komol
A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában.
A CIG Pannónia stratégiai víziója, hogy a következő 5 évben dinamikus növekedést ér el prudens, kompozit biztosítóként. A CIG Pannónia új termékeiből származó díjbevételek 2023-ra elérhetik a 25,3 milliárd forintot, 1-1,5%-os piaci részesedés mellett a nem-élet szegmensben - derül ki a társaság ma közzétett ötéves stratégiai tervéből.
A beoltottak száma 5 569 099 fő, közülük 5 293 132 fő már a második oltását is megkapta. 139 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 864 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A Ford Motor közölte, hogy világszerte mintegy 775.000 Ford Explorer SUV-t hív vissza egy kormányműhiba miatt, amely hat esetben okozott sérülést szóló Észak-Amerikában.
A Belvárosban és a megyei régiós központokban érezhetően, minimum tíz százalékkal csökkentek az albérletárak, ám Budapest egyéb részeire és a kisebb vidéki városokra ennek pont az ellenkezője igaz, ott emelkedtek a költségek: az Otthon Centrum tanulmánya szerint a fővárosban átlagosan 100 ezer forintért lehet bérelni egy egyszobás lakást, ugyanez v
Az amerikai pénzügyminisztérium honlapján szereplő adatok szerint Japán áprilishoz képest 10,6 milliárd dollárral, 1266,2 milliárd dollárra csökkentette az amerikai állampapír-portfólióját májusban, de így is a legnagyobb befektető maradt. Az amerikai állampapírok legnagyobb tulajdonosainak listáján Kína következett, amely 17,7 milliárd dollárral,
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 569 099 fő, közülük 5 293 132 fő már a második oltását is megkapta. 139 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 864 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb mezőgazdasági szakterülete a high-tech megoldásokra épülő „precíziós gazdálkodás”. Ezért is óriási siker, hogy a terület legfontosabb európai, tudományos eseményének legközelebb Magyarország ad otthont – olyan új témákkal, mint a Big Data elemzése öntanuló szoftverekkel.
Megérkeztek az első képsorok a Disney-tulajdonban levő csatorna ősszel induló szériájához, a Y, az utolsó férfihoz, amiben kihal a Földön az összes férfi egyet kivéve.
Rövid idő alatt mintegy ötven helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit Budapesten és Pest megyében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt hétfőn kora reggel.
London, 2021. július 18., vasárnap (MTI/Reuters) – A világgazdaság fellendülésének fényében kitermelésük jelentős növelésében állapodtak meg az OPEC+ csoport országainak szakminiszterei vasárnap tartott online tanácskozásukon. A döntés értelmében a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és szövetségeseiket, köztük Oroszországot