2021. július 19. hétfő

júl. 19
16:24
Varga Judit: ne zsaroljanak tagországokat az EU jogállamisági jelentésével (Demokrata)
Az Európai Bizottság hamarosan megjelenő új jogállamisági jelentését nem szabad ideológiai célokra használni – jelentette ki.
júl. 19
16:24
Hibrid hidegháború felé sodródik a Nyugat és Kína (Forbes)
Rendkívül kiterjedt hekkertámadás érte Kínából az Egyesült Államok közigazgatási rendszerét, diplomáciai értelemben már az öklüket rázzák a felek. Lezárult a vizsgálata annak hatalmas hekkertámadásnak, ami a Microsoft levelezőrendszerének biztonsági rését
júl. 19
16:26
A lovakat lelövik, ugye? (hirado.hu)
Versenylovak ezreit küldik Nagy-Britanniában és Írországban vágóhidakra – derült ki a BBC Panorama nyomozásából.
júl. 19
16:30
Mítoszok és az igazság: tényleg olyan hiú volt Sisi, mint a történelem mutatja? (Blikk)
A mai napig számos mítosz kering az osztrákok császárnéja, a magyarok közkedvelt királynéja, Erzsébet körül. Állítólag egész életében 50 kiló alatt tartotta a súlyát és mivel nem szerette a fogsorát, mindig csukott ajkakkal mosolygott.
júl. 19
16:30
Nem fejlődnek sehová a kisebb magyar cégek: ez gátolja őket a leginkább (Pénzcentrum)
A Budapest Bank megrendezte soron következő üzleti webinárját, amelynek fókuszában ezúttal a vállalkozások életében felmerülő növekedési korlátok és lehetőségek álltak. A júliusi Budapest Business Live eseményen elsőként a vállalatépítés és szervezetfejlesztés szakértői járták körbe a témakört, majd ezt követően sikeres hazai vállalkozók bevonásáva
júl. 19
16:30
10 megyében szűnik meg a tűzgyújtási tilalom (Háziállat)
Az elmúlt hét csapadékos időjárásának köszönhetően megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén.
júl. 19
16:30
Már folyik a munka Magyarország legnagyobb betonelem-előregyártó üzemében (vg.hu)
A Viastein biharkeresztesi zöldmezős beruházásával 220 új munkahely jön létre. A cég arra törekszik, hogy az általa épített épületekhez használt alapanyag minél nagyobb százaléka a saját gyáraiból származzon.
júl. 19
16:30
5 tipp, hogy igazán tudatos csajszivá válj (Glamour)
Aggaszt a bolygó jövője, de nem tudod, hogyan járulj hozzá a változáshoz? Szeretnél tudatosan élni, ám félsz a kihívásoktól és a kudarctól? Ebben a cikkben összeszedtünk néhány olyan egyszerű, hétköznapi tippet, amelyek minimális erőfeszítést igényelnek, de lényegesen javíthatnak a jelenlegi klíma-állapotokon. Fogadd el a kihívást és vágj bele a mű
júl. 19
16:30
Hollik István: Brüsszel szerint a szülők jogát felülírja az „LMBTQ-propaganda” (Demokrata)
Brüsszel szerint a szülők gyermekeik nevelésére vonatkozó kizárólagos jogát felülírja az „LMBTQ-propagandával” foglalkozó nemzetközi szervezetek érdeke.
júl. 19
16:30
Hatalmas a káosz Macron járványügyi intézkedései miatt (Magyar Nemzet)
Felgyújtott oltóközpontok, parlamentből kizárt politikus és Dávid-csillagok Franciaországban.
júl. 19
16:36
Már a Nemzeti Választási Iroda előtt van a 900 ezer magyar aláírás (Infostart)
A nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés szervezői csaknem 900 ezer támogató nyilatkozatot nyújtottak be ellenőrzésre a Nemzeti Választási Irodához (NVI).
júl. 19
16:36
Mindent vitt a 22 éves szlovén csodagyerek: Pogacar már kétszeres Tour de France-győztesnek mondhatja magát (Blikk)
Párizs – Tadej Pogacar nem aggódik már azon, hogy mit hoz a jövő számára, a francia kerékpáros körversenyt, a Tour de France-t egymás után másodszor megnyerő szlovén profi kerékpáros rendkívül boldog hét végi sikere után.
júl. 19
16:36
Izrael szolgáltat példát a világpiac pesszimizmusának (TőzsdeFórum)
Az ország mintapéldája volt az immunizálásnak, majd most a pánik indikátora is egyben.
júl. 19
16:36
A yorki hercegné elárulta: ezt gondolná Diana Katalinról és Meghanról, ha még élne (Femcafe)
Sára yorki hercegné igencsak jó viszonyt ápolt a néhai Diana hercegnével a tragikus balesetig.
júl. 19
16:36
Mégis megkaphatja az állami támogatást a KLM (vg.hu)
Mehet tovább a segélyezés a bírósági közjáték után.
júl. 19
16:36
Eldurrant Csonka Pici agya: Elegem van abból, hogy ebben az országban mindenféle következmények nélkül telibesz*rhatja az ügyfelét egy szolgáltató! (BorsOnline)
A színész nagyon kiakadt, a búbánatba küldte az egyik országos mobilszolgáltató munkatársait. Volt oka kiborulni, amikor reklamálni akart, az ügyintéző egyszerűen rátette a telefont a színészre.
júl. 19
16:36
Brutális gyilkosság áldozata lett az édesapa - 2 éves ikerlányait hagyta hátra (Life)
A gyilkos valószínűleg az apa 16 éves fia, aki mindent tagad.
júl. 19
16:36
Szoboszlai szerint nem a kora számít, vezérszerepre készül (Magyar Nemzet)
Nehezen mondott le az Eb-ről, megváltoztatta a sérülése, de a felelősséget Lipcsében is magára vállalja.
júl. 19
16:38
Ideje eldobni a kockás papírt a hazai építőiparban (TőzsdeFórum)
A folyamatosan emelkedő alapanyagárak miatt hozott kormányzati intézkedések az egész építőiparban segítik a tisztánlátást. Így kommentálta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek a drágulás megfékezésre tett lépéseket. Az utóbbi hetekben szinte minden napra jutott valamilyen bejelentés, intézkedés, r
júl. 19
16:42
Mindenhol esett végre eső? Friss időjárás előrejelzés keddre (Agroinform)
Továbbra is a hidegörvény határozza meg az időjárást, eső helyett most szelet kapunk.
júl. 19
16:42
Tovább düböröghet az öt henger – Itt az új Audi RS 3! (Autónavigátor)
Az Audi RS világba a hármas a belépő szint jelenleg, és már ez sem gyenge ugye. Az új RS 3
júl. 19
16:42
Varga Judit: ne zsaroljanak tagországokat az EU jogállamisági jelentésével (Demokrata)
Az Európai Bizottság hamarosan megjelenő új jogállamisági jelentését nem szabad ideológiai célokra használni – jelentette ki.
júl. 19
16:44
Mélyrepülés: felére csökkent a méhészet jövedelmezősége (Agroinform)
A méhészeti ágazat megsegítését sürgette a magyar agrárminiszter Brüsszelben.
júl. 19
16:46
Am: a magyar erdőtulajdonosok megélhetése a tét (Agroinform)
Az Európai Bizottság új stratégiát mutatott be az európai erdők védelmére és helyreállítására. Az Agrárminisztérium elfogadhatatlannak tartja.
júl. 19
16:48
Új magyar katonai bázis épül - átíratja a kormány terveit Veszprém (Infostart)
A veszprémi közgyűlés hétfőn egyhangúlag úgy döntött, az önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy a gyulafirátóti településrész mellé tervezett katonai bázis a lakott területtől minél messzebb létesüljön.
júl. 19
16:48
„Olyan kérdések kavarogtak bennem, hogy miért pont én, mit tudhattak meg rólam?” (444.hu)
Az izraeli kémprogrammal megfigyelt újságírók közül Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást a 444-en is közölt, a többi között Rogánék luxusautóival, Paks II-vel, az orosz beruházási bankkal, a fegyverkereskedelmi üggyel foglalkozó cikkei idején hallgatták le. Dercsényi Dávid viszont nem is foglalkozott oknyomozással, csak egy szír letartóztatottról írt
júl. 19
16:48
Szabadon engedték a terrorizmus vádjával elítélt székelyeket, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt (444.hu)
A két férfit azért börtönözték be, mert a vád szerint házilag gyártott bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december 1-i román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
júl. 19
16:48
A Pegasus segítségével megfigyelt Varga Zoltán vizsgálja a jogi lehetőségeit, addig nem nyilatkozik (SzMo)
Ügyvédjén keresztül üzent a Central Médiacsoport vezérigazgatója.
júl. 19
16:48
Parányi bikiniben mutatta meg brutális alakját a világhírű színésznő (Life)
Elizabeth Hurley egy igen merész és szexi fotót posztolt magáról a közösségi oldalára.
júl. 19
16:48
Szerb energetikai céggel társult az MVM (Magyar Nemzet)
Közösen valósítanak meg Szerbiában és a nyugat-balkáni régióban energetikai projekteket, erősítik a határokon átívelő együttműködést.
júl. 19
16:54
Mivel néz szembe, aki most akar albérletbe költözni? (Piac és Profit)
Alapvető változások mentek végbe az országos albérletpiacon, ahol csütörtökön a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után beindul a főszezon. A keresletet nézve jelentős eltérés van a Budapesti és a fővároson kívüli piacon.
júl. 19
16:54
Rekordmagasságban a benzin ára: újabb emelés jön szerdán (Adózóna)
Bruttó 2 forinttal emelkedik még szerdán a benzin literenkénti átlagára, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
júl. 19
16:54
Klasszis sportolók, akik biztosan nem lesznek ott a tokiói olimpián (m4sport.hu)
Sérülés, eltiltás, félresikerült kvalifikáció, a nézők hiánya – csak néhány ok, amiért sztárok sora kihagyja az ötkarikás játékokat.
júl. 19
16:54
Százmilliókat tolnak a magyar kriptovalutába (MMonline)
Ötven nap alatt minden előzetesen várt rekordot megdöntött a Hungarian Vizsla Inu (HVI), az első olyan magyar kriptovaluta, ami egyszerre szolgál befektetési és jótékonysági célokat. A tíz trilliárd tokennel, azaz pénzegységgel rendelkező digitális pénz kezdettől fogva jó befektetésnek bizonyult, az árfolyama néhány hét alatt az több mint. 1.000.00
júl. 19
16:54
Elbocsátásokat ígér a közszférában a Momentum lámpavasazó képviselője (Demokrata)
Elbocsátásokat helyezett kilátásba Szarvas Koppány Bendegúz, a Momentum józsefvárosi önkormányzati képviselője.
júl. 19
16:54
Csipetnyi Erdély Budapesten (Magyar Nemzet)
A Transilvanumban az üzleti kapcsolatok mellett a moralitás és a hit az összetartó erő. Simó Klárával, az alapítvány elnökével beszélgettünk.
júl. 19
16:56
A Unitednél az új Messit látják az uruguayi tlinédzserben (m4sport.hu)
Solskjaer is elégedett volt a fiatal támadó játékát látván.
júl. 19
17:00
Aláírnánk? Kilenc magyar aranyat jósolnak (Infostart)
Péni István két számban is győzhet az AP várakozásai szerint.
júl. 19
17:00
“Csak fotó készült, semmi más” – Logano szerint jogtalan volt a kétkörös büntetése (USAracing)
A vasárnapi, New Hampshire Motor Speewayen rendezett verseny esőszünete után kétkörös hátrányból kellett felküzdenie magát...
júl. 19
17:00
Puzsér Róbert porig alázta Vasvári Vivient - iszonyúan erős mondatokat közölt, majd pert nyert a bíróságon (Promotions)
Puzsér Róbert tájékoztatta a nyilvánosságot a per kimeneteléről is.
júl. 19
17:00
A BKV ismét meghirdeti a reklámhelyeit (MMonline)
A BKV Zrt. hétfőn újra kiírta a korábban jelentős sajtóérdeklődést kiváltó és eredménytelenül zárult reklámtenderét. A BKV közleményében hangsúlyozta, a koncessziós eljárástól azt remélik, hogy a lehető legmagasabb árbevételt tudják elérni a kiszélesített versenyhelyzetnek köszönhetően. Emlékeztettek, az előző reklámtendert 2016-ban írták ki, de az
júl. 19
17:00
Továbbra is alacsony a szennyvíz koronavírus-koncentrációja (Demokrata)
Továbbra is alacsony a koronavírus-koncentráció a szennyvízben – közölte a NAK.
júl. 19
17:06
A legkisebb koporsók a legnehezebbek: 3 éves kisfiút gázolt halálra a saját édesapja (BorsOnline)
Az egész falut megrázta a tragédia.
júl. 19
17:06
Egy kézujjak nélküli dél-koreai férfi megmászta a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát (444.hu)
Az 54 éves Kim Hong Bin a világ első fogyatékossággal élő embere, aki meghódította a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát.
júl. 19
17:06
Jó hírek a szennyvízből: mindenhol alacsonyan stagnál a víruskoncentráció (Pénzcentrum)
A SARS-CoV-2 vírus koncentrációja a 28. héten is alacsony szinten stagnált a vizsgált helyek szennyvízmintáiban.
júl. 19
17:06
Pérez szerint Räikkönen túl optimista volt (m4sport.hu)
A versenybírák szerint nem volt szükség további intézkedésre.
júl. 19
17:06
Nem oldották meg, csak szőnyeg alá söpörték az olajkonfliktust (vg.hu)
Elfogadta a terveinél kisebb, de a korábbi javaslatnál jelentősen kedvezőbb ajánlatot az arab ország.
júl. 19
17:06
10 alapszabály, amit mindig tarts be hajfestés előtt (Glamour)
Amikor legelőször úgy döntesz, hajszínt szeretnél váltani, és belépsz a fodrászszalonba, hirtelen ijesztőnek tűnhet a dolog. Pedig, ha profi fodrászra bízod magad, az általában annyit jelent, hogy egy szakértő keveri ki a neked megfelelő színt az alapján, hogy te mit és hogyan szeretnél. Nagyon fontos, hogy a lehető legérthetőbben és legtisztábban
júl. 19
17:06
Itt rendszeres tesztelésre köteleznék a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat (Life)
A koronavírus-fertőzések ütemének emelkedése esetén Romániában rendszeres tesztelésre fogják kötelezni saját költségükön a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat - jelentette be Ioana Mihaila egészségügyi miniszter egy televíziós interjúban, amelyet hétfőn ismertetett az Agerpres hírügynökség.
júl. 19
17:06
Kégl Ági: Tedd a napfényt be az én számba is – Viszonyom a napsütéssel (WMN)
Mi történik a nap szerelmesével, ha a sorsa egy ködös, esős klímájú országba sodorja?

Keresés