Rendben, hogy július közepe van, de a divat esetében nem lehet eléggé előre gondolkozni. Már most tudjuk, milyen ruhadarabok lesznek trendek a következő szezonban, és a kiegészítők terén is megvilágosodtunk. Tisztában vagyunk például azzal, melyik csizmával találkozunk majd legtöbbet az utcán.
Magyarországon is használták azt az izraeli kémszoftvert, amely politikusok, civil aktivisták és újságírók megfigyelésére szolgál – állítja 17 szerkesztőség, köztük egy magyar is a közös oknyomozó munkája nyomán. A kormány közölte: Magyarország mindig a hatályos törvényeknek megfelelően járt és jár el.
A Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről, ezeken valamennyi parlamenti párt képviselteti magát.
A több mint 930 ezer egészségpénztári tag nyolcmilliárd forintnyi egyéni befizetéssel gyarapította egészségügyi célú befizetéseit az idei első negyedévben.
Már nem kérdés, hogy a jövő élelmiszerellátásának egyik alapkövévé válhat a műhús. Az Egyesült Államokban szépen növekszik is a műhúsok iránti kereslet, de vajon mi a helyzet Magyarországon? Ennek jártunk utána.
Egyre többen veszik saját kezükbe az egészségügyi öngondoskodás kérdését – derült ki a Pénztárszövetség első negyedéves eredményeiből. A hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások mellett tavaly és a 2021-es év első negyedévében a több mint 930 ezer egészségpénztári tag 8 milliárd forintnyi egyéni befizetéssel gyarapította egészségügyi célú befiz
Betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén a Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. A gyár 20 000 négyzetméteres üzemcsarnokával lett hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
Csepregi Éva kirobbanó formában van, és ez a nyár több izgalmas élményt tartogat a számára. A számtalan koncert mellett, élete egyik legemlékezetesebb eseménye vár rá.
A világjárványt megelőzően a vállalatok többsége véget nem érőnek tűnő, folyamatos szélmalomharcot vívott a munkavállalói elkötelezettség növeléséért és a munkavállalói élmény javításáért, miközben a fluktuációs mutatók – szektortól függően változva
Friss hír, hogy brüsszeli törekvések szerint 2035-ig megtiltanák az Európai Unió területén a hagyományos belsőégésű motorral szerelt gépjárművek értékesítését, ami egyértelmű módon az alternatív meghajtású, elsősorban az elektromos gépjárműveket hozná helyzetbe. Ugyan a céldátum még változhat, de a célkitűzés megszületett, irány a karbonsemlegesség
A 24.hu tulajdonosa – aki többször beszélt arról, hogy Orbánék az ő lapját is el akarták venni – egyike azoknak, akiknek a telefonszáma ott volt a célpontok listáján.
Augusztus 6-11. között egyetemisták ezrei látogatnak majd el a Formula Student Eastre, mely új helyszínnel és még több rangos csapattal tér vissza a kényszerpihenőről.
A tőzsdei alkalmazás hétfőn az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) részére benyújtott papírok szerint 38 és 42 dollár közötti áron debütálna a tőzsdén. Ha sikerül a magasabb értéket elérniük, az nagyjából 35 milliárd dollárra értékelné a vállalkozást.
Saját húgának is hadat üzent Britney Spears. A balhés énekesnő idegösszeomlása miatt 2008 óta él édesapja gyámsága alatt, ám az elmúlt hónapokban ebből annyira elege lett, hogy a bíróság segítségével próbált megszabadulni a hozzá közelállóktól.
Nem terveznek újabb korlátozásokat a koronavírus-járvány miatt Észak-Macedóniában, ám Venko Filipcse egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ha nőne a napi esetszám, az idén is elhalasztanák a tanév kezdetét.
A visegrádi négyek (V4) megállapodtak, hogy segítséget nyújtanak Litvániának a Fehéroroszországból érkező migráció visszaszorításában – közölte Szijjártó Péter.
A Puskás Akadémia belga vagy norvég, az Újpest pedig svájci vagy albán csapattal találkozhat a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
A tavalyi év megmutatta, hogy a vállalatok sikeres működéséhez elengedhetetlen az ellátási láncok megfelelő menedzsmentje, a teljes ellátási lánc láthatóságának elősegítése a nyersanyagbeszerzéstől a szállításon és a gyártáson át a megrendelések teljesítésével bezárólag. A folyamatot nagymértékben segítheti egy felhőalapú ERP rendszer bevezetése, a
Látszik némi mocorgás és pozitív előjel a faanyagok árában: tavalyhoz képest több mint kétszeresére emelkedett a faanyagok ára, most azonban elindult az árcsökkenés az óceántúli tőzsdén, ami idővel hazánkat, illetve a kis-, és nagykereskedéseket, felhasználókat is elérheti. Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai piaci szereplők érzékelik-e már a változás
Tízrészes szériát forgatnak a Pomádé (Grease) című világhírű, 1978-as musicalfilmhez Grease: Rise of the Pink Ladies címmel - számolt be a The Hollywood Reporter című filmes portál.
Miért is kapunk az arcunkba ennyi posztapokaliptikus filmet mostanság? Felkészítenek a legrosszabbra talán? Lehetséges Bár én inkább arra tippelnék, hogy ez egy kimeríthetetlen tárháza a filmgyártásnak, mert mindig, mindenkor képesek az írók egy üres, kihalt világot teremteni, amit vagy már elpusztítottak, vagy éppen megszállás alatt vagyunk egy id
Háromtonnányi búza gyűlt össze a somogyvári és a környékbeli gazdáktól a határon túli magyarság rászorultjai számára készült búzaliszt-adományhoz tavaly.