A japánok kétharmada kételkedik abban, hogy biztonságosan megtartható az olimpia a koronavírus-járvány közepette - derül ki az Aszahi Simbun című japán hírlap által közzétett közvélemény-kutatásból négy nappal a pénteki nyitóünnepség előtt.
A mostani dunai árhullám biztonsággal levezethető az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főfelügyelőség (OVF) hétfőn az MTI-t.
Egyelőre lehetetlen pontosan felbecsülni a németországi áradások gazdasági kárait, de az mindenképpen több tízmilliárdos lesz. Az újjáépítés viszont hosszabb távon hozzájárulhat a GDP gyorsabb növekedéséhez.
Az újságírók izraeli kémprogrammal való megfigyelésére vonatkozó kérdésre Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a Spirit FM Aktuál műsorában elmondta, hogy Magyarországon nagyon konkrét szabályok vannak arra, hogyan lehet megfigyelni bárkit, legyen szó újságíróról vagy akár egy kőművesről. Ha ezeket a szabályokat megtartották
Több mint egy hónapos mélypontra került a kőolaj ára azután, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és szövetségeseiket, köztük Oroszországot magában foglaló, OPEC+ néven emlegetett csoport vasárnap megállapodott a kitermelés növeléséről.
A Jobbik szakpolitikusa szerint "messziről bűzlik" és rengeteg kérdést vet fel az a terv, hogy a kormány 100 milliárd forintos magántőkealapot hoz létre termőföld-vásárlásra.
Egy Los Angeles-i árverésen 108 800 dollárért (33,3 millió forintért) kelt el egy olyan Zidane-mez, amelyet a francia labdarúgónak az 1998-as világbajnoki döntőre készítettek.
A rendőrök fokozott ellenőrzést tartottak Siófokon, ami a nyár folyamán egy közkedvelt belföldi turisztikai célpont. Rengeteg rendezvény van ilyenkor a városban és éjszakába nyúló bulik jellemzik a Petőfi sétányt és környékét.
Új típusú inzulinpumpára lesz állami támogatás, változik a bölcsödei adminisztráció, és 2 milliárd keretösszegű pályázatot írhatnak ki a magyar könnyűzenei élet szereplői számára - jelentette be Novák Katalin.
A világon 190 375 116 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 088 328 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.
Nem lehet nem észrevenni, hogy az elmúlt egy évben gyakorlatilag szinte minden drágult Magyarországon. A benzin és a gázolaj ára történelmi csúcson, az élelmiszerárak az egekben, az építőanyagok áremelkedése pedig már teljesen követhetetlen.
Fontos az egyensúly helyreállítása azt követően, hogy a magyar gazdaság az idén eléri a válság előtti teljesítményét – szögezte le friss cikkében Matolcsy György. Vagyis a kormány ellentétes álláspontja ellenére az MNB elnöke szerint 2022-ben 3% környékére kell leszorítani a költségvetési hiányt.
Épp, hogy véget ért a foci EB, de alig pár nap múlva már kezdődnek is a 2020-as nyári olimpiai játékok. A rendező ezúttal Tokió, ahová július 23-án érkezik meg az olimpiai láng, és bő két hétig fogják ott őrizni. Megsaccolni előre nem tudjuk, hány éremmel tér haza a magyar küldöttség, de a Duna House elemzése alapján a japán és az itthoni ingatlaná
Vadai Ágnes, a DK alelnöke egy közleményében azt írja, „az Orbán-kormány egy olyan szoftvert használt ellenzékiek és újságírók megfigyelésére, amelyet terroristák és bűnözők megfigyelésére találtak ki. Ilyen Magyarországon a rendszerváltás óta nem történt.”
Maguk a csapatok kérték az FIA-tól, hogy a baleseteknél ne képezze részét azok következményének vizsgálata – az FIA ezzel védte meg Lewis Hamilton 10 másodperces silverstone-i büntetését.
A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában. Boris Johnson miniszterelnök hétfői felhívásában ugyanakkor további óvatosságot és elővigyázatosságot kért a lakosságtól.
Jakobinus, bolsevik, liberális, Blm és genderfluid aktivista, Sargentini, Cseh „botmixer” Ká., Hadházy, Jakab, Homonnay – mind ugyanabból a különleges anyagból vannak gyúrva.
Egyre több stressz és home office, teret hódító online vásárlás és szórakozás, az adatvédelem miatt aggódó fiatalok. Az Ericsson friss kutatásában a megkérdezettek 64 százaléka több stresszre számít a jövőben, azonban ezzel együtt is 70 százalék azt gondolja, hogy egészségesebben fog élni. S míg a megkérdezettek több mint fele arra számít, hogy a k
Az Európai Unió megelőzte az Egyesült Államokat lakosai egyszeri oltottságában koronavírus ellen - adta hírül hétfőn az AP amerikai hírügynökség az Our World in Data nevű oxfordi statisztikai intézet kimutatása alapján.
Az egészségügyi dolgozók körében megoszlanak a vélemények arról, hogy a kormány kötelezővé teszi az oltást számukra. Az ügyben Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke elmondta, hogy lesznek néhányan, akik elhagyják emiatt a pályát, de reméli, hogy a többség marad.
Csaba László közgazdász szerint az euró bevezetésével kapcsolatban eltérés van a gazdasági és kormányzati szereplők felfogása között, miközben ez az elmúlt 3-4 évben bármikor megtörténhetett volna.