A világjárványt megelőzően a vállalatok többsége véget nem érőnek tűnő, folyamatos szélmalomharcot vívott a munkavállalói elkötelezettség növeléséért és a munkavállalói élmény javításáért, miközben a fluktuációs mutatók – szektortól függően változva
Friss hír, hogy brüsszeli törekvések szerint 2035-ig megtiltanák az Európai Unió területén a hagyományos belsőégésű motorral szerelt gépjárművek értékesítését, ami egyértelmű módon az alternatív meghajtású, elsősorban az elektromos gépjárműveket hozná helyzetbe. Ugyan a céldátum még változhat, de a célkitűzés megszületett, irány a karbonsemlegesség
A 24.hu tulajdonosa – aki többször beszélt arról, hogy Orbánék az ő lapját is el akarták venni – egyike azoknak, akiknek a telefonszáma ott volt a célpontok listáján.
Augusztus 6-11. között egyetemisták ezrei látogatnak majd el a Formula Student Eastre, mely új helyszínnel és még több rangos csapattal tér vissza a kényszerpihenőről.
Saját húgának is hadat üzent Britney Spears. A balhés énekesnő idegösszeomlása miatt 2008 óta él édesapja gyámsága alatt, ám az elmúlt hónapokban ebből annyira elege lett, hogy a bíróság segítségével próbált megszabadulni a hozzá közelállóktól.
Nem terveznek újabb korlátozásokat a koronavírus-járvány miatt Észak-Macedóniában, ám Venko Filipcse egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ha nőne a napi esetszám, az idén is elhalasztanák a tanév kezdetét.
A visegrádi négyek (V4) megállapodtak, hogy segítséget nyújtanak Litvániának a Fehéroroszországból érkező migráció visszaszorításában – közölte Szijjártó Péter.
A Puskás Akadémia belga vagy norvég, az Újpest pedig svájci vagy albán csapattal találkozhat a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
A tavalyi év megmutatta, hogy a vállalatok sikeres működéséhez elengedhetetlen az ellátási láncok megfelelő menedzsmentje, a teljes ellátási lánc láthatóságának elősegítése a nyersanyagbeszerzéstől a szállításon és a gyártáson át a megrendelések teljesítésével bezárólag. A folyamatot nagymértékben segítheti egy felhőalapú ERP rendszer bevezetése, a
Látszik némi mocorgás és pozitív előjel a faanyagok árában: tavalyhoz képest több mint kétszeresére emelkedett a faanyagok ára, most azonban elindult az árcsökkenés az óceántúli tőzsdén, ami idővel hazánkat, illetve a kis-, és nagykereskedéseket, felhasználókat is elérheti. Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai piaci szereplők érzékelik-e már a változás
Az autós előfizetős modellek egyre erősödnek. Több gyártó kísérletezik azzal, hogyan lehetne az eddig többnyire egyszeri bevételt hozó járművekkel több pénzt kitermelni. Ezen a héten a Tesla húzott eg
A Generali Biztosító adatai szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig közel 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben.
A nyári kerti tartózkodás egyik legfőbb ellensége a szúnyog. A jellemzően nagyszámú csapatokban támadó rovarok fájdalmas, viszkető szúrásaikkal borzolják a kedélyeket, és persze folyamatos zümmögésük is idegtépő.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/19/4766/
A Generali Biztosító adatai szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig közel 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben.
Az elmúlt hét csapadékos időjárásának köszönhetően megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén, ezért 2021. július 20-tól (kedd) Budapesten és Magyarország 10 megyéjében visszavonja a hatóság a tűzgyújtási tilalmat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy 9
A magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult, és az év végéig el fogja érni a 2019. év végi teljesítményét, a teljes helyreállítás azonban ezzel nem ér véget, mert még rendezni kell az egyensúlyi mutatókat és a felzárkózás folyamatait is - írta legfrissebb cikkében a jegybankelnök.
Edward Snowden szerint az év sztorijának ígérkezik az a botrány, amelyet tegnap robbantottak ki a világ vezető lapjai. A gyanú szerint számos államban, köztük Magyarországon újságírók és politikusok után kémkedett a hatalom egy izraeli szoftver segítségével. A magyar kormánynak „nincs tudomása” ilyesmiről. Ursula von der Leyen szerint elfogadhatatl
Alaposan elromlott a hangulat ma a világ tőzsdéin, amelyet a delta vírusvariáns terjedése okoz, így csúnyán lefordult a német, a brit és a francia börze is a vezető részvényindexek közül. Az általánosan kedvezőtlen piaci hangulattal együtt esnek a kriptovaluták is, többek között a bitcoin, az ethereum, illetve az XRP és a dogecoin is.
Vasárnap robbant a megfigyelési botrány: a sajtóban megjelent hírek szerint több tízezer célpontot figyelhettek meg világszerte. Az eszköz az izraeli kémprogram, a Pegasus volt. A lehallgatási ügy Magyarországra is eljutott: az oknyomozók által közölt információk szerint 300 magyar célpontot találtak a Pegasus kémprogram fejlesztőjének adatbázisába
A fintech világ a pénzügyi szféra egyik legizgalmasabb területe. Ugyan a technológiai cégekként fellépő és működő vállalatok teljesen felrázták a klasszikus pénzintézetek által eddig uralt piacot, a fintechek még mindig keresik a pontos helyüket a pénzügyi szektorban. Mi most tíz trendet szedtünk össze, mely szerintünk meghatározza a fintech világ
Valószínűleg sokunk emlékében él még az ikonikus duó, az ördög jobb és bal keze, akik megint dühbe jönnek. Sajnos 2016-ban elhunyt mindannyiunk kedvencét, Bud Spencert. Terence Hill, azonban nem csak egy általa nagyon kedvelt színészt, hanem legjobb barátját veszítette el, akiről úgy tűnik, hogy egy napra sem feledkezik meg.
Első alkalommal került magyar múzeumi gyűjteménybe úgynevezett NFT-mű, a Barabási Albert-László által vezetett kutató és művész egyik hálózati munkájának formájában.
The GuardianBrit restaurátorok megszabadítottak egy 16. századi festményt az elmúlt évszázadokban utólag ráfestett mosolytól és a hamis háttértől is. Az English Heritage brit örökségvédelmi szervezet pénteken bemutatta a holland zöldségárusnőt ábrázoló festményt, amelyet az elmúlt két évben újítottak fel, miután több mint hatvan éven át po
Rendkívül kiterjedt hekkertámadás érte Kínából az Egyesült Államok közigazgatási rendszerét, diplomáciai értelemben már az öklüket rázzák a felek. Lezárult a vizsgálata annak hatalmas hekkertámadásnak, ami a Microsoft levelezőrendszerének biztonsági rését
A mai napig számos mítosz kering az osztrákok császárnéja, a magyarok közkedvelt királynéja, Erzsébet körül. Állítólag egész életében 50 kiló alatt tartotta a súlyát és mivel nem szerette a fogsorát, mindig csukott ajkakkal mosolygott.