2021. július 17. szombat

júl. 17
11:57
Evangélium 21: a Bibliáról szinte semmit sem tudók is „felzárkózhatnak” (Magyar Nemzet)
A vallássemlegesség jegyében nagyon sok cég és vállalat elzárkózik a vallásos témáktól – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, az Evangélium 21 tárlat kezdeményezője.
júl. 17
12:00
Olyat csinált az Oroszlány felé tartó vonaton egy nő két férfival, hogy rendőröket hívtak (BorsOnline)
A tatabányai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, azt a 23 éves nőt, aki előzetes szóváltást követően megütött két közfeladatot ellátó személyt.
júl. 17
12:00
Újabb elképesztő viharokra lehet számítani, jégeső is várható – ismét kiadták a figyelmeztetést (Háziállat)
Az Omsz zivatarokra, széllökésekre és jégesőre is figyelmeztet. Meglepetésként ennek ellenére is marad a fullasztó fülledtség. Fotó:Pixabay Az éjjeli vihar után, az északkeleti országrész kivételével több helyen várható zápor, zivatar, a felhők pedig nagy mennyiségű csapadékot hoznak. Ha pedig ez nem lenne már éppen elég gyászos, felhőszakadássa
júl. 17
12:00
Hamilton: Az oroszlán elszabadul, izzani fognak a fegyverek! (m4sport.hu)
Harciasságot ígér Lewis Hamilton a Brit Nagydíjon sprintkvalifikációjára. Az élről várja az első ilyen összecsapást – és előnyből is?
júl. 17
12:03
Az emlékezés mécsesei gyúlnak ma Ligetfalun (Magyar Nemzet)
Csecsemőket, kisgyermekeket és asszonyokat lőttek halomra hónapokkal a második világháború után Morvaországban.
júl. 17
12:03
Elképesztő: A Pesti TV riportere ezzel magyarázza a halálos áldozatokkal járó németországi és belgiumi áradásokat (Nyugati Fény)
Szerinte Nyugaton meggyalázzák a szivárványt, ezért Isten egyértelmű jelzéseket küldött az árvizekkel.
júl. 17
12:03
Zalánki Gergő elbúcsúzott modell feleségétől - Film-zene-szórakozás 2021. július 17. 12:00 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/17/4747/
júl. 17
12:06
Megirigyelte a kormány a titkolózó magánbefektetőket (Privátbankár)
A több mint 140 milliárd forint értékben létrehozandó Termőföld Magántőkealapba mintegy 100 milliárd forintos állami pénz megy. A magántőkealapok idehaza a 2010-es évek közepétől szaporodnak gombamódra, mivel egyre többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy az e konstrukciókba fektetőknek nem kell felfedniük a kilétüket.
júl. 17
12:06
Méhek szállták meg az Agrárminisztériumot: ezt mondja Nagy István (Blikk)
- Egyik napról a másikra több ezerrel növekedett az agrártárca épületében dolgozók száma, erről maga a munkáltató, vagyis a miniszter számolt be Facebook-oldalán. Történt ugyanis, hogy a tavalyi kedvező tapasztalatok után Nagy István idén ismét vette a fáradtságot, és beszállította méhészetének egyik kaptárját dugig tömve a zümmögő rovarokkal, amel
júl. 17
12:06
Borzalmas tragédia, meghalt az olasz tengerparton egy magyar turista (Metropol)
A férfi fürdeni indult Szardínián a tengerbe, mikor megtörtént a tragédia, az orvosok sem tudták megmenteni az életét.
júl. 17
12:06
Hogyan felelnek meg az ajánlórendszerek az adatvédelmi jogszabályoknak? (ProfitLine)
Mi történik valójában, amikor egy webshopon hozzájárulunk az adataink tárolásához és kezeléséhez? Hogyan fér bele a Gdpr szigorú szabályaiba, hogy a webshop ismeri a vásárlók böngészési történetét és adatait? A három éve hatályba lépett Gdpr évfordulójának alkalmából az eCommerce ajánlórendszerekkel foglalkozó Yuspify jogi szakértő bevonásával bog
júl. 17
12:06
Még mindig tabu az aranyér - Beszéljünk a problémáról (WebBeteg)
A magyar fiatal lakosság 20 százalékát érinti az aranyeresség, 50 év felett pedig akár 50 százalékban is előfordulhatnak a szégyenkezve elhallgatott panaszok. Bár megjelenése gyakori, az aranyeresség mégis tabutémának számít.
júl. 17
12:06
Cseh László utolsó olimpiája előtt: „Még egyszer megmutatom a világnak!” (ATV)
A 112-szeres magyar bajnok úszó harmincöt éves, de elmondása szerint nem érzi magát annyinak.
júl. 17
12:06
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma az áradásokban (vg.hu)
Folytatódnak a mentési munkálatok. Sok embert eltűntként tartanak nyilván.
júl. 17
12:06
„Milyen ember vagy te?” – Jakab Péter játssza a melóspártit, közben meg feljelentette a gépkezelőt (BorsOnline)
Jakab Péter mindig azt hangoztatja, ő a nép gyermeke. Csakhogy épp a nép gyermekébe rúgott most bele.
júl. 17
12:06
Házhoz jár a külön tanár Pápai Jociék kutyájához (BorsOnline)
Új taggal bővült Pápai Jociék családja: egy cane corso érkezett hozzájuk, Noah, aki remek házőrző és barát lesz.
júl. 17
12:06
Egymilliárd forintból készül el a nemzeti összetartozás kiállítása (SzMo)
A nyertes cégnek 18 megyeszékhelyen kell köztéri kiállítást rendeznie a Trianon emlékév keretében.
júl. 17
12:06
Elhunyt Antal Imre örök barátja, Jenei József, aki haláláig gondozta a legendás tévést (Life)
Elhunyt Jenei József, Antal Imre legjobb barátja, aki a halála után küzdött azért, hogy a legendás tévés emléke fennmaradjon. József évek óta csak arra vágyott, hogy láthassa barátja sírját. Ez a kívánsága azonban már nem teljesülhetett.
júl. 17
12:06
Mennyit tudsz a legdúsabb hajú vízimentőről? – David Hasselhoff-kvíz (WMN)
David Hasselhoff nők milliónak a szívét hódította meg bongyor hajával és mellszőrével, és most egy sor érdekesség is kiderül róla! Lássuk!
júl. 17
12:08
Becsapós tipp tőzsde nyusziknak a TIPS (vg.hu)
.
júl. 17
12:09
Indiában és az Egyesült Államokban terjeszkedne a Revolut (Magyar Nemzet)
A digitális bankolás és fizetés területén működő londoni székhelyű cég lett a legtöbbet érő technológiai start­up az Egyesült Királyságban.
júl. 17
12:09
Röszke már reggel elesett (Autószektor)
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni indulók miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhelyeken szombat délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján. A személygépkocsival Szerbiába tartóknak a röszkei autópálya-határátkelőhelyen három órát, a közúti átkelőnél egy órát kell várakozniuk. Az autópálya-határátkelőh
júl. 17
12:10
Nem sci-fi a növénygénbank (vg.hu)
Ötvennégyezer növényfajta génjét őrzik a több mint hatvanéves múltra visszatekintő tápiószelei génbankban, amelynek a portfóliójába ma már a haszonállatgén-megőrzés is beletartozik.
júl. 17
12:12
Képeket kaptunk a Margitszigetről: Még ott van a partra sodort holttest, ezen a helyen találták meg (BorsOnline)
Folyik a helyszínelés a Margitszigeten, ahol egy holttestet sodort partra a Duna.
júl. 17
12:12
Vihar - kapituláltak a Benelux államok és Németország egy része (Infostart)
Csak Németországban 150-nél is többen vesztek oda.
júl. 17
12:12
Borzalmas tragédia, meghalt az olasz tengerparton egy magyar turista (Metropol)
A férfi fürdeni indult Szardínián a tengerbe, mikor megtörtént a tragédia, az orvosok sem tudták megmenteni az életét.
júl. 17
12:12
Megállapodtak! Marad a Agco és Deutz házasság (Agroinform)
Új stratégiai partnerségi megállapodás az AGCO és a DEUTZ vállalat között.
júl. 17
12:12
Holttestet sodort partra a víz a Margitszigetnél (ATV)
Tűzoltók érkeztek a helyszínre és kiemelték a testet a Dunából.
júl. 17
12:18
Kevesebb üvegházhatású gázt juttattak a légkörbe (TőzsdeFórum)
A PannErgy Nyrt. a második negyedévben 326,98 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített, 19,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a társaság.
júl. 17
12:18
Dübörög a gazdaság és szárnyal az autópiac Európában? (Autónavigátor)
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 1 048 143 személygépjárművet helyeztek
júl. 17
12:18
Házvadászatra indult Jlo és Ben? (Femcafe)
Jennifer Lopez és Ben Affleck újabb nagy lépést tettek a kapcsolatukban, amikor csütörtökön házvadászatra indultak.
júl. 17
12:18
Elindult a régió első digitális divat showroomja (Glamour)
A koronavírus felgyorsította a digitalizációt, átformálta a fogyasztási szokásokat. Online robbanás következett be a divatvilágban is. Ezt a hullámot lovagolja meg a Budapest Central European Showroom.
júl. 17
12:18
Joe Biden szerint embereket ölnek meg a Facebookon terjedő koronavírussal kapcsolatos álhírek (SzMo)
A Fehér Ház szerint a Facebook és más közösségi médiás platformok nem tesznek eleget azért, hogy az álhírek ne terjedhessenek a felületeiken.
júl. 17
12:18
Marsi Anikó új szerelme reagált exe, Szulák Andrea beszólására (Promotions)
Marsi Anikó új szerelme nem más, mint Szulák Andrea exe, amit az énekesnő egy beszólással nyugtázott. Most a férfi is reagált a velős véleményre.
júl. 17
12:20
Pályázatok balatoni klímavédelemre (TőzsdeFórum)
A kormány nemcsak beszél a klíma és természet védelméről, hanem tesz is érte – jelezte az államtitkár a közleményben. A most meghirdetett támogatással az ország egyik legfontosabb természeti kincsének megőrzéséhez, az első számú vidéki turisztikai térség fenntartható fejlődéséhez járul hozzá – hangsúlyozta. A Balaton és vízgyűjtő területe a környez
júl. 17
12:21
A katonák bebizonyították, hogy nem csak a fegyverekhez értenek (Demokrata)
A katonák mindig „ott vannak, ahol a haza, a nemzet érdeke megköveteli” – mondta Benkő Tibor.
júl. 17
12:21
Ferenc pápa újabb fejezetet nyitott a liturgikus háborúban (Magyar Nemzet)
A katolikus egyházfő eltörölte elődei lépéseit, és ismét korlátozta a latin nyelvű misézést.
júl. 17
12:24
"A szex mindig központi téma az olimpiai faluban" - 160 ezer ingyen óvszert osztanak szét a sportolók között (Life)
Teljes szextilalom van érvényben a tokiói olimpia versenyzői között. Az érintettek között azonban vannak olyanok, aki úgy gondolják, a szervezők ezzel a lehetetlenre vállalkoznak.
júl. 17
12:27
Vad és nagyon vad – De tényleg nagyon vad! (Magyar Nemzet)
Még dolgoznak a Toyota GR 86-os tuningalkatrészein, de rögtön két autót is megmutattak előzetesen.
júl. 17
12:27
100 milliárdnyi közpénzből vesz földeket egy tőkealap a régióban (Forbes)
Új tőkealap áll fel az Exim Bank gondozásában, Orbán Viktor erről rendeletben utasította a külgazdasági minisztert. Nem lehet majd csodálkozni, ha a pénz nagyja kormányközeli figurákhoz vándorol. Létrejön a Termőföld
júl. 17
12:29
Bejelentette Bolla Bendegúz érkezését a Premier League-klub (Magyar Nemzet)
Ezzel egy időben a svájci Grasshoppers is, amely rögtön kölcsönveszi a Fehérvárról távozó szélsőt.
júl. 17
12:30
Nem értik hogy történhetett: Több ezer embert fertőzött szét a koronavírus (Blikk)
Elvileg minden intézkedést betartottak.
júl. 17
12:30
Az új korlátozásokat máris megérzi a spanyol idegenforgalom (Infostart)
Foglalások törlésétől, látogatók korai távozásától tartanak – vagy ilyeneket helyenként már észlelnek is - a spanyol idegenforgalom és vendéglátóipar vezetői, miután a Delta-variáns terjedése miatt a spanyol városok sorban térnek vissza a korlátozásokhoz.
júl. 17
12:30
Emelték az összeget: ennyit kapnak a tokiói érmekért a magyar sportolók (ATV)
Eddig 35 millió forint járt egy olimpiai aranyérem megszerzéséért, de a kormány megemelte az összeget: 50 millió forintot kap az, aki Tokióban első helyet szerez.
júl. 17
12:30
Rejtélyes betegséget kaptak el amerikai diplomaták Bécsben (SzMo)
Elmondásuk szerint Joe Biden beiktatása óta tapasztalják a megbetegedéssel összefüggésbe hozott tüneteket, például a fejfájást vagy a szédülést.
júl. 17
12:33
Százmilliárddal pumpálták fel Orbánék azt a magántőkealapot, amiből termőföldeket vesznek külföldön (Nyugati Fény)
Hogy megteremtsék a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait.
júl. 17
12:39
Melyik bankoknál lehet igényelni az új Széchenyi GO! hiteleket? (Bank360 blog)
Több nagybanknál is elérhetők a Széchenyi Kártya Újraindítási Program új típusú hitelei, a Széchenyi GO! konstrukciók, melyek célja a koronavírus-járvány utáni időszakban a kis- és középvállalkozások fellendítése.
júl. 17
12:42
Perzselő hőhullám Görögországban (HírTV)
A következő napok sem hoznak enyhülést, sőt még melegebb is lehet.
júl. 17
12:42
Eldőlt, milyen nevet kap a nemrég született kis tapír (hirado.hu)
Az állatkert vezetői szavazást hirdettek annak eldöntésére, mi legyen a kicsi neve.
júl. 17
12:42
Most történt, a Margit szigetnél holttestet sodort partra a Duna (Metropol)
A köves partszakaszon vették észre az élettelen testet, akinek még nem derült ki a személyazonossága. A rendőrség már a helyszínen dolgozik.

Keresés