2021. július 16. péntek

júl. 16
10:00
Eldőlt: Babos Tímea nem indul az olimpián (Infostart)
Hónapok óta sérülten edzett, versenyzett, most bizonytalan idejű gyógyulás vár az első számú magyar teniszezőnőre.
júl. 16
10:00
Intenzív esőzésre, zivatarra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
Elsősorban az ország déli és keleti felén pattanhat ki több zivatar, késő délután és kora este dél, délkelet felől kiterjedt zivatarzóna érkezését látják.
júl. 16
10:00
Lakatlan szigetre száműzték 13 éves lányukat a kínai szülők, így akarták helyes útra terelni a lázadozó kamaszt (SzMo)
A nehezen kezelhető kamaszt egy túlélési szakértő társaságában akarták jobb viselkedésre bírni, de állni is alig tudott, amikor rátaláltak.
júl. 16
10:00
Egy friss kutatás szerint egy videojáték miatt jobban törődünk az állatokkal (Hamu és Gyémánt)
Egy RDR2 nevű videojáték fokozza az állatokra fordított figyelmet.
júl. 16
10:06
Eláraszt minket a dán asztal, ágy és lepedő (Privátbankár)
Jól megy a dán Jysk bútorkereskedőnek, a társaság további bővülésre készül Magyarországon, hamarosan elkészül logisztikai központja is.
júl. 16
10:06
Épülő bányász telephelyek Észak-Amerikában (Kripto Akadémia)
Az amerikai bitcoinbánya létesítményeket üzemeltető Compute North a következő 12 hónapban 1,2 gigawattal kívánja növelni kapacitását. A minnesotai székhelyű cégnek jelenleg öt telephelye van építés alatt, és a tervek szerint 2022 második negyedévének végére már működőképesek lesznek. A Compute North…
júl. 16
10:06
Megint ütöttek egyet a forinton, 360-nál az euró (Portfolio)
Péntek reggel továbbra is 360 közelében jár a forint az euróval szemben. Tegnap egy hajszálra volt ettől a lélektani határtól a jegyzés, de végül nem vitte át, azonban továbbra sem menekült meg a magyar deviza, hiszen bármikor jöhet egy újabb gyengülő hullám.
júl. 16
10:06
Babos Tímea kihagyja az olimpiát (ATV)
Sérülése miatt Babos Tímea nem indul a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpia tenisztornáján.
júl. 16
10:06
Vihar: kíméletlen villámlás Szabolcsban, 80 halálos áldozat Németországban (Háziállat)
A csütörtöki viharban három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen is házakat ért villámcsapás. Németországban pedig valóságos természeti katasztrófa történt.
júl. 16
10:06
Mi lesz ebből? Jön Meghan Markle és a Netflix nagy dobása! (Glamour)
Úgy tűnik, Meghan Markle kezd kiteljesedni, hiszen egyre több ötletét valósítja meg. Nem is akárhogyan! Kislánya születése után néhány nappal debütált első mesekönyve, ami a The Bench (A pad) címet kapta és természetesen néhány nap alatt elkapkodták!
júl. 16
10:08
Hamarosan felépül a világ első karbonsemleges cementgyára (Portfolio)
Hamarosan létrejöhet a világ első karbonsemleges cementgyára, miután a HeidelbergCement bejelentette, hogy átalakítja svédországi üzemét - írja a Dezeen. A fejlesztést követően a gyár több szén-dioxidot fog megkötni, mint amennyit kibocsát.
júl. 16
10:09
Ketten meghaltak és hatvannégyen fertőződtek meg egy nap alatt Magyarországon (Mandiner)
Eddig  5 559 178 embert oltottak be, közülük 5 268 814-en már a második adag vakcinát is megkapták.
júl. 16
10:11
Digitalizáció a fuvarozásban: végre kikopik a papír alapú elszámolás (Mandiner)
A fuvarokmányokat a gépkocsivezetők a jövőben egy okoseszközön követhetik nyomon „vaskos dossziék és papírhalmok helyett” az e-CMR szolgáltatás kifejlesztésének köszönhetően – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön.
júl. 16
10:12
Végre fellélegezhetnek a Sinopharmmal oltottak? - Nem oldódott meg az összes kérdés (Portfolio)
Magyarország lehetővé teszi a harmadik oltás beadását, négy hónappal a második oltás beadása után. Ettől azonban az orvosok eltérhetnek, és korábban is beadhatják a harmadik dózist. A döntés hátterében az húzódhat meg, hogy a Sinopharmmal oltott magyarok egy részének nem alakult ki védettsége. A bejelentés azonban számos bizonytalanságot hordoz mag
júl. 16
10:12
Bődületesen drágán bankolnak a magyarok: tömegek halogatják feleslegesen a váltást (Pénzcentrum)
Az MNB jelentése alapján a hazai bankszámlák drágák: ezt jól mutatja, hogy átlagosan havi 1 600 forintot fizetünk csak a számlavezetésért, ami éves szinten 19 200 Ft kiadást jelent. Ha pedig valaki havonta legalább egy átutalási megbízást is megad, az havi szinten 2 ezer forintot fizet átlagosan Magyarországon. Pedig megkaphatnánk ugyanezt sokkal o
júl. 16
10:12
Az ősz haj reneszánsza – Búcsú a hajfestéstől a body positivity jegyében (Femcafe)
Egyre több nő mond le a hajfestésről és választja természetes, ősz hajszínét. Őszülő tincseink felvállalásával azt üzenjük a világnak, hogy felvállaljuk magunkat és békében vagyunk külsőnkkel és belső lényünkkel egyaránt.
júl. 16
10:12
Szoboszlai Dominik újra 100 százalékos formában! (Igényesférfi.hu)
Az elmúlt fél év kemény próbatétel elé állította Szoboszlait, de most 100 százalékos formában várja az új kihívásokat.
júl. 16
10:15
Tüntetésre szólít fel a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (Mandiner)
Demonstrációt hirdetett július 31-re a Kamara az új szolgálati jogviszony ellen.
júl. 16
10:18
Így áll az Orbán Viktorral felálló, új európai jobboldali tömörülés (Infostart)
A Fidesz és szövetségesei közös deklarációval szálltak be az EU jövőjéről szóló vitába.
júl. 16
10:18
Döbbenet! Britney Spears be akarja perelni a saját apját! "Tönkretette az életemet!" (Promotions)
Iszonyúan eldurvult Britney Spears és az apja viszonya!
júl. 16
10:21
Miszlivetsz Áron: A bővítéspolitika lehetőségeinek újragondolása (Mandiner)
A Három Tenger Kezdeményezésbe való betagozódás új lehetőségeket teremtene a régiónak.
júl. 16
10:21
Új otthonában nyitott kiállítást a Közlekedési Múzeum (Autószektor)
Ez az intézmény Európa egyik legrégebbi alapítású, több mint 120 éves közlekedési múzeuma, amely képes megmutatni, Magyarország mennyi mindennel járult hozzá a közlekedéshez. Mégis, az utóbbi évekig lehetetlenül kis helyre összezsúfolva működött a Városligetben, és nem a munkatársain múlt, hogy csupán gyűjteménye egy kis részét tudta kiállítani - i
júl. 16
10:24
Új világ kezdődött a fogyasztóvédelemben – mire figyeljenek a cégek? (Piac és Profit)
A piacfelügyeleti törvény péntektől alkalmazható módosításainak köszönhetően még eredményesebben léphetnek fel a hatóságok a fogyasztók biztonsága érdekében. Növekszik a vállalkozások önkéntes intézkedéseinek szerepe, veszélyes termék forgalmazása miatt már a logisztikai szolgáltató is felelősségre vonható - hívta fel a figyelmet az Innovációs és T
júl. 16
10:24
Nagy bajban van Harry és Meghan: nem tudni, hogy mi lesz velük (Blikk)
Ez a probléma.
júl. 16
10:24
Kiderült: ennyivel több cég hirdet állásokat most, mint tavaly ilyenkor (Blikk)
Magyarország vezető állásportálja, a Profession.hu elkészítette második negyedéves elemzését a hazai munkaerőpiac helyzetéről. A legfrissebb adatok alapján jól látható ugrás rajzolódik ki a feladott hirdetések számát tekintve: 66 százalékkal több cég hirdetett meg betöltésre váró pozíciót, mint tavaly ilyenkor.
júl. 16
10:24
Újabb étrendkiegészítő kapszulák forgalmazását tiltotta meg a Nébih (Adózóna)
Újabb, férfiaknak ajánlott étrendkiegészítő kapszulákban mutatott ki szildenafil és tadalafil gyógyszer-hatóanyagot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A hivatal kötelezte a forgalmazót – minőségmegőrzési időre való tekintet nélkül – a termékek kereskedelmi forgalomból való azonnali kivonására és a fogyasztóktól való
júl. 16
10:24
Megszólalt az orvosi kamara a kötelező koronavírus-oltásról (Portfolio)
Fontosnak tartja és üdvözli a Covid-oltás kötelezővé tételét az egészségügyben dolgozók számára a Magyar Orvosi Kamara, ezt Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatát követően osztották meg a Portfolio érdeklődésére.
júl. 16
10:24
A digitális átalakulás nem opcionális (autopro)
Előbb vagy utóbb, de a cégek rá fognak kényszerülni a digitalizációra.
júl. 16
10:24
Tényleg villanyosította kínálata 70%-át a Peugeot 2021-re? (Autónavigátor)
Az új Peugeot 308 ferdehátú és kombi verziója egyaránt - már a bevezetés pillanatától kezdve - rendelhető kétféle plug-in hybrid
júl. 16
10:26
Elon Musk bemondta: Megbukhat a Cybertruck (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója csütörtökön a Twitteren a rajongókkal folytatott eszmecserében közölte, hogy "mindig van némi esély" arra, hogy a vállalat készülő Cybertruckja "megbukik". Ennek ellenére Musk azt tervezi, hogy a Cybertruck "gyártási dizájnja" szinte pontosan ugyanaz marad, mint a bemutatóautóé.
júl. 16
10:27
A vállalkozói kiválóságot jutalmazza a kormány: megemelték a Technológiaváltó program keretét (Mandiner)
Soha nem látott mennyiségű beruházás-támogatási igény érkezett a vállalkozásoktól, ezért a kormány úgy döntött, hogy minden pályázatot befogad – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon.
júl. 16
10:30
Visszapattanás a tőzsdéken, élmezőnyben a BUX (Portfolio)
Vegyesen zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, a technológiai szektor alulteljesítő volt, részben azért, mert a legnagyobb nevek már túlvetté váltak, így elindult egy kisebb profitrealizálás. Az ázsiai piacokon ma javarészt negatív hangulat uralkodott, viszont az európai tőzsdék visszapattantak a pénteki kereskedésben azt követően, hogy tegnap köze
júl. 16
10:33
A péceli önkormányzat lakók kertjeiből venne el (Mandiner)
A péceli jegyző levelet írt helyi lakosoknak, mert kertjeik egy része az önkormányzat tulajdonát képezi.
júl. 16
10:33
Lehetetlennek tartották, de a norvégok megcsinálták: jön a csendes és zöld építkezések kora (Forbes)
Oslo összes építkezése elektromos és zöld lesz 2025-re.
júl. 16
10:36
Óriási a boldogság: Egy nappal szülinapja után elárulta a csodát Liptai Claudia (Blikk)
Instagram oldalán jött a nagy hír.
júl. 16
10:36
Mohamed Aida elárulta, milyen most a kapcsolata csapattársaival (Infostart)
Hetedik olimpiáján vehet részt Tokióban a tőröző Mohamed Aida, ugyanakkor szereplése egyelőre csak zászlóvivőként biztos. Válogatottbeli társai korábban nyílt levélben fejtették ki ellenvetésüket a világbajnoki ezüstérmes vívó csapatba kerülésével szemben.
júl. 16
10:36
Több halottja van a Belgiumban pusztító áradásoknak (HírTV)
Belgiumban is több halottat követelt az ítéletidő. A németalföldi ország mellett Hollandiában és Luxemburgban is komoly áradásokhoz vezettek a napok óta tartó esőzések.
júl. 16
10:36
Babos Tímea élete legfájóbb döntését hozta meg: nem lesz ott a tokiói olimpián (Blikk)
Sérülése miatt Babos Tímea nem indul a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpia tenisztornáján.
júl. 16
10:36
Élénkül az albérletpiac (ProfitLine)
Élénkül az albérletpiac, mivel pár nap múlva kiderül, hogy a végzett középiskolások melyik felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat: a Duna House adatai szerint az árak nem változtak az elmúlt hónapokban, inkább stagnálnak, miközben átlagosan 20-30 százalékkal nagyobb az albérlet-kínálat az országban, mint a kereslet.
júl. 16
10:36
Újabb burtális esőzés csap le Magyarországon: leszakad az ég, hatalmas szél lesz (Pénzcentrum)
További heves zivatarokra, intenzív esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 16
10:36
A lakásom elől zuhant a halálba Magdi anyus – én pedig frászt kaptam (SzMo)
Holnap véget ér a Barátok Közt. Ennek kapcsán felidézzük Magdi néni végzetes esését, amelyet pont halálra rémült kollégánk ajtaja előtt forgattak le annak idején.
júl. 16
10:36
Eddigi legnagyobb felvásárlására készülhet az Intel (Bitport)
Legalábbis a The Wall Street Journal értesülései szerint. A tét 30 milliárd dollár, a célpont a GlobalFoundries.
júl. 16
10:39
A háború emlékei Karabahban (Növekedés)
2020 őszén Azerbajdzsán háborút indított a kvázi független Karabahban, hogy visszaszerezze azokat a területeket, amelyeket még 1992-1994 között veszített el a polgárháborúban. Az évtizedek óta befagyott konfliktusban örmények felkészülten várták a támadást, ám a modern azeri haderőnek, a drón technolóigának és Törökország támogatásának köszönhetően
júl. 16
10:42
Horváth Péter János: óriási kihívást jelentenek az időjárásfüggő megújulók (Portfolio)
Számos kihívással néz szembe a hazai energiaágazat az időjárásfüggő megújulók rendszerintegrációjától az ellátásbiztonságon át a klímaváltozásig. Ez azonban nem csak a vállalati szektort érinti, hiszen a szabályozói oldalon is rengeteg feladatot teremt, amit valahogyan kezelni kell. Ebbe beletartozik többek között a hatósági árak kialakítása, a kie
júl. 16
10:42
Karácsony Gergely a harmadik oltásról: „Egynek jó, de ez még kevés” (ATV)
„A fővárosi tettekkel sikerült végre kimozdítani a kormányt a határozatlanságból és a tétlenségből” – írja a főpolgármester Facebook-oldalán.
júl. 16
10:42
Megnyitották a világ első háromdimenziós nyomtatással készült acélhídját Amszterdamban (Igényesférfi.hu)
Robot nyitotta meg csütörtökön a világ első háromdimenziós nyomtatással készült acélhídját Amszterdamban.
júl. 16
10:44
Ilyen se volt még: egy kínai mobilgyártó lenyomta az iPhone-t (Portfolio)
Beérett a Xiaominál a nemzetközi terjeszkedés stratégiája, a második negyedévben a kínai mobilgyártó lenyomta az Apple-t, már több telefont adott el, mint amerikai riválisa, amire még soha nem volt példa. A Xiaomi a második legnagyobb okostelefon-gyártó volt a világon az értékesített készülékek volumenét tekintve az április-júniusi időszakban.
júl. 16
10:45
Drámai helyzetben a sertésipar: zuhan a fogyasztás (Agrárágazat)
Az egykori mezőgazdasági nagyhatalomnál most a sertéságazat hanyatlik.
júl. 16
10:45
Majdnem rátörték az ajtót egy l€szbikus párra és gyermekükre, mert szivárványzászló volt az erkélyükön (Nyugati Fény)
Itt tartunk.
júl. 16
10:45
Elon Musk épp a saját autóját ekézi, de még ezt is szeretik a rajongók (Forbes)
Akár meg is bukhat a Cybertruck – ismerte el Elon Musk a Twitteren. A bemutatón történt óriási baki képe még a vásárlók előtt lebeg, szóval tényleg lehet, hogy a városi

Keresés