A keresleti oldalt tekintve biztatóak az építőipar kilátásai, az alapanyok drágulása és a szakemberhiány a kínálati oldalon okoz nagyobb fejtörést – így kommentálták az építőipar májusi termeléséről kiadott KSH-adatokat az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
Enyhén rontotta idei gazdasági növekedési előrejelzését a japán jegybank, de fenntartotta azt az álláspontját, hogy a gazdaság a mérsékelt fellendülés útján halad, jelezve, a monetáris politika jó ideig alkalmazkodó marad. A jövő márciusig tartó, folyó pénzügyi évre a korábbi 4,0 százalék helyett immár 3,8 százalékos, a 2022-es pénzügyi évre viszon
A következő tíz évre 36 milliárd forintot különített el a kormány zöld buszok vásárlásának és üzemeltetésének támogatására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a Zöld busz demonstrációs mintaprojekt soproni állomásának saj
Megugrott az új koronavírus-fertőzöttek száma, és egyre több a súlyos beteg is a delta változat okozta negyedik hullámban a magasan átoltott országban.
Július 1-jétől nemcsak az 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.), hanem annak végrehajtási rendelete (217/1997. kormányrendelet) is módosította a csed, a gyed, és az örökbefogadói díj szabályait. Cikkünkben ezeket a kormányrendeleti változásokat ismertetjük.
Magyarország 2021 első negyedévében a legjobb foglalkoztatási adatot produkálta a rendszerváltoztatás óta – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, az Eurostat által összesített mutatók szerinti 77,7 százalékos hazai foglalkoztatási szinttel a tagállami r
Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.
Az Erste Bank folyósította első Széchenyi Újraindítási Hitelét. A pénzintézet 5 millió forintot biztosított egy áruszállítással foglalkozó egyéni vállalkozó ügyfelének. Az Erste várakozása szerint a kisvállalkozók esetében idén a korábbi három-négyszeresére növelheti a Széchenyi Kártya Program keretében kihelyezett hitelek állományát, míg a kis- és
Az északi sarkkör finoman szólva sem arról híres, hogy nyáron tombol a hőség a környéken – most azonban a Copernicus program mérései szerint 48 Celsius-fokot is mértek arrafelé júniusban. Ez elég nyilvánvalóan nem normális jelenség és vészjósló tendenciákat vetít előre.
Nem kell kriptopénz gurunak lennünk ahhoz, hogy tudjuk: ezen a piacon se szeri, se száma a furcsaságoknak. Szép példa erre az “inu” láz, a mémcoinok ükapjának tartott DOGE mentén született Shiba Inu után végigsöpörték a világot a legkülönbözőbb kutyás kriptopénzek.…
A kormány több mint 538 millió forintot biztosít balatoni önkormányzatok számára. A pályázati úton elnyerhető forrás a klímavédelmi intézkedésekkel összefüggő beruházások megvalósítását segíti a magyar tengernél - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium pénte
Még eredményesebben léphetnek fel a hatóságok a fogyasztók biztonsága érdekében a piacfelügyeleti törvény mától alkalmazható módosításainak köszönhetően. Növekszik a vállalkozások önkéntes intézkedéseinek szerepe, veszélyes termék forgalmazása miatt már a logisztikai szolgáltató is felelősségre vonható.
A Nemzetközi Automobil-szövetség a hétvégi Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban leplezte le a 2022-es Forma-1-es versenyautó prototípust, amelyet egy független tervezőcsapat készített az FIA megbízásából, szemléltetési célokra. Fontos tudni, hogy ez a szélcsatornában tervezett autó teljesen megfelel a jövő évi szabályoknak, de a csapatok autói
Mintegy 1300 nyertes pályázó 21 milliárd forint forráshoz jut a Magyar falu program két pályázatán – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Burány Sándor, a párt frakcióvezető-helyettese szerint Orbán a Kossuth Rádióban "kicsit szemérmesen", de elismerte, hogy az ellenzéknek volt igaza Sinopharm-ügyben.
Egyre többen térnek vissza a korábbi kerékvágásba a home office időszaka után. A régi-új helyzet ismét lehetőséget ad „munkahelyi énünk" kibontakozására. Saját személyiségünk nemcsak a csapatdinamikát befolyásolja, de meghatározza azt is, hogyan érezzük magunkat saját munkakörünkben, illetve, hogy például hozzánk fordulnak-e a kollégák segítségért,
Napokon belül elkészül az egészségügyi dolgozók kötelező Covid-oltásáról szóló jogszabály-tervezet, amelyben határidő és szankciók is szerepelnek majd – értesült a növekedés.hu.
Továbbra is visszavinné Svédországba kislányát, Szaffit az a bangladesi állampolgár, akit magyar felesége bántalmazásáért el is ítéltek. A férfit ráadásul olasz élettársa is feljelentette, miután többször kezet emelt rá. Sőt ez úgy is megtörtént – információink szerint –, hogy a kislányt az egyik kezében tartotta.
Jelenleg 167 400 forint a bruttó minimálbér Magyarországon. A kormány a szociális hozzájárulási adó csökkentésén gondolkozik, a közgazdász szerint azonban ezen csak akkor szabad csökkenteni, ha más forrásból táplálják tovább a nyugdíjkasszát és az egészségbiztosítási kasszát. Dávid Ferenc inkább az SZJA-hoz nyúlna hozzá.