2021. július 14. szerda

júl. 14
13:48
Már napi 15 ezer forintért sem találnak napszámost a gyümölcstermesztők (444.hu)
A külföldiek továbbmennek, a magyar fiatalokat nem érdekli.
júl. 14
13:48
Megszólalt L.L. Junior: Harcol halálra gázolt kisfia édesanyjának szabadságáért (Ripost)
Az énekest sokkolta, hogy volt kedvese, Hopp Csilla akár börtönbe is kerülhet.
júl. 14
13:48
Hiába 44 éves, Lisztes máig ugyanolyan profin mozog a pályán, mint anno (BorsOnline)
Lisztes Krisztián 44 évesen is radarpontosan oda rúgja a labdát, ahová szánja, azaz az Ftc egykori középpályása ma is alkot a gyepen.
júl. 14
13:48
Megvannak az Emmy-díj jelöltjei, magyar alkotó is az esélyesek között (Mafab)
.
júl. 14
13:48
Ingyenes informatikai képzések várják az álláskeresőket (Demokrata)
Álláskeresők és karrierváltás előtt állók számára kínálnak ingyenes, alapszintű programozó kurzust.
júl. 14
13:48
Beérett a dinnye Tolna megyében is – nincsen párja (Magyar Nemzet)
A termesztés költségei egy év alatt óriási mértékben növekedtek, de a gazdák minden gond ellenére bizakodók.
júl. 14
13:54
Nincs menekvés: a NAV a cégtemetőkben is kutat (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több ezer olyan céget vizsgál, amelyet tulajdonosaik a jelek szerint cégtemetőnek játszottak át, annak reményében, hogy ne kelljen a vállalkozások tetemes tartozásait megfizetni.
júl. 14
13:54
Brutális baleset az M7-esen: az ütközés erejétől kigyulladt az autó (BorsOnline)
Baleset történt az M7-esen Sukorónál.
júl. 14
13:54
Nem tudnak esni a tőzsdék – Mutatjuk mi van a háttérben (Portfolio)
Az elmúlt hat és fél hónap bizonyos szempontból az utóbbi hatvan év egyik legerősebb tőzsdei időszakának mondható. Ha azt vizsgáljuk, hogy hányszor nézett be az S&P 500 index az 50 napos mozgóátlag alá, utoljára 1995-ben láttunk ilyen erős első félévet.
júl. 14
13:54
Találja ki, mit kapott ajándékba Gyurcsány Ferenc Kalocsán (ATV)
Kácsit kapott ajándékba kalocsai utcafórumán Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán azt ígéri, később azt is elárulja majd, hogy mi az.
júl. 14
13:54
Ingyen jegyet kapnak az EFOTT-ra ezek a hallgatók: már dolgozniuk sem kell (Pénzcentrum)
Ingyenes belépőt igényelhet az EFOTT-fesztivál nulladik napjára a koronavírus elleni védekezésben szerepet vállaló mintegy kilencezer egyetemi hallgató - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán.
júl. 14
13:54
Visszatérnek győzelmi koszorúk az F1-be a sprintfutamokkal (m4sport.hu)
Kiderült, milyen ünnepi ceremóniát tervez a Forma–1 a hétvégi Brit Nagydíjon rendezendő első sprintkvalifikáció első három helyezettje számára.
júl. 14
13:54
Több munkájuk volt a jégtörőknek, mint az előző évben (vg.hu)
A flotta tagjai elsősorban Jamal illetve az Arktyik-2 cseppfolyós földgázterminálokat üzemeltető vállalatokkal kötött szerződés alapján dolgoznak.
júl. 14
13:54
Friss kutatási eredmények: már napi két kis pohár bor fogyasztása is rákot okozhat (Life)
A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz - állapította meg egy szakértői bizottság.
júl. 14
13:54
Népszerűbb volt a dízel a benzinkutakon (Magyar Nemzet)
A forgalom bővülése annak fényében érdekes, hogy 2020-ban a járvány hatására több mint hét százalékkal bezuhant az értékesítés.
júl. 14
13:54
DK: Nyíltan elismerte a kormány, hogy megbuktak a gagyi kínai vakcinával (Nyugati Fény)
Ezért kapkodnak most is.
júl. 14
13:56
Gulyás Gergely: a főpolgármester álhíreket terjeszt (Magyar Nemzet)
A miniszter szerint Karácsony Gergely hazugságai lelepleződtek, mivel a kutatások bizonyítják, hogy mindegyik vakcina hatásos.
júl. 14
14:00
Növelte részesedését a 4iG-ben a fő tulajdonos (Menedzsment Fórum)
A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent bejelentés szerint Jászai Gellért - aki egyúttal az informatikai társaság elnök-vezérigazgatója - szavazati jogának mértéke immár 58,62 százalék.
júl. 14
14:00
Éremért megy Tokióba a Wimbledonban nagyot menetelő Fucsovics Márton (Infostart)
Eddig egyetlen dobogós helyezésünk van a teniszben: Tapavicza Momcsilló lett harmadik 1896-ban, Athénban.
júl. 14
14:00
2023-ra jöhet a globális társasági minimumadó? (Adózóna)
Turbulens időszaknak tekinthető a 2021-es év a nemzetközi adózás területén. Június elején a világ hét vezető ipari hatalma (G7) pénzügyminisztereinek találkozóján megállapodás született egy minimum 15 százalékos globális társasági minimumadó támogatásáról. Ezt követően az OECD július 1-én közleményt adott ki, miszerint a 139 tagot számláló közösség
júl. 14
14:00
Jelentősen drágul augusztustól a tömegközlekedés (TőzsdeFórum)
gyelőre  Bukarestben...Jelentős mértékben drágul augusztus 1-től a bukaresti tömegközlekedés, miután a felszíni közlekedést és a metróhálózatot kezelő két vállalat bejelentette, közös tarifákat vezetnek be.
júl. 14
14:00
Megkezdődött a dinnyeszüret! (10perc.hu)
Az idén mintegy 3500 hektáron termesztenek görögdinnyét Magyarországon, és mintegy 150-160 ezer tonna termés várható.
júl. 14
14:02
Ezért nem foglalkozik senki a tőzsdéken a delta variánssal (TőzsdeFórum)
Belefáradhattak a piacok a vírus témájába.
júl. 14
14:04
Nem kímélte a járvány a külkereskedelmet (TőzsdeFórum)
Bár az áruforgalmi egyenleg közel 700 milliárd forinttal javult tavaly 2019-hez képest, a koronavírus-járvány hatására a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege több mint ezer milliárd forinttal romlott 2020-ban az azt megelőző évhez viszonyítva - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb kiadványában, amelyben a külkere
júl. 14
14:06
Digitális Biztosító DJP-partner-védjegyet nyert az Allianz Hungária (ProfitLine)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére tavaly novemberben indított Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy-program célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a korszerű és kimagasló minőségű digitális szolgáltatásokra, és növelje bizalmukat, ösztönözze őket azok használatára. A pályázaton elnyert Digitális Biztosító DJP-partne
júl. 14
14:06
Friss kutatás: a magyar cégek felét érdekli csak az innováció (Portfolio)
Nem fest túl rózsás képet a K&H innovációs indexe, mely a hazai vállalatok innovációs szintjét igyekszik feltérképezni- derült ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője és Bacher János, az Impetus Research ügyvezető partnere közös sajtótájékoztatójából. Németh Balázs szerint a magyar vállalkozások innovációs szintje mindössze egy "gyenge közepes"
júl. 14
14:06
Magyar károsultak, akik még nem szabadultak a devizahorror fojtásából: behajtókkal viaskodnak (Pénzcentrum)
Bár a törvényi elszámolás és forintosítás, az idő múlása és a jogszabályi környezet változása révén közel húsz év után ma társadalmi szinten már nem égető a deviza alapú hitelezési probléma, szűk körben a konstrukció pénzügyi utóhatása még több adóst terhel. Ma közülük azok fordulnak a pénzügyi békéltetőkhöz, akik a felvételkori és forintosítási ár
júl. 14
14:06
Szerényen növekedett éves szinten az ipari termelés (TőzsdeFórum)
2021 májusában az ipari termelés volumene 39,1%-kal meghaladta az előző év májusának alacsony bázisszintjét, amely a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedésekkel volt összefüggésben. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 40,2%-kal emelkedett - tájékoztatta szerkesztőségünket a Központi Statisztikai Hivatal.
júl. 14
14:06
Szívbemarkoló élettörténet, édesanyjának hálálkodik az Eb-hős (Ripost)
A 29 éves középpályás élete és pályafutása is kalandosan alakult szülőföldjén, Brazíliában. A mama különleges szerepet vállalt a karrierjében.
júl. 14
14:06
Angliában petíciót indítottak a rasszista szurkolók örökös eltiltásáért (m4sport.hu)
Három hölgy kezdeményezte, kérve a szövetség és a kormány segítségét.
júl. 14
14:06
15 tonna hal pusztult el az Elsa vihar nyomán (Köpönyeg)
A hurrikánszezon
júl. 14
14:06
Závecz: A magyarok többsége nem „homofób” (Mandiner)
A kutatás szerint nők nagyobb arányban (62%) „elfogadóak”, mint a férfiak (48%).
júl. 14
14:06
Magyarország az EU eltérő színű báránya (Magyar Nemzet)
A felborzolt idegzetű, progresszív balliberális megmondóemberek a bajkeverésben érdekeltek.
júl. 14
14:08
Betett az adóhivatal a cégtemetőknek (TőzsdeFórum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több ezer olyan céget vizsgál, amelyet tulajdonosaik a jelek szerint cégtemetőnek játszottak át, annak reményében, hogy ne kelljen a vállalkozások tetemes tartozásait megfizetni - közölte a hivatal.
júl. 14
14:08
Az Európai Bizottság szerint Orbán Viktor nem mondott igazat a pedofiltörvényről (Mandiner)
A testület közleményben tudatta véleményét a gyermekvédelmi törvényről.
júl. 14
14:08
Megnyitották az emírségek tel-avivi nagykövetségét (Magyar Nemzet)
A zászlófelvonási ünnepségen a múlt héten beiktatott Jichák Hercog izraeli elnök is részt vett.
júl. 14
14:12
Van-e különbség a Fővárosi Önkormányzat és a Semmelweis Egyetem antitest-vizsgálatai között? (Menedzsment Fórum)
Tegnap délután kijöttek a Fővárosi Önkormányzat által végzett antitest-vizsgálatok eredményei, szerda reggel pedig a Semmelweis Egyetem kutatásainak számai is megjelentek. Megnéztük, van-e különbség a két vizsgálat között.
júl. 14
14:12
Nagyot ugrott a Citigroup nyeresége (Portfolio)
A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is kedvezőbb lett a Citigroup második negyedéves gyorsjelentése az elemzők által vártnál. A nyitás előtti kereskedésben pozitívan reagált a bank árfolyama, így már némi emelkedést mutat.
júl. 14
14:12
Beindul a dinnyeháború: a magyar gyümölcsnek több versenytársa is van (Agroinform)
Már boltokban a magyar dinnye, a következő hetekben mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnyét és 12,5 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők.
júl. 14
14:12
Vajon kapunk a Hyundai Elantra N-ből? (Autónavigátor)
Eszméletlenül extravagáns lett az Hyundai Elantra formaterve, amire még rátesz egy lapáttal a sportverzió, az N. Bár csalóka az orra,
júl. 14
14:12
Megerősítette az amerikai adósbesorolást a Fitch Ratings (vg.hu)
Megerősítette a leminősítés lehetőségére utaló, egy éve érvényes negatív kilátás fenntartásával az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolását szerdán a Fitch Ratings.
júl. 14
14:12
Bod Péter Ákos: Ez itt nem Amerika (Mandiner)
A foglalkoztatás javult, de nagyon megemelkedtek az árak.
júl. 14
14:12
„Ízek, hangok, hangulatok” – A „Kicsi Gomba” Szovátán (Magyar Nemzet)
Az összélménynek fontos összetevője itt a meghitt atmoszféra és persze a motivált, jókedvű kiszolgálás, ami visszatérésre ösztönöz.
júl. 14
14:12
Bizonyítvány átadás a győri Audi Hungaria Általános Művelődési Központban (Autószektor)
Ennek a különleges tanévnek a végén, melyet a járványhelyzet miatt korlátozások és online oktatás jellemeztek, az iskolaközösség számára nagy örömet jelentett, hogy szűk körben bár, de az alkalomhoz méltó, ünnepélyes keretek között kerülhetett sor a végzős diákok búcsúztatására és a bizonyítványok átadására. Corinna Wesche főigazgató szívélyes sza
júl. 14
14:14
Már több mint félmillióan kompoztak idén a Balatonon (vg.hu)
Félmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain július közepéig Szántód és Tihany között, és a jelenlegi adatok alapján augusztus közepéig várhatóan egymillióan veszik majd igénybe a balatoni kompokat.
júl. 14
14:14
Bencsik Gábor: Ferihegy (Mandiner)
Nem államosítani, azt a kommunisták csinálták, hanem visszavásárolni.
júl. 14
14:14
Szikora Róbert és az R-Go – nagykoncert (Magyar Nemzet)
.
júl. 14
14:16
Csökkent a költségvetési hiány az USA-ban (vg.hu)
Nyolcvan százalékkal csökkent az amerikai büdzsé hiánya júniusban éves összevetésben, miután a költségvetés kiadása csökkent, bevétele viszont jelentősen nőtt.
júl. 14
14:16
Szentesi Éva: Ha elköltöznék, ez itt attól még ugyanúgy elrohadna (Mandiner)
Nem is tudom eldönteni, hogy kire szavazzak a következő választáson.
júl. 14
14:18
Jelentett a Wells Fargo, emelkedik az árfolyam (Portfolio)
A Wells Fargo az elemzői várakozások feletti 20,27 milliárd dolláros bevételről és 1,38 dolláros egy részvényre jutó eredményről adott számot az idei második negyedévre vonatkozóan, a bank papírjai közel 1 százalékot emelkedtek a gyorsjelentés közzététele utáni percekben a nyitás előtti kereskedésben.

Keresés