2021. július 12. hétfő

júl. 12
17:24
Öt évvel ezelőtt hunyt el Somló Tamás: ezzel foglalkozik most 21 éves lánya, Lili (Femcafe)
Somló Tamás, a Locomotiv Gt énekese 2016. július 19-én, súlyos betegség következtében halt meg Budapesten, 68 évesen. Családja azóta is hiányolja a tehetséges zenészt, aki játszott basszusgitáron, szaxofon, valamint dalszerzőként, artistaként és jogászként is tevékenykedett.
júl. 12
17:24
Napjaink „jakobinusai” miatt készül új brit felsőoktatási törvény is (Mandiner)
A progresszív véleménymonopólium a brit egyetemeken már a felsőoktatás szabadságát veszélyezteti. Eközben a nyugati közvélemény is kárvallottja annak, ahogyan a progresszívek a közvéleményt formálják.
júl. 12
17:24
Ausztriából jön a Fisker E-SUV Ocean (Autószektor)
"Úgy gondolom, hogy remélhetőleg ez egy örök mozgógép, amely a régi vevői megrendelések lejártakor új vevői megrendeléseket gyűjt össze - ez az értékesítési részlegünk feladata, de természetesen a Magna stájerországi hírnevének eredménye, hogy a legjobb minőséget kínáljuk, magas termelékenység mellett, versenyképes áron. ”- mondta Abfalter az Ö1-ne
júl. 12
17:27
Digitális halhatatlanság: hamarosan az avatárok végzik majd a munkát? (Piac és Profit)
Mi történne akkor, ha lenne egy digitális másunk, aki elvégezné helyettünk a mindennapi feladatokat? Vajon jó lenne, ha unokáink a halálunk után is beszélgethetnének mesterséges avatárunkkal? A Stylers Group szakértői utánajártak a kérdésnek.
júl. 12
17:27
Ezzel a sármos sráccal boronálták össze Zimány Lindát: Kiderült az igazság (Ripost)
Zimány Linda nem egyedül utazott Görögországba, emiatt indultak be a találgatások. Vajon már nem szingli?
júl. 12
17:27
Így válasszunk nyaralóhelyet kisgyermekes családként (Life)
Ha az ember kisgyerekekkel megy nyaralni, fontos, hogy mindenki találjon megfelelő programot, a gyerekek is jól érezzék magukat a strandon, és a szülőknek is lehetősége legyen kikapcsolódni. Erre mind megvan a lehetőség Hajdúszoboszlón, hogy hogyan, annak Kandász Andi járt utána.
júl. 12
17:30
Karácsony: Nem mintha ördögtől való lenne, ha egy politikus olvassa a beszédeit (Mandiner)
Facebookon szólalt meg a súgógéppel kapcsolatban Karácsony Gergely.
júl. 12
17:33
Megszólalt a kormány a helyreállítási terv csúszásáról: abszurd követelésekkel állt elő a Bizottság (Portfolio)
Közel voltak a lezáráshoz a magyar helyreállítási tervről szóló tárgyalások, azonban a gyermekvédelmi törvény elfogadása után a Bizottság abszurd követelésekkel állt elő – olvasható a Miniszterelnökség hétfői közleményében.
júl. 12
17:33
Megváltozott munkaképességű embereket karoltak fel Debrecenben (hirado.hu)
Megváltozott munkaképességű emberek dolgozhatnak a debreceni autóbuszgyártásban.
júl. 12
17:33
Német vállalatok fogtak össze a vezeték nélküli töltésért (autopro)
A Tesvolt mostantól a Stercom Power Solutions részvényese.
júl. 12
17:36
Kettős euróárfolyam bevezetését javasolja Matolcsy György (vg.hu)
A jegybankelnök e heti cikkében kifejti, hogy az új digitális jegybanki pénz megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására és egy kettős árfolyamrendszer bevezetésére.
júl. 12
17:36
A 25 évesek agyával vetekszik a „szuperöregedők" memóriája (Hamu és Gyémánt)
Az öregedés előrehaladtával az emberi agy általában lassabbá válik, az emlékek pedig kevésbé megbízhatóak lesznek. De van egy idősebb réteg, akiknél úgy tűnik, hogy az idő nem befolyásol szinte semmit. Az úgynevezett szuperöregedőkről van szó, akiknek a a memóriájuk és más agyi funkcióik lényegesen jobbak kortársaiknál.A kutatóknak most el
júl. 12
17:36
Marco Rossi: It's coming Rome! (Mandiner)
Forza Italia!
júl. 12
17:39
Métereken keresztül sodorta a HÉV a kocsit: 3 embert feszítővágóval kellett kiszabadítani (BorsOnline)
A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak.
júl. 12
17:39
95 éves nagymamája irányítja Keleti Andi családját (Metropol)
A táncosművész évekig a nagyikájával élt, amíg édesanyjának nem futotta külön házra a válás után.
júl. 12
17:39
Újabb rekordokat dönt az ingatlanpiac a második negyedévben (ProfitLine)
Valós tranzakciók alapján, a piacon legelsőként mutatja a Duna House országos lakásárindexe a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéken már az idei első negyedévben is rekordszinten zárt, a másodikban pedig ez az érték még tovább növekedett, 199-ről 208 pontra. Reálértéken az emelkedé
júl. 12
17:39
Kiderült, miért lassult le az autók műszaki vizsgáztatása (Portfolio)
Szerverhiba miatt lassult le az autók műszaki vizsgáztatása hétfő délelőtt - közölte az MTI megkeresésére a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.
júl. 12
17:39
Megszólalt a Miniszterelnökség a magyar helyreállítási terv elfogadásáról: Folyamatosak a tárgyalások Magyarország és az EB között (ATV)
Folyamatosak a tárgyalások Magyarország és az Európai Bizottság (EB) között a magyar helyreállítási terv elfogadásáról - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
júl. 12
17:39
Tovább küzdenek a vérszívókkal: 125 településen folytatódik a gyérítés (Pénzcentrum)
Az elmúlt hét változékony időjárása nehezítette a szúnyogok elleni védekezést. A következő napokban összesen 125 településen és hat budapesti kerületben lépnek fel a vérszívók ellen.
júl. 12
17:39
Szörnyű tragédia: a rendőrség elől menekült, amikor belehajtott a 33 hetes kismama autójába (Life)
Felfoghatatlan tragédia történt pár nappal ezelőtt. Egy férfi a rendőrök elől menekült autójával, amikor hatalmas sebességgel belerohant egy másik autóba, amit egy várandós nővezetett.
júl. 12
17:41
Gyászol az egész város: holtan találtak egy 17 éves fiút Abonyban (BorsOnline)
A helyiek találtak rá a tinédzser srác holttestére. Rejtélyes körülmények között vesztette életét az abonyi fiatal.
júl. 12
17:42
Mínuszban zárt a BUX (vg.hu)
A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt.
júl. 12
17:42
A nagyon hosszú élet titka? 105 éves orvos 6 tanácsa, amit jó, ha követsz (Promotions)
A férfi egész életében a hosszú élet titkát kutatta.
júl. 12
17:44
Egy hét múlva feloldják a legtöbb korlátozást a britek (vg.hu)
A brit kormány egy hét múlva feloldja a jogi korlátozások nagy többségét Angliában.
júl. 12
17:45
A magyar helyreállítási tervet még 2 hónapig értékeli az Európai Bizottság (Infostart)
Az Európai Bizottság még nem fejezte be a koronavírus-járvány okozta károk helyreállításának finanszírozását célzó magyar terv értékelését, a brüsszeli testület kéthónapos meghosszabbított határidő elfogadását fogja kérni az illetékes magyar hatóságoktól - közölte Arianna Podesta, az uniós bizottság illetékes szóvivője hétfőn.
júl. 12
17:45
Keddtől jön az újabb hőségriasztás (hirado.hu)
Keddtől az ország egész területére hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos a várható tartós hőség miatt.
júl. 12
17:46
Mégis kaphat BioNTech-vakcinát Tajvan (vg.hu)
A TSMC és a Foxconn 5-5 millió adag Covid-vakcinát rendelt a BioNTech-től, miután füstbe mentek a tajvani kormány és a német cég tárgyalásai.
júl. 12
17:48
Keddtől ismét hőségriasztás jön (vg.hu)
Kedden és szerdán mindenhol 30 fok felett alakulnak a maximumok, néhol akár 39 fok is lehet.
júl. 12
17:51
Megrázó képeket kaptunk a HÉV-balesetről: 3 ember életéért küzdenek (BorsOnline)
Ahogy arról a Bors is beszámolt, a Hév-vel karambolozott egy személyautó a Pest megy
júl. 12
17:51
Öt és fél éves kisfia riasztotta a mentőket az eszméletlen édesanyához (ATV)
Noelnek végül még a mentők kiérkezése előtt sikerült felébresztenie édesanyját.
júl. 12
17:51
„Ma mindent megiszom” – így piált éjjel az Eb-döntő hőse (Ripost)
Mi jöhetett még a sör és a kóla után? Ronaldo kiverheti a hisztit Torinóban, ha látta csapattársa, Bonucci londoni sajtótájékoztatóját.
júl. 12
17:54
Megtalálták az agy vallásosságért felelős részét (Hírklikk)
Pontosabban két területet. Az egyik fokozza, a másik csökkenti a spirituális érzületet. Az agynak ezt a részét alig érintette az evolúció.
júl. 12
17:54
Zöldpénz: kriptovaluta a szerves trágyából (Mezőhír)
Furcsa módja a gazdálkodás diverzifikálásának.
júl. 12
17:54
Életeket is menthet a gyorsan és jól manőverező apró robot (Mandiner)
A Science Robotics folyóiratban megjelenet cikk szerint a Berkeley Egyetem (hivatalos nevén University of California, Berkeley) mérnökei egy apró, könnyű és fürge robotot hoztak létre, mely tökéletesen irányítható, és elképesztő mozgékonysággal bír, a lábai és a felületek közötti elektrosztatikus erőhatás miatt. Az újító technológiának köszönhetően
júl. 12
17:57
Bekeményít Brüsszel: visszatartják a Magyarországnak járó milliárdokat (Privátbankár)
Lapunk már szombaton megírta, hogy folyamatban van és így csúszik a magyar terv elfogadása Brüsszelben. Ezt most hivatalosan is megerősítették.
júl. 12
17:57
Hoppá! Nem mindennapi szettben császkált Bronx utcáin Rihanna (Life)
A barbadosi énekesnőt ezúttal New York utcáin kapták lencsevégre.
júl. 12
18:00
Soha nem látott mértékben erősödhet a román gazdaság (vg.hu)
Az előző kettőnél kisebb visszaesést okozott a romániai gazdasági mobilitásban a járvány nemrég lecsengett harmadik hulláma, ugyanakkor Erdély az országos átlagnál is jobb mutatókkal büszkélkedhet e téren.
júl. 12
18:00
Megtalálták az agy vallásosságért felelős részét (Hírklikk)
Pontosabban két területet. Az egyik fokozza, a másik csökkenti a spirituális érzületet. Az agynak ezt a részét alig érintette az evolúció.
júl. 12
18:00
Ferenc pápa egyaránt örült Argentína és Olaszország focisikerének (SzMo)
Szülőhazája Copa Americát, míg fogadott hazája Európa-bajnokságot nyert.
júl. 12
18:00
Budai Gyula: Czeglédy Csaba továbbra is mártírszerepet játszik (Demokrata)
Budai Gyula szerint Gyurcsány ügyvédje arra játszik, hogy 2022-ig ne szülessen jogerős ítélet az ügyében.
júl. 12
18:03
A stuttgarti reptéren az utasokat is beoltják Pfizerrel vagy Modernával (444.hu)
Elég egy jegyet felmutatni.
júl. 12
18:06
Kétszázmilliárd forintból fejleszthetik a vállalkozásokat (vg.hu)
Július 12-19. között adhatók be első körben a fejlesztésekre vonatkozó pályázatok.
júl. 12
18:06
Semmi sem az, aminek látszik: fény derült Erzsébet királynő titkos üzenetére (BorsOnline)
A királynő kifinomult módon tud üzenni.
júl. 12
18:06
Ezért érdemes figyelni a hőgörcsökre (Hamu és Gyémánt)
A hőgörcs a hőguta egyik tünete lehet.
júl. 12
18:09
Egy éve fulladt tóba a Glee sztárja, anyja drámai részleteket árult el utolsó beszélgetésükről (Metropol)
Egy év telt el Naya Rivera színésznő tragikus halála óta, aki csónakázás közben belefulladt a Piru-tóba. Vele volt az akkor négyéves fia, Josey is, őt a csónakban ülve találták meg.
júl. 12
18:09
Alulteljesített a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 353,31 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 47 804,26 ponton zárt hétfőn.
júl. 12
18:09
Génmanipulációs adatbázis létrehozására szólított fel a WHO (hirado.hu)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célja, hogy az egységes adatbázis révén nyomon lehessen követni a „génmanipuláció bármely formáját”.
júl. 12
18:09
Mesterember – A fehérneműgyártás műhelytitkai az M5-ön (hirado.hu)
Az M5 kulturális csatorna ismét izgalmas szakmát mutatott be vasárnapi adásában. A legutóbbi Mesteremberben a fehérneműgyártás mesterfogásait ismerhették meg a nézők egyenesen a műhelyből.
júl. 12
18:09
A bátor feleség mentette meg férje életét a brutális vihartól Sellyén: "Biztos voltam benne, hogy meghalok" (Life)
Borzalmas élményekben volt része a Sellyén élő házaspárnak. A férfi biztos volt benne, hogy meg fog halni, de felesége megmentette az életét.
júl. 12
18:09
Nem bírunk egymásra figyelni, hát nem érted? – Magunkra ismertünk a Rengeteg – Mindenhol látlak című filmben (WMN)
„Belecsöppenünk a budapesti középosztály hétköznapi életébe, ahol látszólag értelmes, tájékozott emberek vívják napi csatáikat egymással – mert valamiért csak csatázni tudnak. Nem egymásra figyelni, egymásra hangolódni, egymáshoz kapcsolódni és közös akaratot szülni, hanem mindig és újra meg újra csak megerőszakolni a másikat.”

Keresés