2021. július 12. hétfő

júl. 12
5:27
Még hogy válság? Egy év alatt közel 900 milliárddal tollasodtak meg a hazai gazdagok - itt a legfrissebb privátbanki körkép! (Privátbankár)
Nemcsak a meglévő ügyfelek számláját gyarapították a koronavírus-járvány utáni első sokkot követően jelentősen felpattant árfolyamok. Hanem a friss pénzek is, vagyis, hogy több mint másfélezren döntöttek úgy, ezentúl a pénzeik fialtatását profikra bízzák. Mindezek következtében június végén közel 47 ezer számlán már 7 ezer milliárd forintos magánva
júl. 12
5:27
Brutális vihar! Egész hétvégén a vihar után takarított a főváros (Metropol)
Gigantikus erejű vihar csapott le hétvégén Budapestre: a fővárosban összesen 125 alkalommal riasztották a tűzoltókat. Volt, akinek az autóját törte rommá, de Pesterzsébeten megolvadt egy kád is, amikor lecsapott a villám.
júl. 12
5:27
Több országban újra nő a fertőzöttek száma, terjed a delta variáns (ATV)
A delta variáns terjedése miatt ismét elkezdett nőni az új koronavírus-fertőzöttek száma az Ibériai-félszigeten. A Spanyolországból hazatérő német turistáknak csak akkor nem kell karanténba menniük, ha negatív vírustesztet tudnak bemutatni. Portugáliában pedig szigorítottak a járványügyi szabályokon, miután több mint háromezer új fertőzést regisztr
júl. 12
5:27
“Bele fogsz dögleni a fájdalomba” – Zaklató teszi pokollá Szily Nóra életét (Ripost)
A tévés már a fiainak is szólt, hogy ha vele bármi történne, tudják, ki állhat a háttérben.
júl. 12
5:33
TAO-pénzek: sokmilliárd forinttal szabálytalankodtak a sportegyesületek (Menedzsment Fórum)
Már a 4000-t is meghaladja azon sportfejlesztési programok száma, melyek esetben szabálytalan felhasználást állapítottak meg az ellenőrzések során. És bár a koronavírus-járvány az élet sok területén okozott bonyodalmakat, a TAO-programok ellenőrzésében nem járt fennakadásokkal a kialakult helyzet.
júl. 12
5:39
Gyom vagy létszükséglet? Elmagyarázzuk, miért is olyan fontosak a méhlegelők (ATV)
Nagy vihart kavart, mikor a Fidelitas lekaszált egy fővárosi méhlegelőt. Ők gazt láttak mögötte, míg a szakértők szerint lassan, de biztosan virágos rét lehet az ehhez hasonló területekből. De miért nem virágokat ültet a Főkert? És egyáltalán miért olyan fontosak a nagyvárosokban a méhek? A Heti Napló riportja ezekre a kérdésekre kereste a választ.
júl. 12
5:39
Ennek az autónak már kilóban számolandó a fogyasztása (Autónavigátor)
Amikor - 1997-ben, azaz 24 évvel ezelőtt - megjelent az első Toyota Prius, a legtöbben úgy néztek rá, mint borjú
júl. 12
5:42
Megújult formában tér vissza a kaparós sorsjegyek elődje (Márkamonitor)
Új köntösbe öltöztetett régi kedvenccel, a Retro borítékos sorsjeggyel bővíti termékkínálatát a Szerencsejáték Zrt. A nosztalgikus hangulatú sorsjegy július 9-től kapható az értékesítőhelyeken. A nemzeti lottótársaság 30 éves jubileuma alkalmából a főnyeremény értéke 30 millió forint, amely egyúttal a legmagasabb az 500 forintos sorsjegy-árkategóri
júl. 12
5:42
Napi horoszkóp: nézd meg mennyire tornyosulhatnak fel a problémák a hét elején (Promotions)
Előfordulhat, hogy már a hét első napján gondokkal fogsz szembesülni. Lássuk, hogy mi vár a csillagjegyedre!
júl. 12
5:42
Nem telik el nyár ételmérgezéses, ételfertőzéses esetek nélkül (Helló Magyar)
A nyári meleg kedvez a kórokozók ételekben történő szaporodásának. Kellő odafigyeléssel, a megfelelő konyhatechnikai eljárásokkal és az élelmiszerek szakszerű tárolásával magunk is sokat tehetünk az ételfertőzés és ételmérgezés kivédése érdekében.
júl. 12
5:45
Meghalt a híres auschwitzi túlélő, aki a láger női zenekarának tagja volt (Infostart)
Esther Bejarano 95 éves volt.
júl. 12
5:45
Bodrogi Gyula: Mari már fentről figyel, de lélekben velem maradt (Metropol)
Az idei nyár jórészt a munkáról fog szólni a 87 éves Bodrogi Gyulának, ám a sok tennivaló mellett sem feledkezik meg Törőcsik Mariról.
júl. 12
5:45
Óriási tévhitben él rengeteg magyar: igazán nagy pénzt csak így lehet szakítani (Pénzcentrum)
"Azt gondolom, hogy az ötlet mítosza egy picit túlburjánzott ebben a mostani startupvilágban. Valójában ugyanis ezek is csak vállalkozások lesznek a nap végén, ahol ki kell fizetned az alkalmazottjaidat, az irodabérletet és a többi" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Fazekas Barbara, a Budapesti Metropolitan Egyetem Marketing- és Üzlet
júl. 12
5:45
Ez nagyot szólhat, Lionel Messi végzetes döntést mérlegel (Ripost)
Első trófeáját nyerte az argentin felnőtt válogatottal Lionel Messi, aki a Copa America-diadal után hátat fordíthat a nemzeti csapatnak.
júl. 12
5:48
A jó gazda és a kereslet-kínálat esete Zalaszentgróton (Agrárágazat)
Kalászos fajtabemutatót és tápanyagkísérletét mutatta be a Dr. Szabó Agrokémia Kft. Zalaszentgróton.
júl. 12
5:48
Knoche Speedmax 1200 – Új, 12 méteres aprítóhenger (GépMax)
A Knoche Speedmax száraprítóhenger család egy új, 12 méteres, vontatott változattal bővült.
júl. 12
5:48
Sorfüggetlen silókukorica-betakarító adapterek (Mezőhír)
Az elmúlt három évtizedben jelentősen megváltozott a silózók adapterválasztéka.
júl. 12
5:51
Kockáztatni márpedig kell, ha rendes hozamot szeretnénk elérni (Piac és Profit)
Az alapok portfóliójában legalább tíz és húsz százalék közötti részvényarányt kell tartani, enélkül a nulla közeli kötvényhozamok időszakában nem fognak tudni megfelelő hozamot felmutatni. Az ingatlanalapok a válság ellenére is hozhatják az elvárásokat. Interjú Borbély Miklóssal, a Diófa Alapkezelő befektetési igazgatójával.
júl. 12
5:51
"Ez egy nagyon komoly hiba" - november végére lehet olyan autó az utakon, amelynek 20 hónapja lejárt a műszakija (ATV)
Egyre többen autóznak lejárt műszakival itthon, a veszélyhelyzeti szabályozások miatt ugyanis tavaly március óta nem kötelező az autók műszaki vizsgáztatása. Így az év végére előfordulhat olyan eset is, hogy bizonyos autók már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekednek majd. A jogszabályok szerint azonban továbbra is csak olyan járművel szabad közle
júl. 12
5:54
A lakásárak emelkedését is tompítja a piacon nagyon jó időben megjelenő hitel (vg.hu)
Egyelőre nem minden új lakást, de a kínálat egyre nagyobb részét meg lehet majd vásárolni az októberben startoló Zöldotthon program hitelével, amit a családtámogatási rendszer fontos kiegészítőjének tartanak a lakásfejlesztők.
júl. 12
5:54
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: előléptetnek a munkahelyeden? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
júl. 12
5:54
Helyi szinten is kormányképtelen a Gyurcsány-koalíció (Magyar Nemzet)
Az egyéni és a pártérdekek miatt sok településen egymásnak estek a gyurcsányista összefogás pártjai, ezért több helyen megszűnt a baloldal többsége.
júl. 12
5:56
Tízből hat BKV-buszon nincs vagy mit sem ér a klíma (Magyar Nemzet)
Hozzávetőleg a Budapesten közlekedő buszok kevesebb mint negyven százalékánál hűti érdemben az utasteret a légkondicionáló berendezés.
júl. 12
5:57
Leszakadhat az ég, a kerti bútorok mégis biztonságban lesznek (Spa Trend Online)
A hirtelen jött eső nem ritka, de önnek nem kell a szeszélyes időjáráshoz igazodnia, ha van egy minőségi takaróponyvája. Ahelyett, hogy az eső elől mindig behozná vagy tologatná a súlyos bútorokat, hagyja őket kint, biztonságban.
júl. 12
6:00
„Az európai jobboldalon több bátorságra van szükség” (Magyar Nemzet)
– Ne feledjük, Donald Tusk 2014-ben Brüsszelért hagyta el Varsót – fogalmazott a lapunknak adott interjújában Zdzisław Krasnodębski.
júl. 12
6:03
Július 11. az olaszok napja, az angolok meg nem tudnak tizenegyest lőni (Infostart)
1982. július 11-én Olaszország világbajnoki címet nyert, 2021. július 11-én Európa-bajnok lett. Harminckilenc éve az összesen 112 válogatottságig jutó Dino Zoff vehette át a serleget, most pedig a döntőben a válogatottság tekintetében a legendás kapust beérő Giorgio Chiellini vehette át a serleget.
júl. 12
6:03
A lábfejzsibbadás (WebBeteg)
A lábfejzsibbadásnak különböző okai lehetnek. Alapvetően 2 csoportot lehet elkülöníteni: az egyikben az idegszálak különböző szinten történő becsípődése okozza a lábfej zsibbadását, a másikban az idegszálak anyagcserezavar vagy gyulladásos, autoimmun folyamat által károsodnak (neuropátia).
júl. 12
6:06
Folytatódik a pokol: brutális idő vár ránk a héten (BorsOnline)
A következő napokban ismét melegszik a levegő, a hét közepén akár 38 Celsius-fok is lehet. Emellett viszont többször várhatók záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből
júl. 12
6:06
Napindító gondolat – 07.12. (Hamu és Gyémánt)
Hétfő reggel Agatha Christie gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy a szerelem néha fájdalommal jár. Szenvedélyes szerelem Hamu és GyémántA nap idézete Agatha Christie-től Eladó az írónő egykori háza 1,1 milliárd forintnak megfelelő fontért árulják a krimi koronázatlan királynőjének egykori otthonát. Christi
júl. 12
6:06
Militarizált elmebaj (Magyar Nemzet)
Hiányolják a katonákat a kórházak – írta a napokban a Népszava. Arról nem írt az ellenzéki lap, hogy tavaly teljes baloldali össztűz fogadta a katonák kórházi megjelenését.
júl. 12
6:08
Futballünnep-rontók (Magyar Nemzet)
Igazán meg sem lepődünk már, az Uefa – Brüsszelhez hasonlóan – a megszokott koncepciós eljárások sémája szerint döntött. A kettős mérce is ismert.
júl. 12
6:09
Tiltott szerelem! A Halak szíve ma lángra lobban (Metropol)
Nagyon nehéz helyzetben találhatja magát a Halak szülötte. Rossz emberbe szerethet bele, emiatt erősen megütheti a bokáját.
júl. 12
6:09
Nemzeti Pedagóguskar elnöke: több pszichológiai felkészítést, kevesebb tananyagot (ATV)
Az Új Nemzeti Alaptantervhez igazítják a tanárképzést, a pedagógusok egyetemi felkészítéséből pedig törlik a „felesleges” tartalmakat – hangzott el a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal legutóbbi ülésén. A szakszervezetek szerint ha egy tanár a jövőben annyit tudna, mint egy középiskolai diák, a minőségi oktatás is veszélybe kerülne. A Nemzeti Pedagó
júl. 12
6:09
Vastapssal fogadták Mundruczó új filmjét Cannes-ban (hirado.hu)
A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél újabb filmjét idén tavasszal alig 13 nap alatt Németországban forgatta.
júl. 12
6:09
Visszatér a hőség, de mutatjuk, hol csaphat le a vihar (Ripost)
Éppen csak hogy átrohan felettünk a hűsítő front, aztán megint jön a hőség. Már holnaptól izzadhatunk.
júl. 12
6:09
Nagyon is számít, hogy milyen élmény „az első” – Így érdemes dönteni a diákok nyári munkájáról (WMN)
A diákmunka az önállóságról szól: a saját keresetről, a saját tudás és képességek kipróbálásáról, a felelősségvállalásról. Egyszóval: jó dolog. De csak akkor, ha megfelelő módon döntenek róla – a gyerekkel együtt. Biztos te is emlékszel az elsőre
júl. 12
6:12
A Tresorittal erősít a Svájci Posta (Márkamonitor)
Többségi tulajdont szerzett a Svájci Posta kommunikációs szolgáltatásokért felelős üzletága a titkosított, felhőalapú fájlmegosztó és kollaborációs szolgáltatást kínáló svájci-magyar cégben, a Tresoritban. A siker nem a semmiből jött: a 2011-ben alapított hazai startup rendszeresen szerepel a Financial Times 1000 leggyorsabban növekvő európai válla
júl. 12
6:12
VV Vivi a szexi teste mellett valami mást is megmutatott (Promotions)
Vajon VV Vivinek az új udvarlója van a fotón?
júl. 12
6:12
Southgate a kritikusok lábai elé vetette magát a döntő után (Magyar Nemzet)
Harry Kane úgy véli, társaival egész életük során fájlalni fogják az elszalasztott lehetőséget.
júl. 12
6:12
Új céget épít a Bankráció alapítója, stresszmentes pénzügyeket ígér – egyszer már bejött neki (Forbes)
Szinte napra pontosan tíz évvel a később sikeres exitig vitt Bankráció megalapítása után új, a pénzügyi és más fogyasztói döntéseket támogató összehasonlító portált indított Gergely Péter. A Biztos döntés névre
júl. 12
6:12
Drónok vs madarak: kié lesz az égbolt uralma? (egy.hu)
Több tíz millió éve a madarak uralják az eget, és birodalmukban igen kevés betolakodóval kellett megküzdeniük. Aztán az ember gondolt egyet, és a szárazföld után addig nem látott magasságok felé tört. Megjelentek az első hőlégballonok, léghajók, repülők, és behálózták a messzi kékséget. Aztán ugrottunk még egyet a drónoklepte világba, ahol már mind
júl. 12
6:15
Napi horoszkóp július 12.: az Oroszlánokat gyengéd érzelmi szálak fűzik valakihez, a Mérlegek végre a siker felé vezető útra lépnek (Joy)
A hét első napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!
júl. 12
6:15
Kiszámoltuk: ennyiért veheted meg álmaid lakását az új szuperhitellel (Portfolio)
Az MNB a napokban jelentette be, hogy Zöld Otthon Program néven új, kedvező kamatozású lakáshitel-programot indít, melynek célja a magyar lakásállomány energiahatékony megújulásának elősegítése. Megnéztük, hogy az eddig rendelkezésre álló információk alapján bizonyos jövedelmek mellett ki mekkora összeget tud felvenni, abból mekkora lakást tud venn
júl. 12
6:18
Fesztiválra vagy csak úgy – ismerd meg a Pleasure is Pretty vagány, tarka darabjait (Glamour)
Kovács Adri márkája 2010-ben született, 2012 óta pedig darabjai fontos részei a Lollipop Factory Budapest kínálatának. Kezdetben ékszerek kerültek ki a kezei közül, az eltelt évek során pedig sokféle ruhadarabot, kiegészítőt is tervezett és gyártott. Ezek közül a látványos színekben, anyagokban pompázó övtáskák a legikonikusabbak, de az ezek mögött
júl. 12
6:18
Új megoldás 2021-ben a napraforgó állományszárítására (Agrárágazat)
Napraforgó: ha állományszárítás, akkor kíméletes, eredményes megoldás az Fmc ajánlata.
júl. 12
6:21
Josep Borrell: a régióban még sokan tagadják, hogy Srebrenicában népirtás történt (Infostart)
Bosznia-Hercegovina tovább léphet az európai úton, de ehhez először megbékélés szükséges a régióban – írta az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője blogbejegyzésében a srebrenicai népírtás 26-ik évfordulója alkalmából.
júl. 12
6:21
Hétfőn kiderül, feloldják-e a korlátozásokat Angliában (ATV)
Végleges döntés várható hétfőn arról, hogy a brit kormány egy hét múlva feloldja-e a koronavírus-járvány miatt elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások nagy többségét Angliában. A döntést Boris Johnson miniszterelnök jelenti be esti sajtótájékoztatóján.
júl. 12
6:24
Újabb mutyigyanús üzlet a BKV-nál (Magyar Nemzet)
A kormánypárt fővárosi frakciója azt kéri Karácsony Gergelytől, hogy indítson teljes körű vizsgálatot a hajózási szerződés ügyében.
júl. 12
6:27
Koronavírus: végleges döntés várható arról, feloldják-e a korlátozások zömét Angliában (Blikk)
Végleges döntés várható hétfőn arról, hogy a brit kormány egy hét múlva feloldja-e a koronavírus-járvány miatt elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások nagy többségét Angliában. A döntést Boris Johnson miniszterelnök jelenti be esti sajtótájékoztatóján.
júl. 12
6:27
Szuperdugók bénítják a fővárost, de káosz lesz a Blahán is – térképen mutatjuk mire számíthat mától (hirado.hu)
Térképen mutatjuk a budapesti forgalom megbénításáért felelős nagyobb útlezárásokat.

Keresés