Az egykori szépségkirálynőt gyötrik a koronavírus szövődményei, amellyel tavaly szeptember óta küzd. Nyomást, fájdalmat érez a mellkasán, és nem is bír huzamosabb ideig mozogni.
“Gyerekként volt egy álmom, amikor felnéztem az égre. Most itt vagyok felnőttként egy űrhajóban és fentről csodálom a Földet. A következő generáció álmodozóinak üzenem: ha mi ezt meg tudtuk csinálni, képzeljétek el, hogy mennyi mindenre vagytok ti képesek.”
Egy kutatás szerint 10-ből 7 Y generációs képes térképen tájékozódni. Úgy látszik, a Google Maps és más térképes appok gyakori használata miatt a papíralapú megfejtése sem okoz nekik gondot.
'A kormányváltás után minden letakart részt nyilvánosságra hozunk, feltárjuk ennek a káros és bűnös biznisznek minden elemét, miként azt is, milyen egyéb üzletekkel szolgálja ki az Orbán-kormány Kínát' - ígéri a politikus.
Az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a földgáz lakossági ára, miközben a villamos energia végfelhasználói ára a második legolcsóbb – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb elemzéséből.
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 5 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nő.
Markánsan csökkent a magyar lakosság száma az elmúlt 20 évben. Az ezredforduló óta ugyanis fél millió magyarral vagyunk kevesebben mostanra. A tendencia pedig jelenlegi tudásunk szerint egyértelmű, 2080-ra további 1 millió magyar fog eltűnni a semmibe, - potenciálisan - súlyos szociális problémákat hagyva maga után. Olyanokat, mint például a jelenl
Újjászületik a visegrádi vár és környezete a most induló és 2035-ig tartó "Visegrád 700" kiemelt kormányzati beruházási programban - közölte a programért is felelős kormánybiztos hétfőn a Pest megyei városban.
Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.
Ahogy meghalljuk azt a szót, hogy superfood, valamiféle különleges erővel ruházzuk fel annak jelentését. A superfoodok a természet ajándékai. Az egészséges táplálkozás kiegészítői, de nem helyettesíthetik a kiegyensúlyozott táplálkozást.
Visszavonhatatlanul beköszöntött a nyár és elindult a vakáció. Ilyenkor sokak fejében megfordul, hogy a bérlés helyett jó lenne egy saját tulajdonú nyaraló a tó partján. A koronavírus járvány következtében megváltozott utazási szokások miatt egy Balaton-parti nyaraló a nyári szabadság zavartalan eltöltése mellett most kecsegtető befektetési lehetős
Június végén közel 47 ezer számlán már 7 ezer milliárd forintos magánvagyont kezeltek a hazai privátbankárok, akik 30 millió forint alatt szóba sem állnak módosabb honfitársainkkal, a többségnél azonban 100 millió a beugró. Egyéb érdekességek is kiderülnek a Privátbankár.hu legfrissebb körképéből.
Az Európai Bizottság szóvivőjének a mai bejelentése szerint akár hetekig tarthat még a vizsgálat a magyar kormány 2500 milliárdos helyreállítási tervéről.
Bulgáriában három hónapon belül másodszor tartottak előrehozott parlamenti választást abban a reményben, hogy a voksolás eredményeként stabil kormánykoalíció alakulhat.
Annyira elszaladtak a lakásárak az új társasházaknál, hogy egyre többen kénytelenek a pár éve épült, korszerű, úgynevezett újszerű otthonokat választani – emelte ki munkatársunk, Mester Nándor a Trend FM hétfő reggeli adásában az első féléves lakáspiaci fejleményeket összegezve.
Érthetetlen, miért erőltette a kormány március-áprilisban a keleti vakcinákat, hiszen most 3,5 millió adag Európai Unió által engedélyezett oltóanyag áll a magyarországi raktárakban, és a felmérések szerint a Sinopharmmal oltottak közel felénél nem alakul ki kellő védettség – mondta az MSZP európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műs
Kelet-Közép-Európa hat országában elérhető az elektromos autótöltést segítő Mol Plugee alkalmazás, így az applikációba integrált egyetlen platform használatával juthatnak el az e-autósok a cseh határtól az Adriára vagy a Fekete-tengerhez – közölte a Mol az MTI-vel hétfőn. Az alkalmazás minden országban azonos fizetési elv szerint működik, és az aut
A Press Air Kft. prémium sűrített levegő és nitrogén szolgáltató központ nyerte el a közönségdíjat a 2021-es Magyar Ipari Célgép Nagydíjon, melynek eredményhirdetését múlt héten tartották a városligeti Millenium Házában. A cég díjnyertes nitrogéngenerátorának köszönhetően a csavaros zárt dugóval ellátott borok esetében kizárt az oxidáció, így az át
A második világháborút követő dinamikus technológiai verseny több ezer űripari fejlesztést indított, amelyek jelentősége a technológia fölény megszerzésén – mint korábbi meghatározó célon - túlmutatóan az emberiség számára felbecsülhetetlen értékkel bír. Az űrtechnológiai fejlesztések egyre elterjedtebbek a mindennapi „földi” életben történő alkalm