A DK miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán írta meg, hogy „a sok értékes beszélgetés mellett egy apróságok teszik különlegessé az országjárása állomásait.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy legkorábban 2022 tavaszára készülhet el az a törvénytervezet, amely változtatna a nagyvállalatok adóztatási jogainak elosztásán.
Borzalmas tragédia történt Felsőboldád település mellett. Egy autó, a benne utazó két felnőttel és egy kisbabával az árokba borult, a kicsi életét már nem lehetett megmenteni.
„Vannak helyzetek, amiket túlélhetetlennek gondolunk egészen addig, amíg túl nem éljük őket. Valójában sokkal több szörnyűséget kibírunk, mint gondolnánk.” Elolvastuk Angela Murinai: Mikor feltámad a szél című kötetét.
Mind több feltételezés szerint Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke lehet a középpártok konzervatív felének a jelöltje a házelnöki tisztségre. A jelenlegi EP-elnök, David Sassoli mandátuma az év végén jár le.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/11/4701/
Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon azt szeretné, ha csapata minden lehetséges változtatást elvégezne versenyautóján, az elmúlt versenyhétvégéken ugyanis a francia pilóta kiábrándító formát nyújtott.
A Momentum elnöke közösségi oldalán azt írja egy bejegyzésben, hogy szerinte nincs rendben, hogy „homofób, rasszista, antiszemita foci ultrák miatt az UEFA kollektív büntetést szabott ki ránk, békés magyar szurkolókra, és közvetetten a magyar válogatottra.”
Mi várható a korlátozások feloldása után? A belföldi turizmus és vendéglátás munkerőhiánya rekordokat döntöget, és a kereskedelem is élénk évre számíthat. Mindezekhez munkaerő szükséges. A munkaerő toborzás a munkanélküliek magas száma ellenére sem könnyű feladat. Szezonális munkákra pedig nehéz jó munkaerőt találni. A 2021-es nyár munkaerőpiaci he
A pajzsmirigy daganatos megbetegedéseinek differenciál diagnosztikájánál igen nagy jelentősége van a jó- és a rosszindulatú elváltozások elkülönítésének, hiszen ez nagymértékben meghatározza a további teendőket. A vékonytű biopszia elvégzése ebben igen nagy segítséget jelent, ám vannak esetek, amikor az ún. BRAF génmutáció vizsgálatára is szükség v
A híres Three Lions dal az angol futballrajongók kultúrájának szerves részévé vált, különösen nagy nemzetközi tornák esetén, azonban a dalszöveget szinte mindenki helytelenül énekli.
Nicán Horovic egészségügyi miniszter szerint egyelőre csak az immunhiányos betegek újraoltását tervezik, de vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető adagot.
Használjuk ki a nyugodtabb nyári időszakot arra, hogy felkészítsük a szervezetünket a vírusokkal való hatékony megküzdésre – tanácsolja dr. Lohinai Zoltán tüdőgyógyász, a Doktor24 orvosszakértője, aki szerint a koronavírus-járvány új utakat is nyitott az orvostudományban, melyben központi szerep jut a megelőzésnek. Vele beszélgettünk a post-Covid s