Bő 54 ezer ügyfél fordult 2011 júliusa óta a működésének 10. évfordulóját július elsején ünneplő Pénzügyi Békéltető Testülethez. A vitarendező intézmény a banki elszámolásos és moratóriumos ügyekben is egyezségeket ér el vagy döntéseket hoz - nyilatkozta Kovács Erika elnök az MTI-nek.
Szlovénia július elsejével vette át az Európai Unió soros elnökségét, és az előzetes tervek szerint változatos kulturális programokkal készül a következő félévre. Így létrejött egy digitális platform is, amely az európai irodalomra fókuszál.
A beoltottak száma 5 493 609, közülük 4 958 805 személy már a második oltását is megkapta. 32 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 160-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A legújabb mutáció, a delta plusz még az elődjénél is komolyabb megbetegedést okoz; egyelőre élvezhetjük a maszknélküliséget, de ősszel kezdhetjük elölről a küzdelmet.
Csütörtöktől változik az online vásárlás, életbe lép Magyarországon is az EU-s zöld útlevél, valamint több műanyag termék forgalomba hozatala is tilos lesz – csupán néhány a ránk váró változásokból.
A beoltottak száma 5 493 609 fő, közülük 4 958 805 fő már a második oltását is megkapta. 32 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 160 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék történelmi csúcsaik közelében járnak, Tom Lee, a Fundstrat vezetője szerint van még üzemanyag ebben a részvénypiaci raliban, még akkor is, ha a következő hónap egy egészséges adag turbulenciával is jár.
Kiderült, milyen intézkedések lépnek életbe akkor, ha meglesz az 5,5 millió beoltott. Eltörlik a kötelező maszkviselést, és sok helyre nem kell védettségi igazolvány sem.
Bár manapság egyre többet hallani a börtönben ülő elítéltek személyiségi és egyéb jogairól, a börtönökről az átlagembernek még mindig az erőszak és a kínok jutnak eszébe. Összeszedtük a világ három leghátborzongatóbb börtönét.
Az elmúlt időszakban a korábbinál szűkebb volt a balatoni települések kerete a fejlesztésekre, így az eddiginél szorosabbá vált a Magyar Turisztikai Ügynökséggel az együttműködés – mondta a Világgazdaságnak Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke.
Június 29-én megnyílt a “Maurer Dóra tanítványai” című tárlat a Londoni Magyar Nagykövetségen. A brit és nemzetközi sajtó jelenlétében zajló sajtómegnyitót további, nyilvános kiállítások is követik: augusztus 1-től a londoni David Kovats galériában, majd szeptemberben a HOXTON 253-ben. A magyar képzőművészek közül egyedülálló módon nyílhatott Maure
A BT Rock Kft. nyerte el a fődíjat az Employer Branding Award 2020-on, a Magyar PR Szövetség által kiírt versenyen idén indult a legerősebb mezőny. Összesen 19 díjat osztottak ki 8 kategóriában, elismerést kapott többek között a Philip Morris, az Erste Bank, az OTP Bank és az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa is. A koronavírus okozta gazda
Mivel a végső ár a járművek felszereltségének szintjétől függ, ennek költsége még nem ismert - mondta Tonin, hozzátéve: azt tervezik, hogy a német védelmi ipar bevonja ügyleteibe a szlovén védelmi ipart. A Boxer egy többcélú páncélozott harcjármű, amelyet egy német–holland konzorcium tervezett. Moduláris felépítésének köszönhetően nem a gyártás pil
Az OECD párizsi tárgyalásán úgy tűnik Nagy-Britannia sikeresen lobbizott azért, hogy a pénzügyi szektor mentesüljön a globális minimumadó alól. Cserébe a britek kivezetik a digitális szolgáltatásokat sújtó különadót.
Bár a logisztikai ipart megrázta a járvány, a Trans-Sped Kft. 2020-ban a nehézségek ellenére is megközelítette a korábbi forgalmát – közölte a debreceni székhelyű vállalat az MTI-vel szerdán.
Tovább növelte részesedését a Generali Alapkezelő az AutoWallis-ban a rekordmagas első negyedéves eredményt követően, miután értékelésük szerint a tőzsde autós vállalata gyorsabban halad korábban meghirdetett stratégiájának megvalósításában. Az Alapkezelő az AutoWallis közel 8 millió darab saját részvényének megszerzésével immár 3,5 százalék felett
Mától indul az új, 3 éves futamidejű Prémium Magyar Állampapír forgalmazása. Az infláció felett már csak 0,75 százalék prémium jár, elődje még 1 százalék pluszt fizetett.
Tovább tombol a hőség az Egyesült Államok északnyugati részén és a szomszédos kanadai területeken. Mindez a meteorológusok szerint az erdőtüzek veszélyét is növeli, a halottak száma is egyre nő.
Nap, mint nap ugyanabba a számba botlasz? Hetek óta mindig ugyanabban az időpontban nézel az órádra? Ez nem lehet véletlen! Segítünk olvasni a jelekből!
Az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. számottevően növelte árbevételét, exportját és nyereségét tavaly a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közölt beszámolója szerint.
Romániában július 1-től szolgáltatótól függően 3 és 13 százalék közötti mértékben drágul a villamos energia több millió fogyasztó számára, akik a január 1-jei árliberalizáció után nem kötöttek szolgáltatójukkal új szerződést, amely alapján a villamosenergiát a szabadpiaci árak szerint, olcsóbban fizethetnék.
„A magyar egészségügy napján Semmelweis Ignácra is emlékezünk, akit az anyák megmentőjeként, az emberiség jótevőjeként, az orvostudomány Luther Mártonjaként, az egyik legerkölcsösebb történelmi személyként ismerünk”.
Mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júniusban, miután a Dél-Kínában megjelent, újabb koronavírus járványgóc rányomta a bélyegét a termelésre, a nemzetközi járványhelyzet miatt pedig továbbra is nyomott maradt a belföldi és a külföldi kereslet.
Hszi Csin-ping kínai elnök a kommunista párt (KKP) szerepének fontosságát hangsúlyozta az ország mai eredményeinek elérésében a KKP megalapításának századik évfordulója alkalmából csütörtökön Pekingben megtartott, nagyszabású ünnepségen.
Harry hercegnek honvágya van, és szomorúan hívogatja az Egyesült Királyságban élő barátait, mondván, hogy szeretne kibékülni a családjával - állítja a királyi család egyik szakértője.
A Virgin Orbit januári sikeres misszióját követte az újabb sikeres küldetés, mely bizonyíthatja a levegőből történő kilövések hatékonyságát. A társaság hamarosan tőzsdére is léphet.
Hová tart a világ, ha még a tökéletes testű Megan Fox is a Photoshophoz nyúl? A színésznő csak egy kicsivel akart vékonyabbnak tűnni, de emiatt most mindenki rajta nevet.
A pandémia felgyorsította a munkaerő-piaci folyamatokat, hatékonyabb és rugalmasabb lett a munkaszervezés. Nyárra ismételten kialakult a korábbi évekből már ismert munkaerőhiány, ami miatt az egyre bővülő hiányszakmák esetében hosszabb toborzási idővel és nagyobb költséggel kell számolni a munkaadóknak. A korábbiaknál komolyabb és felelősségteljese