Hegedűs Viktor Marcell az NB III-ba jutott Andráshida SC felnőtt focicsapatának első alapozó edzésén lett rosszul: sem a társai, sem a gyorsan kiérkező mentők nem tudták megmenteni az életét. A mindössze 18 éves focista tragédiáját az édesanyja, a jelenlévő szerettei és a barátnője a helyszínen nézték végig.
A mai modern világban elengedhetetlen az, hogy lépést tartsunk nem csak a divattal, de a technológiai újításokkal is. Néhány éve még elképzelhetetlen volt az, hogy a zsebünkbe tudjunk hordani egy olyan eszközt, amivel nem csak a világ bármely pontján telefonálni lehet, de akár a világhálóra is rákapcsolódhatunk. A mobilunk mára már az életünk része
Dzsihadista propaganda, fake news dömping, politikai választások befolyásolása, vírustagadók világképe, bosszúpornó vagy éppen a tinédzserek őrült kihívásai – egészen elképesztő hírekre vagy videókra bukkanhatunk az interneten és a közösségi portálokon, pedig mára már erélyesebben felügyelik a tartalmaikat a techcégek, mint egy pár évvel korábban.
Ma töltené be a hatvanadik évét Lady Diana. Stílusával, karitatív munkájával, kedvességével örökre megváltoztatta a brit monarchiát és beírta nevét a történelemkönyvekbe.
Az egész országot megrázta a fiatal focista, Hegedűs Viktor Marcell halálhíre, aki minden előzmény nélkül összeesett edzés közben és szerettei karjaiban halt meg.
Az Európai Bizottság 15 évvel meghosszabbította a metalaxil-M gombaölő szer hatóanyag jóváhagyását, ugyanakkor 2021. június 1-től a hatóanyaggal csávázott magok szabadföldi vetését megtiltotta.
Majdnem másfél tucat, különböző szakterületen dolgozó kutató készített közös tanulmányt arról, milyen veszélyei vannak annak, hogy ezeken a platformokon szinte akadálytalanul terjed az álhírek és a hülyeség.
A 2021 és 2030 közötti időszakban az orosz Aurus prémium márka a legyártott autóinak mintegy 70 százalékát tervezi exportálni. Az első időszakban a Közel-Keletre és Észak-Afrikára koncentrálnak, de hosszabb távon Kínát és Nyugat-Európát is megcélozzák – írja a cég sajtószolgálatára hivatkozva az avtonovostidnya.ru orosz autós szakportál. A nemzetk
Vannak színészek, akiket egyetlen film vagy sorozatszerepük tett igazán híressé. Ők azok, akik bármely más filmben is tűnnek, fel mindig az egykori híres karakterükként fogjuk emlegetni őket.
Tegnap vegyesen zártak az amerikai tőzsdék, a Nasdaq alulteljesítő volt, míg az S&P 500 az 5. egymást követő zárócsúcsát állította be. Ezek után viszont az ázsiai tőzsdéken már kedvezőtlenebb volt a hangulat, miután mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júniusban. Ami az európai piacnyitást illeti, a tegnapi gyenge teljesí
Nem igazán telhet el nyár farmerszoknya nélkül. Ha már régóta őrzöd és viseled a kedvenced, ha még mindig keresed a tökéletes fazont, akkor bemutatjuk ezt az új vagány trendet, aminek már Jennifer Lopez is a rajongója. Garantáltan felrázza az öltözködési stílusod és az utcán is biztosan mindenki utánad fordul majd.
Van mit böngészni a Magyar Közlönyben: a 123. és a 124., június 30-ai keltezésű számokban összesen két tucat kormányrendelet jelent meg. Ezek többsége korábbi jogszabályt, illetve módosító jogszabályt módosít. Témájukban egyebek között a veszélyhelyzethez, a veszélyhelyzeti ellátásokhoz, a vagyonvédelmi szabályokhoz, a családtámogatási és nyugdíjel
Az elmúlt hónapokban látott építőipari árrobbanást nem elsősorban a hazai családtámogatási program okozta, hanem inkább a covid utáni újraindulással járó átgyűrűző hatások, amelyek több termék esetén teljesen felborították a kereslet-kínálat egyensúlyát és az alapanyagárak drámai emelkedését eredményezték. A távol-keleti ellátási láncok ellehetetle
A Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere úgy látja, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az előválasztás lényege, hogy minden derüljön ki a jelöltekről. "Senki ne gondolja, ha vannak botrányok, arról a Fidesz nem fog tudni" - fogalmazott, majd hozzátette: most kell olyan jelöltet választani, aki
A legtöbb ember nem figyel arra, hogy a gyógyszereit a megfelelő módon selejtezze, ez pedig – túlzás nélkül – az édesvízi rákok életébe kerülhet. Rájuk ugyanis másképpen hatnak a vizekbe kerülő gyógyszermaradványok, emiatt pedig többet járnak el élelemért, ez pedig veszélyes a ragadozóik miatt.
A 102-s út M1 autópálya és Zsámbék közötti szakaszán ma 6 óra 15 perc körül történt a közlekedés baleset. Egy 27 éves, Zsámbék felől motorkerékpárjával az autópálya irányába közlekedő férfi egy kocsisor előzésébe kezdett. A manővert nem sikerült befejeznie, egy szemből érkező tehergépkocsinak ütközött. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de küzdel
A világon 182 151 657 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 945 969 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Koronavírus hírek egy helyen.
A kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A 2020 júliusával bevezetett, átlagosan 30 százalékos béremelés mellett az elmúlt tanévben már a szakmaszerzésre törekvő diákok is ösztöndíjat kaphattak - emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott közleménybe
Este és éjjel hidegfront vonult át felettünk, záporokkal, zivatarokkal, intenzív csapadékkal. A front mögött csütörtökön már a Tiszántúlon is visszaesik a hőmérséklet. Ezt követően egy magassági hidegörvény lesz felettünk, hatására főként északkeleten várható csapadék.
Hatalmas sikert ért el két, a Vespucci Partners portfóliójába tartozó magyar startup, a Poliloop és a Haris Digital, előbbi a 2., utóbbi a 3. helyet szerezte meg kategóriájában a SelectUSA Investment Summiton. Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén olyan cégek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, melyek a világ legfontosabb piacát vették cé