2021. június 4. péntek

jún. 4
18:09
Miskolc környéki barangolások: Lillafüred, Molnár-szikla és Szeleta-barlang (egy.hu)
A Bükk-hegységbe ékelt Szinva-patak völgye önmagában is kedvelt kirándulóhelynek számít Észak-Magyarországon. Ám nem csupán természeti adottságai azok, ami idevonzzák a látogatókat.
jún. 4
18:12
A nap karikatúrája: Panoptikum (Autószektor)
.
jún. 4
18:15
Lassan befejeződnek az Északi Áramlat-2 munkálatai, Vlagyimir Putyin is megszólalt (Portfolio)
Befejeződtek az Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében.
jún. 4
18:15
Falus: Orbán azt mondta, egy hétvége alatt beoltja az országot, ehhez képest tömeges oltás sem volt (ATV)
Tömeges oltás helyett készenléti oltásra áll át Magyarország, hangzott el Orbán Viktor részéről reggel az állami rádióban. A miniszterelnök azt mondta: mostantól egyéni felelősség az, hogy ki kér oltást. A kormányfő arról is beszélt, hogy a gyerekek tömeges oltásával kapcsolatos döntést nyár vége felé hozhatják meg. Közben továbbra is kedvezőek a j
jún. 4
18:15
Nagy lépésre szánta el magát a McDonald's, hatalmas változás jön Magyarországon is (Femcafe)
A McDonald's Magyarországon 800 millió forintot fordít a műanyag eszközök lecserélésére.
jún. 4
18:15
Élő halakat tesznek a műkörmökbe egy orosz szalonban, az internetezők felháborodtak (SzMo)
A halak a körömben meg sem tudnak moccanni, nincsen gyakorlatilag semmi mozgásterük.
jún. 4
18:15
Orbán Viktor megköszönte Görbicz Anita teljesítményét (Mandiner)
„Semper fidelis!” – írta a magyar kormányfő.
jún. 4
18:15
Videóval: Három fideszes provokátor próbálta megzavarni Dobrev Klárát Egerben (Nyugati Fény)
Pánikban a Fidesz, kivezényelték a legalja provokátoraikat.
jún. 4
18:21
Brazília nélkül rendezi a Copa Américát Brazília? (Infostart)
Helyi lapértesülés szerint benne van a pakliban. Persze még az sem biztos, Brazília lesz-e egyáltalán a rendező.
jún. 4
18:21
Amszterdam a bevándorlókat szeretné oltásra buzdítani (Mandiner)
Sok bevándorló szkeptikus az oltással kapcsolatban.
jún. 4
18:27
Nem kritizálta az EMA a Szputnyikot (Menedzsment Fórum)
Egy orosz illetékes szerint az Európai Gyógyszerügynökség nem bírálta a Szputnyik V tesztelésének és gyártásának minőségét. Döntés az uniós engedélyről ugyanakkor még nincs.
jún. 4
18:27
Figyelmeztet a WHO: egy komplett kontinenst letarolhat a koronavírus újabb hulláma (Portfolio)
20%-ot ugrott az új koronavírus-fertőzésszám Afrikában mindössze két hét alatt, a WHO most figyelmeztetést adott ki amiatt, hogy a járvány újabb hulláma veszélyezteti a kontinenst - írja a MarketWatch.
jún. 4
18:27
A hidrogénnek jelentős szerepe lesz a dekarbonizációban (autopro)
A hidrogénnek jelentős szerepe lesz a dekarbonizációban, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a klímacélok elérésében - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szakmai konferencián.
jún. 4
18:27
Óriási szerelem a Barátok közt forgatásán, új sztárpár született (Promotions)
A sorozatnak ugyan lassan vége, mégis az emléke örökké velünk marad, sőt, vannak olyanok, akik a sorozatnak köszönhetik a szerelmet is.
jún. 4
18:27
Azok a régi diplomák (Demokrata)
A rendszerváltást gyerekként megélt, vagy éppen jóval azután született olvasóim kedvéért muszáj némi időutazást tennünk a Kádár-kor felsőoktatási rendszerébe.
jún. 4
18:27
Romániában tavalyi halálesetekkel korrigálták a járványügyi statisztikát (Mandiner)
Romániában pénteken, három hete először ismét meghaladta a százat a koronavírus-járvány halottainak száma, de csak azért, mert immár egy hete korábbi, köztük tavalyi halálesetekkel korrigálják a statisztikát.
jún. 4
18:33
Vállaltan félkarú lesz az új izraeli kormány (Infostart)
Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint baloldali, jobboldali és centrista pártok részvételével is sikeres lehet ez a kormánykoalíció, és akár konszolidációs időszak is kezdődhet az országban. Lesznek viszont ügyek, amelyekhez nem fognak tudni hozzányúlni.
jún. 4
18:33
Sportfogadó-tanácsadóra csapott le a GVH: csak óvatosan az efféle tippekkel, főleg, ha pénzért árulják őket (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Sport&Tip sportfogadás-tanácsadó oldal működtetőjével szemben, ugyanis a cég vélhetően megtévesztően hirdeti a szolgáltatást. Az eljárás kiterjed a céggel együttműködő véleményvezérek felelősségének a vizsgálatára is.
jún. 4
18:33
Szijjártó átadta a 41 ezer "kölcsön-vakcinát" Babisnak (ATV)
Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönzött Csehországnak.
jún. 4
18:33
Kitálaltak a kollégák: ezt a 10 színésznőt mindenki utálja Hollywoodban (Femcafe)
Elit alakulat.
jún. 4
18:39
Egymás tenyerébe csapott Tordai Bence és Szijjártó Péter (Infostart)
Ritkán látható pillanatot osztott meg a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Facebookon.
jún. 4
18:39
Fehéroroszország elleni büntetést jelentett be az Európai Tanács (Portfolio)
Az Európai Unió tagállamállamainak kormányait tömörítő Európai Tanács pénteken megállapodott, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez.
jún. 4
18:39
Kormány: június 15-re uniós használatra is alkalmas lesz a magyar védettségi igazolvány (ATV)
Június 15-re alkalmassá válik a magyar védettségi igazolvány az uniós használatra is - ígéri a kormány. Egy turisztikai szakember azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az utazás megtervezésénél, illetve indulás előtt is érdemes tájékozódni az aktuális beutazási feltételekről. Az ATV Híradójának riportja.
jún. 4
18:39
Az olaj- és gázipari cégek sokkal könnyebben zöldíthetők, mint gondolnánk (KKV Magazin)
A jövő környezeti, gazdasági, társadalmi kihívásaira készül a legtöbb nagyvállalat, köztük azok is, akiknél a fő tevékenység hagyományosan magas karbonkibocsátással jár, vagy közvetve kiváltója további szereplők kibocsátásának. Nem véletlen, hogy a klímaváltozással járó kockázatok csökkentésére éppen ennek az úgy nevezett „barna szektornak” a válla
jún. 4
18:39
Gyurcsány fekvenyomással ünnepelte születésnapját (Mandiner)
Saját bevallása szerint már nem megy annyi, mint húszévesen.
jún. 4
18:41
Karácsony válaszolt a „haragos, vagdalkozó” kínai megnyilvánulásokra (Mandiner)
Reagált az utcaátnevezésekkel kapcsolatos kínai nyilatkozatokra a budapesti főpolgármester.
jún. 4
18:51
Most aztán bárkinek meglehet a Vadleány – akár négy is (Infostart)
A Vadleány-barlang vagy Vadlán-lik nevének eredete nem ismert, de érdekesség, hogy ilyen nevű barlangból négy is van Magyarországon. Jöjjön hát a legenda!
jún. 4
18:51
Jelentős lezárás lesz vasárnap a Lánchíd környékén Pesten és Budán is (Adózóna)
Egy II. világháborús bomba hatástalanítását végzik a szakemberek vasárnap délelőtt, ezért jelentős korlátozásra kell készülni a Lánchíd környékén, amely a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait is érinti – közölte a közlekedési vállalat pénteken az MTI-vel.
jún. 4
18:51
„A Fidesz fegyveres provokátorokat küldött Dobrev Klára egri utcafórumára!” - írja a DK (SzMo)
Beszámolójuk szerint: 'miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat'.
jún. 4
18:57
DNS-teszttel talált egymásra az elszakított testvérpár – kiderült az is, hogy egyforma tetoválásuk van (SzMo)
Nem ez volt az egyetlen elképesztő hasonlóság a két lány élete közt.
jún. 4
18:57
Történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde és az OTP (Növekedés)
A BUX-index, és a vezető részvények közül az OTP is új történelmi csúcsra emelkedett pénteken.
jún. 4
19:03
Szombattól kitiltják a fehérorosz gépeket az uniós légtérből (Infostart)
Az Európai Unió tagállamállamainak kormányait tömörítő Európai Tanács megállapodott, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez.
jún. 4
19:03
Edzésterv ülőmunkát végzőknek (WebBeteg)
Ezt az edzéstervet azok számára ajánljuk, akik ülőmunkát végeznek és szeretnének elkezdeni sportolni.
jún. 4
19:03
Újra csúcson a BUX és OTP (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 859,37 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, 48 282,14 ponton zárt pénteken.
jún. 4
19:03
Feloldhatja a Facebook Trump fiókjának tiltását (Portfolio)
2023-tól várhatóan feloldja Donald Trump elnök fiókjának tiltását a Facebook – írja a CNBC.
jún. 4
19:03
Megszólalt a szekszárdi ellenzéki frakcióból kilépő képviselő, miután a Párbeszéd felfüggesztette párttagságát (ATV)
Felfüggesztette Zaják Rita párttagságát a Párbeszéd, miután a szekszárdi képviselő márciusban kilépett a város ellenzéki frakciójából, és ezzel megszűnt az ellenzéki többség a közgyűlésben. A szövetség nem akarja annyiban hagyni a dolgot, most azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék a kilépett képviselő mandátumát. A Párbeszéd korábban többször is fel
jún. 4
19:03
Kurucz Adrienn: Szuperhold, avagy megmondtam a férjemnek, hogy elegem van (WMN)
„Összetartozunk, ezt állítja. Értem én, de attól még zavar a nők szaga a ruháin, amikor bedobálom a gépbe a szennyest.”
jún. 4
19:03
Kövér lett Aloy a következő Horizon-játékban? (Promotions)
Feldühített nagyon sok rajongót, hogy a Sony „hozzápiszkált” az új Horizon főszereplőjének fejéhez – a rajongók szerint a lány „meghízott”.
jún. 4
19:03
Andrej Babis: „Magyar barátaink szükség esetén mindig segítettek” (Demokrata)
Szijjártó Péter Prágában átadta a Magyarország által Csehországnak kölcsönadott vakcinákat Andrej Babisnak. Videóval!
jún. 4
19:15
Így gyarapodott a NER-elit a koronavírus-járvány alatt (Privátbankár)
Tavaly a magyar gazdaság öt százalékot meghaladó mértékben esett a koronavírus-járvány, illetve a nyomában járó korlátozások miatt. Munkatársunk, Vég Márton azt foglalja össze, hogy a NER-közeli milliárdos nagyvállalkozókat is megviselte-e a válságos 2020-as év.
jún. 4
19:15
Meglepetésekkel teli Marco Rossi ma esti kezdőcsapata (Infostart)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az Újpesten a ma este 20 órakor kezdődő, ciprusiak elleni mérkőzésre a kezdőcsapatát. Többen is hiányoznak a biztos alapjátékosok közül, a kapitány több korábban kevesebb szerepet kapó játékost is ki szeretne próbálni.
jún. 4
19:15
Jakab Péter megérti, hogy a pápa nem akar Orbán Viktorral találkozni (ATV)
A Jobbik elnöke nem csodálkozik azon, hogy Ferenc pápa nem tervez találkozást Orbánnal és Áderrel szeptember 12-ei budapesti látogatásának alkalmával.
jún. 4
19:15
Zivataros, de meleg hétvégénk lesz, akár 30 fokot is mérhetünk (Háziállat)
Arra figyelmeztetnek, hogy nagyon erős lesz az UV-sugárzás, így célszerű lesz gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
jún. 4
19:15
4 beauty-tipp, amivel te is tehetsz a környezetünkért (Glamour)
Napról napra egyre több hulladékot termelünk és ebből a szépségipar is jelentősen kiveszi a részét. Amint belépünk egy üzletbe, azonnal megakad a szemünk a szebbnél szebb csomagolásokon és flakonokon, a külső azonban nem minden. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amivel azon kívül, hogy sokkal költséghatékonyabban gondoskodhatsz a szépségedről, még a
jún. 4
19:15
Újra látható lesz Diana hercegnő menyasszonyi ruhája Londonban (SzMo)
A tervezők elárulták, hogy egy olyan dolgot is belevarrtak a csodás ruhába, amiről a hercegnő nem is tudott.
jún. 4
19:15
Billie Eilish új klipje mintha nem is a dalhoz készült volna (Hamu és Gyémánt)
Először ajánljuk, hogy nézd meg hang nélkül, majd tippelj, milyen típusú zene szól a képek alatt. Meg fogsz lepődni!
jún. 4
19:15
Francesca Rivafinoli: A forradalom kezdi kóstolgatni saját gyermekeit (Mandiner)
Ellen-Pride lesz idén Párizsban.
jún. 4
19:21
Koronavírus: veszélyes kombinációra figyelmeztetnek a kutatók (Infostart)
Már 62 országban van jelen a Delta variáns. A WHO tájékoztatása szerint az először Indiában felbukkant törzs leginkább Ázsiában és Afrikában terjedt el. Olyan helyeken is okozott járványkitörést, ahol magas az átoltottság – más szempontok is kedveztek a fellángolásnak.
jún. 4
19:21
Győztes meccsel zárta pályafutását Görbicz Anita (HírTV)
Ötszörös BL-győztes, 13-szoros bajnok!
jún. 4
19:21
Új céget alapít a Delta Systems Kft. (Portfolio)
Műanyagipari termékeket gyártó leányvállalatot alapít a Delta Technologies Nyrt. 100%-os tulajdonában álló Delta Systems Kft. - értesítette a társaság a BÉT-et.

Keresés