Vannak gondok a COVAX-programmal, de emellett a logisztikai nehézségek és a tehetetlen kormányok is felelnek az Afrikában kialakult helyzetért. A WHO e régiójának államai közül kilenc csak a meglévő adagok negyedét tudta beadni, 15 ország pedig mindössze felét.
A nők közismerten könnyebben fáznak fel, ami nagyrészt az intim zónájuk anatómiájával magyarázható. A húgyutak egészsége nem független a hüvelyflóra állapotától, márpedig ezt a hólyaghurut kezelésekor is érdemes figyelembe venni!
Megkezdődött a koronavírus elleni beoltottságot tanúsító közös uniós igazolványok ellenőrzését biztosító rendszer alkalmazása, a rendszer technikai alapját képező portál hét országban már egy hónappal a július 1-i határidő előtt működésbe lépett.
Cardiff - Egy pillanatra sem gondol a visszavonulásra Anthony Hopkins. Bár a legendás színész idén már a 83. életévét tapossa, Az apa című filmben nyújtott alakításáért bezsebelt Oscar-díját követően nyugodtan kijelenthetjük, hogy még mindig a csúcson van.
Tilos lesz forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán, online sajtótájékoztatón.
Az Európai Gyógyszerügynökség engedélye után az osztrák Nemzeti Oltási Grémium (NIG) is szabad utat adott a Pfizer/Biontech vakcinájának a 12-15 évesek körében.
A WizzAir 482 millió eurós tisztított veszteségről számolt be most zárult üzleti évére vonatkozóan, ami a korábbi előzetes eredményvárakozás közepét jelenti.
Elindította saját operációs rendszerét a Huawei számos új készülékén, miután az amerikai szankciók következtében elesett az Android használatától. Többek között az egyik csúcstelefonja, a Mate 40, a hajtogatható Mate X2 okostelefon, a Watch Series 3 okosóra és a MatePad Pro táblagép működik mától a Harmony operációs rendszerrel és a régebbi készülé
Fekete Dávid sorsáról május elsején döntöttek először, akkor 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. Ma újra ítéletet hoztak, mostanra pedig kiderült, szabad lábon védekezhet-e vagy rácsok mögött marad.
Szerintünk Winkler Nórát így még nem láttátok. Nekünk nagyon tetszik így (is). Szerintünk nektek is tetszeni fog. Itt a friss Elviszlek magammal, nézzétek:
A legproblémásabb budapesti rozsdaövezet a dél-pesti. De egyben a legnagyobb ígéret is. Apró jelek már előrevetítik, hogy lesz itt keresnivalója az ingatlanos cégeknek. A rozsdaövezetek közül többet is bemutató sorozatunk utolsó darabja következik.
Sokakban merülhet fel a kérdés, hogy a második oltás után mennyire vagyunk védettek, egyáltalán termel-e ellenanyagot a szervezetünk?! Így voltam ezzel én is, főleg, hogy az első AstraZeneca injekció után nem csak a lázzal és fejfájással kellett szembe néznem, hanem azzal is, hogy oltakozás után egy hónappal nem volt ellenanyag a szervezetemben.
Ausztria kiterjeszti oltási tervét a 12 éven felüli gyerekekre, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye után az osztrák Nemzeti Oltási Grémium (NIG) is szabad utat adott a Pfizer/Biontech vakcinájának a 12-15 évesek körében - jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter szerdán Bécsben.
Az elmúlt évben a Gazdasági Versenyhivatal 26 cégnél folytatott le helyszíni kutatást. A vállalkozások a versenyhatósági rajtaütések során is sokat tehetnek a bírság csökkentéséért, a GVH ennek ellenére találkozott már meneküléssel és pánikszerű adatmegsemmisítéssel is.
A 60-as évek végén a királynő tanácsadói kilobbizták, hogy a királyi család kivételt kapjon a faji diszkrimináció elleni törvények betartásában, mert "nem volt szokás" színes bőrűeket alkalmazni szolgálónál magasabb munkakörben.
A Budapesti Közlekedési Központ különleges ajánlattal kedveskedik ügyfeleinek: a júniusban érvényes BKK-bérlet 20% kedvezményt biztosít a Budapest Gyógyfürdői által üzemeltetett vizes helyekre.
Új módszert alkalmaznak az adathalászok: a csalók telefonon a bank dolgozóinak adják ki magukat, és akár a kötelező adategyeztetésre hivatkozva, akár más ürüggyel kérik el az ügyfelektől a kártya- és számlaadataikat, valamint internetbanki belépési adataikat (ha az ügyfél nem rendelkezik még internetbanki szerződéssel, köttetnek vele).
Szerdától már a koronavírus elleni egy oltással is be lehet utazni Horvátországba – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a kabinet szerdai ülésén.
A koronavírus-járvány hatására az idén mintegy 220 millió munkanélküli lesz világszerte, ami meghaladja a pandémia előtti szintet, a munkaerőpiac talpra állása viszonylag lassan halad, és igen nagy eltérések vannak a régiók között.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elítéli a gyermekbántalmazás minden formáját és zéró toleranciát hirdet ellene. Ugyanakkor a testület arra is figyelmeztet, hogy nem szolgálják a társadalom érdekeit az egyházi hivatás és a bántalmazásra való hajlam közötti összefüggést sugalmazó megnyilatkozások.
Legutóbb 2014-ben tudott nyereséget elérni az az izraeli hátterű váci cég, mely a kormányzati megrendelésnek eleget téve lélegeztetőgépek gyártásába fogott a koronavírus-járvány első hullámában.
Továbbra is javul a járványhelyzet Szlovákiában, csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, amely átlagban napi 250 alá csökkent - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Matej Misík, a szlovák Egészségügyi Elemző Intézet (IZA) vezetője.
Egy Brüsszelben közzétett új jelentés kiemeli a növénynemesítés kulcsfontosságú hozzájárulását az Európa fenntartható mezőgazdaságához. A beszámolóban megvizsgálták az elmúlt 20 év történelmét a szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák felhasználásában, ennek eredményeképpen a feladata annak drasztikus csökkentésére irányul.
Szerhij Rebrov azért nem mondott még fel írásban, csak szóban, mert pénzt szeretne kapni a Ferencvárostól – értesült megbízható forrásból a Blikk. A zöld-fehérekkel három NB I-es aranyérmet szerző, a csapatot előbb az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezető futballedző mindenféleképpen távozni akar a klubtól, de nem ingyen: úgy tud
Szerezd meg hát mind! Mai cikkünkben egy olyan piacteret mutatunk be nektek, ahol NFT-ket tudtok vásárolni, amikhez fizikai tárgyak képezik a biztosítékot – ezzel elsősorban a ritka Pokémon kártyákkal való kereskedésből szeretnék az akadályokat eltávolítani. A Digible megoldása tulajdonképpen lehetővé…
A Richter bejelentette, hogy a cariprazine forgalmazására az AbbVie-val 2004-ben kötött licenc megállapodást újabb földrajzi területekre, Japánra és Tajvanra terjesztik ki - olvashatjuk az Erste mai tőzsdei elemzői anyagában.
Nem kell védettségi igazolvány a fizetős strandokon sehol az országban. Nem kötelező a távolságtartás sem, de csak annyi látogatót engedhetnek be, hogy átlagosan 10 négyzetméter jusson mindenkire.
Egy új kutatás eredményei alapján a hőséghez köthető halálozások több mint harmadáért a globális felmelegedés következtében bekövetkező klímaváltozás tehető felelőssé.