2021. június 2. szerda

jún. 2
11:27
Neves brit magazin címlapján szerepel Karikó Katalin (Demokrata)
A technológiával, tudománnyal és kultúrával foglalkozó magazin aktuális száma a védőoltásokkal foglalkozik.
jún. 2
11:27
Hatvanezer ember elhelyezkedését segíti a kormány (Demokrata)
Az eddigi programok leginkább a munkahelyek megvédéséről szóltak, a kibővített lehetőséggel már az új munkahelyek létrejöttét segítik.
jún. 2
11:27
Húsz éven át üldözték a bengáli erdők leghírhedtebb vadorzóját (Mandiner)
Húsz éve keresett, 70 bengáli tigris megölésével gyanúsított orvvadászt tartóztatott le a bangladesi rendőrség.
jún. 2
11:29
A Bundestag megkerülésével szüneteltette volna a görögök eurózóna-tagságát a német kormány (Mandiner)
A szövetségi kormány 2015-ben számos alkotmányos követelményt sértve, a Bundestag kellő tájékoztatása nélkül képviselte a német álláspontot a válságba került görögök eurózóna-tagságával kapcsolatban.
jún. 2
11:33
Hely szerinti bontás: részletes adatok a hazai járványhalálozásról (Infostart)
A részletes helyi adatokból kiszámolták, hogy melyik járásokban volt a legnagyobb a halálozási arány márciusig.
jún. 2
11:33
A kormány bőkezűen támogatja 60 ezer ember elhelyezkedését (ProfitLine)
A kormány a június elsején indult kibővített vállalati munkaerő támogatási programban 60 ezer regisztrált álláskereső elhelyezkedését segíti mintegy 35 milliárd forint támogatással a következő hónapokban - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuáli
jún. 2
11:33
Óriásit kaszált doktor Gődény a járvány évében (ATV)
Százmilliókat nyert a vírusszkeptikus médiaszemélyiség 2020-ban a koronavírus-járványon.
jún. 2
11:33
Hírességek elárulták: ezért nem szeretnének soha szülők lenni (Femcafe)
Karrier vagy család? Család vagy karrier? Hogy kinek mi áll az első helyen, az nagyon erősen megosztja az embereket. Nem ritka az sem, hogy az ilyen témájú beszélgetések veszekedésbe torkollnak, sokan ezért tudatosan kerülik a témát. Vannak azonban olyan sztárok, akik vállalják döntésüket.
jún. 2
11:33
Százmilliókat kaszáltak a vírusszkeptikus Lenkei Gáborhoz és Gődény Györgyhöz kötődő cégek a járvány alatt (SzMo)
Lenkei és Gődény posztjait, videóit százezrek osztották a járvány alatt, a vitaminbiznisz pedig nagyot pörgött, akár háromszoros nyereség, nagyot ugró bevétel jellemezte a 2020-as évben a cégeket.
jún. 2
11:33
A Richter kiterjeszti az AbbVie-val kötött licencét (Növekedés)
A Richter Gedeon Nyrt. újabb földrajzi területekre terjesztette ki az általa felfedezett cariprazine nevű molekula forgalmazását, így már Japánban és Tajvanon is kapható lesz a termék.
jún. 2
11:33
Borul a bili: Kiderült, mennyit kerestek a nagy lélegeztetőgép-bizniszen (Nyugati Fény)
Elkerekedett a szemünk az összeget látva.
jún. 2
11:39
Rákapcsolták a reflektort a katasztrofális perui koronavírus-helyzetre (Infostart)
A dél-amerikai országban korrigálták az eddigi adatokat, és így itt lett a legmagasabb a világon az új koronavírus halálozási rátája.
jún. 2
11:39
Rossz hír az autósoknak: nagy áremelés jön a magyar kutakon (Pénzcentrum)
Pénteken emelkedik a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon. Mivel a Brent olaj hordónkénti ára már 70 dollár felett van, így várhatóan az emelésnek lesz folytatása.
jún. 2
11:39
Musk csak ügyvédi jóváhagyással posztolhatna a Tesláról Twitterre, de többször is megszegte ezt (444.hu)
Kiszivárgott dokumentumok szerint az amerikai tőzsdefelügyelet kétszer is megrótta Muskot, amikor jóváhagyás nélkül posztolt az oldalára.
jún. 2
11:39
Versterápia: „egy ölelés örökre szétszakadt” (Könyves Magazin)
A mai Versterápiában József Attila Elmaradt ölelés miatt című versét ajánljuk.
jún. 2
11:39
Szandi retro fotója felrobbantotta az internetet – Nem hiszed el, kivel szerepel rajta! (Promotions)
Szandi megmutatta, hogy nézett ki kölyökként az ország egyik legnépszerűbb énekese.
jún. 2
11:39
Betiltják az egyszer használatos műanyagokat Magyarországon (Hamu és Gyémánt)
Július 1-jétől számtalan egyszeri használatra készült műanyag termékek forgalomba hozatala válik tilossá.
jún. 2
11:45
Már 75 ezren csatlakoztak Dobrev Klára csapatához (ATV)
A DK miniszerelnök-jelöltje álmában sem gondolta volna, hogy ilyen sokan támogatják majd az előválasztási kampánya során.
jún. 2
11:45
Mégsem csúszott 2023-ra magyarországi koronavírus-vakcina gyártás várható ideje (Portfolio)
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerint Magyarország önellátó lehet oltóanyagokból – mondta el a Magyar Demokrata szerdai számában megjelent cikkben. Ebből az is kiderült, hogy a debreceni oltóanyag gyárban a koronavírus-vakcina gyártása várhatóan 2023 első
jún. 2
11:45
Rendületlenül süllyed egy vegyianyagokkal megrakott teherhajó, környezeti katasztrófától tartanak Srí Lankán (444.hu)
A hetek óta lángoló teherhajóból rengeteg olaj juthat az óceánba.
jún. 2
11:45
Kiderült, hány hosszú hétvégénk lesz jövőre (Femcafe)
A hírt az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte, az erről szóló rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
jún. 2
11:45
Demkó Attila: Várom Baranyi Krisztinától a „Szabad Székelyföld” utat (Mandiner)
Ez nem cinizmus akar lenni, minden elnyomott kisebbség sorsát abszolút átérzem.
jún. 2
11:45
Szoboszlai Dominik pénzét édesapja kezeli – és még 6 dolog, amit nem tudtál róla (Forbes)
Ugyan Szoboszlai Dominik kihagyja az Európa-bajnokságot, de a friss Forbes-ban megismerheted a a legdrágább magyar focista útját, a rengeteg munkát és fanatikus elszántságot, ami Székesfehérvár külvárosából a RB Leipzigig repítette
jún. 2
11:51
Ma 35 éves a magyar futball Mohácsa: 6-0-ra kaptunk a szovjetektől a mexikói vb-n (Blikk)
Gyászos nap a magyar futball történetében 1986. jánius 2-a. A mexikói világbajnokság első meccsén a magyar csapat súlyos, 6-0-s vereséget szenvedett a Szovjetuniótól, ami nem csak a korai vb-búcsúnkat vetíttette előre, de a magyar futball hosszú évekre szóló hanyatlását is.
jún. 2
11:51
Embertelen körülmények között dolgoztattak vendégmunkásokat (HírTV)
Napjainkban ilyen megtörténhetett egy hollandiai farmon.
jún. 2
11:51
Újraindul a magyar vakcinagyártás (Demokrata)
A Fidesz-kabinet már 2017-ben döntést hozott az új Nemzeti Oltóanyaggyár építéséről, a járvány pedig igazolta szükségességét. Három hónap múlva Debrecenben teszik le az alapkövet.
jún. 2
11:57
Felfoghatatlanul nagy üzletté válik a munkaerő-kölcsönzés (Infostart)
Idén akár 10 milliárd forintos bevételre is tehet szert a Work Force Magyarországon.
jún. 2
11:57
A pénz sok mindenbe beleszól ebben a hónapban - Júniusi nagy havi horoszkóp (Glamour)
Mit tartogatnak neked a csillagok júniusra?
jún. 2
11:57
Így teljesítettek üzletileg a híroldalak (MMonline)
Az Index.hu Zrt. csökkenő bevétellel és veszteséggel zárta 2020-at, az Origo-t kiadó New Wave Media 1,8 milliárdos profitot hozott össze, a 444.hu mögött álló Magyar Jeti pedig több mint kétszázmillióval növelte nyereségét. Az mmonline.hu megvizsgálta, üzleti szempontból hogyan sikerült a múlt év a leglátogatottabb híroldalak üzemeltetőinek. A múl
jún. 2
12:03
„Lila volt, úristen, olyan, mint egy gonosz kerti törpe, akit az ufók hoztak” – Nádai Anikó megijedt, amikor meglátta újszülött kisfiát (SzMo)
A műsorvezető az RTL Reggeliben idézte fel a pillanatot, amikor szülés után először megpillantotta kisfiát.
jún. 2
12:03
Közel félmilliárdot szedtek ki a DatAdatból Bajnaiék (Mandiner)
Gigászi osztalékelőleget fizetett ki a Dessewffy Tiborhoz és Ficsor Ádámhoz is köthető cég a taggyűlési jegyzőkönyv alapján.
jún. 2
12:09
Kanadában elkezdik a vakcinák keresztezését (Menedzsment Fórum)
AstraZeneca-vakcina után második oltásként Pfizer vagy Moderna jöhet.
jún. 2
12:09
Embertelen és megalázó körülmények között dolgoztattak vendégmunkásokat ezen a farmon (Blikk)
A holland munkafelügyeleti és idegenrendészeti hatóságok embertelen körülmények között élő vendégmunkásokat találtak egy vizsgálat során egy Linne település közelében fekvő farmon – írta szerdán az NlTimes holland hírportál.
jún. 2
12:09
Már 11 országgal kötött utazási megállapodást Magyarország (HírTV)
Védettségi igazolvány felmutatásával a magyar állampolgárok többek között Horvátországba, Szlovéniába, Montenegróba és Törökországba is utazhatnak.
jún. 2
12:09
Már ilyen táborba is küldheted a gyereket nyáron: érdemes sietni, nagyon fogynak a helyek (Pénzcentrum)
Idén nyáron ismét rendez honvédelmi táborokat a Magyar Honvédség - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
jún. 2
12:09
Mini konzultáció indul a budaiaknak (HírTV)
Mini konzultációt indít a Budán élő polgárok számára a 3-as választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje.
jún. 2
12:09
WMN-kvíz: Felismered a jeleket a térképen? (WMN)
Összekevered a térképen a műutat az autópályával? És a templom jelzését a gémeskúttal? Töltsd ki a kvízünket, és kiderül, mennyire ismered a térképek jelzéseit!
jún. 2
12:09
A mosómedvék kedvelik az emberi közelséget, egy szintig (Hamu és Gyémánt)
A kisebb, gyorsan szaporodó és fejlődő állatok kifejezetten gyakran fordulnak elő emberek közelében, viszont változhat a viselkedésük, ha túl sokat elpusztítunk a természetes élőhelyükből.
jún. 2
12:09
Jövőre kétszer annyi plusznyugdíj érkezik 13. haviként, mint idén (Demokrata)
Videó! Folytatódik a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítése – közölte Novák Katalin.
jún. 2
12:09
A Hardi felkészülten várja a pályázatok miatti fokozott érdeklődést (GépMax)
Online sajtótájékoztatót tartott a Hardi.
jún. 2
12:09
Elutasították Jakab Péter fellebbezését (Mandiner)
Marad a 9,6 millió forintos házelnöki büntetés.
jún. 2
12:09
Bejelentette az ellenzék: Alkotmánybírósághoz fordulnak az alapítványi lopás miatt, hatalmas tüntetés szerveződik (Nyugati Fény)
Eddig, és ne tovább!
jún. 2
12:11
Donáth Anna: A magyar helyzetet elemeztem Ivy League egyetemnek (Mandiner)
Végigveszem, hogyan jutott az orbáni rendszer a sokak által illiberálisként jellemzett állapotába.
jún. 2
12:15
Lett két új olimpiai kvótája Magyarországnak (Infostart)
Venyercsán Bence és Helebrandt Máté 50 kilométert fognak gyalogolni Japánban.
jún. 2
12:15
Lelepleződnek a titkok Máté Péterről (Blikk)
Ellentmondások és rejtélyek. Talán ez a két szó jellemzi leginkább a hatvanas évek ikonikus és legendás zenészének, Máté Péternek a személyiségét, életét és halálát. Összetéveszthetetlen, mély, rekedtesen búgó hangján felcsendülő örökzöld dalaiban ott lüktet minden fájdalma és öröme, ott rezonálnak vívódásai és kétségei, ábrándjai és illúziói, vágy
jún. 2
12:15
Drágult az olaj, egyből meg is ugrott az üzemanyagok ára (Agroinform)
Várhatóan az emelésnek lesz még folytatása.
jún. 2
12:15
Gy. Németh: szó sem lehet arról, hogy a kijelölt területen megépüljön a Fudan Egyetem (ATV)
A főpolgármester-helyettes az ATV Start című műsorában vázolta fel, hogy milyen felújítások következnek, illetve arról is beszélt, hogy a DK leszögezte, hogy a kijelölt területen nem épülhet meg a Fudan Egyetem.
jún. 2
12:15
Karácsony: Bízzunk benne, hogy az emberek hatalma erősebb, mint a hatalom emberei (444.hu)
Felavatták a Fudan Egyetem területének új utcanévtábláit.
jún. 2
12:15
A Tőzsdefelügyelet többször is figyelmeztette a Teslát, moderálják Elon Musk tweetjeit (Igényesférfi.hu)
Az SEC állítólag 2019-ben és 2020-ban is levelet írt a Teslának, rámutatva néhány tweetre, amelyet a korábbi megállapodásra való tekintettel a szervezet szerint az elektromos autógyártónak előzetesen ellenőriznie kellett volna.
jún. 2
12:15
Elutasították Jakab Péter fellebbezését, ki kell fizetnie a 9,6 milliós rekordbüntetést a ficsúrozásért (SzMo)
A Jobbik elnöke szerint színtisztán politikai döntés születik ügyében, hiszen a fideszes képviselőket nem büntették hasonló esetekben.

Keresés