A hibrid munkavégzés elterjedésével a dokumentumkezelésben is felgyorsult a digitális átalakulás. A legtöbb munkahelyen vegyesen, papíralapon és digitálisan is kezelik a különböző dokumentumokat, a vállalkozások 11,5 százalékánál azonban csak papíralapú a teljes folyamat. Egy online felméréséből kiderült, hogy a cégek többsége, azért napi szinten h
A holland miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcsra érkezve azt nyilatkozta: szerinte Magyarországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban, ha az ország kitart a pedofiltörvény mellett, amelynek egyes részei a gyerekek szexuális nevelésére vonatkoznak.
A világjárvány kezdete óta először telt házas versenyeket rendeznek a Forma–1-ben. Ausztria kezdi a sort, aztán Silverstone még nagyobb tömeggel fogadhatja a királykategóriát.
Hiába vezetett kétszer is a magyar válogatott, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.
A híresség mindenkit meglepett, amikor azt mondta, neves ügyvéd akar lenni, ráadásul úgy, hogy esze ágában sincs elvégezni az egyetemet. Mindebben ráadásul eddig titkolt szerelme még támogatja is.
Bár a jó irányba tett lépés, ugyanakkor kérdéses, hogy a magyarországi csődeljárások legfőbb problémáit képes lesz-e orvosolni a július 1-jén hatályba lépő új csődtörvény. A jogszabály vállalatokra gyakorolt várható hatásait elemezte Dr. Győrfi Attila, az Euler Hermes hitelbiztosító kár- és követeléskezelési igazgatója.
A hőkimerülés a hőártalmak olyan típusa, mely hosszabb idő, általában több nap alatt fejlődik ki. A klasszikus hőkimerülés hazánkban ritkán fordul elő, ám a hőpangásnak nevezett kórkép nálunk is kialakulhat.
Idén láttunk már közel 65 ezer dolláros bitcoint és 29 ezer dolláros bitcoint is, de kifejezetten nehéz feladat meghatározni, hogy pontosan mennyit érhet a legnépszerűbb kriptovaluta. A JP Morgan a sokat hangoztatott "digitális arany" elképzelés mentén haladva igyekezett mégis választ adni a kérdésre, és a kriptopénz, valamint az arany volatilitása
A sonkás-kukoricás pizza a magyarok kedvence, de van, aki a marhahús és az őszibarack találkozására esküszik. A legtöbben havi 5000 forintot szánnak az olasz eredetű finomságra, de a válaszadók negyede havi 15 000 forintot sem sajnál a pizzára – derült ki egy online kutatásból, amely közel 700 fő megkérdezésével vizsgálta pizzafogyasztási szokásain
Magyarország visszautasítja az elmúlt napokban több uniós tagállam kormánya által indított alaptalan támadást a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény miatt, mert a jogszabály nem a melegekről, hanem a gyermekekről, a gyermekek védelméről szól – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
A Holt-tengeri tekercsek a történelmi dokumentumok között nagyon fontosnak számító darabok. Kialakulásuk körülményei máig tisztázatlanok, ráadásul van egy térkép, amelyet képtelenek megfejteni a kutatók.
Nemrég tudtuk meg, hogy 16 év után befejezi pályafutását a Jóban Rosszban című sorozat. Ez az idő elég hosszú volt ahhoz, hogy bizonyos szereplők a szívünkbe lopják magukat. Emlékszel még, hogy miként is néztek ki a sorozat elején?
Összesen 16 törvényjavaslat szerepel a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által az Országgyűlés elnöke részére megküldött őszi törvényalkotási programban.
NAPI Hiába érte el bő két héttel ezelőtt ismét a 315.00 eurós ellenállási szintet a részvény árfolyama, nem sikerült azt áttörni, így azóta csökkenő pályára állt a grafikon, aminek köszönhetően jelenleg már az EMA(50)-es mozgóátlag támaszánál áll a jegyzés. Áttörés esetén folytatódhat az árcsökkenés, alternatív forgatókönyv lehet a visszapattanás,
NAPI Egy hajszálon függ technikai szempontból a részvény sorsa, hiszen nagyon kicsire van attól a grafikon, hogy áttörje a 30.00 eurós támaszt, és ezzel egy komoly és stabil árcsökkenés vegye kezdetét. Egyelőre azonban nem látszik, hogy mi tudná megfordítani az eddigi tendenciát, és valószínű, hogy az alsó Bollinger-szalag közelsége sem lesz ehhez
NAPI Bár tegnap komoly mínuszban is volt, összességében jó napot zárt a Siemens, ezzel pedig kritikus szinthez érkezett az árfolyam, hiszen ha az EMA(50)-es mozgóátlagot is áttöri a grafikon, akkor szabad lehet az út felfelé, legalább a 140.00 eurós ellenállásig. Támasz: középső Bollinger-szalag CCI(14) indikátor: semleges szint RSI(14) indikátor:
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a mai kormányinfón bejelentette: 5,5 millió beoltottnál - többek között - eltörlik a kötelező maszkhasználatot. De mikor is lesz ennyi beoltottunk? Tényleg levehetjük a maszkot mindenhol? És mit szól ehhez a virológus szakértő? Íme a válaszok!
Semmilyen korrekcióra nincs szükség, a törvény úgy jó, ahogy elfogadtuk - mondta az ATV kérdésére Gulyás Gergely a Kormányinfón a pedofilellenes törvényről. A miniszter szerint az azt bíráló EU-tagországok “meghamisították” a törvény szövegét, mert “ahogy az nem heterofób, úgy nem is homofób”.
Opitz Barbi élete 5 évvel ezelőtt változott meg teljesen, amikor megnyerte az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorát. A családja nagy árat fizetett a sikerért.
A magyar válogatott tegnapi hősies meccse után a miniszterelnök is kifejezte elismerését a csapatnak. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez egy nemzeti csapat, amely nemzeti mezben és lobogó alatt játszik.
A chiphiány miatt a következő két hétben csökkentenie kell a gyártásra kerülő autói számát a cseh vállalatnak is. Nem a Škoda az egyetlen gyártó, aki erre a lépésre kényszerül.
Havonta 15 bázisponttal emelhet az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők szerint, az év végére 1,5-1,8 százalékra nőhet az irányadó ráta.
A Mandiner kérdésére a kancelláriaminiszter elmondta: az Európai Parlament ma nem egy jó eszköz az integráció fenntartására, az Unió működésének elősegítésére, hanem maga a probléma. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás szólt arról is, hogy a fővárosban kialakult dugóhelyzet Karácsony Gergely megválasztásának következménye. Kérdésre kitért arra is: nin
A közúti motorozásban használatos védősisakokat adományozott Magyarország Kenyának az ENSZ közlekedésbiztonsági programjában - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek csütörtökön. A miniszter a rali-világbajnokság kenyai futamának megnyitója után a helyszínről úgy nyilatkozott, hogy a sisakok adományozásának ötlet
A magyar vállalkozások döntő többségét kitevő, 10 főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozások még a kis- és közepes vállalkozásoknál is kevésbé veszik igénybe a digitális szolgáltatásokat. A Századvég friss kutatása szerint a járvány idején nem változtak jelentősen a legkisebb vállalkozások szokásai és attitűdje, ami mind a vállalkozások, mi
A kormánypárti Civil Összefogás Fórum az újabb menettel a Gyurcsány Ferenc által vezetett „állami terror” 15. évfordulójára akar emlékezni és emlékeztetni.
Mostantól 100 százalékban megújuló energiaforrásokból fedezi európai működésének energiaellátását a Vodafone, beleértve a mobil, illetve vezetékes hálózatok, az adatközpontok, a kiskereskedelmi egységek, valamint az irodák energiaigényét. A vállalást az európai leányvállalatok közül a Vodafone Magyarország teljesítette először, jóval a cégcsoport t
Magyarország néhány éven belül élen járhat az ökológiai gazdálkodásban, ezt a Vidékfejlesztési Program (VP) pályázati forrásai is elősegítik – hívta fel a figyelmet a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., a magyarországi ökológiai gazdálkodók 90 százalékát, mintegy 4500 termelőt minősítő, egyetlen hazai tulajdonú ellenőrző és tanúsító szervezet.
Ló, oroszlán, őzike – a művészetben a különféle állatoknak más és más a szimbolikus jelentésük, ugyanakkor a való életre is igaz, hogy az ember-állat viszony többről árulkodik, mint ami a felszínen látható. Személyiségről, világnézetről, vágyakról. A Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámának cikkéből szemezgettünk.