Májusban a francia elnök afrikai vezetőkkel és multilaterális hitelezőkkel találkozott, hogy megoldást találjanak a világjárvány által sújtott afrikai országok gazdaságának finanszírozására.
Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely mára az egyik legjobban működő hivatallá vált Magyarországon, a kitűzött célokat sikerrel teljesítette - jelentette ki Varga Mihály Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén mondott beszédében a Pénzügyminisztérium
Helyes döntés volt, hogy Magyarország a kölcsönös tiszteletre építette a külpolitikáját, mert ez tette lehetővé Oroszországból és Kínából is életmentő, koronavírus elleni vakcinák vásárlását - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a
Még ebben az évben új mérföldkőhöz érkezik az űrkutatás, hiszen elkezdenek kísérletezni egy új anyaggal. Így aztán lehetséges, hogy hamarosan a pályára állított műholdak alapanyagait a szomszédos barkácsboltban is beszerezhetnénk.
Hölvényi György (Kdnp) szerint a jelentés hivatkozási alap kíván lenni majd ahhoz, hogy az EP radikális baloldali többsége beleszólhasson a szigorúan tagállami hatáskörökbe.
A főpolgármester az Azonnalinak adott interjújában Zuglóról, Tóth Csabáról és Hadházy Ákosról beszélt: elmondta, "őszintén sajnálja", hogy Hadházy elindul a választáson.
A New York-i bíróság New York állam területén felfüggesztette csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnök személyes ügyvédje, Rudy Giuliani engedélyét a 2020-as elnökválasztással kapcsolatos nyilatkozatai miatt.
Megszületett a megállapodás az 1200 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztésről, amelyben végül az előzetes hírekkel ellentétben magas lesz az új források aránya - írja a Reuters. Az elnök maga jelentette be az alkut republikánus és demokrata szenátorokkal az oldalán.
A magyar válogatott szenzációs Eb-szereplését szerdán is kiemelt fogadói érdeklődés övezte. A mérkőzéshez kapcsolódóan a Tippmixen és a Tippmixprón összesen közel 1 millió 200 ezer tipp érkezett, és majdnem 575 millió forint került kifizetésre. Az elmúlt közel két hetet összegezve elmondható, hogy a válogatott mindhárom Eb-csoportmeccsére 1 millió
A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendellenesség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.
Egy új tudományos jelentés szerint lehetséges, hogy kozmikus szomszédságunkban 29 olyan bolygó is található, amelyekről az idegen életformák potenciálisan láthatják és hallhatják az emberiség létének bizonyítékait.
A lakosság egyharmadát oltották be eddig Montenegróban, a hivatalos adatok szerint csütörtökig a nagykorúak 32,6 százaléka kapta meg eddig valamely védőoltás legalább egy adagját, az oltakozás azonban lassan halad, ugyanis fél év alatt a 620 ezres országban eddig mindössze valamivel több mint 149 ezer embert oltottak be.