A koronavírus-járványtól függetlenül idén nyáron is jelentős turistaforgalomra kell számítaniuk hétvégenként a Horvátországba utazóknak vagy onnan érkezőknek - hívta fel a figyelmet szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).
A Lánchíd-felújítás előkészítésének részeként függesztett állványzatot építenek, emiatt csütörtök, péntek és szombat éjszaka lezárják a Budai alsó rakpartot a Döbrentei tér és a Halász utca között - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.
Valter Attila, minden idők legeredményesebb magyar kerékpárosa tegnap tért haza Olaszországból, a Giro d'Italia versenyről, melyen a 14. helyezett lett.
Újabb vádakat ugyan nem merültek fel a volt megasztárossal szemben, de felmerültek olyan szempontok, amelyek miatt Fekete Dávid nem védekezhet szabadlábon.
Az ország legnagyobb közéleti hetilapjának vezetését Jakus Ibolyától Gergely Márton veszi át július 1-től. Jakus Ibolya hét éve tölti be a felelős szerkesztői pozíciót.
A szabadtéri sütögetés jó társaságban remek nyári program. Kell hozzá sok finom hús, hal, saláta és egy kis sütemény is. Most egy mennyei marhahúspogácsa receptjét hoztuk el.
Ausztráliában már meghaladta a válság előtti szintet a gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben, miután a háztartások és a vállalatok optimistán tekintenek a jövőbe, ami támaszt nyújt a fogyasztásnak és a beruházásoknak egyaránt. Az ország vasszigorral lépett fel a koronavírus-járvány ellen, elkerülve az egészségügyi katasztrófát - ami szint
A Richter Japánra és Tajvanra is kiterjeszti az általa felfedezett cariprazine forgalmazására az AbbVie-val fennálló licenc-megállapodást - közölte a gyógyszergyártó társaság szerdán az MTI-vel.
A Telex kérdezte a kormánytagokat a Karmelitánál, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat a kínai állam kárvallottjairól nevezte el a Fudan Egyetemnek kijelölt területet övező utcákat.
Létezik Magyarországon egy iskolai program, melynek önkéntesei arra vállalkoznak, hogy hiteles információkat adjanak arról a fiataloknak, hogy milyen melegként élni.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) különleges ajánlattal rukkolt elő a tömegközlekedő utasoknak: a júniusban érvényes BKK–bérlet 20% kedvezményt biztosít a Budapest Gyógyfürdői által üzemeltetett fürdőkbe és strandokra, amennyiben online vásárolunk…
35 véletlenszerűen kiválasztott belhoni és külhoni magyar látható azokon a plakátokon, amelyek a Minden magyar számít! köztéri kiállításon lesznek láthatók a Budapesten, a Reformátorok terén.
2019 novemberében a Disney+ rögtön egy olyan, sokak által várt nyitócímmel indult el, mint a The Mandalorian, később pedig további Star Wars és Marvel sorozatoknak köszönhetően még erősebb lett a kínálat. Az egeres cég online videótára még a vártnál is népszerűbb, hiszen már meghaladta világszerte a 100 milliós előfizetői számot és 59 országban elé
Miközben az európai országok gyakorlatilag latorállammá minősítették le Fehéroroszországot, az egyik bíróságon nyakon szúrta saját magát egy ellenzéki aktivista. Aljakszandr Lukasenka elnök közben felfedte, milyen bizalmas anyagok lapultak a Putyin-találkozóra magával vitt aktatáskában.
Újabb vádak ugyan nem merültek fel a volt megasztárossal szemben, de felvetődtek olyan szempontok, amelyek miatt Fekete Dávid nem védekezhet szabadlábon.
Az 1957-ben alapított HARDI International A/S vállalat és gyártmányai hazánkban is jól ismertek, gazdag típuskínálattal rendelkeznek, és ma már 100 országban vannak jelen. Folyamatos fejlesztéseiknek köszönhetően biztosítják a növényvédő szerek hatékony, precíz és pontos kijuttatását.
Lesöpörte az asztalról az életpárti NGO-k állásfoglalását az EP szakbizottsága, progresszív ideológiáktól vezérelt "radikális" és "szélsőséges" abortusz-határozatáról szavazhat az Európai Parlament.
Régóta viták tárgyát képezi, milyen hatással lehet gyerekeinkre, ha éjt nappallá téve a mobil, a tévé vagy a számítógép képernyőjét bámulják. Számos tanulmány bizonyította egyértelműen, hogy a képernyő előtt töltött túl sok idő különféle egészségre és fejlődésre káros hatással járhat a gyermekek és kamaszok számára. De vajon mit lehet tenni a jelen
Romániában megkezdődött szerdán a 12 évet betöltött kiskorúak koronavírus elleni oltása a Pfizer által gyártott vakcinával, miután a hazai egészségügyi hatóságok az Európai Gyógyszerügynökség pénteken kiadott ajánlására alapozva jóváhagyták az eddigi 16 éves korhatár további csökkentését.
Andrej Pivovarovot egy Facebook-bejegyzésre hivatkozva vették őrizetbe, de az aktivista szerint a valódi ok az, hogy el akart indulni az őszi választásokon.
Tóth Laura modellként és műsorvezetőként is nagy sikereket ért el korábban. Az utóbbi években nagy fába vágta a fejszéjét, és mint belsőépítész kamatoztatta kifinomult ízlését. Munkája során sokszor találkozott azzal a problémával, hogy hiányzott a tökéletes lakberendezéshez egy-két, az ő ízlésének megfelelő tárgy, így most egy profi csapattal telj
Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt.