2021. május 5. szerda

máj. 5
13:06
Még jobban felpörgetné a digitalizációt a Google (MMonline)
A Google ma új kezdeményezést jelentett be, amelynek célja a digitális átalakulás, valamint a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülés elősegítése. A ‘Grow Hungary with Google’ keretében a vállalat partnereivel közösen számos díjmentes eszközt, programot, speciális útmutatót és együttműködést kínál vállalkozók, startupok és magánszemélyek tá
máj. 5
13:06
Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat (Demokrata)
Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon.
máj. 5
13:06
Itt vannak a történelem érettségi megoldásai! (Mandiner)
Rövidesen videóban is bemutatja a megoldások részleteit a Sulilife.
máj. 5
13:06
A közmédia kedvenc virológusa szerint a kínai vakcinával oltottak ötödének lesz szüksége harmadik oltásra (Nyugati Fény)
De az már lehetőleg ne kínai legyen.
máj. 5
13:08
Viccnek indult, de már nem az - A Dogecoin már jóval nagyobb, mint a teljes magyar tőzsde (Portfolio)
Számtalan példát lehetne arról mondani, hogy minek az állatorvosi lova az egyébként poénnak indult kriptodeviza, a Dogecoin. Extrém tünete a globális likviditásbőségnek, a befektetői hozaméhségnek, de akár annak is, hogy az érték már egyre kevésbé számít, vagy hogy a mémek irányítanak mindent, és hogy egy-egy guru elejtett félmondata vagy tweetje h
máj. 5
13:12
Sinopharm: ezt üzeni a WHO értékelése (WebBeteg)
A WEBBeteg.hu Dr. Szabó Zsuzsanna segítségével értékelte, mit üzen a WHO (Egészségügyi Világszervezet) Sinopharm-vakcinával kapcsolatos friss jelentése.
máj. 5
13:12
Mutatjuk, mikor tér vissza a kora nyárias idő (Háziállat)
Egészen szombatig változékony, szeles, több alkalommal csapadékos időre kell számítanunk. Vasárnaptól anticiklon helyeződik fölénk, erős melegedés veszi kezdetét.
máj. 5
13:12
Szerbiában 25 eurót kapnak, akik beoltatják magukat (ATV)
Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
máj. 5
13:12
A Zoom vezérigazgatójának zseniális válasza a Zoom-fáradtságra (Igényesférfi.hu)
A vezérigazgató személyes rekordja 19 Zoom-meeting egyetlen nap leforgása alatt.
máj. 5
13:12
Országos tisztifőorvos: Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni (Demokrata)
A regisztráltak jelenleg AstraZeneca-, Sinopharm- és Szputnyik vakcinákra tudnak időpontokat foglalni. Videó!
máj. 5
13:14
Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni (WebBeteg)
Már Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
máj. 5
13:14
Operatív törzs: vádemelést javasol a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben (Demokrata)
A széles körben terjesztett kijelentések alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák. Videó!
máj. 5
13:18
A babaváró támogatást és a csokot érintő kérdésekre válaszolt Novák Katalin (Infostart)
A tárca nélküli miniszter különböző élethelyzetekben lévő családok érdeklődésére reagált a közösségi oldalán.
máj. 5
13:18
Olaszországba mennél nyaralni? Orosz és kínai oltással nem lesz könnyű (Portfolio)
Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek esetében eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget - számoltak be erről az olasz lapok szerdán.
máj. 5
13:18
Nyugat-Szlovákiára másodfokú riasztást adtak ki erős szél miatt (Háziállat)
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet első- és másodfokú riasztást adott ki erős szél miatt. Az erős szél mellett az ország nagy részén viharokra is lehet számítani.   A másodfokú, narancssárga riasztást a Pozsonyi, Nagyszombati, Nyitrai, valamint a Trencséni kerület néhány járására adták ki. A meteorológusok szerint a széllökések ereje a 85–95 km/ó
máj. 5
13:18
Szerbiában 25 eurót kap, aki beoltatja magát (444.hu)
Akik pedig nem oltatják be magukat, és megfertőződnek, nem kaphatnak fizetett betegszabadságot.
máj. 5
13:18
Ma van Napóleon halálának 200. évfordulója (Promotions)
Bonaparte Napóleon hosszú betegség után a Szent Ilona-szigeti Villa Longwoodban halt meg 1821. május 5-én – nézd meg galériánkat a hírhedt hadvezérről!
máj. 5
13:20
Koronavírus: Szerbiában 9000 forintnyi jutalmat kapnak, akik beoltatják magukat (Portfolio)
Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
máj. 5
13:24
Bértámogatás: napokban érkezik a májusi kompenzáció (Piac és Profit)
Idén már 30 ezernél több, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozás kapott bértámogatást 176 ezer munkavállalója megtartásához. Az előlegként folyósított májusi bérkompenzáció a napokban érkezik meg a cégekhez.
máj. 5
13:24
Elhagyja a Dunaszerdahelyt a magyar válogatott futballista (Infostart)
A középpályás sérülése miatt nem lát esélyt arra, hogy ott legyen az Európa-bajnoki keretben.
máj. 5
13:24
Jól lőtte be az árakat a Stellantis, vitték is a modelljeit (autopro)
Az első negyedévben az autóipar teljesítményét világszerte hátráltató alkatrészhiány ellenére is növelni tudta termelését és az értékesítési árbevételét a Stellantis.
máj. 5
13:24
Dezső András kémekről és titkos játszmákról ír harmadik könyvében (Könyves Magazin)
Dezső András ősszel megjelenő, harmadik könyvében a hazai titkosszolgálatok és a Magyarországon is aktív külföldi titkosszolgálatok világába vezeti be az olvasót.
máj. 5
13:24
Ezermilliárdokat igényeltek a vállalkozások az Nhp Hajrában (MMonline)
A Növekedési hitelprogram hajrá (Nhp Hajrá) tavaly áprilisi kezdete óta több mint 34 ezer vállalkozás csaknem 2200 milliárd értékben kötött hitel- és lízingszerződést a program keretében a múlt hónap végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közlése szerint. A megkötött szerződések jelenlegi összegét a jegybank megközelítőleg 2400 milliárd forintra becsül
máj. 5
13:24
Már a Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni (Növekedés)
Már Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
máj. 5
13:24
Dobrev Klára: Ha győzünk, azonnal visszahozzuk a svájci indexálást a nyugdíjszámításnál! (Nyugati Fény)
Plusz egyszeri 150.000 forintot kapnak a nyugdíjasok kárpótlásul azért, amit Orbánék miatt vesztettek.
máj. 5
13:30
Gigantikus lepkét találtak egy délkelet-queenslandi általános iskola mellett (ATV)
A farontó lepkefélék családjának egy gigantikus tagját fedezték fel egy délkelet-queenslandi általános iskola szomszédságában.
máj. 5
13:30
Hont András: Balavány Györgynek nem erőssége a memória (Mandiner)
Ezt a típust valahol a gyáva féreg és a hazug disznó között kell keresni.
máj. 5
13:32
Szöllősi György: A mai főpolgármester el sem ment a stadionavatóra (Mandiner)
Az 2019-ben elkészült szuperstadion neve Puskás Aréna, amit követnie illene a megálló nevének.
máj. 5
13:34
A Jobbik Szabó Tímeát támogatja Óbudán (Mandiner)
Az MSZP, a Párbeszéd és már a Jobbik is a Párbeszéd alelnökét támogatja az előválasztáson a fideszes jelölttel szemben.
máj. 5
13:36
Eljött az idő, hogy a fiatalok is rámenjenek az oltásra - íme minden tudnivaló (Infostart)
Az időpontfoglalásra még egy kicsit várni kell, de azok is regisztrálhatnak, akiknek csak közeleg a 16. születésnapjuk.
máj. 5
13:36
Évek óta nem látott szinten a súlyos éhezés (ProfitLine)
Ötéves rekordot döntött 2020-ban azok száma, akik a súlyos éhezés miatt azonnal életmentő segítségre szorulnak – olvasható egy nemzetközi összefogásban készült jelentésben.
máj. 5
13:36
Megőrültek a magyarok? Ilyet még soha nem láttunk a lakáshiteleknél (Portfolio)
Még soha nem vett fel a magyar lakosság egyetlen hónap alatt 100 milliárd forintnál nagyobb összegben lakáscélú hitelt. Idén márciusban, a járványügyi korlátozások legkeményebb hónapjában (!) azonban sikerült átlépni ezt a bűvös határt. Ráadásul úgy, hogy a felújítási hitelekből az állami kamattámogatás második hónapjában még csak 6,7 milliárd fogy
máj. 5
13:36
Operatív törzs: a tervek szerint a jövő hét második felétől indulhat a 16-18 évesek oltása (ATV)
Müller Cecília egyelőre arra kérte a fiatalokat, hogy regisztráljanak az oltásra, és a későbbiekben ők is foglalhatnak időpontot az EESZT oldalán keresztül.
máj. 5
13:36
Így telnek a napok a bizarr kisvárosban, ahol mindenki ugyanabban az épületben lakik (Femcafe)
Egy fedél alatt fekvő városnak is nevezik az alaszkai Whittiert, ugyanis a település csaknem teljes lakossága egyazon épületen osztozik.
máj. 5
13:36
Will Smith is politikai karriert fontolgat, noha „élete legrosszabb formájában” van (Promotions)
Will Smith elárulta, hogy a koronavírus miatt élete eddigi legrosszabb formájába került.
máj. 5
13:36
Korrupciós botrány: komoly változtatásokat ígérnek a Golden Globe vezetői (Hamu és Gyémánt)
A Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (Hfpa) jelentős változtatásokat jelentett be a szervezettel kapcsolatban.
máj. 5
13:48
Új kommunikációs csatornát indított Donald Trump (HírTV)
Elindult Donald Trumpnak a Twitterhez hasonló üzenőfala, amelyen az aktuálpolitikával kapcsolatos kommentárjait lehet majd olvasni, amelyeket a követők megoszthatnak a Twitteren és a Facebookon.
máj. 5
13:48
Új erőre kapott a vírus a legnagyobb átoltottsággal bíró országban (Infostart)
Újraindult a koronavírus-járvány a Seychelle-szigeteken, abban az országban, amelyben arányaiban a világon a legtöbb embert oltották be kétszer a vírus ellen.
máj. 5
13:48
A PayPal saját stabilcoinjáról pletykálnak (Kripto Akadémia)
A The Block névtelen forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a PayPal egy saját stabilcoin kifejlesztésén kezdett dolgozni. A projekt jelenleg az “exploratory” vagyis a felfedezés, tapogatózás fázisában van. A The Block négy forrásra hivatkozva megírta, hogy a PayPal már egyeztetni…
máj. 5
13:48
Müller Cecília érdekes dolgokat mondott a védettségről (Portfolio)
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján azt mondta, hogy akkor sem kell megijedni, ha valakinek két oltás után sincs megfelelő mennyiségű ellenanyag a szervezetében, ettől még védett. Különösen érdekes, hogy arról is beszélt később, ha enyhe lefolyású koronavírus-fertőzés után alacsony az ellenanyagunk, akkor kevésbé
máj. 5
13:48
A NER kedvelt „biztonságpolitikai szakértője” szerint rengeteg az áruló a kormányoldalon (444.hu)
Az egykori III/I-es Földi László mára a kormányoldal 'expanding brain' mémgenerátorává lépett elő.
máj. 5
13:48
Az USA is bejelentkezett a csipgyártó piac 30 százalékára (Bitport)
Ez az Unióval együtt már 50 százalék lenne. Van ennek realitása?
máj. 5
13:48
Meghekkelte az Instagram rendszerét, így ment neki a Signal a Facebooknak (Forbes)
A felhasználók adatainak védelme fölött csap össze a Signal és a Facebook. A Signal odáig ment, hogy a Facebook saját adatvédelmi politikáját hekkelte meg és mutatta meg a felhasználóknak, mennyit
máj. 5
13:54
Sikeres a pályázat – több mint 11 ezer eurót már kiosztottak (Piac és Profit)
Már több mint 1000 gazdálkodó nyert támogatást a kisüzemi pályázaton - közölte Nagy István agrárminiszter.
máj. 5
13:54
Már négy között Hanga Ádám a Barcelonával az Euroligában (Infostart)
A Zenitet győzték a negyeddöntőben öt mérkőzésen.
máj. 5
13:54
Dobrev: Kárpótolni fogjuk az időseket az elmúlt 10 évért (ATV)
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje azt ígéri, hogy amennyiben 2022-ben a jelenlegi ellenzék alakíthat kormányt, akkor újra bevezetik a nyugdíjak svájci indexálását.
máj. 5
13:54
Deutsch: Magyar Gábor egy virtigli baloldali politikai aktivista (ATV)
A Fidesz európai parlamenti képviselői levéllel fordultak az Európai Bizottsághoz, mert álláspontjuk szerint a bizottság Magyar Gábor személyében egy "virtigli baloldali politikai aktivistát" nevezett ki a Magyarországgal foglalkozó idei jogállamisági jelentést előkészítő delegáció kapcsolattartójának - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai
máj. 5
13:54
Közel harmadával nőtt az új lakások száma az első negyedévben (MMonline)
Az első negyedévben 6153 új lakás épült a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint, 28,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Az átadott lakások száma elsősorban Budapesten nőtt, ahol 2708 lakást v
máj. 5
13:54
Deutsch Tamás: Egy virtigli baloldali aktivistát nevezett ki a Bizottság (Demokrata)
„Egy virtigli baloldali politikai aktivistát” nevezett ki az Európai Bizottság a jogállamisági jelentés kapcsolattartójának – közölte Deutsch Tamás.
máj. 5
13:54
Fidesz: bírságra van pénze a fővárosnak (Demokrata)
7 millió 200 ezer forintot fizetett ki a BKK (Budapest Közlekedési Központ) csak idén bírságra.

Keresés