2021. május 4. kedd

máj. 4
9:48
Újranyit a világ, kiszabadulnak az emberek - Ezekkel a részvényekkel lehet rajta pénzt keresni (Portfolio)
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője hétfőn arról beszélt, hogy a befektetőknek a gazdaság újraindulásával a szabadtéri tevékenységekhez, például a kempingezéshez és a csónakázáshoz kapcsolódó részvényeket kellene közelebbről megvizsgálniuk.
máj. 4
9:54
Koronavírus: biztató magyar adatok jöttek ki (Piac és Profit)
Ezúttal mindösszesen 726 új fertőzöttet találtak.
máj. 4
9:54
Elképesztő: megjelent a legendás magyar író 750. (!) könyve (ATV)
Nemere István korábban a hvg.hu-nak azt mondta: szerinte a mennyiség nem feltétlenül megy a minőség rovására.
máj. 4
9:54
Az I. világháború előtt mért hidegrekord dőlt meg hajnalban (Infostart)
Zabaron, szokás szerint.
máj. 4
9:57
Legalább a dalok már a nyarat hozzák – ezeket hallgattuk áprilisban (SzMo)
Fluor szomorúan sétál, a Halott Pénz pár naponta ontja magából a slágereket, Szilárd pedig rajzfilmfigurává változott. Többek közt, ezeket hallgattuk a hónapban.
máj. 4
9:57
Idén sem lesz Oktoberfest Münchenben (MMonline)
A koronavírus-világjárvány miatt tavaly után az idén is elmarad a müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja. Az Oktoberfest “a legglobálisabb fesztivál”, amelyre a világ minden sarkából összesereglenek emberek Münchenben, ezért a fertőzésveszély miatt az idén is muszáj nélkülözni – írja beszámolójában az MTI. Jövőre viszont már ismét
máj. 4
9:57
Közel 30 ezer tanuló tehet érettségit idén a technikumokban (Demokrata)
A második napjánál tartó érettségi vizsgaidőszakban mintegy 28 900 tanuló adhat számot tudásáról a szakképző intézményekben.
máj. 4
9:57
Kampány indult azért, hogy kötelező legyen a koronavírus elleni oltás Magyarországon (Nyugati Fény)
Ha a gyerekeinket beoltathatjuk, akkor a felnőtteket miért nem? -- teszik fel a kérdést.
máj. 4
9:59
Előre le van zsírozva az ellenzéki előválasztás? (Demokrata)
Még el sem kezdődött, de már most üres ígéretnek bizonyul a baloldali előválasztás. Ellenzéki szavazók döntése helyett háttéralkuk köttetnek.
máj. 4
10:00
Hirtelen nagyot zuhant az új fertőzöttek száma (Menedzsment Fórum)
Egyre biztatóbb hírek jönnek járványfronton.
máj. 4
10:00
Három hónapja nem volt ilyen kevés új fertőzött, mint tegnap (Privátbankár)
Lélegeztetőgépen is egyre kevesebben vannak. Itt a friss koronaadat.
máj. 4
10:03
Cukormentes tiramisu receptet mutatunk (Hamu és Gyémánt)
Íme, egy egyszerű, cukormentes tiramisu, amely 20 perc alatt elkészül.
máj. 4
10:03
Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre adják az adó 1+1 százalékát (Növekedés)
A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek.
máj. 4
10:03
Francesca Rivafinoli: Uniós ismeretek dékás szavazóknak (Mandiner)
Már csak be kell húzni az ikszet a Klárára, és csönget is a postás a luxemburgi jóléttel.
máj. 4
10:03
Dagad a botrány: Nyomoz a rendőrség a fideszes képviselő barátjának tenderei miatt, amelyeket a képviselő körzetében nyert el (Nyugati Fény)
Nem biztos, hogy árt a jó kapcsolat.
máj. 4
10:06
Megállt a koronavírus koncentráció csökkenése a szennyvízben (WebBeteg)
A 17. héten a szennyvízminták koronavírus eredményei erős ingadozást mutatnak, a korábbi heteket jellemző csökkenés megállt.
máj. 4
10:06
Káoszba fulladhat a hitelmoratórium vége (ProfitLine)
Ha a jogszabályi környezet nem változik, a hitelmoratóriumban résztvevő cégek fizetési haladéka jóval hamarabb járhat le, mint ahogy a vállalkozás működése, jövedelemtermelő képessége helyreállna. Ráadásul a közelgő, június 30-i dátum egyszerre érinti majd az összes, a moratóriumot igénybevevő hazai céget, amire a banki kapacitásokat sem biztos, ho
máj. 4
10:06
Viharos vizeken – a reflációs kockázatok emelkedése nem okozott turbulenciát a magyar állampapírpiacon (Portfolio)
2021 év eleje óta a fejlett gazdaságokban megemelkedett az infláció alakulásával kapcsolatos bizonytalanság, felerősödtek az inflációs várakozások, reflációs kockázatok a gazdaságok újranyitása és a jelentős amerikai fiskális élénkítés kapcsán. Mindez a globális kötvénypiacokon tőkekivonáshoz és a hozamok növekedéséhez vezetett. A magyar állampapír
máj. 4
10:06
Alapjogokért Központ: A Fidesz kormányzása óta folyamatosan csökken a mélyszegénységben élők száma (ATV)
Erősödik a szociális biztonság Magyarországon - írta a keddi Magyar Nemzet.
máj. 4
10:06
Így nyitottak a budapesti és vidéki fürdők: nem sikerült gördülékenyen az újraindulás (Pénzcentrum)
Május 1-jén megkezdhették a nyitást a fürdők is, azonban Sánta Tibor elmondása szerint ez nem mindenkinek megy egyről a kettőre. A a termalfurdo.hu főszerkesztője a forgalomról és a járványügyi intézkedésekről is beszélt
máj. 4
10:06
7 tipp, hogy megtanuld elengedni a dolgokat (Glamour)
Téged is gyakran kerülgetnek olyan gondolatok, hogy milyen döntéseket hoztál volna meg másként a múltadban. Lehet ez egy el nem fogadott ösztöndíj, egy bántó szó vagy egy elmulasztott találkozó, egy dolog közös bennük: már elmúltak. Szinte minden embernek vannak az életében olyan momentumok, amikre ma talán nem szívesen emlékszik vissza, és bántja,
máj. 4
10:06
A nyár kedvenc frizuratrendjei - egyszerűek, gyorsak és dögösek (Femcafe)
Nyáron a melegben az egyszerűen és gyorsan elkészíthető, mutatós, mégis kényelmes frizurákat részesítjük előnyben. Szerencsére az idei trendek mind hódolnak ezeknek a feltételeknek.
máj. 4
10:06
Ennyivel dobja meg a lakás árát a panelprogram (Forbes)
A korszerűsített lakások árát tíz százalékkal is megdobhatja a felújítás, de például az egyedi mérőórák beépítése nem mindenhol számít ugyanannyit.
máj. 4
10:09
Maradandó (Demokrata)
Neil Young: Young Shakespeare, Magneoton/Warner, 2021
máj. 4
10:11
Hatásvadász (Demokrata)
A Pásztor – magyar filmdráma, 2019, megtekinthető a Filmio kínálatában
máj. 4
10:12
Tovább pörög a Novis-ügy: nem fektette be az ügyfelei összes pénzét az életbiztosító (Portfolio)
A szlovák nemzeti bank (NBS) kötelezte az – itthon határon átnyúló szolgáltatóként működő – Novis Biztosítót, hogy ügyfelei díjait a szerződésben foglaltak szerint fektesse be. A Novis ugyanis tavaly nyolc hónapon át a nyilvántartott ügyfélszámla-egyenlegeknél kisebb arányban fektette be szlovákiai és külföldi biztosítottai befizetéseit - olvasható
máj. 4
10:12
Így készíts csodás márványos, rózsakvarc körmöket magadnak (Glamour)
A manikűröknek manapság ahhoz, hogy trendivé váljanak, sokkal többet kell tudniuk egy szép színnél. Éppen ezért ajánljuk figyelmedbe a márványos körömlakk-trendet, ami ugyan már évek óta hódít, de a 2021-es Oscar-gálán ismét visszatért, ráadásul Halle Berry kezén, és ennek köszönhetően ismét felkapott kérés lett a körömszalonokban.
máj. 4
10:12
Sorozatok, halmazok és szögek a matekérettségi első részében (SzMo)
Egy szaktanár szerint nem nevezhető kedves feladatsornak az idei, vannak benne trükkök.
máj. 4
10:13
Hivatásos jazzrajongó (Demokrata)
Márton Attila: Hegyvidéki muzsika, Gramofon könyvek, 2020
máj. 4
10:18
Így híztak a sportmodellek az évtizedek alatt (Auto Pult)
Szerkesztőségünknél éppen most vendégeskedik a vadonatúj BMW M4: a zöld kupé minden eddiginél erősebb, nagyobb és egyben nehezebb is. Aktuális cikkünknek éppen ő a múzsája. Górcső alá vesszük, hogyan változott a leghíresebb sportmodellek súlya az évtizedek alatt.
máj. 4
10:18
Így készül a kormány a 2050-es klímacélokra (Portfolio)
A kormány részéről is folytatódik a klímasemlegességi cél felé történő elmozdulás, kidolgozás alatt áll a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia, ami a 2050-es klímacélok elérhetőségének kereteit határozza meg, valamint több támogatás és banki termék részletszabályainak kidolgozása, illetve uniós források lehívásának előkészítése is zajlik – mondta Ste
máj. 4
10:18
Teljesen kikelt magából Shane Tusup egy focimeccsen (ATV)
Az esetről videófelvétel is készült.
máj. 4
10:18
Ezekkel a kihívásokkal találkoztak a diákok a mai matekérettségin - íme a feleadatsor (Femcafe)
Számtani sorozatok, valószínűség- és százalékszámítási feladatok tették próbára a középiskolás érettségizők tudását ma délelőtt.
máj. 4
10:21
Botrányosan hangos az ágyban, a szomszédok is megszólták már a színésznőt (Promotions)
A legkínosabb pillanatokat a barátai mamáival szemben kellett emiatt átélnie.
máj. 4
10:21
Megugrottak az ingatlanpiaci befektetések (MMonline)
A magyarországi ingatlanpiaci befektetések értéke 179 millió euró volt az első negyedévben, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál – derül ki a CBRE, a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata összesítéséből. Az év első három hónapjában kizárólag magyar befektetők zártak vételi tranzakciókat. Az első negyedéves adatok a
máj. 4
10:21
Gyermekekre és állatmenhelyekre szánják legtöbben adójuk 1 százalékát (Demokrata)
Legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják az adóforintokat.
máj. 4
10:21
Gregorio Luri: Soha nem szabad megsértődni a valóságra (Mandiner)
A feministák azt gondolják, hogy amit képviselnek, az tökéletes. Interjú.
máj. 4
10:21
A kormánymédia arról cikkez, hogy Orbánnak köszönhetően egyre kevesebb a mélyszegénységben élő magyar (Nyugati Fény)
No comment-rovatunk következik.
máj. 4
10:24
Egyre többen választják itthon a magánklinikákat a szüléshez (Piac és Profit)
Örömteli év volt a tavalyi születésszám tekintetében hazánkban, hiszen megfordult a 2017-óta tartó lejtmenet. Budapesten azonban továbbra is csökkenés volt tapasztalható. A főváros abban is eltér az ország többi részétől, hogy az anyukák egyre gyakrabban választják a magánkórházakat. Ez a tendencia várhatóan tovább fog erősödni az egészségügyi szol
máj. 4
10:24
Éjfélkor lejár Benjamin Netanjahu kormányalakítási megbízatása (Infostart)
12 év után ellenzékbe kerülhet a Netanjahu vezette jobboldali Likud párt, ha a Netanjahut ellenző, és erősen megosztott tábornak a következő hetekben sikerül a Likud nélkül koalíciós kormány felállítania.
máj. 4
10:24
Az EU vakcinákat küld a nyugat-balkáni országokba (Portfolio)
Az Európai Unió (EU) két hét múlva 651 ezer adag vakcinát szállít a nyugat-balkáni országokba a koronavírus ellen - írta a helyi sajtó kedden, Várhelyi Olivérre, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagjára hivatkozva, aki egy nappal korábban balkáni körútja első állomására érkezett Belgrádba.
máj. 4
10:24
Meleg, napos, de szeles idő várható (Háziállat)
Kedden alapvetően kellemesen napos idő várható, csak néhol mutatkozik felhősnek az égbolt. A reggeli órákban ködképződésre, az alföldön helyenként akár kisebb talajmenti fagyra is számíthatunk. Napközben a kezdeti -3 és 5 fokról 15 és 22 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála – a délnyugati járásokban lesz a legmelegebb.     Kezdetben gyenge
máj. 4
10:24
A Wegmann automotive a Jungheinrich automatizálási megoldását választotta (autopro)
A Jungheinrich új logisztikai központot épít Würzburg mellett a Wegmann automotive számára, ahol Mias felrakógépek és önvezető targoncák segítik a hatékony munkavégzést.
máj. 4
10:26
Mérgezik a tengereket – semmit sem ért a szabályozás? (Piac és Profit)
Az alacsony kéntartalmú üzemanyagok használata helyett a nagy hajótársaságok kiszűrik és az óceánba eresztik a szennyezőanyagot a hajók kipufogógázából, vízben lebegő szeméttelepeket hozva létre a kikötőkben, főleg a Karib-tenger térségében és Floridában.
máj. 4
10:28
Újranyitott üzleteket ellenőriztek – mivel volt a legtöbb gond? (Piac és Profit)
Lassan egy hónapja annak, hogy újranyithattak a nem napi fogyasztási cikket árusító boltok is. A kapcsolódó veszélyhelyzeti szabályok betartását három hete ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság.
máj. 4
10:30
Adóbevallás: ezekre adják a magyarok az adójuk egy százalékát (Portfolio)
Az adójuk 1+1 százalékát felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek, legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják az adóforintokat - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.
máj. 4
10:30
Átlépte a 20 milliót az igazolt fertőzöttek száma Indiában (ATV)
Indiában meghaladta a 20 milliót a koronavírus igazolt fertőzöttjeinek száma, Rahul Gandhi, az indiai ellenzéki Kongresszus Párt vezetője hétfőn országos vesztegzár kihirdetését követelte.
máj. 4
10:33
Több mint 100 éves hidegrekord dőlt meg kedd reggel Magyarországon (SzMo)
A korábbi rekord 1914-ben született, ismét Zabar döntött csúcsot.
máj. 4
10:33
Képes Beszámoló - Nagy meglepetés a Magyar Kupa döntőjében (Promotions)
Hatalmas meglepetés történt a hétfőn este megrendezett Magyar Kupa döntőjében. Az Újpest hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a nála jóval esélyesebbnek tartott Mol Fehérvárt, és története során tizedik alkalommal zsebelhette be a trófeát.
máj. 4
10:36
Joe Biden évi 62 500-ra emelte a befogadható migránsok számát (HírTV)
15 000-ről 62 500-ra emelte az évente befogadható bevándorlók létszámát Joe Biden amerikai elnök.

Keresés