2021. május 2. vasárnap

máj. 2
21:06
A járvány 27 ezer áldozatára emlékeztek Szegeden (hirado.hu)
A Fogadalmi templom előtt a járvány magyarországi áldozataira emlékezve 27 802 mécsest helyeztek el.
máj. 2
21:06
Újra látogathatók az idősotthonok (ProfitLine)
Újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap Pátyon.
máj. 2
21:06
Koronavírus - A harmadik hullám leszállóágában is fontos az oltások folytatása (WebBeteg)
A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
máj. 2
21:06
15 millió brit már két oltást kapott (Portfolio)
Meghaladta a 15 milliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma megközelítette az 50 milliót.
máj. 2
21:06
Így telt az ortodox húsvét a világban (hirado.hu)
Az ortodox keresztények vasárnap ünneplik Jézus Krisztus feltámadását.
máj. 2
21:06
Házibuliban pucérkodó csajról készült lesifotó (Ripost)
Konyhapulton táncolt a pucérkodó, szexi lány.
máj. 2
21:06
Dobó Ági tavaly szeptember óta szenved a koronavírustól (BorsOnline)
Az egykori szépségkirálynő kivizsgálásra ment.
máj. 2
21:07
Fogak nélkül pózol a TikTokon egy édesanya (Life)
Nem mindennapi dologra szánta rá magát a fiatal édesanya. Úgy döntött, hogy a TikTokon próbálja felhívni a követői figyelmet azokra az emberekre, akik fiatalon műfogsor viselésére kényszerültek.
máj. 2
21:24
Csodás nők egy fotón – Gelencsér Timi megmutatta édesanyját és nővéreit (Ripost)
Bár anyák napján Timi messze volt édesanyjától, szeretettel gondolt rá.
máj. 2
21:27
Ewan McGregor: „nehéz volt átélni, hogy az emberek utálják a Star Wars előzményfilmeket” (Promotions)
Ewan McGregor őszintén vallott a Csillagok háborúja előzményfilmjeinek kemény fogadtatása kapcsán.
máj. 2
21:30
Több mint 20 fokos kontraszt alakult ki (Háziállat)
A betörő hidegfront alaposan lehűtötte a levegőt az ország északnyugati részén, eközben délen még nyárias az idő.
máj. 2
21:30
100 évente vannak pusztító világjárványok - Csupán véletlen lenne? (Femcafe)
Ismétli a történelem önmagát: érdekes, hogy ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a világjárványok kronológiáját, akkor észrevehetjük, hogy körül-belül 100 évente élünk át egy-egy pusztító pandémiát. Döbbenetes, de már-már kiszámítható, hogy mikor várható az újabb viszontagságos időszak, vagy éppen katasztrófa. Mit jelent ez pontosan? Nézzük!
máj. 2
21:36
Nem csitulnak a nyugalmazott francia tisztek politikai felhívásának hullámai (Infostart)
Egy hét után is téma a francia közéletben annak a mintegy 1000 – nagy többségükben már nyugdíjazott - francia katonának a politikai felhívása, akik polgárháború veszélyét vizionálva bírálták az ország politikai vezetését az eliszlámosodás és a külvárosi gettósodás miatt. Jelenleg már az eset választásokra várható hatásának mérlegelése zajlik.
máj. 2
21:36
Metzker Viki őrülten szexi, aligruhás fotósorozattal rukkolt elő (BorsOnline)
A szexi Dj olyan képeket mutatott, amiket még soha nem hozott nyilvánosságra.
máj. 2
21:42
Állattartó telepek megújításának támogatása című felhívás – Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése (Agroinform)
Megjelent a Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó VP2-4.1.1.9-21 „Állattartó telepek megújításának támogatása” című pályázati felhívás, amely a kisebb méretű állattartó telepek versenyképességének növeléséhez kíván a fejlesztések által hozzájárulni.
máj. 2
21:42
Mit tehetünk home office ideje alatt, ha már fájdalmakkal küzdünk? A gyógytornász válaszol (Femcafe)
A sok ülés a mozgásszervi panaszoknak a melegágya, főként a felső részen, tehát a váll-nyak területén, illetve a másik a derék és a csípő. Ez a kettő, ami leginkább panaszos szokott lenni. Palotás Andrea gyógytornász, fizioterapeuta elárulja, hogy hogyan küzdhetjük le ezeket a panaszokat. - Videó
máj. 2
21:48
Szabó Ádám mosolygós képeken öleli édesanyját (Ripost)
Jó rájuk nézni, ahogy egymásra mosolyognak.
máj. 2
21:48
Nagy retró mesekvíz - Te mennyit ismersz fel közülük a képek alapján? (Femcafe)
Felszálltunk a nosztalgia vonatra és összeszedtük a legmenőbb retró meséket egy kvíz erejéig, amit szinte senki sem tud hibátlanul megoldani! Neked sikerül?
máj. 2
21:54
Május első vasárnapja az édesanyáké: verssel, dallal, virággal köszöntötték őket a gyerekek (hirado.hu)
Minden évben van egy nap, amikor világszerte megemlékezünk az édesanyákról, ez Magyarországon idehaza május első vasárnapja, azaz pont a mai nap.
máj. 2
22:00
Hétfői horoszkóp, ezeknek a jegyeknek nagy szerencséje lesz (Ripost)
Erre számíthatsz a csillagok szerint
máj. 2
22:06
Az indiai mutáció nem veszélyezteti Ausztria nyitási terveit (ProfitLine)
Az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti Ausztria nyitási terveit - idézte a Der Standard osztrák napilap vasárnap Wolfgang Mückstein egészségügyi minisztert, aki az APA osztrák hírügynökségnek adott interjút.
máj. 2
22:12
Viharos szél szárítja fel a záporokat (Agroinform)
Időjárás előrejelzés hétfő éjfélig.
máj. 2
22:21
Járvány idején a fenntartható élelmezési rendszer közügy (Agrárágazat)
Természeti adottságaink jó alapot adnak az élelmiszerellátás kihívásainak megválaszolásához.
máj. 2
22:30
Koronavírus - Rekordot döntött a járvány nagyon súlyos fertőzötteinek száma Japánban (Infostart)
A feléledő járvánnyal küzdő Japánban ismét több hónapos rekordot döntött a súlyos koronavírusos fertőzöttek száma vasárnapi adatok szerint.
máj. 2
22:30
Egy soproni férfit bezártak a vécébe, nem hiszed el, mi történt utána (Ripost)
A soproni kávézó szó szerint rabul ejtette a férfit.
máj. 2
23:06
Nyert a Tottenham, Bale mesterhármasa (Infostart)
A Tottenham főként Gareth Bale mesterhármasával verte hazai pályán a sereghajtó Sheffieldet az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának vasárnapi játéknapján.
máj. 2
23:36
Messi vezetésével fordított a Barcelona (Infostart)
A Barcelona 1-0-s hátrányból fordítva 3-2-re nyert Valenciában a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2021. május 3. hétfő

máj. 3
0:00
Pérez tudja, már a futam elején elveszítette esélyeit (m4sport.hu)
Elégedett volt a versenyével, de még mindig úgy érzi, időre van szüksége.
máj. 3
0:03
Az éjszaka közepén landolt Elon Musk űrhajója az óceánban (Hamu és Gyémánt)
Hozzászokhatunk, hogy szinte hetente érkeznek majd a bejelentések.
máj. 3
0:03
Eldőlt, ki esik még ki az NB1-ből (Mandiner)
A Honvéd-Budafok meccsen dőlt el, ki esik ki a magyar foci élvonalából.
máj. 3
0:03
A Somogyi Vonósnégyes kamaraestje – online koncert (Magyar Nemzet)
.
máj. 3
0:04
Már tíz hely elkelt a BL leendő főtábláján (m4sport.hu)
Az orosz bajnokságot megnyerő Zenit is csatlakozott.
máj. 3
0:06
Kivételt tett: Friderikusz Sándor betekintést engedett új tévéstúdiójába (Blikk)
Friderikusz Sándor betekintést engedett egyik budapesti lakásába, amelyben berendezte új stúdióját, így impozáns küllemmel indíthatja útnak új műsorát, mely ezúttal nem a tévében, hanem a YouTube-on jelenik meg.
máj. 3
0:06
Na, erre nem számítottunk: a jövő héten is egy hidegfront csap le ránk (Blikk)
A jövő héten sok lesz a napsütés, de ismét érkezik egy hidegfront, maximum 20 fok körüli csúcsértékek várhatók, de jelentős lehűlésre nem kell számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
máj. 3
0:06
„Hiszek még a csodában, hogy egyszer lábra állhatok” – A 8 méteres zuhanás után lebénult Dávid: még reménykedik a felépülésében (Blikk)
Versenyszerűen kézilabdázott, és számos futóversenyen is részt vett, az érmei a szekrényre akasztva sorakoznak.
máj. 3
0:06
Több orosz milliárdos is perel a Putyin emberei című könyv miatt (Blikk)
Négy orosz milliárdos és a Rosznyeft állami olajvállalat is pert indít becsületsértés és személyes illetve bizalmas adatok nyilvánosságra hozása miatt a HarperCollins könyvkiadó ellen.
máj. 3
0:06
Betörtek a Manchester United stadionjába a szurkolók (Blikk)
Dühös Manchester United szurkolók tiltakozást szerveztek a klub tulajdonosai ellen, miután bejutottak az Old Trafford stadionba, amely a focicsapaté.
máj. 3
0:06
Nagy volt a riadalom Windsorban, ismeretlenek szöktek be II. Erzsébet birtokára (Metropol)
Nem mindennapi esetek történtek a brit királyi család lakhelyén, hiszen az elmúlt időszakban kétszer is ismeretlenek hatoltak be a legendás kastély kerítésén.
máj. 3
0:06
Németországból szökött az Őrségbe egy hatalmas rétisas (Blikk)
Szinte bizonyos, hogy Németországban élő idomárjától szökött el az a hatalmas rétisas, amelyet az Őrségben vettek észre a nemzeti park munkatársai.
máj. 3
0:06
Újabb fordulat Diego halálával kapcsolatban, úgy tűnik valóban az orvosok hibáztak (Metropol)
A futball-legenda halála után egy testület kezdte el vizsgálni az őt ellátó orvosok kompetenciáját. Úgy vélik, Maradonának nagyobb esélye lehetett volna a túlélésre, ha egy kórházban kezelik, nem pedig az otthonában.
máj. 3
0:06
Bensőséges képsorok: így köszöntötte fel édesanyját a miniszterelnök (Metropol)
Anyák napján mindenki megjavul – írta Orbán Viktor ahhoz a közösségi oldalára kitett videóhoz, amelyben édesanyjánál tett látogatását láthatjuk.
máj. 3
0:06
Tényleg olyan veszélyes a „gender”? Értsük jól a jelentését! (Glamour)
Nem tudom, ettől mennyire nyugszik meg az olvasó, de a rövid válasz: csak annyira, amennyire egy tudományos fogalom veszélyes lehet.
máj. 3
0:06
A járvány alatt elkapkodták az aranyrudakat (Hírklikk)
A pandémia hatására tavaly nyáron történelmi csúcsot döntött az arany ára.
máj. 3
0:07
Megváltozik a Grammy-díjak odaítélésének szabálya (Hamu és Gyémánt)
Megszüntetik az úgynevezett titkos bizottságokat, amelyek miatt azzal vádolták az intézményt, hogy a díjak odaítélését korrupció övezi.
máj. 3
0:07
Kötter Tamás: Gyurcsány nevet a végén (Mandiner)
Dobrev Klára esélyeit növeli, hogy az utódpárt (MSZP) utódpártjának, a DK-nak van a legelkötelezettebb legaktívabb szavazótábora.
máj. 3
0:07
Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel (Magyar Nemzet)
.
máj. 3
0:08
Mercedes: Ha nem hagyjuk cserben, Bottas megelőzi Verstappent (m4sport.hu)
Magára vállalta a Mercedes a felelősséget annak kapcsán, hogy Valtteri Bottas nem tudta „levadászni” Max Verstappent a második helyért Portimaóban.
máj. 3
0:10
Wolf Kati: „Le kellene kattanni az online életről” (Blikk)
Az elmúlt több mint egy évben a kényszer megmutatta: nagyon sok mindent el lehet intézni online, a gép előtt ülve.
máj. 3
0:10
Apa, anya, gyerekek: mindenki tűzoltónak állt egy mezőfalvi családban (Blikk)
Központi szerep jutott az életmentésnek és az önkéntességnek a Vizi családban.
máj. 3
0:10
Élet és halál között lebeg egy hat hónapos kislány, súlyos betegségben szenved (Blikk)
Egy 35 éves skót édesanya könyörögve kéri mások segítségét, hogy hazavihesse otthonukba 6 hónapos beteg kislányát.

Keresés