Karácsony Gergely főpolgármester egy online rendezvényen mutatta be a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnökeként, hogyan és mire kellene elkölteni az uniós helyreállítási alap támogatásait. A főpolgármester erre egy négy pillérből álló, alternatív programjavaslatot dolgozott ki, amely megfelel az uniós céloknak, elvárásoknak és a járvány mi
Emlékeztek azokra a mesekönyekre, amikben választani lehetett, hogy hogyan folytatódjon a mese? „Lapozz a 30. oldalra!” Nekünk egy Hófehérkés változat volt. Betéve tudtuk a tesómmal, mégis izgultam, hogy hova jutunk?! Álljon hát itt egy hétköznapi történet – legalább 20 évvel későbbről –, kétféle befejezéssel. A döntés a miénk.
A világ három nagyhatalma közül a lengyelek nem meglepő módon Oroszországot tekintik a demokrácia szempontjából a legnagyobb fenyegetésnek – derül ki a felmérésből.
Csehország legalább egymilliárd korona (14 milliárd forint) kártérítést fog követelni Oroszországtól a vrbeticei lőszeraktárakban történt robbanások okozta károkért - közölte szombat este Alena Schillerová cseh kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter.
Az idősebb autókra vonatkozó, januártól bevezetett szigorúbb honosítási szabályok év eleji bevezetése ellenére idén tovább romlott a külföldről beáramló használt személygépkocsik korösszetétele.
A legfontosabb kérdések és válaszok a Sinopharm vakcináról: mik a mellékhatások, tapasztalatok? Sinopharm oltóanyag és az alkohol fogyasztás, mutatjuk a betegtájékoztatót is!
Nincs bocsánat azok számára, akik a második világháború tanulságait elfelejtve ismét agresszív terveket szőnek - jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök a nácizmus felett aratott győzelem 76. évfordulója alkalmából.
A futás rendkívül népszerű mozgásforma, nem véletlenül. Kikapcsol, felfrissít, megmozgat, bármikor végezhető, és igazából csak egy jó cipőre van szükségünk, és már mehetünk is. Mégis számtalan sérülés lehetőségét rejti magában akkor, ha nem figyelünk kellőképpen bizonyos dolgokra.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 164,37 ponton zárt pénteken, 981,17 ponttal, 2,27 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Javában zajlik a kukorica vetése az Európai Unióban, mivel a gazdálkodók lassan indultak a hideg és hűvös áprilisban, melegebb és nedvesebb időre van szükség ebben a hónapban, hogy a termés jól alakuljon – mondták elemzők.
A Fidesz politikusai reagáltak a főpolgármester Orbánról szóló kijelentésére. Volt, aki a magasságát tette szóvá, és volt, aki az angol nyelvtudását hiányolta.
Május 15-én, az Álmomban megcsaltál című vígjátékkal nyílik meg újra a Thália Színház. A teátrum ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: nagy az érdeklődés az új bemutatóra és a többi meghirdetett előadásra is.
1145 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 791 709 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg.
A MÁV nemrégiben jelezte a rendőrségnek, hogy a jegykiadó automatáikból időről időre eltűnnek bizonyos összegek. A nyomozók már elő is állították a férfit, aki hónapok óta dézsmálta a MÁV automaták tartalmát. Nem fogod elhinni, ki volt az elkövető.
A pollenallergiásoknak sem kell lemondaniuk a kisebb-nagyobb tavaszi kerti munkák elvégzéséről, de nem árt, ha ügyelnek arra, hogy mikor végezzék a munkálatokat és mit ültessenek. A tünetmentes kertészkedéshez dr. Pintér Judit, allergológus nyújt segítséget.
Orosz hajók veszélyes manőverek végrehajtásával szándékosan akadályozták egy ukrán és egy amerikai őrhajó gyakorlatozását Odessza partjai közelében - jelentette vasárnap az Ukrajinszka Pravda az ukrán határőrszolgálat közleményére hivatkozva.
Szerda éjfélig lehet szavazni a kiselefánt nevére a Fővárosi Állat- és Növénykert oldalán! – hívja fel a figyelmet a DK főpolgármerster-helyettese Facebook-oldalán. Hozzátette, már szavazott, és bár nem akar senkit befolyásolni, de szerinte „úgy sétál anyukája mellett, mint egy igazi Artúr.”
A személyes felelősség fontosságát hangsúlyozva biztatott mindenkit a koronavírus elleni védőoltásra az emberi erőforrások minisztere vasárnap közösségi oldalán. Kásler Miklós a bejegyzésben megosztott videóban közölte: már a társadalom jelentős része védettséggel rendelkezik a koronavírus ellen.
A személyes felelősség fontosságát hangsúlyozva biztatott mindenkit a koronavírus elleni védőoltásra az emberi erőforrások minisztere vasárnap közösségi oldalán.
A Népszava értesülései szerint újabb Pfizer akciót hirdet a kormány. A napilap úgy tudja, hogy már ma közzéteszik az oltópontok az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a foglalható időpontokat a 18 és 59 évesek számára.
Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint ugyanis a kormány „túlterheléses támadásról” szóló indoklása „úgy hülyeség, ahogyan van; az általános iskolások is tökéletesen tisztában vannak vele, hogy nem ürgebőrbe bújt libsi-hackerek akadályozták a járványkezelés oszlopainak számító kormányzati regisztrációs oldalak működését”. Közleményében tová
Egy évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy 2021 áprilisban még mindig a koronavírus szóval kezdődik minden értékelő elemzés, nehezen hittük volna.
A személyes felelősség fontosságát hangsúlyozva biztatott mindenkit a koronavírus elleni védőoltásra az emberi erőforrások minisztere vasárnap közösségi oldalán.
Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk óta jelentősen megszaporodtak az állatvédelem területén a jogszabályok, melyek olykor súlyos szankciók kivetésével igyekeznek az állattartót a jogkövető magatartásra "kényszeríteni". A jelenleg szabályozás egészét áthatja a „jó gazda gondosságának” elve, mely megköveteli az állattartótól, hogy figyelembe ve
Kásler Miklós, az egészségügyért is felelős miniszter az Emmi közösségi oldalán megjelent szokásos videós sorozatában beszélt az országos antitestvizsgálatról.
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Ugyan az 1950-es években azt gondolták, hogy a folyamatot sikerült megállítani; a modern adatok alapján a helyzet változatlan Az eddig gondoltnál jóval drámaibb ütemben süllyed a nagyjából 21 millió lakóval rendelkező Mexikóváros. Ráadásul a folyamat megállíthatatlan a világ egyik legnépesebb metropoliszában. A ScienceAlert cikkéből kiderül