2021. május 8. szombat

máj. 8
20:54
Varga Judit: számunkra a szociális Európa azt jelenti, hogy család, munkahelyteremtés, innováció (Infostart)
Az Európai Unió szociális csúcstalálkozóján, Portóban a magyar delegáció világossá tette, hogy számunkra a szociális Európa azt jelenti: család, munkahelyteremtés és innováció - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
máj. 8
21:03
Labdarúgó NB I - Pontrekordot állított fel a bajnok Ferencváros (HírTV)
A bajnok Ferencváros 2-1-re nyert a Budapest Honvéd vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
máj. 8
21:03
„Egy masszív, kemény jégfalon még a perzselő napsütés is plusz nehézséget jelent” – segítség nélkül az Everesten a magyar hegymászó (SzMo)
Varga Csaba túl van a második akklimatizációs körön. Önállóan mozog a hegyen, a felszereléseit is maga cipeli, a szükséges mennyiségű élelmiszer és egyéb felszerelések mellett pedig sátrat is vitt magával.
máj. 8
21:06
Egy tragédia kellett ahhoz, hogy valóra válhasson ennek a kisfiúnak az álma: még csak hétéves, de már repülőt vezet (Blikk)
Borzasztó szomorú esemény kellett ahhoz, hogy valóra válhasson egy brit kisfiú életének legnagyobb álma. A hétéves Jacob Newson most már elmondhatja, hogy ő a legfiatalabb pilóta, ha nem is az egész világon, de Nagy-Britanniában biztosan.
máj. 8
21:06
Az első 3 év szerepe az allergia és cukorbetegség megelőzésében (WebBeteg)
Dán kutatók megfigyelései szerint az anyatej hozzájárul a gyermek egészséges bélflórájának kialakulásához, a jótékony tejsavbaktériumok megtelepedéséhez; ezzel is támogatva az immunrendszer fejlődését, a betegségek megelőzését.
máj. 8
21:06
Függetlenségpárti parlamentet választottak a skótok (444.hu)
Kemény küzdelem jöhet a központi londoni kormány és a királyságtól való elszakadásért harcoló állam között.
máj. 8
21:12
Risztov Éva: „Karrierem minden leúszott métere megérte” (Blikk)
Fantasztikus sportember, aki képes volt talpraállni, és aztán úgy a csúcsra érni, hogy az egész világ csodálja. Hódmezővásárhelyről indulva kapott hatalmas pofonokat a sorstól Risztov Éva, összetört lelkileg, befejezte az úszást, hogy aztán visszatérve, Londonban hosszútávúszásban olimpiai bajnok legyen. Elképesztő fordulatokat élt meg, pedig még m
máj. 8
21:12
Nyugat-Franciaország felett is becsapódhat vasárnap hajnalban az elszabadult kínai rakéta - Itt élőben követheted az útját! (Portfolio)
Az európai űrmegfigyelő rendszer (EU SST) szombat este háromnegyed 9-kor azt jelezte, hogy magyar idő szerint vasárnap hajnali 4 óra 32 perckor (+/- 139 perc), az amerikai állami finanszírozású űrvisszatérési és törmelék tanulmányok központja (CORDS) szerint pedig vasárnap hajnali fél 6-kor (+/- 4 óra) érkezik vissza a Föld légterébe az elszabadult
máj. 8
21:18
Kibertámadás miatt leállt az Egyesült Államok legnagyobb üzemanyagvezeték-hálózata (Infostart)
Zsarolóvírusos kibertámadás miatt egész üzemanyagvezeték-hálózatát lezárta a Colonial Pipeline, amely az Egyesült Államok keleti partvidékének felét látja vezetékein keresztül üzemanyaggal - közölte a vállalat szombaton.
máj. 8
21:24
Ipari mennyiségben termeli a gólokat a futballsztár: a felesége is erősíti Lewandowskit (Blikk)
Nemcsak gólérzékenységével, fizikumával is kitűnik a pályán a világ legjobb csatárának tartott Robert Lewandowski. A Bayern München lengyel futballsztárja 32 évesen is ipari mennyiségben termeli a gólokat, lapzártánkkor éppen harminchatnál járt a német bajnokságban. Ebben pedig izmainak, a megfelelő étkezésnek és feleségének, a világbajnoki bronzér
máj. 8
21:24
Berecz Zsombor a harmadik helyen áll a nyitónap után a vb-n (Infostart)
Berecz Zsombor a szombati nyitónap után a harmadik helyen áll a Portóban zajló Finndingi világbajnokságon.
máj. 8
21:27
Levideózta egy lány, ahogyan számon kéri az őt követő és titokban fotózó férfit (SzMo)
Az amerikai lány nyilvánosan tette helyre a kellemetlen idegent.
máj. 8
21:27
Ezeket a részeket teljesen kivágták az Exatlon Hungary-ből (Promotions)
Virág András kőkeményen fogalmazott, ki is vágták a műsorból.
máj. 8
21:33
Új fotón mutatta meg Lisa Kudrow 24 éves fiát: igazán jóképű férfi lett belőle! (Joy)
A Jóbarátok színésznője kivételt tett, mert egyébként sosem posztol egyetlen gyermekéről.
máj. 8
21:36
Megszólalt Kaiser Ede várandós exe – Anyaotthonba kényszerülhet Mariann (Blikk)
Mint ahogyan azt a Blikk is megírta, nagyot fordult a világ Kaiser Edével. Az ártatlanul valós életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfi édesapa lesz, kisfia fog születni. Azonban hiába voltak hosszú távú terveik, a gyermek édesanyjával már nincs együtt.
máj. 8
21:48
Varga Judit: egy okosabb Európára van szükség (Blikk)
Az Európai Unió szociális csúcstalálkozóján, Portóban a magyar delegáció világossá tette, hogy számunkra a szociális Európa azt jelenti: család, munkahelyteremtés és innováció - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
máj. 8
21:48
Czink 28 éve dolgozik lovasedzőként az öttusázók sikereiért (Blikk)
Mindegyik ló külön egyéniség, meg kell tanulni érteni a nyelvén – véli Czink György. 1993 óta dolgozik lovasedzőként, többek között az öttusázókat is segíti felkészülni az olimpiákra, a világ- és Európa-bajnokságokra. Pályafutása legnagyobb sikerét 2016-ban érte el, amikor ausztrál tanítványa, Chloe Esposito a riói ötkarikás játékokon aranyérmet sz
máj. 8
21:48
Skót miniszterelnök: többségben a függetlenségpárti erők a skót parlamentben (Infostart)
A skót választók a függetlenségpárti erőket juttatták többséghez a skóciai parlamentben - mondta szombat este, a csütörtöki skóciai parlamenti választások egyelőre nem hivatalos eredményét összegezve Nicola Sturgeon skót miniszterelnök. Hangsúlyozta: a demokrácia alapelvei diktálják ezek után, hogy a skót nép maga dönthessen saját jövőjéről a koron
máj. 8
21:48
Kilencgólos mérkőzésen lépett előre a végtabella első felébe az Újpest (Infostart)
A kupagyőztes Újpest gólgazdag összecsapáson 5-4-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának szombati játéknapján.
máj. 8
21:54
Az esti film előtt mozoghattunk velük: reggeltől estig tartott a tévétorna megterhelő felvétele (Blikk)
Müller Katalin, a tornász olimpikon is gyászolja a koronavírus-fertőzésben nemrég elhunyt Bérczi István tornászbajnokot. A negyven feletti korosztály a tévétornából is ismerheti nevüket, arcukat. Ők voltak azok, akik 1975 és 1989 között a híradó és az esti film előtt tornázásra igyekeztek bírni a tévézőket, mert egy kicsi mozgás mindenkinek kell. K
máj. 8
22:00
Új taggal bővült Stohl Andrásék családja (Blikk)
Stohl András legújabb Instagram-posztjában számolt be a nagy hírről, hogy új taggal bővült a a családjuk.
máj. 8
22:00
A pénzhiánnyal küzdő bajnok visszautasított egy szponzort, mert ő “többet ér annál” (USAracing)
A Nascar Truck Series regnáló bajnoka, Sheldon Creed eredményei ellenére nincs túlságosan eleresztve szponzoráció tekintetében....
máj. 8
22:06
Vácrátóti otthonából állítana be világrekordot: Magdinak már hatezernél is több gyűszűje van (Blikk)
Több ezer gyűszűvel büszkélkedhet Mészáros Józsefné Magdi, akinek nem titkolt vágya Guinness-világrekordot felállítani. Vácrátóti otthonában egy hatalmas szoba van fenntartva az évtizedek alatt összegyűjtött kincseknek. Magdi körbevezette a Vasárnapi Blikket féltve őrzött gyűszűmúzeumában.
máj. 8
22:06
Ez még hatalmasat szólhat: többségbe kerültek a függetlenségpárti erők a skót parlamenti választásokon (Portfolio)
A Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 63 mandátumhoz jutott a 129 fős parlamentben a szombat esti modellszámítások szerint, így bár nincs meg az abszolút többsége, de a szintén függetlenségpárti a skóciai Zöldekkel ez már össze fog jönni, hiszen ők 9 mandátumot szereztek a 2016-os 6 mandátumhoz képest. Nicola Sturgeo
máj. 8
22:09
Majdnem ezer spongyabobos jégkrémet rendelt anyja tudta nélkül az autista kisfiú (SzMo)
Az Amazon nem volt hajlandó visszavenni a több százezer forintnyi édességet, végül közösségi kampánnyal dobták össze a pénzt az amerikai édesanya számára.
máj. 8
22:15
250 millió forint támogatás a vertikális farmnak (Agrárágazat)
A farm kereskedelmi méretű, ám elsődleges célja a kutatás-fejlesztés.
máj. 8
22:18
Hatalmas kibertámadás miatt leállt az Egyesült Államok legnagyobb üzemanyagvezeték-hálózata (Portfolio)
Zsarolóvírusos kibertámadás miatt egész üzemanyagvezeték-hálózatát lezárta a Colonial Pipeline, amely az Egyesült Államok keleti partvidékének felét látja vezetékein keresztül üzemanyaggal - közölte a vállalat szombaton. A Reuters szombat esti cikke szerint ez a valaha volt egyik legnagyobb kibertámadás a világon és számos igen fontos nemzetbiztons
máj. 8
22:27
Két rekordot is megdöntött a Fradi, mielőtt megkapta az aranyat (Demokrata)
A bajnokság utolsó fordulójában is nyert a 32-szeres aranyérmes: fotók a bajnoki ünneplésről.
máj. 8
22:30
Nagyon belehúztak: Percenként öt embert oltanak az oltási maratonon (Blikk)
Percenként öt ember kapta meg a koronvírus elleni oltás első adagját a bukaresti oltási maraton első 24 órájában - jelentette be szombat délután közösségi oldalán Florin Citu román miniszterelnök.
máj. 8
22:51
Van, aki nyit, van, aki még kivár (Demokrata)
A Rózsavölgyi Szalonban bemutató is lesz, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza más utat választott.
máj. 8
23:45
Rendhagyó diplomakoncert (Demokrata)
Május 10-én este a Zeneakadémia Solti terméből lesz látható Hidasné Reiter Boglárka hegedű MA diplomakoncertje.

2021. május 9. vasárnap

máj. 9
0:00
Valami nagyon nem stimmel Meghan és Harry kisfiának arcával (Blikk)
Kiakadtak a rajongók.
máj. 9
0:00
Erre még a meteorológusok is felkapták a fejüket: ilyen időre számíthatunk a hétvégén (Blikk)
Ezt jósolják a meterológusok!
máj. 9
0:00
Csobot Adél megszólalt a hazaköltözésről. Van máris támogatóerő mögötte (Blikk)
Meg kellett beszélni és ez lett a vége.
máj. 9
0:00
Ugyanazon a napon lőtték le Umberto királyt és a hasonmását (Blikk)
Nincs talán olyan ember a világon, aki ne tudná, hogy a Vasálarcos című film – és a Bragelonne vicomte című Alexandre Dumas-regény alapja az a legenda, hogy XIV. Lajosnak volt egy ikertestvére. Apja, az uralkodó, XIII. Lajos viszont úgy döntött, amikor meglátta második fiát, hogy nem kockáztatja a trón egységét, inkább eltávolíttatta az udvarból a
máj. 9
0:00
Élhető bolygó után kutat majd az Ariel űrtávcső (Blikk)
Lehetséges volna, hogy magyar közreműködéssel készüljön el egy olyan különleges távcső, amely a legmodernebb műszerekkel felszerelve elsőként vizsgálhassa több ezer exobolygó légkörét, remélve, hogy az élet nyomaira bukkan? A válasz igen, még ha erre csaknem egy évtizedet várni is kell, de az Európa több országát érintő gigászi közös munka már elke
máj. 9
0:00
Filmbemutató: Álmaid legénysége (AQUA)
A vitorlázás a szél, a víz és a hajó élményén kívül a találkozásokról is szól. Magyar gyártású film vitorlázásról és álmokról. Sok fiatal fiú ábrándozik arról, hogy olyan társat talál, aki partnere a vitorlázásban. Az álmok netovábbja, ha ez a partner fiatal, csinos lány. Mindez lehet véletlen is, de véletlenek nincsenek – bár ez nézőpont
máj. 9
0:00
Az űrben játszották le először a Coldplay legújabb számát (Hamu és Gyémánt)
Bár végül több szó esett az űrről. A Coldplay elkészítette legújabb számát, a Higher Powert , amelyet a svéd producerkirály, Max Martinnal közösen alkottak. A Coldplay pedig a dalt egészen az űrig repítette: az együttes videóhíváson keresztül kapcsolatba léptek Thomas Pesquet asztronautával, aki a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) állomásozik.
máj. 9
0:03
Ezért verekedtek össze az Exotic zenekar tagjai (Hírklikk)
„Amikor a Trabant című dalunk megszületett, összeverekedtünk.” Tabár Pisti székkel tolta Sipos F. Tamást az ajtóig – idézte fel az emlékeket Vilmányi Gábor, az Exotic zenekar egykori tagja. A konfliktus azért robbant ki, mert a zenészek eltérő zenei stílusú dalokat szerettek volna játszani. Volt, aki a rockballadákban látta a csapat jövőjét, volt,
máj. 9
0:03
EU: gyorsítaná az oltóanyaggyártást Von der Leyen (Mandiner)
Pihentető nyarat szeretne az európaiaknak Ursula von der Leyen, aki akár az oltóanyag-szabadalmaztatás felfüggesztésére is nyitott.
máj. 9
0:04
Üzenet az összes nőnek: Soha ne áldozd fel magad egy férfi kedvéért (Blikk)
Kezdetben minden romantikus kapcsolat nagyon pozitív, felvillanyozó, rózsaszín és elvarázsoló. Ezzel az égvilágon semmi probléma nincs, viszont senki ne akarja magát abba a hitbe ringatni, hogy örökké ebben az állapotban is kell maradni.
máj. 9
0:04
Egyszerű és isteni: házi készítésű sushi recept (Hamu és Gyémánt)
Maki, azaz a tekert sushi. A japán gasztronómia rajongói számára alapfogalom, de még talán azok számára sem ismeretlen, akik nem rajonganak túlságosan a távol-keleti konyháért. Az apró tekercsek elkészítése időigényes lehet, azonban minden munkát megér. Hozzávalók:1/2 kígyóuborka csíkokra vágva1/4 piros kaliforniai paprika csíkokra vágva2
máj. 9
0:07
A koronavírus-fertőzöttek száma csaknem 156,5 millió a világon (Hírklikk)
A világon 156 494 912 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 265 524, a gyógyultaké pedig 92 673 010 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli összesítése szerint.
máj. 9
0:07
Ódor János László: A top 20 ellenzéki siker 2010 óta (Mandiner)
Azért könnyedén fel lehet sorolni néhány komolyabb ellenzéki sikert 2010 óta!
máj. 9
0:11
Újabb kitüntetést kapott Karikó Katalin (Hírklikk)
A professzort most az Emberi Méltóság Tanácsa díjazta a tudományos eredményeiért. Karikó Katalin és kutatótársai az mRNS területen végzett kutatásaik segítségével értek el áttörő sikert a koronavírus-járvány elleni harcban. A professzor egyike volt ugyanis a Pfizer vakcina kifejlesztőinek.
máj. 9
0:11
Nacsa Lőrinc: A baloldal folyamatosan a kínai vakcinát támadta (Mandiner)
A Jobbik, az MSZP, a DK, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is leszólta a kínai vakcinát, amit most igazolt a WHO – emlékeztetett a KDNP-s politikus, Nacsa Lőrinc.
máj. 9
0:15
Átadták az idei Halmos Béla-díjakat (Mandiner)
A táncház napja előestéjén egy ünnepi népzenei koncerten adták át az idei Halmos Béla-díjakat, a táncház-mozgalom rangos díját.
máj. 9
0:19
Távozik a közmédiából Keresztes Ilona: a magzat élethez való jogát fogja védeni (Mandiner)
A legvédtelenebbek a magzatok, s ugyan aki abortuszra megy, nem gyilkos, de megszakítja egy kis ember életét – mondja a 777-nek Keresztes Ilona, a közmédia ismert munkatársa, aki távozik munkahelyéről, hogy az életvédelemnek szentelje magát.
máj. 9
0:23
Itt nézheti, hol repül épp a kínai rakéta! (Mandiner)
Kövesse nyomon élőben az elszabadult kínai rakéta útját!
máj. 9
0:27
Interpol által körözött férfit fogtak el Kárpátalján (Mandiner)
Az 51 éves román állampolgárt a német rendőrség gyilkosság miatt körözi az Interpol segítségével.

Keresés