Egy új nemzetközi kutatási programban a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársai a Bécsi Egyetem és a Genfi Egyetem kutatóival közösen, a mesterséges intelligencia felhasználásával tesznek kísérletet arra, hogy újraértelmezzék a fiatal csillagok osztályozását, valamint a csillag- és bolygófejlődés korai szakaszait. Az Európai
A grafén alapú anyag méretezhető, és kellően stabil ahhoz, hogy többször is felhasználják. De mi köze van a tehénhez? A Buffalói Egyetem kutatói sajátos 3D nyomtatási technikával és fagyasztva szárítással állították elő a vegyszermentes vízkezelésre szánt grafén-biopolimer aerogélt. A cél az, hogy a szennyeződéseket minél biztonságosabb eljárással
A szabadtéri tevékenységek számára kedvezően alakul az időjárás vasárnap és a jövő hét elején is. Nagyobb mértékű változás a jövő hét közepétől érkezik!
Örömteli év volt a tavalyi születésszám tekintetében hazánkban, hiszen megfordult a 2017-óta tartó lejtmenet. Bár az országos átlag javult, Budapesten továbbra is csökkenés volt tapasztalható. A főváros abban is eltér az ország többi részétől, hogy az anyukák egyre gyakrabban választják a magánkórházakat. Ez a tendencia várhatóan tovább fog erősödn
Az elmúlt 5-6 évben megötszöröződött a külföldi munkavállalók száma Magyarországon. A koronavírus átmenetileg megakasztotta a növekedést, de már elindult a munkaerőpiaci visszarendeződés. A munkaerő iránti kereslet összességében még nem érte el a járványhelyzet előtti szintet, és szektoronként is eltérő képet mutat a piac, de már vannak olyan terül
A Magyar Ingatlanhitel Zrt.-vel szemben még a 2000-es évek elején merült fel a gyanú, eleve azért adott lakáshiteleket, hogy aztán megszerezhesse az adósok ingatlanait. Többszöri bírságolás után a felügyelet 2014 októberében vonta vissza a pénzügyi vállalkozás engedélyét, s kezdeményezte a felszámolását. Ez zárult le a napokban, amelyet követően a
Tízszer erősebb az állkapcsa, mint egy kutyának, gyorsabban tanul, ám sokkal öntörvényűbb: ez az állat nem más, mint a farkas. A legtöbben rettegnénk, ha szemben találnánk magunkat eggyel, ám akad egy férfi, akinek a kertjében nem is egy, hanem hét ragadozó él – családtagként.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes szakbizottságda lezárta a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek összefüggésében indított vizsgálatát, és kiemelte: az oltóanyag előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kocká
Molnár Attila Dávid természetfilmes, a Pet Kupa társalapítója osztja meg gondolatait a környezetvédelemről, a vadon élő állatok helyzetéről, valamint arról, miért olyan fontos, hogy a fiatal generációkat is komolyan vegyük. „Sokan úgy képzelik a természetfilmezést, hogy egy magányos ember csendben várakozik a leshelyén, hogy valami történjen. Pedig
Olasz szövetségi kapitányunk meghatottan beszélt a magyarokhoz fűződő, gyerekkorában gyökerező kötődéséről, és sok másról is. Múlt, jelen, jövő volt a téma.
Hiába pörgött fel látványosan az elektromos autók értékesítése Európában, jelen állás szerint a vártnál gyorsabb elterjedésük is kevés lenne ahhoz, hogy az Európai Unió elérje nagyszabású célját, a közlekedésből származó kibocsátások 90%-os csökkentését 2050-ig. A Boston Consulting Group szakértői szerint ugyanakkor van egy drasztikus, nagy áldozat
Májusban ismét visszatér exklúzív kereskedési versenyünk, aminek végén ezúttal 2000 dolláron osztozhatnak majd a traderek. Holnap, vagyis május 10-én veszi kezdetét a következő Kripto Akadémia trading race, amin kizárólag csak azok vehetnek részt, akik rajtunk keresztül regisztráltak a Binance oldalára.…
Az Adózóna olvasója annak eldöntésében kért segítséget, hogy a hipaalap megállapítása során elszámolható-e anyagköltségként az általa megrendelt alvállalkozói szolgáltatás. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt a kérdésre.
Édesanyák, édesapák haltak meg rövid idő leforgása alatt, gyerekek százai maradtak árván vagy félárván. A köztársasági elnök alapítványt hoz létre, hogy hosszútávon segíthesse ezeket a gyerekeket.
Svájc kapcsolata az Európai Unióval legalábbis bonyolult. Szomszédai – Liechtenstein kivételével, amely azonban tagja az EU-t és az EFTA tagjait tömörítő Európai Gazdasági Térségnek – mind uniós tagállamok, a svájciak népszavazáson mégis úgy döntöttek 1992-ben, hogy nem akarnak csatlakozni az unióhoz. Ehelyett mintegy 120 kétoldalú megállapodás sza
A szabadtéri tevékenységek számára kedvezően alakul az időjárás vasárnap és a jövő hét elején is. Nagyobb mértékű változás a jövő hét közepétől érkezik!
A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Az ügyintézés még mindig a hétköznapi nyűgök egyik minősített fajtája Magyarországon — derül ki a Conica felméréséből. A nyolcszáz ember megkérdezésével 2021 tavaszán az NRC-vel közösen végzett felmérésben 2019 után újra azt vizsgálták, milyen kommunikációs csatornákon intézik ügyeiket a magyarok, hogyan használják azokat, és mi a véleményük a cége
Veszélyben az alma és a körte; sorban állnak a gazdák a biztosítóknál; elképesztően népszerű a kisüzemi pályázat; így nevelj palántát. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 2,0 százalékkal csökkent márciusban. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 1,8 százalékkal, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 2,9 százalékkal mérséklődött.
Albert Györgyinek valamiféle égiektől kapott képessége volt arra, hogy pillanatok alatt utat találjon riportalanyai lelkéhez. Ebben a videóban Törőcsik Mari nyílt meg neki őszintén.
2020-hoz hasonlóan 2021-ben is óriási változás az az érettségiken, hogy a szóbeli vizsgák elmaradnak. De valójában mekkora különbséget jelent ez a diákok végső eredményeit illetően? A Pénzcentrum elemezte a nappali munkarendben tanulók érettségi eredményeit 2018-2020 között, és azt találtuk, hogy az első pandémiás évben valójában csak néhány tantár
Kik azok az introvertáltak és kik az extrovertáltak? Hogyan hatott a járványhelyzet a különböző embertípusok kedélyállapotára? Voltak-e eltérések az eltérő személyiségek reakciói között?
Csokis gabonapelyheket tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). Mint megállapították: minden termék több cukrot tartalmaz, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánl. Jó hír viszont, hogy a termékek finomak, és nem különböznek a határon túl kínálatoktól.
Rengetegen jelezték különböző fórumokon a közösségi médiában, hogy ijesztő jelenséget láttak szombaton este félr 10 körül az égbolton: több száz fénylő pont halad egymás után, sorban a csillagok között. Nem, nem ufók voltak, a különleges jelenséghez Elon Musknak van köze.
Anasztáziát azt követően bocsátották el a munkahelyéről, hogy a vezetőség számára kiderült, meleg. Az LMBTQ-emberek nemcsak a mindennapi életükben, de a munkaerőpiacon is súlyos diszkriminációnak vannak kitéve, holott a legújabb felmérések szerint a munkahelyi kirekesztésüknek súlyos gazdasági következményei is vannak.
Kreativitásod segíthet megszüntetni a hajléktalan embereket érő előítéleteket. Csatlakozz a Menhely Alapítvány felhívásához és vegyél részt te is alkotásoddal egy európai projektben, hogy együtt szüntethessük meg ezeket az előítéleteket!