Elkezdődött a Hálózatok Hete, amely a hálózatoknak a mindennapi életünkre és a művészetekre gyakorolt hatását járja körül. A Ludwig Múzeummal közösen szervezett online eseménysorozatunk keretében kortárs írókat kértünk fel, hogy írjanak a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításon látható egy-egy műtárgyból kiin
Mindig is arra vágytál, hogy rád szegeződjenek a reflektorok, és végre főszerepet kapj egy vérbeli hollywoodi zenés-táncos szuperprodukcióban? Íme, itt a nagy lehetőség! Hadd lássuk: mi jött ki?
Már egy ideje hallani arról, hogy a Xiaomi újra kiadhatja a Redmi Note 8 készüléket, ami az egyik legsikeresebb telefonja. Most megjelent és mutatjuk mit tud. A Xiaomi Redmi Note 8 készülék a felhasználók körében kifejezetten népszerű volt, a jó árazás miatt. Itt írtunk róla már nektek, érdemes visszatekinteni. Több szivárgás érkezett arról, hogy a
A Mindenki Magyarországa Mozgalom a meghirdetett céljaival ellentétben nagyon kevés ismert, valódi civil embert tud csatasorba állítani, inkább sok pártjelöltet – leginkább jobbikosokat – támogatnak.
Az előző időszak foglalkoztatáspolitikai, adó- és beruházási intézkedéseknek köszönhetően Magyarország áprilisi munkanélküliségi rátája a negyedik legjobb az Európai Unióban (EU) – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Stati
Szabadtéri gálaműsorral ünnepli újranyitását a Fővárosi Nagycirkusz május 30-án, vasárnap a Városligetben. Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára úgy látja, hogy a pandémia alatt a kulturális élet szereplői bebizonyították: pozitív üzenetek közvetítésével jól tudnak hozzájárulni a vírus legyőzéséhez. Most a kultúra készen áll arra, h
Sok tulajdonos elköveti azt a hibát, amikor árulja a lakását, hogy a kínálati piacot nézi, és azok alapján árazza be az ingatlant illetve érzelmi alapon dönt. Egy hivatásos értékbecslő segíthet ebben. Ezután fel kell készíteni a lakást az értékesítésre egy nagytakarítással lomtalanítással. De akár egy lakberendező is segíthet, hiszen a legtöbb embe
A járvány harmadik hulláma jelentős változásokat hozott a fiatal munkakeresők preferenciáiban. Több stabilitást és figyelmet, kevesebb rugalmasságot és kihívást keresnek a pályakezdők. A pozitív munkahelyi légkör, a támogató vezetők és a cégen belüli előrelépési lehetőségek a legfontosabb munkahely választási szempontok. A fiatalok többsége akár 5
Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft., melynek célja a gyógyszeripari kutatás-fejlesztések elősegítése, ezáltal pedig a hazai betegek gyógyulásának támogatása - jelentette be az egyetem csütörtökön. A klinikai kutatás terén kialakított együttműködés fokozza a Semmelweis Egyetem kutatási és
A Minden nap gyereknap egy vidám, táncolós koncertdal, a másik új szám pedig egy soroló, amely éneklés közben a számokat, napokat, színeket tanítja a gyerekeknek.
Szászi István elmondta, hogy a Bosch hazánkban zajló fejlesztései egy lapon említhetők a Szilícium-völgyben zajló kutatásokkal, s az önvezető autók körüli tévhiteket is segített eloszlatni. Az autók iránti szeretetéről, az autóipar jövőjéről és a koronavírus hatásairól beszélgettünk a magyarországi Bosch leendő-vezetőjével, aki az első magyar szake
2020 első felében a játékkiskereskedők alkalmazottjaik közel 40 százalékát voltak kénytelenek leépíteni, és a javuló helyzet ellenére is a koronavírus előtti szint még nagyon messze van.
Csütörtök késő délutántól éjfélig a nyugati, délnyugati tájakon az eső, zápor mellett egy-egy zivatar is előfordulhat – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ma és holnap északkeleten, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is kissé labilizálódik a légkör, de csak kisebb eséllyel alakul ki zivatar. (Csütörtök este, illetve pénteken a megerősödő
Egy V8-as motorral szerelt kétüléses sportautónál 20 kg ide vagy oda nem a világ. Pont ennyivel, vagyis egy fél zsák vakolat tömegével gyarapodott a McLaren Elva legújabb változata. De micsoda különbség van a két verzió között! Jogi értelemben is: néhány helyen csak a hízókúrán átesett autókat engedik forgalomba.
Benkő Tibor szerint Korom Ferenc vezérezredes csak úgy tudott távozni pozíciójából, hogy ezt ő maga kezdeményezte. A honvédelmi miniszter a magyar Honvédség volt parancsnokának jövőjéről és a katonák vírus elleni védekezésben vállalt szerepéről is beszélt Novák Andrásnak a Spirit FM Exkluzív című műsorában.
Lengyel védelmi miniszter szerint hibás lépés volt az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók visszavonása, ezért nyomást fog gyakorolni a Biden adminisztrációra, hogy változtassa meg döntését.
Átadták a 30 milliárd forintos magánberuházásból épülő East-West Gate (EWG) intermodális logisztikai terminál új vasúti kapcsolatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitke határában szerdán.
A magyar válogatott maradt a 37. helyen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (Fifa) világranglistáján, amelynek legfrissebb kiadásában a legjobbak között nincs változás.
Az április foglalkoztatási-munkanélküliségi adatokban a járvány harmadik hullámának hatása tükröződik, a nyitás előrehaladtával viszont érdemi javulás várható – állapították meg a csütörtökön megjelent KSH-jelentéseket kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Egy tegnap közzétett álláshirdetés alapján elképzelhető, hogy valamilyen formában az Apple is beléphet a kripto piacra. A vállalat jelenleg egy olyan üzletág fejlesztéssel foglalkozó szakembert keres, aki legalább 5 éves tapasztalattal rendelkezik az alternatív fizetési módok, a digitális tárca szolgáltatások,…
Május végéig jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzésből gyógyultak plazmadonornak - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) csütörtökön. A közlemény szerint a donorok eddigi aktivitásának köszönhetően a plazmakészleteket maximálisan feltöltötték.
Remco Evenepoel belga versenyző a szerdai etapon bukott, s bár még beért a célba, olyan sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok tanácsára feladta a további küzdelmeket.
Az európai tőzsdéken nincs igazán irány, a piacok a délutáni amerikai foglalkoztatási adatra várnak. A BUX esik, négyből három részvény lefelé megy, de a forint erősebb lett. Három nagy pofont is kaptak az olajmultik, de egyelőre az árfolyamuk stabil. Újraindulni látszik a GameStop-sztori.