2021. május 24. hétfő

máj. 24
19:09
Egész Olaszországban a legalacsonyabb járványfokozat lép életbe (vg.hu)
Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől.
máj. 24
19:12
Akit nem nevezünk nevén: szinte mindent elér a cenzúra a kínai interneten (Menedzsment Fórum)
A kínai elnök nevének kiejtése egyre inkább tabutémává válik – nemrég például egy több mint ezer éves költemény kevert bajba egy cégvezért, súlyos dollármilliárdokban mérhető kárt okozva, de a kormánypártiak is egyre kevésbé merik nevén nevezni Hszi Csin-ping elnököt. A cenzúra azonban egyáltalán nem újkeletű.
máj. 24
19:12
Koronavírus: már 25 millió oroszt beoltottak (Portfolio)
Oroszországban eddig 25 millióan kaptak oltást a koronavírus ellen, a vakcina mindkét dózisát több mint 10 millió embernek adták be - jelentette ki Vaszilij Akimkin, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet központi járványügyi kutatóintézetének igazgatója hétfőn.
máj. 24
19:12
Mintha körzővel rajzolták volna: Megmutatta tökéletes fenekét a Disney-sztár (BorsOnline)
A Disney sztárból lett Only Fans-os Bella Thorne egy piros bugyiban emlékeztetett minket arra, hogy miért is rajongunk érte annyira.
máj. 24
19:12
Hadházy Ákos: Az ellenzéknek sokat kell beszélnie arról, mit fog tenni akkor, ha nyer (Mandiner)
De sokat kell gondolkodni arról is, hogy mit fog tenni, ha veszít!
máj. 24
19:15
Mándoki László vallomása: Tiltották tőlem az első szerelmemet (Ripost)
Mándoki László 22 éves volt, amikor a kommunista rezsim elnyomása elől Németországba szökött. A legendás zenész nehéz szívvel hagyta el hazáját, hiszen éppen szerelmes volt.
máj. 24
19:15
Ryanair: úgy hisszük, KGB ügynökök utaztak az eltérített gépen (vg.hu)
Az állami támogatású gépeltérítés rémisztő volt az utasok és a legénység tagjai számára egyaránt.
máj. 24
19:18
Whisky és jókedv: különleges munkát kapott Rocco, a spániel (Hamu és Gyémánt)
A legapróbb hibákat is képes kiszimatolni. Újabb spániel tűnik ki társaitól különleges szaglása és munkája miatt. Pár hete mi is bemutattuk Kepet, Ausztrália első csőrepedés-kiszagoló kutyáját. aki 880 millió liter vizet spórolt meg az országnak azzal, hogy időben kiszimatolt több mint 90 föld alatti szivárgást, amelyet az emberek valószín
máj. 24
19:18
Zalaegerszegen is folytatódott a BikeSafe program (Magyar Nemzet)
Nemrég a Platán sori bevásárlóközpont parkolójában regisztráltathatták ingyenesen kerékpárjaikat, akik szeretnék biztonságban tudni közlekedési eszközüket.
máj. 24
19:24
Darwin-díj-várományos: egy dinoszaurusz belsejében találták meg a férfi holttestét (Metropol)
Egyelőre még nem tisztázott, hogy hogyan került a férfi a Stegosaurus-szobor belsejébe.
máj. 24
19:24
Te hogy alszol? Korai halált okozhat ez az alvási szokás (Life)
Az alvás közben fellépő jelenség következtében megnövekszik a korai halál kockázata. Főleg a nőknél.
máj. 24
19:27
Állami támogatású gépeltérítésről beszélt a Ryanair igazgatója (hirado.hu)
Michael O'Leary szerint a fehérorosz KGB ügynökei is a gépen utazhattak.
máj. 24
19:27
Kipucolja a Mol a Sajót (vg.hu)
A teljes medertisztítás tíz évig tartana.
máj. 24
19:27
Az ALDI még pünkösdhétfőn sem vett vissza a humorból, sírva fogsz nevetni a legújabb akcióján! (Promotions)
Az ALDI pünkösdhétfőn is több ezer ember arcára csalt mosolyt egyetlen, jól megszerkesztett képpel.
máj. 24
19:29
Megvan a Moszad új főnöke (hirado.hu)
David Barnea lép a több mint öt év után távozó Joszi Kohen helyére.
máj. 24
19:36
Uniós csúcstalálkozó kezdődött Brüsszelben (HírTV)
A helyszínről Zöldhegyi Katalin tudósított.
máj. 24
19:36
Püspökké szentelték Balog Zoltánt (Mandiner)
Kövér László az állam nevében köszöntötte az új püspököt.
máj. 24
19:42
Újabb szankciókat vezethet be az unió Fehéroroszországgal szemben (HírTV)
Újabb szankciókat vezethet be az Európai Unió Fehéroroszországgal szemben - jelentette be az Európai Tanács elnöke, miután bombariadó ürügyén.
máj. 24
19:42
Örömet hozott a hétvége: így élvezték a járvány enyhülését a magyarok (Ripost)
Jól alakult a hétvége Magyarországon: a járvány enyhülésével elkezdett visszaállni az élet a régi kerékvágásba, és sokan végre kikapcsolódhattak.
máj. 24
19:42
A fájdalomcsillapító infúzió beadására sincs elég ember az érdi szakrendelőben, egy-másfél hónap múlvára ígértek időpontot (SzMo)
A Nemzeti Egészségbiztosító adatai szerint csak csípő- és térdprotézis műtétre több mint 13 ezren várnak, mindkettőre több mint egy év a várakozási idő.
máj. 24
19:45
Orbán Viktor: a klímavédelem költségeit a klímaromboló vállalatoknak kell megfizetniük (vg.hu)
Magyarország azon csoporthoz tartozik, mely szerint a klímavédelem költségeit a klímaromboló nagy cégeknek kell megfizetniük.
máj. 24
19:45
Priyanka Chopra és Nick Jonas párosa a 2021-es Billboard gálán erőt ad az élethez (Glamour)
Amikor 2018-ban alig pár hónapos randizás után Nick Jonas megkérte Priyanka Chopra kezét, nem gondoltuk volna, hogy a kapcsolatuk sokáig fog tartani, sőt még afelől is kétségeink voltak, hogy egyáltalán összeházasodnak. Nos, a két szupersztár azonban minden előítéletet felülírva bizonyítja immár 3. éve, hogy ők bizony boldogabbak nem is lehetnének.
máj. 24
19:48
Hatalmas örömhírt jelentett be Miklósa Erika (Metropol)
Az énekesnő első gyermeke Bíborka örökbefogadás útján lett a családjuk tagja, aki most testvért kaphat.
máj. 24
19:48
Püspökké szentelték Balog Zoltánt (ATV)
Püspökké szentelték Balog Zoltánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület tavaly novemberben megválasztott püspökét hétfőn, a Pest megyei Nagykőrösön.
máj. 24
19:48
Nagy a baj, nem javul az állapota - Vajna Timiék orvosról orvosra járnak (Life)
Vajna Tímea Instagram szotirban osztotta meg követőivel aggodalmát.
máj. 24
19:48
Karácsony: Az EU finanszírozza a hibrid rezsimet - Friss hírek 2021. május 24. 19:40 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/24/4296/
máj. 24
19:50
Vajna Tímeáéknál nem javul a helyzet, pedig hónapok óta orvoshoz járnak (Metropol)
Nagyon sok orvos próbált már segíteni, de még mindig nem állt helyre a válla a házikedvencnek.
máj. 24
19:51
Nemcsak Pfizerből, indiai és más kínai vakcinából sem rendelünk, van elegendő (ATV)
Nemcsak az EU-s vakcinákból nem rendelünk majd, hanem indiaiból és további kínaiból sem - derül ki a KKM részéről az atv.hu-nak küldött válaszból.
máj. 24
19:51
Bara Margit rendkívüli tehetség volt, karrierjét mégis tönkretették a rosszindulatú pletykák (Femcafe)
Bara Margit élete sosem volt könnyű: a Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő magánélete és pályafutása sem egészen úgy alakult, ahogyan azt szerette volna. Bár rendkívüli népszerűségnek örvendett filmszerepeinek köszönhetően, karrierjét derékba törték a róla szóló rosszindulatú pletykák, melyeknek többsége teljesen alaptalan volt. Bara
máj. 24
19:54
Tető és szélvédő nélkül, 850 lóerővel lesz igazán izgalmas az új AMG (Magyar Nemzet)
Roland A. Bussink elképzelését a Hwa műhely valósítja meg 5 példányban. Nem kell sietni a pénzzel, már mind gazdára talált.
máj. 24
20:00
Kitart a jó hangulat, 200 pontos pluszban a Dow (Portfolio)
Bár a magyar tőzsdén nem volt hétfőn kereskedés, több európai részvénypiac is kinyitott ma, például a londoni és a francia tőzsde, valamint az amerikai tőzsdéken is a szokott rendben zajlik a nap. Makroadatok nem láttak hétfőn napvilágot, alapvetően csendes kereskedés zajlott az európai tőzsdéken, az amerikai részvénypiacokon pedig jelentősebb emel
máj. 24
20:00
Vasárnap itt a gyereknap: de mit ünneplünk pontosan gyermeknapon? (Ripost)
Május utolsó vasárnapja minden évben a gyermekek ünnepe. Rengeteg programon lehet ilyenkor részt venni és sok szülő meg is ajándékozza a gyermekét, de pontosan mit ünneplünk ilyenkor?
máj. 24
20:00
Bódéval együtt kapott fel egy párt a viharos szél a kunadacsi horgásztavon vasárnap (SzMo)
A nő a bódéból kiesve agyrázkódást, a férfi pedig feltételezhetően felkartörést szenvedett.
máj. 24
20:00
Szergej Lavrov a minszki incidens higgadt kivizsgálására szólított fel (Demokrata)
Nem szabad elhamarkodottan ítélkezni a minszki Ryanair-incidens ügyében – figyelmeztetett az orosz külügyminiszter.
máj. 24
20:00
Nem bíznak az akkumulátoros kamionokban (Magyar Nemzet)
A városon kívüli terepen dolgozó teherautók jobban boldogulnak az üzemanyagcellás hajtással, mint az akkuval?
máj. 24
20:02
WHO: „felháborító egyenlőtlenség” van a koronavírus-vakcinák elosztásában (Portfolio)
Ismét erőteljesen beleszállt a gazdag országokba Tedrosz Gebrejeszusz: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerint „felháborító egyenlőtlenség” uralkodik a vakcinák elosztásában, 10 ország osztozik jelenleg a legyártott oltóanyagok 75 százalékán.
máj. 24
20:03
Von der Leyen: határozott választ kell adni a Ryanair ügyére (vg.hu)
A tagállami vezetők szankciók bevezetésének lehetőségéről fognak tárgyalni a vasárnapi incidens felelőseivel.
máj. 24
20:06
Nem hitte el, mit lát a főbérlő a pesti lakásban (Metropol)
Az albérlő, egy fiatal értelmiségi lány úgy lelakta a VI. kerületi vadiúj lakást, mintha egy évek óta elhagyatott hajléktalanszállás vagy drogtanya lenne...
máj. 24
20:06
Pluszban zártak a főbb európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn; a frankfurti börze zárva volt pünkösd miatt.
máj. 24
20:06
Bővülni fog az iPod széria? (GSMring)
Az utóbbi időben a zenehallgatási eszközök visszaszorultak a mobiltelefonok sokszínűsége miatt. Az Apple mégis új eszközt mutathat be idén. Egy szivárgás szerint a cég az iPod-ok 20. évfordulóján (ősszel) a megemlékezés miatt új készülékeket mutathat be. Renderképeket is megosztottak, amin az látható, hogy egy okostelefonhoz hasonló dizájnnal érkez
máj. 24
20:06
Újabb értékes lelet Abasáron (Demokrata)
Fontos pápai levél ólom függő-pecsétjét, azaz pápai bullát talált a Magyarságkutató Intézet.
máj. 24
20:09
Így tudod megmenteni az összetört púdert vagy rúzst (Femcafe)
Mindannyian tudjuk, milyen rossz érzés, amikor kicsúszik a kezünkből a púder vagy a pirosító és darabokra törik. A jó hír viszont az, hogy van rá megoldás. A következőben mutatunk egy videót, ami segít, hogy ne a kukában kelljen landolnia kedvenc termékeidnek.
máj. 24
20:09
Dobd össze, és már eheted is: rém egyszerű brokkolis rakott penne 30 perc alatt (Femcafe)
Ebédre és vacsorára is tökéletes választás.
máj. 24
20:12
Kiss Virág bikiniben mutatta meg alakját 10 hónappal a szülése után (SzMo)
A fitneszmodell már hetekkel kislánya születése után is nagyon jól nézett ki, most pedig bomba formában van.
máj. 24
20:18
Mándoki László elárulta, mi hiányzott a nagy nyugati szabadságból fiatal korában (Metropol)
Németországban töltötte élete nagy részét, de több okból is nagyon nehéz volt 22 évesen elhagynia Magyarországot.
máj. 24
20:18
Sztrájkra készülnek egy győri üzem dolgozói (Portfolio)
Sztrájkbizottságot alakított a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft.-nél a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete, miután a hengerfejeket gyártó céggel a szakszervezet nem tudott tárgyalásos úton megegyezni néhány, a munkavállalókat érintő változásról - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség hétfőn az MTI-t.
máj. 24
20:18
Harry herceg állandóan szoronghat Meghan Markle öngyilkos gondolatai miatt (SzMo)
A herceget ismerő önéletrajzíró szerint Harry-ben állandóan ott motoszkálhat a félelem, hogy feleségét is elveszíti.
máj. 24
20:18
Balog Zoltánt püspökké szentelték (Demokrata)
Püspökké szentelték Balog Zoltánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület tavaly novemberben megválasztott püspökét.
máj. 24
20:18
Véglegesen a cseheké lett az amerikai Colt (Mandiner)
A Ceska Zbrojovka Group (CZG) cseh fegyvergyár véglegesen tulajdonába vette az amerikai Colt fegyvergyárat.
máj. 24
20:18
Egészen a Tátráig el lehetett látni Galyatetőről (Magyar Nemzet)
Míg a völgyekbe pára, köd ült be, addig a hegycsúcsokról a Magas-Tátra havas csúcsait is meg lehetett pillantani hétfő reggel.

Keresés