A Honor tavaly szétvált a Huawei márkától, így a rajongók reménykedhettek, hogy visszakaphatják a telefonok a Google támogatást. Most kiderült így lesz-e! A Honor idén már bemutatott készülékeket, viszont azok csak Kínában jelentek meg, így azokon alapból nincsen Google Mobile Services. Nagy volt a csend arról, hogy az új készülékeken elérhető lesz
Ugyan már lecsengőben van a harmadik hullám Magyarországon, a járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései a hatékonyság növelésében.
Megérkezett Brüsszelbe Orbán Viktor, ahol újabb uniós csúcstalálkozóra kerül sor. Szó lesz a migrációról, a koronavírus-járványról, a környezetvédelemről és a klímavédelemről - árulta el a miniszterelnök a Facebook-oldalán megosztott rövid videóban.
Mi azon országok közé tartozunk, melyeknek az a véleménye, hogy a környezetvédelem és a klímavédelem költségeit a nagy klímaromboló cégeknek kell megfizetniük – mondta Facebook-videójában Brüsszelből Orbán Viktor. A kormányfő szerint vannak, akik ezt az emberekkel fizettetnék meg, az ezzel kapcsolatos csata most kezdődik az uniós csúcson.
Miklósa Erika és férje, Csiszár Zsolt 2015-ben, nyílt örökbefogadással, Bíborka érkezésével vált szülővé. Most úgy döntöttek, újabb gyermeket vállalnak, és már meg is tették a kötelező lépéseket. Mindez az Mtva Családi Kör című műsorában hangzott el. Az operaénekesnő azt is elárulta, mi volt az oka, hogy nem saját gyermek mellett döntöttek.
Kifejezetten alacsonynak nevezte a magyarországi tanári fizetéseket Révész Máriusz, kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő a Partizán című műsorban. Az oktatáspolitikai kabinet korábbi tagja szerint az oktatás színvonalának emelkedéséhez emelni kell a béreket. A Pedagógus Szakszervezet nem érti a kettős beszédet a kormány részéről. Hiller
Rengeteget köszönhet férjének Karikó Katalin, hiszen ő tette lehetővé számára, hogy valóra válthatta kutatói terveit. A munka ugyanakkor áldozatot követelt tőle is, a családjától távolt töltött sok idő árán születhetett meg a koronavírus elleni Pfizer-BioNtech vakcina, amellyel sok százmillió emberen segített. A Széchenyi-díjjal és a Közmédia Év Em
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/24/4294/
Mindössze 258 új fertőzött - augusztus vége nem regisztráltak ilyen kevés új koronavírusos megbetegedést. Most a teszteknek kevesebb, mint 3 százaléka lett pozitív. Azonban Zacher Gábor Híradónknak arról beszélt, kár lenne még a harmadik hullám végéről beszélni.
Pünkösd hétfőn tovább erősödött a forint az euróval szemben, már 348 alatt jár a jegyzés. A befektetők most elsősorban az MNB holnapi kamatdöntésére figyelnek, ahol a Monetáris Tanács megismételheti Virág Barnabás múlt heti héja üzeneteit, melyek a forint erősödéséhez vezettek.
A miniszterelnök Brüsszelből osztott meg egy videót, amiben lényegretörően vázolta, miről tárgyal majd az elkövetkezendő két napban. A magyar családok védelmében fog szót emelni.
A legtöbb magyar belföldön utazik idén, a külföldi országok közül Horvátország és Ausztria a legnépszerűbb, derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a Századvég Alapítvány által készített felmérésből. A megkérdezettek háromnegyede nyáron utazna, legtöbben a Balatonra, a Mátra—Bükk térségbe, vagy Budapest környékére. A higiéniai óvintézk
Egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta, hogy az optogenetikai terápia segítségével sikerült részben visszanyerni a látásfunkciókat egy retinitis pigmentosában szenvedő betegnél. Ez mérföldkő a látást helyreállító génterápia felé vezető úton – olvasható a hétfőn kiadott közleményben.
Miklósa Erika, Bíborka után, egy második gyermeket is szeretne örökbe fogadni. Az operaénekes és férje jelenleg arra vár, hogy testvére lehessen a most hatéves kislánynak.
A brit kormány hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette a Belavia fehérorosz légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét.
A magyar adórendszer a fejlett országokban fizetendő terhek szövevényes hálózata: számtalan adónemmel találkozhatunk rendszeresen, az élet minden területén, amelyek megfizetésével hozzájárulunk az állami terhek egységes és igazságos elosztásához. Cikkünkben az illetéktörvény 2021 évi aktuális magyarázatával segítünk a magyaroknak eligazodni az ille
Mindössze 258 új fertőzött - augusztus vége óta nem regisztráltak ilyen kevés új koronavírusos megbetegedést. Most a tesztek kevesebb, mint három százaléka lett pozitív. Zacher Gábor azonban híradónknak arról beszélt, kár lenne még a harmadik hullám végéről beszélni. Az elmúlt 24 órában 41-en vesztették életüket a vírus következtében.
Mi van, ha a másik csak testben van jelen a családja mindennapjaiban? Ha nem lehet rá számítani, nem lehet rá támaszkodni, mert a játékfüggősége teljesen elnyeli? És lassan az egész családot felemészti
Sok nő vágyik egy meseszép gyémántra, ám ezt az ékszert nem biztos, hogy szívesen viselnéd! A rejtélyes Hope-gyémánthoz ugyanis vér és halál tapad, akinek a birtokába került, azt súlyos balszerencse érte utána.