Ausztria nem fogadja el a keleti vakcinákat, azonban ez nemcsak az országba utazó magyaroknak, hanem az osztrák állampolgároknak is gondot okozhat, hiszen Szerbiában külföldieket is oltanak, és vannak köztük osztrákok, akik ott Sinopharm vagy Szputnyik vakcinákban részesültek. Nekik nem javasolja az osztrák Egészségügyi Minisztérium, hogy újra beol
Gávavencsellő gyászol. Ott élt az a 13 éves kisfiú, aki kedden tűnt el. A saját édesapja és keresztapja talált rá a holttestére a Tisza csatornájában az otthonuktól néhány percnyi sétára.
Huawei okos eszköz eladásokat tekintve fontos szerepet tölt be a világ szinte összes piacán. Az okoskarkötői jó áron kínálnak nagy tudást. Most a legújabb kiadás mellé értékes ajándék jár a MediaMarkt-ban. A Huawei Band 6 okoskarkötőt a gyártó most kezdte el értékesíteni Magyarországon. A készülék a termékkategóriában nagynak mondható kijelzővel
Gávavencsellő gyászol. Ott élt az a 13 éves kisfiú, aki kedden tűnt el. A saját édesapja és keresztapja talált rá a holttesttére a Tisza csatornájában az otthonuktól néhány percnyi sétára.
A szakértők között azért váltott ki felháborodást a döntés, mert a kórházak túlterheltsége miatt valóban vannak, akik tévesen azt hiszik, hogy meggyógyulhatnak a fehérítőivástól.
A tajvani hatóságok felszólították a lakosságot, hogy ne kezdjenek pánikvásárlásba a koronavírus-járvány terjedése miatt életbe léptetett új kijárási korlátozások miatt.
Eltérő kultúrák, eltérő szokások – éppen ezért nem meglepő, hogy a lánykérés is egészen máshogyan zajlik a világ különböző országaiban. Egyes helyek hagyományai azonban olyannyira mások, mint a mieink, hogy érdemes alaposabban is megismerni őket.
Szinte hihetetlen, de újra valódi, személyes részvételű zenés-táncos eseményekre készülhetünk! Június 11-én és 12-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kellemes nyáresti hangulatban várják a néptánc és népzene szerelmeseit. A 25 éves múltra visszatekintő Duna Karnevált idén hazai hivatásos és amatőr táncegyüttesek közreműködésével rendezik meg jú
Már egy ideje hallani arról, hogy a Samsung idén két okosórát is tervez piacra dobni. Az egyik a Samsung Galaxy Watch 4 és a Samsung Galaxy Watch Active 4. Ezekről az órákról érkezett újabb információ. A Samsung Galaxy Watch termékcsalád világszerte nagy népszerűségnek örvend mind dizájnt, mind funkcionalitást tekintve. Az órákkal lehet sportolást
Borász, üzletember, balatoni és világ körüli vitorlázó, s egy életen keresztül kalandor: elhunyt Szeremley Huba. Jásdi István csopaki borász emlékezik meg a magyar üzleti és borászvilág különleges személyiségéről.
Te is vitázol időnként a pároddal, vagy inkább mindent ráhagysz? Nos, sokan úgy tartják, hogy a konfliktusokat inkább érdemes elkerülni, végül is általában a legkevésbé vonzó tulajdonságokat képesek előhozni belőlünk: a kishitűséget, az ellenségeskedést vagy a közömbösséget, hogy csak néhányat említsünk. De a nézeteltérések elkerülhetetlenek.
A fül gondozásával kapcsolatos 10 tanács, melyeket nem nehéz betartani, ám helyes követésükkel sok kellemetlen vagy akár súlyos problémát is el lehet kerülni. A figyelemfelkeltő intelmeket, a Deafness Research UK honlapján tették közzé.
A szépség relatív, ízlések és pofonok, kinek a pap, kinek a paplan. Tény, hogy vannak olyan ruhadarabok, amelyekben mi, nők nagyon csinosnak érezzük magunkat, a férfiak azonban nem rajonganak értük. Nem befolyásolásként hoztuk ezeket, de azért jó tudni róluk.
A jövő héten is változékony lesz az időjárás. A napsütéses időszakok mellett többször várható eső, akár zivatar is, és sokfelé a szél is erős, akár viharos lehet.
Bahrein úgy döntött, hogy a koronavírus elleni oltási kampány következő szakaszában egy harmadik emlékeztető oltást is bevet - erről Bahrein hírügynöksége tájékoztatott.
Lázad a brit királyi udvar Harry herceg és Meghan hercegné ellen. A palota munkatársai felháborítónak tartják a pár viselkedését, ám az indulatok azután szabadultak el igazán, miután nyilvánosságra került a Harryvel készült interjú, amelyet Dax Shepard színésznek adott az Armchair Expert podcastoldalán.
Michael Schumacher felesége, Corinna nehéz döntésre szánta rá magát. Megválik a Genfi-tó partján lévő házuktól, mert mióta Schumacher balesetet szenvedett már nem látogatják az ingatlant.
Most egyes ismerőseim mindenkit leparasztoznak, akiknek köze van a disznósajthoz, mások (pl. Lattmann doktor) je suis disznósajt felkiáltással védik ezt az ételt.