Az RTL Híradó beszámolója szerint van, ahol ellenőrzik az applikáción szereplő QR-kódot, de van, ahol elég csak felmutatni a telefont egy arcképes igazolvánnyal együtt.
A Párbeszéd, az LMP és az MSZP miniszterelnök-jelöltje még szombaton hangoztatta, hogy büszke arra, hogy a parlamentben ő mondta ki először Simicska nevét. A kijelentésre a DK-s Szabó Zoltán reagált.
Hogyan alakították az elmúlt másfél év történései, a turizmus visszaesése, az ingatlanárak konszolidációja, az agglomeráció reneszánsza Budapest belvárosát és mit hozhat a jövő a turisták visszatérésével?
Gingivitisznek nevezzük a fogíny akut vagy krónikus gyulladását. Az elnevezés tehát betegségek spektrumára utal, amelyek a fogínyt érintő különböző gyulladásos folyamatokkal járnak együtt.
Nem kell éles konfliktusokra számítani az ellenzéki összefogás pártjai között Böcskei Balázs szerint, mert az elmúlt években megtanulták az együttműködés szükségszerű konstrukcióját, és kevés is az olyan ügy, amiben ne értenének egyet. Másképp gondolja Deák Dániel, aki szerint a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a sokpárti koalíciók hosszú ideig
Számomra mindig is üdítő vidám kisautókat tesztelni, a kategóriában párját ritkító hibridek pedig izgalmasabbak. Hiszen a sajnos kihalásnak induló kisautós szegmens volna a vérbeli városi autó, benzin-elektromosként pedig pont saját vadászterületén lehet igazán takarékos. Eleddig a Toyota Yaris Hybrid volt az egyetlen ilyen modell, ezúttal pedig a
Változatlanul gyors ütemben csökken az új fertőzöttek száma Magyarországon és látványosan javul a halálozási adat is. Egyértelmű, hogy a harmadik hullám lecsengő szakaszában járunk, egyelőre semmi jele annak, hogy a
Rendező, közgazdász, polgármester és fodrász is van a Karácsony Gergely által tegnap bejelentett 99 Mozgalom alapítóinak listáján. A miniszterelnök-jelölt szerint a mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki híve és támogatója a változásnak. Az alapítók között van Jordán Tamás és Bod Péter Ákos is, híradónknak elmondták, hogy mindketten meghívásra mondtak
Hazánk régi Dunán inneni kerületének egyik, kétezerhatszáz négyzetkilométer kiterjedésű megyéje volt, alakja szabálytalan négyszög, melynek alsó délkeleti sarkába Nógrád vármegye egy része benyúlt.
„Hogy lesz ebből jó világ? Szerintünk úgy, hogy nem hallgatjuk el senki elől sem, kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk, miért jöttünk el, miben hiszünk, és miért. És meghallgatjuk a másik mondandóját is minderről. És úgy, hogy harcolva a jóság diadaláért felemeljük a hangunkat minden szenvedő lényért. És miközben ezt tesszük, próbáljuk meg élve
Egyre nagyobb bajt jelent az Egyesült Államokban, hogy folyamatosan szaporodik azoknak a száma, akik bár az első adag vakcinával beoltották magukat, de a második dózist nem vették fel. Ennek súlyos következményei lehetnek a szakemberek alapján. Hasonlóan vélekedik Szlávik János is, aki szerint nagyon fontos, hogy a lakosság beadassa a második védő
A Liverpool Alisson Becker a 95. percben szerzett fejes góljával legyőzte a West Bromwich Albiont az angol labdarúgó Premier League-ben, s ezzel életben tartotta reményét a negyedik helyre kerülésre.
„Fel kellene nőni ehhez a feladathoz végre, derék magyarjaim. Fel kellene nőni végre. Ébernek, tudatosnak és megfontoltnak lenni. Nem ártana.” Méhekről és füstparipákról, Hamvasról és Weöresről, a 20. század tanulságairól és a 21. század kihívásairól beszélgettünk Weiner Sennyey Tibor költővel szentendrei birtokán.
A virológus a Heti Naplóban válaszolt Sváby András kérdéseire, hogy mennyire kell megijednünk, ha az oltás után mondjuk nem mutatható ki elegendő antitest a szervezetünkben.
Szingapúrban bezárnak az iskolák a koronavírus-járvány terjedése miatt, Indiában továbbra is négyezer fölött a napi halálozások száma, Tajvanon pedig szigorítottak a kijárási korlátozásokon.
A színésznő azt mondja: torokszorító érzés számára a nemzet színésze elismerés, csak az tölti el szomorúsággal, hogy meghalt az általa is tisztelt Törőcsik Mari.
Az Apple iPhone 12-es szériája nagy népszerűségnek örvend világszerte. A készülékeket 2020 őszén mutatták be és ezek a legkeresettebb iPhone telefonok elemzők szerint. Most az újabb sorozatról érkezett pár információ. Az Apple az iPhone 12 széria bemutatásánál felhívta magára a figyelmet azzal, hogy nem rakott töltőfejet és fülhallgatót az új kés
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági kabinet vasárnapi ülése után bejelentette, hogy Izrael tovább folytatja a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezetek, elsősorban a Hamász elleni Falak őrzője nevű hadműveletet - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. Közben összeomlott egy emelvény a Jeruzsálem melletti G
„Egy terrorista sincs biztonságban... Továbbra is mindent megteszünk a béke és a biztonság helyreállításért Izraelben, de ez időbe telik. Mindig van nemzetközi nyomás, de összességében nagyon komoly támogatást élvezünk” - mondta a kormányfő.