A Subaru – főleg Európában – egy viszonylag kis szereplő, és ugyancsak nincs könnyű dolga a gigászok árnyékában. A boxermotorjairól és szimmetrikus összkerékhajtásáról híres gyártó most olyat tett, ami akár a fennmaradást is jelentheti számára. Elkészítette az első tisztán villanyos járművét, a Subaru Solterra SUV-t.
4 483 598 fő, közülük 2 626 857 fő már a második oltását is megkapta. 1190 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 796 390 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 71 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 041 főre emelkedett.
Az elmúlt 24 órában 1190 új koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon és elhunyt 71 fő – derül ki a péntek reggeli jelentésből. Magyarországon ma reggelig 4 483 598 fő már legalább egy oltást kapott.
Brutális mennyiségű, egymillió csomag immunerősítőt és nyolcmillió csomag vitamint vásároltak a magyarok tavaly a nagyáruházakban és a drogériákban, ami kétszeres, illetve másfélszeres növekedés a 2019-es, még „Covid-mentes” évhez képest.
Ez a választás nem arról szól, hogy ki jut be a parlamentbe, mivel Tordai Bence és Kálmán Olga mindenképp ott lesz az ellenzék közös listáján – mondta Berg Dániel a második kerület baloldali jelöltjeinek vitáján a Partizánban.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 483 598, közülük 2 626 857 személy már a második oltását is megkapta. 1190 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 796 390-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 71, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 041-re emelkedett.
Tőzsdére megy a dél-afrikai konglomerátumhoz, a Steinhoffhoz tartozó diszkont kiskereskedelmi vállalat, a Magyarországon is jelen lévő Pepco. Az anyacég már meg is határozta a jegyzési árat.
Véget ért egy korszak. A Tesla nem fogadja el többé a bitcoint, vagyis más forrásból kell előteremteni a megvásárlására szánt összeget. A hivatalos közlemény szerint a Tesla tulajdonosa aggódva figyeli a kriptovaluta bányászatához felhasznált töméntelen mennyiségű fosszilis energiaforrást. A döntését tehát – elvileg – környezetvédelmi szempontok al
Szingapúr ismét szigorít a koronavírusos esetek felfutása miatt és közölték, hogy elhalasztják a május 26-án elindítani tervezett utazási buborékot Hongkonggal. A hír a tőzsdén is esést indított el, a szingapúri index 3 százalékos mínuszban áll a ma reggeli kereskedésben.
Egy házasság portréja címmel jelent meg a New Yorkerben az az összeállítás, amely a híres szakács, író, televíziós személyiség, Julia Child fotóit mutatja be. A képeket a férj, Paul Child készítette, javarészt akkor, amikor Franciaországban éltek.
Döbbenetes fordulatot vehet a sportlövők botrányos doppingügye. Állítólag egy videófelvétel áll rendelkezésre arról, hogy valaki illetéktelenül bemegy Péni szállodai szobájába. A sportlövők azt sejtetik, ez a valaki ott doppingot rakott a sportoló italába. Azt állítják, a videófelvételen egyértelműen felismerhető, ki volt az.
Részben az inflációs félelmek miatt napokon át tartó esést láttunk az amerikai tőzsdék, viszont tegnap végül visszapattantak a vezető amerikai indexek, amit részben a vártnál jobb munkaerőpiaci adat is támogatott, részben pedig sokan inkább vételi lehetőségként tekintettek a piac ideiglenes gyengeségére. Ázsiában a Wall Street-i ralit követően szin
A Schaeffler megerősíti a Futóműrendszerek részlegét a fenntarthatóság és a siker érdekében. Molnár Viktor lesz a futómű-mechatronikai terület terjeszkedéséért felelős részleg elnöke.
Végre kimondhatjuk: a hét elején megérkezett az igazi tavasz, sőt egy-egy nap már szinte nyárias az időjárás, ez pedig azt jelenti, hogy elérkezett az idő, hogy újra megszépítsük a balkonjainkat, teraszainkat és kertjeinket. Tökéletes kikapcsolódás, amihez ajánlunk is gyorsan öt különleges tárgyat, valamint szolgáltatást.
A hibrid munkavégzés korának beköszöntével világszerte megemelkedettek a kiberbiztonsági kockázatok. A kelet-közép-európai régióban a vállalkozások több mint kétharmada szembesült az elmúlt egy évben valamilyen biztonsági kihívással – az adathalászat és a zsarolóvírusok igen gyakoriak. Ennek ellenére, a cégek több mint fele nem rendelkezik átfogó b
Orbán Viktor a péntek reggeli, szokásos interjújában a Kossuth rádión sok más mellett arról is beszélt, hogy miről társalogtak Karikó Katalinnal. A miniszterelnök furcsa dolgokat mondott.
A hullámzó nemzetközi befektetői hangulatban is kitartóan erősebb szinteken maradt a forint az utóbbi napokban az euróval szemben, így pénteken délelőtt is nagyon közel jár a 356-os szinthez, és ha tartósan ez alá tudna jutni, akkor egy hároméves forintgyengülési trend törne meg. Mindenesetre a nap ebből a szempontból biztatóan indul, hiszen a déle
Az IBM vezére, Jim Whitehurst, úgy gondolja, hogy a globális chiphiány még akár további két évig is eltarthat. A globális autóipar idén akár 110 milliárd dollár bevételtől is eleshet ennek következtében, mivel így folyamatosak a fennakadások a gyártási folyamatban. Ez ráadásul magasabb árakhoz vezet, vagyis inflációs hatásai is vannak.
A gyomokra többnyire ősellenségként tekint az emberiség, főleg az olyanokra, melyek allergének a társadalom nagy százalékának. A lista végtelen, így nem is kezdem el sorolni, mert a gyomról nagyjából ugyanaz a kép alakult ki az évszázadok alatt: káros és pont. Vagyis pont nem lenne az, ha ismernénk a gyomok ökológiai lényegét és egyben szerepét.
Már a 16-18 évesek is felvehetik az oltást, ezzel a lehetőséggel mintegy 90 ezer, technikumban vagy szakképző iskolában tanuló diák is élhet. Első körben azok a fiatalok kapnak a Pfizer-vakcinából, akik korábban regisztráltak és időpontot foglaltak.
Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez - jelentett be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese.
Már a 16-18 évesek is felvehetik az oltást, ezzel a lehetőséggel mintegy 90 ezer, technikumban vagy szakképző iskolában tanuló diák is élhet. Első körben azok a fiatalok kapnak a Pfizer-vakcinából, akik korábban regisztráltak, és időpontot foglaltak. A szakképzésben tanulók hiányzása is igazoltnak tekintendő, ha az oltást tanítási napon kapják meg
Befejeződött a napraforgó vetése Zala megyében, a kukorica vetésterületének pedig több mint 90 százalékán került földbe a mag – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
A fokozatos nyitáshoz igazodva megszűnt a kutyák veszettség elleni ismétlő oltásának beadatására tavaly márciusban elrendelt türelmi idő. A hatóság kéri az érintett kutyatartókat, hogy lehetőség szerint mielőbb pótolják állatuknál az esetlegesen elmaradt oltást.
A nemzet nagyjai iránti tiszteletadással, a digitális lehetőségek üzenetével fordul az emberek felé a Telekom. A szolgáltató az elmúlt két évszázad magyar kulturális és tudományos kiválóságainak gondolatait tolmácsolja új kampányában a legújabb digitális technológia segítségével. A mesterséges intelligenciára és a first motion order technológiára é
Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez - jelentett be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese. A most megjelent tájékoztatás szerint az állam egészen elképesztő, akár 15 millió forintos támogatást is adhat elektromos autó vásárlására.
A koronavírus-fertőzések emelkedő adatai miatt, alig három hónappal a tokiói olimpia előtt kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban. Nisimura Jaszutosi illetékes miniszter pénteken közölte, hogy a szigetország kormánya Hokkaido, Okajama és Hirosima prefektúrákban is szigorításokat vezet be május 31-ig.