A jelek szerint beélesítették és már működik a védettséget igazoló telefonos applikáció. Az alkalmazást a Google Playben és az App Store-ban is meg lehet már találni.
Hatmillió beoltottnál lehet majd megtartani a tömegrendezvényeket, de csakis védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Zenés-táncos, tömeges rendezvények védettségi igazolvány nélkül nem lesznek látogathatók augusztus elejéig-közepéig - szögezte le. Ha ősszel kelleni fog harmadik oltás, arra me
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjút péntek reggel, melyeben elmondta, hogy védettségi igazolvány hiányában zenés nagyrendezvények látogatása lehetetlen lesz augusztus elejéig, közepéig. Megtudtuk azt is, hogy egy héten belül feláll a gazdasági operatív törzs.
A Potsdami Klímahatáskutató Intézet arra a következtetésre jutott, hogy a villamosítás abszolút prioritás, azonban a hidrogént inkább a légi közlekedés és a magas széndioxid-kibocsátású iparágak dekarbonizálására kellene fordítani.
A piacról vásárolt halak viszont nem lelkesedhetnek annyira. Hiánypótló terméket szúrt ki a 24.hu, amelyre valószínűleg rengeteg haltulajdonos várt már egy ideje: a Katsugyo néven futó táska arra lett kitalálva, hogy élő halakat lehessen benne szállítani – vagy ha jobban tetszik „sétáltatni" – az utcán.
Noha azt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elismeri, hogy a 2010-es 62 százalékról a Fidesz-kormány működése alatt tavaly év végére 77,5 százalékra nőtt a hazai foglalkoztatási ráta, az eredmények mögött statisztikai csúsztatások bújnak meg.
Bár az oltás tekintetében továbbra is jól áll az ország, a miniszterelnök szerint nem szabad megfeledkezni az áldozatokról és gyászoló családtagjaikról, az együttérzésnek kell az első helyen állnia.
A no-till rendszerrel is elérhető magas hozam, de a cél nem ez, hanem az optimális termés. Ez az egyik legfontosabb elve a svájci születésű, 2018 óta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldvár határában gazdálkodó, és az Alföldön a direktvetést, a no-till rendszert bérmunkában is sokfelé alkalmazó Reto Stockernek.
Hiába állunk az elsők között az átoltottságban, nagyon komoly veszteségeink vannak, most az együttérzés az egyik legfontosabb szó - mondta a Jó reggelt Magyarország műsorában Orbán Viktor kormányfő. Hatmillió beoltottnál lehet majd megtartani a tömegrendezvényeket, addig csak védettségi igazolvánnyal lehet koncertekre menni. Van elegendő vakcina eg
Részben az inflációs félelmek miatt napokon át tartó esést láttunk az amerikai tőzsdék, viszont tegnap végül visszapattantak a vezető amerikai indexek, amit részben a vártnál jobb munkaerőpiaci adat is támogatott, részben pedig sokan inkább vételi lehetőségként tekintettek a piac ideiglenes gyengeségére. Ázsiában a Wall Street-i ralit követően szin
Egészségügyre, oktatásra és környezetbarát közlekedésre fordítaná a legtöbb pénzt Magyarország az uniós helyreállítási alapból, és csak azokat a forrásokat hívná le, amelyeket nem kell visszafizetni - írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.
A pünkösd körüli napokban elérhető az 5 millió elsőre beoltott, és azután az esküvőkre a nagyobb rendezvényekre és a kijárási tilalomra vonatkozóan további lazítások lesznek – mondta a Kossuth Rádió reggeli adásában Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta, hogy legalább augusztus eleje-közepéig nem lesznek látogathatók a nagyobb zenés-táncos rendezv
2021 január és március vége között 7,2 százalékkal, 249 600 járműre növelte globális ügyfélkiszállításait a ŠKODA AUTO a tavalyi év azonos időszakához képest. Az árbevétel 5,049 milliárd eurót tett ki, ami 4,1 százalékos növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva. A ŠKODA AUTO Csoport 448 millió eurós működési eredménye 46,1 sz
Egészségügyre, oktatásra és környezetbarát közlekedésre fordítaná a legtöbb pénzt Magyarország az uniós helyreállítási alapból, és csak azokat a forrásokat hívná le, amelyeket nem kell visszafizetni – írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.
Az Internal Revenue Services (IRS) az USA adóhatósága, ahogy minden hasonló állami szervezet a világ minden táján, ők is fennállásuk óta kűzdenek az adóelkerülés ellen. Most kiderült, hogy már az amerikai polgárok kriptopénzeit is lefoglalhatják, ha megfeledkeznek az adózásról. Az…
Pünkösd környékén újabb lazítások jönnek, 6 millió beoltottnál lehetnek zenés fesztiválok, újraindítási operatív törzs alakul - jelentette be Orbán Viktor reggel az állami rádióban.
Mi sosem feledkezünk meg olvasóinkról, éppen ezért 20% kedvezményt biztosítunk számotokra a május 18-án megrendezésre kerülő Blockchain Budapest konferenciára! Érdemes eljönnötök, már csak azért is, mert velem, Györfi Andrással is találkozhattok, hiszen többek között én is előadást tartok. Az előadók…
A Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott egyeztetéseket követően dönt a kormány a hitelmoratórium sorsáról – mondta a Világgazdaságnak Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Egy brit tanulmány szerint növelheti az antitestes immunválaszt a Pfizer-oltásoknál az idősek esetén, ha a két dózis közötti időtartamot jelentősen, a jelenleg általánosan alkalmazott 3 hétről 12 hétre emelik – írja a Financial Times.
Világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak augusztustól a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői a hatályos előírások alapján többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Székely Szabolcs verseskötete, A beszélgetés története a felnőttkor dilemmáiról, meghasonlásairól mesél, és közben leszámol jó néhány illúzióval is. Olvass bele!