Új rekordot felállítva egy nap alatt több mint 1,3 millió embernek adták be az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltást Németországban - közölte be pénteken a szövetségi egészségügyi miniszter.
Erős csapattal fut neki a túraautószezonnak a Zengő Motorsport: a korábbi világbajnok Robert Huff és a rendkívül rutinos Jordi Gené csatlakozik a tavalyi csapathoz 2021-re.
A Vállalat webes online közvetítést tartott a befektetőknek, ahol az első negyedéves eredményekről beszámolt és megvitatták a jövőbeli terveket és kilátásokat. A céges perzentáció és az online esemény visszanézhető a Vállalat Befektetői események és bemutatók oldalán.
Hideg és sötét télnek nevezte az európai demográfiai helyzetet Ferenc pápa a születéscsökkenések problémájáról rendezett római találkozón pénteken, ugyanott az olasz kormányfő, Mario Draghi is új családpolitikát szorgalmazott.
Meglepi a Mercedest, hogy Lewis Hamilton éppen az évek óta legkiélezettebb szezonjukban produkálta minden eddiginél jobb évkezdését. Szerintük van összefüggés a kettő között.
Harry herceg egy Podcastban mesélt arról, hogy már a 20-as éveiben el akarta hagyni a királyi családot, valamint, hogy az élete leginkább a "Truman-show"-hoz hasonlított eddig.
A Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) által összefogott 11 budapesti bevásárló utcában a vállalkozások mintegy 90 százaléka élte túl a koronavírus-járványt, és egyre több helyen csökken a kiadó-eladó üzletek száma – közölte csütörtökön a BUM az MTI-vel a május elején végzett kutatása alapján.
El kellett altatni Norbit, a budapesti állatkert idős tigrisét, akinek életét a korral járó gyógyíthatatlan betegségek az elmúlt időszakban már nagyon megnehezítették. Norbi 2004 óta élt Budapesten, és összesen öt kölyke született párjától, Nivától.
Nyugalmasan, magunkra és a környezetünkre figyelve élni nincs mindig idő. Hallgatni a madárcsicsergést, piacra járni, egészséges ételeket főzni sokszor luxusnak tűnik. Pedig elmerülni egy beszélgetésben, kicsit barátkozni az irodalommal, a minket körülvevő világgal lélekjobbító dolgok. Ha odafigyelünk a természetre, ha óvjuk, ha megtanuljuk olvasni
Magyarországon sújtja a legtöbb embert, hogy a koronavírus-járvány miatt orvosi vizsgálatokat és műtéteket halasztottak el - mondta az Eurofound kutatására hivatkozva a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője pénteken online sajtótájékoztatón.
Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán, így a 22 éves magyar sportoló az első magyar bringás, aki a rózsaszín trikót viselheti egy háromhetes nagy körversenyen. Valter Attila 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenpoel és 16-tal a Tour de France-győztes k
Az egész ország Valter Attila sikerét ünnepli, miután a versenyző átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán.
A Závecz Research és az IDEA Intézet április eleji felmérése jött ki 9. számú választókörzettel kapcsolatban, ahol a jelenlegi képviselő Burány Sándor (Párbeszéd).
Nyugalmasan, magunkra és a környezetünkre figyelve élni nincs mindig idő. Hallgatni a madárcsicsergést, piacra járni, egészséges ételeket főzni sokszor luxusnak tűnik. Pedig elmerülni egy beszélgetésben, kicsit barátkozni az irodalommal, a minket körülvevő világgal lélekjobbító dolgok. Ha odafigyelünk a természetre, ha óvjuk, ha megtanuljuk olvasni
A Sberbank Magyarország Zrt. tavaly őszi reklámkampányában különleges karakterek mutatták be, hogy szerintük hogyan kell reklámozni egy jó ajánlatot. A ti:me Agency által megálmodott koncepcióban egy fiktív casting kulisszái mögé nyerhettünk betekintést, ahol a tét nem volt más, mint hogy ki lesz a Sberbank új reklámarca. A kampány sikeres volt, de
Hogyan került Sydney van den Bosch vagy éppen Kajdi Csaba, alias Cyla a Katona József Színházba? Elsőre talán furcsának tűnik, de ettől szép a művészet. A teátrum társulata az ő posztjaikból (is) készített videósorozatot.
Ismét irányt váltott a magyar építőipar: márciusban nőtt a termelés volumene, elsősorban az alacsony bázisértékek miatt. A rendelésállomány viszont többéves csúcsra emelkedett, vagyis a mostani kilátások alapján bővülés jöhet az ágazatban.
A hullámzó nemzetközi befektetői hangulatban is kitartóan erősebb szinteken maradt a forint az utóbbi napokban az euróval szemben, és pénteken délelőtt elkezdte tesztelni a 356-os kulcsfontosságú szintet, ahol egy hároméves forintgyengülési trendvonal húzódik. A déli órákban már ezen is átjutott a forint, így háromhavi csúcsra ért 355,5-nél és ez a
A Wizz Air törölte az összes pénteki és szombati Tel-Avivba tartó járatát, csatlakozva más légitársaságokhoz, amelyek az ottani konfliktus eszkalálódása miatt elkerülik Izraelt.
Az Ed Carpenter Racing által indított fekete alapon arany érmékkel díszített autó tele van bitcoin logókkal. A pilótája szerint azért, mert a bitcoin szponzorálta.
Kiváló hangulatban zajlik a felvételi, a fiatalok motiváltak és nagyon felkészültek. Az új osztály vezetője Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója.
Három és félszer magasabb volt a Sars-CoV-2 vírus elleni antitestek mennyisége azoknál a 80 éven felüli embereknél, akik három-négy helyett 12 hét után kapták meg a Pfizer/BioNTech-vakcina második adagját - derült ki a Birminghami Egyetem és az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) kutatóinak közös tanulmányából.
Az oltás utáni védettség mértéke nem függ attól, hogy mit mutatnak a gyógyszertárban kapható antitest-tesztek, sem pedig attól, hogy milyen súlyosak az oltási reakciók – mondta el Merkely Béla az Origónak nyilatkozva.
A visegrádi országok (V4), az együttműködésüknek köszönhetően, a világjárvány utáni új világrend nyertesei közé tartozhatnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közép-lengyelországi Lódzban, a V4 diplomáciai vezetőinek találkozóját követő közös sajtóértekezleten.
A Mathias Corvinus Collegium és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciája a 2021-2027-es tagállami fejlesztések uniós társfinanszírozásának stratégiai és végrehajtási kereteit tekintette át.
Ismét terítéken van a törlesztési moratórium meghosszabbítása: a jelenlegi szabályozás szerint 2021. június 30-ig tartana a hitelek törlesztésének felfüggesztése, várhatóan azonban ismét kitolják a határidőt.